75 (74). ZSOLTÁR. AZ ISTENI ÍTÉLET
75 (A karvezetőnek a „Ne töröld el” szerint – Aszaf zsoltára, ének.) Áldunk téged, Isten, áldunk téged, dicsérjük neved és hirdetjük csodatetteid! Amikor majd az időt jónak látom, akkor ítélkezem, az igazság szerint. Ha inog is a föld, minden lakójával, erősen tartom oszlopait. A dicsekvőnek azt mondom: „Hagyd a dicsekvést!” Az istentelennek: „Ne emeld föl a fejed! Ne hordjátok fenn a fejeteket, ne beszéljetek büszkén kinyújtott nyakkal!” Mert nem keletről és nem nyugatról, nem a pusztából és nem a hegyek közül: Nem, Istentől jön az ítélet! Az egyiket megalázza, a másikat fölemeli. Mert serleg van az Úr kezében, tele van habzó borral, mámorító borral. Kiönti, s még a seprőt is föl kell szürcsölniük, meg kell inniuk azoknak, akik gonoszok a földön. Én azonban mindörökre ujjonghatok, énekelhetek Jákob Istenének. A bűnösök szarvát letördelem, ám az igazak feje fölemelkedik.76 (75). ZSOLTÁR. HÁLAÉNEK
76 (A karvezetőnek húros hangszerre – Aszaf zsoltára, ének.) Ismertté vált Júdában Isten, nagy az ő neve Izraelben. Sálemben áll a sátora, Sionban van a lakóhelye. Ott törte meg az íj villámait, a pajzsot, a kardot és a háborút. Jöttél, te Hatalmas, fénybe öltözötten: hegyekre szóló zsákmányt szereztünk. A büszke szívek is zsákmányul estek, most már álmukat alusszák, a harcosok karja lehanyatlott. Jákob Istene, harsány kiáltásod előtt megtorpantak a lovak és a szekerek. Rettenetes vagy! Ki állhat meg előtted, haragod hatalma előtt? Az égből kihirdetted az ítélet szavát, a föld megrendült, és csendesség lett, amikor fölkelt az Isten ítéletre, hogy szabadulást hozzon minden tűrőnek a földön. Mert az emberek haragja is megdicsőít téged: akik megmenekülnek a haragtól, azokkal felövezed magad. Tegyetek fogadalmat az Úrnak és váltsátok valóra! Mindnyájan, akik körös-körül vagytok, hozzatok ajándékot a Félelmetesnek!77 (76). ZSOLTÁR
Neki, aki a fejedelmek lelkét összetöri, aki rettenetesnek mutatkozik a föld uralkodói előtt.EMLÉKEZÉS IZRAEL MÚLTJÁRA
77 (A karvezetőnek a „Jedutun” szerint – Aszaf zsoltára.) Istenhez száll szavam, hozzá kiáltok, Istenhez száll szavam, hogy meghallgasson. Keresem az Urat a szorongatás napján; éjszaka szüntelen hozzá emelem a kezem, lelkemnek nincs vigasztalása. Istenre gondolok és sóhajtozom, róla elmélkedem, és eleped a lelkem. Szemem nyitva tartod, nyugtalan vagyok, s nem tudok szólni. Régmúlt napokra kell gondolnom, a hajdani évekre emlékezem. Az éj óráiban töprengek szívemben, gondolkodom, fürkészi a lelkem: „Eltaszít az Isten egyszer s mindenkorra? Nem lesz már soha irgalmas? Kegyelme örökre elveszett? Elenyészett a minden nemzedéknek adott ígéret? Isten elfeledte volna a jóságát? Bezárta irgalmát haragjába?” S így szólok: „Az a bánatom, hogy a Magasságbeli jobbja megváltozott.” Emlékezem az Úr tetteiről, gondolkozom a hajdani csodákról. Minden művedet megfontolom, minden tettedet mérlegelem. Isten, szent a te utad! Hol van olyan Isten, mint a mi Istenünk, olyan fölséges? Te vagy az Isten, aki csodát művelsz, a pogányok előtt is feltártad hatalmadat. Erős karral megszabadítottad népedet, Jákob és József fiait. A vizek láttak téged, Istenem, a vizek láttak és megborzadtak, a hullámok a mélységekig megremegtek. A felhők bőven öntötték a vizet, a felhők megdördültek, nyilaid szétrepültek. Mennydörgésed visszhangzott a forgószélben, villámaid beragyogták az egész földet, a föld megingott és megremegett. Utad átvitt a mély tengeren, ösvényeid átszelték a nagy vizeket, s lábadnak nyoma nem volt látható. Mint egy nyájat, néped úgy vezetted Mózes és Áron kezével.Előző nap Olvasási terv Következő nap