József Egyiptomban.
39 Amikor Józsefet elvitték Egyiptomba, Potifár, a fáraó egyik tisztviselője, a testőrség parancsnoka, egy egyiptomi ember vásárolta meg az izmaelitáktól, akik odavitték. De az Úr Józseffel volt, s így minden sikerült neki. Urának, az egyiptominak a házában maradt. Ura meglátta, hogy az Úr vele van és hogy az Úr sikerre segít mindent, amihez hozzáfog, azért József kegyelmet talált szemében: neki kellett őt kiszolgálnia. Azután házának intézőjévé tette és egész vagyonát rábízta. Attól az időtől kezdve, hogy vagyonának intézőjévé tette, az Úr József miatt megáldotta az egyiptomi házát. Az Úr áldása volt mindenen, ami a házban és a mezőn az övé volt. Tehát egész vagyonát rábízta Józsefre, s nem törődött semmivel, csak az étellel, amit evett. József amellett szép külsejű és szép arcú volt. A történtek után urának felesége szemet vetett Józsefre, és így szólt hozzá: „Hálj velem!” Ő azonban vonakodott, s azt mondta ura feleségének: „Nézd, uram semmivel sem törődik mellettem a házban, egész vagyonát rám bízta. Neki sincs ebben a házban nagyobb hatalma, mint nekem. Semmit sem vont meg tőlem, csak egyedül téged, mivel te a felesége vagy. Hogyan követhetnék el ilyen súlyos igazságtalanságot és hogyan vétkezhetnék Isten ellen?” Jóllehet naponta csábította Józsefet, az nem hallgatott rá, hogy vele háljon és hozzá adja magát. Amikor egyik nap bejött a házba dolgait intézni és a ház népe közül senki sem volt otthon, az megfogta a ruháját és így szólt: „Hálj velem!” De ő ruháját a kezében hagyta, elmenekült és kifutott. Az látva, hogy ruháját a kezében hagyta és elfutott, összehívta házanépét, s ezt mondta nekik: „Na lássátok! Idehozott nekünk egy hébert, hogy erőszakoskodjon velünk. Hozzám jött, hogy velem háljon, de én hangosan kiabáltam. Mikor hallotta, hogy hangosan kiabálok, itthagyta ruháját mellettem, elmenekült, és kiszaladt.” És a ruhát magánál tartotta, míg a férje haza nem jött. Akkor elmondta neki a jelenetet és így szólt: „A héber szolga, akit a házba hoztál, idejött hozzám, hogy erőszakoskodjon velem. De mikor hangosan kiabáltam, itt hagyta ruháját mellettem, menekült, és kiszaladt.” Ura felesége szavának hallatára, hogy a rabszolga – úgymond – így tett vele, haragra gerjedt. Ura elfogatta Józsefet, s abba a börtönbe vetette, ahol a király foglyait őrizték. Ott maradt a börtönben. De az Úr Józseffel volt, és irgalmat gyakorolt vele. Feléje fordította a börtönfelügyelő jóindulatát. A felügyelő rábízta Józsefre az összes foglyot, aki csak a börtönben volt. Ami ott történt, annak az ő rendelkezése szerint kellett végbemenni. A börtönfelügyelő nem törődött többé semmivel, ami rá volt bízva. Az Úr vele volt, és amihez csak hozzáfogott, azt sikerre vezette.A tisztviselők álma.
40 Bizonyos idő múlva Egyiptom királyának pohárnoka és sütőmestere vétettek uruk, Egyiptom királya ellen. A fáraó megharagudott a két tisztviselőre, a főpohárnokra és a fősütőmesterre, és börtönbe vetette őket a testőrség parancsnokának házában, oda, ahol Józsefet is fogva tartották. A testőrség parancsnoka Józsefet bízta meg szolgálatukkal. Egy ideig börtönben voltak. Egyszer mindkettőnek ugyanazon az éjjel álma volt, olyan álma, amelyiknek mindkettőjük számára különös jelentősége volt: az egyiptomi király főpohárnoka és fősütőmestere számára, akik börtönben ültek. József másnap reggel a börtönbe ment, s látta, hogy le vannak törve. Megkérdezte a fáraó tisztségviselőit, akik urának házában vele együtt fogva voltak, s így szólt: „Miért vágtok ma olyan bús arcot?” „Álmot láttunk – felelték azok –, és nincs itt senki, aki megfejtené.” József ezt mondta: „Az álom megfejtése nemde Isten dolga? De azért mondjátok el!” A főpohárnok elbeszélte álmát Józsefnek e szavakkal: „Álmomban egy szőlőtőkét láttam magam előtt. A tőkén három vessző volt. Amikor kirügyezett, kinyílt a virágja is, és a szőlőfürtök érett szemeket hoztak. A fáraó pohara a kezemben volt, vettem a bogyókat, belefacsartam a fáraó poharába, és a poharat a fáraónak nyújtottam. József azt felelte, hogy ez a jelentése: „A három vessző három napot jelent. Három nap múlva a fáraó fölemeli fejedet és visszahelyez hivatalodba. Úgy nyújtod majd a poharat a fáraónak, mint azelőtt, amikor pohárnoka voltál. Gondolj rám is, ha majd jól megy a sorod! Gyakorolj kegyet velem, emlékezzél meg rólam a fáraó előtt, és szabadíts ki ebből a házból, mivel elraboltak a héberek földjéről, s itt sem követtem el semmit, amiért börtönbe kellett volna vetni engem.” A fősütőmester látta, hogy kedvező magyarázatot adott, ezért így szólt Józsefhez: „Álmomban olyan volt, mintha a fejemen három kosarat vittem volna finom süteménnyel. A legfelső kosárban mindenféle étel volt, amelyet a pék a fáraónak készített. De madarak jöttek, és felfalták a fejemen levő kosárból.” József feleletül így szólt: „A megfejtés ez: a három kosár három napot jelent. Három nap múlva a fáraó fölemeli fejedet, felakasztat egy oszlopra és a húsodat a madarak szedik le rólad.” Harmadnap a fáraó születésnapja alkalmából lakomát rendezett összes udvari tisztviselője számára. Udvari tisztviselői jelenlétében fölemelte a főpohárnok fejét és a fősütőmester fejét. A főpohárnokot újra visszahelyezte hivatalába, újra nyújthatta a poharat a fáraónak. A fősütőmestert pedig felakasztatta, ahogy József az álmot értelmezte. A főpohárnok azonban nem gondolt többé Józsefre, hanem elfelejtette.
31
A saját szememmel szövetségre léptem, hogy soha kívánsággal lányra nem nézek.
Különben odafönt mit kapnék Istentől, milyen örökséget a Mindenhatótól?
Nem a gonoszokra vár-e a romlás, nem a gonosztevő sorsa a pusztulás?
Hát nem tartja szemmel mind az útjaimat, és nem számlálja meg minden lépésemet?
Hogyha hazudozva szédelegtem, ha becsapni sietve vitt a lábam,
akkor ám mérjen meg az igazság mérlegén, és meglátja az Isten ártatlanságomat.
Hogyha lépéseim letértek az útról, és ha szívem netán szememet követte, vagy ha a kezemhez mákszemnyi folt tapadt,
akkor más egye meg, amit én vetettem, és ami nekem nő, azt mind ki kell tépni.
Ha hagytam, hogy szívemet asszony behálózza, és ha leskelődtem más ember ajtaján,
akkor feleségem hadd örüljön másnak, s hajoljanak fölé idegen emberek!
Páratlan gyalázat volna az ilyesmi, és olyan bűn, amely bírák elé való.
Olyan tűz ez, amely a pokolig éget, és fölemésztené minden vagyonomat.
Ha semmibe vettem szolgámnak jogait, és a szolgálómét, mikor pörlekedtünk,
mit tehetnék, hogyha fölkelne az Isten, ha vizsgálatra fogna, vajon mit felelnék?
Nem az én Teremtőm alkotta-e őket, nem ugyanaz formált az anyánk méhében? Ha a szántóföldem panaszt emelne rám, és ha minden barázdája sírna, ha fizetés nélkül ettem a termését, s a szántóvetőkből sóhajt fakasztottam, akkor búza helyett csak tövist teremjen, és rajta árpa helyett csak gyimgyom sarjadjon!
Ha megtagadtam a szegény kívánságát, hagytam, hogy az özvegy szeme elepedjen,
vagy ha a falatom egymagam ettem meg, és az árvának részt belőle nem adtam,
– ifjúságom óta atyám volt az Isten, anyámnak méhétől ő vezérelt! –
hogyha szerencsétlent láttam ruhátlanul, olyan szegényt, kinek nincsen takarója,
kinek a csípője ne mondana hálát, mivel bárányaim gyapja melegíti,
vagy ha ártatlanra emeltem a kezem, mikor a kapunál segítségre leltem,
akkor nyakszirtemtől váljék el a vállam, és a forgójából karom szakadjon ki!
Mert rám szakadna Istennek haragja, és fensége előtt nem tudnék megállni.
Hogyha reménységem aranyba vetettem, s színaranynak mondtam: „Te vagy bizodalmam”,
hogyha örültem, mert nőtt a gazdagságom vagy mert nagy dolgokat vitt végbe a kezem,
ha a napot néztem, miként ragyogott, vagy a holdat, mikor méltósággal haladt,
ha a szívem titkon tán megzavarodott, s ha csókra emeltem kezemet a szájhoz,
ez is bűnszámba megy a bíró szemében, hisz akkor fent az Istent megtagadtam volna.
Vajon örültem-e ellenségem baján, vagy vígan voltam-e, amikor baj érte,
és engedtem-e, hogy a szám vétkezzék, kívántam-e életét egy-egy átokszóval?
Kik sátramban laktak, nem vallották-e meg: „Ki nem lakhatott jól húsával bármikor?”
Idegenből jöttnek nem kellett kint hálni, minden jövevénynek nyitva állt a kapum.
Ha emberek előtt eltitkoltam volna, s bűnömet szívemben elrejtettem volna,
mert a nagy tömegtől tán tartottam volna, s megijedtem volna a törzsek gúnyjától, akkor csöndben volnék, ki sem lépnék az ajtón.
Bár volna itt valaki, s hallgatna meg Isten! Utolsó szavam ez: „Felelj nekem, Mindenható!” Itt az irattekercs, mit ellenfelem írt.
Az igazság az, hogy a vállamra venném, s mint koronát a fejemre tenném.
Megmondanám neki lépteimnek számát, s mint egy fejedelem, sietnék elébe.
Jóbnak szavai itt befejeződtek.