39
József pedig aláviteték Égyiptomba és megvevé őt az Ismáelitáktól, kik őt oda vitték vala, egy égyiptomi ember Pótifár, a Faraó főembere, a testőrök főhadnagya.
(1Móz 37,28)
És az Úr Józseffel vala, és szerencsés ember vala és az ő égyiptomi urának házában vala.
(1Móz,39 21. Csel. 7,9.)
Látá pedig az ő ura, hogy az Úr van ő vele, és hogy valamit cselekszik, az Úr mindent szerencséssé tesz az ő kezében:
Kedvessé lőn azért József az ő ura előtt, és szolgál vala néki; és háza felvigyázójává tevé, és mindenét, a mije vala, kezére bízá.
És lőn az időtől fogva, hogy házának és a mije volt, mindenének gondviselőjévé tevé, megáldá az Úr az égyiptomi embernek házát Józsefért; és az Úr áldása vala mindenen, a mije csak volt a házban és a mezőn.
Mindent azért valamije vala József kezére bíza; és semmire sem vala gondja mellette, hanem ha az ételre, melyet megeszik vala. József pedig szép termetű és szép arczú vala.
És lőn ezek után, hogy az ő urának felesége Józsefre veté szemeit, és monda: Hálj velem.
Ő azonban vonakodék s monda az ő ura feleségének: Ímé az én uramnak én mellettem semmi gondja nincs az ő háza dolgaira, és a mije van, mindenét az én kezemre bízá.
Senki sincs nálamnál nagyobb az ő házában; és tőlem semmit sem tiltott meg, hanem csak téged, mivelhogy te felesége vagy; hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen?
És lőn, hogy az asszony mindennap azt mondogatá Józsefnek, de ő nem hallgata reá, hogy vele háljon és vele egyesüljön.
Lőn azért egy napon, hogy valami dolgát végezni a házba beméne, és a háznép közűl senki sem vala ott benn a házban,
És megragadá őt ruhájánál fogva, mondván: Hálj velem. Ő pedig ott hagyá ruháját az asszony kezében és elfuta és kiméne.
És mikor látja vala az asszony, hogy az a maga ruháját az ő kezében hagyta, és kifutott:
Összehívá a háznépet és szóla hozzájuk, mondván: Lássátok, héber embert hozott hozzánk, hogy megcsúfoljon bennünket. Bejött hozzám, hogy velem háljon, s én fenszóval kiálték.
És lőn, a mint hallja vala, hogy fenszóval kezdék kiáltani, ruháját nálam hagyá és elfuta és kiméne.
Megtartá azért az ő ruháját magánál, míg az ő ura haza jöve.
S ilyen szókkal szóla hozzá, mondván: Bejöve hozzám a héber szolga, a kit ide hoztál, hogy szégyent hozzon reám.
És mikor fenszóval kezdtem kiáltani, ruháját nálam hagyá és kifuta.
És lőn, a mint hallja az ő ura az ő feleségének beszédeit, melyeket néki beszélt, mondván: Ilyesmiket tett velem a te szolgád; haragra gerjede.
Vevé azért Józsefet az ő ura és veté őt a tömlöczbe, melyben a király foglyai valának fogva, és ott vala a tömlöczben.
(Zsolt 105,18)
De az Úr Józseffel vala, és kiterjeszté reá az ő kegyelmességét és kedvessé tevé őt a tömlöcztartó előtt.
(Csel 7,9)
És a tömlöcztartó mind azokat a foglyokat, kik a tömlöczben valának, József kezébe adá, úgyhogy a mi ott történik vala, minden ő általa történék.
És semmi gondja nem vala a tömlöcztartónak azokra, a melyek keze alatt valának, mivelhogy az Úr vala Józseffel, és valamit cselekeszik vala, az Úr szerencséssé teszi vala. 40
És lőn ezekután, hogy az égyiptomi király pohárnoka és sütőmestere vétkezének az ő urok ellen, az égyiptomi király ellen.
Megharaguvék azért a Faraó az ő két főemberére, a főpohárnokra, és a fősütőmesterre.
És fogságba vetteté azokat a testőrök főhadnagyának házában levő tömlöczbe, arra a helyre, ahol fogva vala József.
A testőrök főhadnagya pedig Józsefet rendelé melléjük és szolgála nékik. És jó ideig valának fogságban.
És az égyiptomi király pohárnoka és sütőmestere, a kik a tömlöczben fogva valának, látának álmot mindketten; mindegyik külön álmot, azon egy éjjel, mindegyik az ő álmának értelme szerint.
És beméne hozzájok József reggel, látá, hogy ímé bánkódnak vala.
És megkérdé a Faraó főembereit, a kik az ő ura házánál vele együtt fogva valának, mondván: Miért oly komor ma a ti orczátok?
És mondának néki: Álmot láttunk és nincsen a ki megfejtse azt. És monda nékik József: A megfejtés nem Isten dolga-é? mondjátok el, kérlek, nékem.
Elbeszélé azért a főpohárnok az ő álmát Józsefnek, és monda néki: Álmomban ímé egy szőlőtő vala előttem;
És a szőlőtőn három szál vessző vala, s alighogy bimbózék, virágozék, és gerézdjei megérlelék a szőlőszemeket.
A Faraó pohara pedig az én kezemben vala, és én vevém a szőlőszemeket és facsarám a Faraó poharába, és adom vala a poharat a Faraó kezébe.
És monda néki József: Ez annak a megfejtése: a három vesszőszál, három nap.
Harmadnap múlva a Faraó felmagasztalja a te fejedet, és visszahelyez téged hivatalodba, és adod a Faraó kezébe az ő poharát, az elébbi tiszted szerint, mikor az ő pohárnokja valál.
Csakhogy azután megemlékezzél rólam, mikor néked jól lesz dolgod, és cselekedjél, kérlek, irgalmasságot velem, emlékezzél meg rólam a Faraó előtt és szabadíts meg engem e házból.
Mert lopva hoztak el engem a héberek földéről, és itt sem cselekedtem semmit, hogy a tömlöczbe vessenek.
És látá a fősütőmester, hogy jól magyaráz vala és monda Józsefnek: Álmodtam én is, hogy ímé három kosár kalács vala fejemen.
A felső kosárban pedig valának a Faraónak mindenféle süteményei, és a madarak eszik vala azokat a kosárból, az én fejemről.
És felele József és monda: Ez annak a magyarázatja: a három kosár, három nap.
Harmadnap múlva fejedet véteti a Faraó és fára akasztat fel téged, és a madarak leeszik rólad húsodat.
S lőn harmadnapon a Faraó születése napja, és vendégséget szerze minden ő szolgáinak, s akkor a főpohárnokot és a fősütőmestert is fölvevé szolgái közé.
És a főpohárnokot visszahelyezé pohárnokságába, és nyújtotta a poharat a Faraó kezébe.
A fősütőmestert pedig felakasztatá; a miképen magyarázta vala nékik József.
És nem emlékezék meg a főpohárnok Józsefről, hanem elfelejtkezék róla.
31
Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.
(Zsolt 119,37)
És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?
(Zsolt 31,10; Jób 17,6)
Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem?
(Ésa 66,24; Máté 25,41)
Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?
(Zsolt 10,17)
Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:
(Zsolt 35,4;40,15)
Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!
(2Sám 16,5-11)
Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:
Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől!
(Zsolt 10,9)
Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:
(Péld 7,8.9)
Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája.
(Jób 31,7.8)
Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn.
(3Móz 20,10)
Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná.
(Péld 6,26-29)
Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:
Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?
(1Móz 18,25; Zsolt 18,21-25)
Nem az teremtette-é őt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?
(Jób 34,19; Péld 22,2)
Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;
(Jak 1,27;Ésa 10,2)
És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;
(Préd 11,2)
Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt!
(Zsolt 37,26)
Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;
(Máté 25,44.45; Ésa 58,7)
Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;
(Jób 15,35; Ésa 59,4)
Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;
(Péld 5,22; Zsolt 9,16)
A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!
Hiszen úgy rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék!
(Péld 22,23; Zsolt 17,4;119,120)
Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!
(2Sám 23,1)
Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;
(Ésa 6,3)
Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,
(Máté 21,16)
És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:
(Zsolt 102,26)
Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!
(2Móz 22,20.5Móz;13,12.16)
Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;
(De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!)
(Máté 5,14)
Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az ő húsával jól nem lakott?
(Jer 27,6)
(A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)
(1Móz 1,28.29)
Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet:
(Zsolt 32,3.5; Péld 28,13)
Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék és az ajtón sem lépnék ki!
(2Sám 23,1)
Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.
(Zsolt 138,1.2)
Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!
(Zsolt 31,8.9)
Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!
(2Sám 22,1-51)
Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;
(Zsolt 7,9.12)
Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:
Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei. 32
Miután ez a három ember megszünt vala felelni Jóbnak, mivel ő igaz vala önmaga előtt:
(Zsolt 103,19)
Haragra gerjede Elihu, a Barakeél fia, a ki Búztól való vala, a Rám nemzetségéből. Jób ellen gerjedt föl haragja, mivel az igazabbnak tartotta magát Istennél.
(1Móz 18,25; Zsolt 96,13)
De felgerjedt haragja az ő három barátja ellen is, mivelhogy nem találják vala el a feleletet, mégis kárhoztatják vala Jóbot.
(Jób 13,4;15,4.10)
Elihu azonban várakozott a Jóbbal való beszéddel, mert amazok öregebbek valának ő nála.
(Zsolt 34,5.6;36,11)
De mikor látta Elihu, hogy nincs felelet a három férfiú szájában, akkor gerjede föl az ő haragja.
(1Kir 9,3; Zsolt 76,3;133,13.14)
És felele a Búztól való Elihu, Barakeél fia, és monda: Napjaimra nézve én még csekély vagyok, ti pedig élemedett emberek, azért tartózkodtam és féltem tudatni veletek véleményemet.
(Zsolt 34,18)
Gondoltam: Hadd szóljanak a napok; és hadd hirdessen bölcseséget az évek sokasága!
(Jób 12,12.13)
Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad néki!
(Jób 38,36; Dán 1,17)
Nem a nagyok a bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet.
(Jób 12,12.13)
Azt mondom azért: Hallgass reám, hadd tudassam én is véleményemet!
Ímé, én végig vártam beszédeiteket, figyeltem, a míg okoskodtatok, a míg szavakat keresgéltetek.
Igen ügyeltem reátok és ímé, Jóbot egyikőtök sem czáfolá meg, sem beszédére meg nem felelt.
(Jób 15,9.10)
Ne mondjátok azt: Bölcseségre találtunk, Isten győzheti meg őt és nem ember!
Mivel én ellenem nem intézett beszédet, nem is a ti beszédeitekkel válaszolok hát néki.
(Zsolt 10,18)
Megzavarodának és nem feleltek többé; kifogyott belőlök a szó.
(Zsolt 13,2)
Vártam, de nem szóltak, csak álltak és nem feleltek többé.
(Zsolt 7,16; Jób 18,7)
Hadd feleljek hát én is magamért, hadd tudassam én is véleményemet!
(5Móz 29,19.20)
Mert tele vagyok beszéddel; unszolgat engem a bennem levő lélek.
(Zsolt 14,1)
Ímé, bensőm olyan, mint az új bor, a melynek nyílása nincsen; miként az új tömlők, csaknem szétszakad.
Szólok tehát, hogy levegőhöz jussak; felnyitom ajkaimat, és felelek.
(Jel 18,7.8)
Nem leszek személyválogató senki iránt; nem hizelkedem egy embernek sem;
(Róm 3,13-17)
Mert én hizelkedni nem tudok; könnyen elszólíthatna engem a teremtőm!
(Jób 17,4)
Az Úrnak átka van a gonosznak házán; de az igazaknak lakhelyét megáldja.
(5Móz 28,15-68)
Ha kik csúfolók, ő megcsúfolja azokat; a szelídeknek pedig ád kedvességet.
(Zsolt 18,27)
A bölcsek tisztességet örökölnek; a bolondok pedig gyalázatot aratnak.
(Zsolt 119,6)