Jákob Lábánnál.
29 Ezután Jákob elindult és elérkezett kelet fiainak országába. Körülnézett, és a pusztában meglátott egy kutat, amelynél éppen három juhnyáj tartózkodott. Ugyanis ebből a kútból itatták a nyájakat. A kút nyílását elzáró kő igen nagy volt. A követ csak akkor hengerítették el a kút nyílásáról, ha minden nyáj együtt volt. Megitatták a juhokat, és a követ ismét visszatolták a helyére, a kút nyílása fölé. Jákob megszólította őket: „Testvéreim, honnét valók vagytok?” „Háránból vagyunk” – válaszolták. Tovább kérdezte: „Ismeritek-e Lábánt, Nachor fiát?” „Ismerjük” – felelték. Azután ezt kérdezte: „Jól megy a sora?” Azok így feleltek: „Jól, éppen ott jön a lánya, Ráchel a juhokkal.” Erre ezt mondta: „Nézzétek, még hosszú a nap, még nincs itt az ideje, hogy az állatokat összetereljétek. Itassátok meg a juhokat és legeltessétek őket tovább.” Azok ezt válaszolták: „Addig nem tehetjük, amíg nincs együtt minden nyáj. Majd csak akkor hengerítjük el a követ a kút nyílásáról és itatjuk meg a juhokat.” Amíg velük beszélt, megérkezett Ráchel, apja juhaival, ő ugyanis pásztor volt. Mikor Jákob meglátta Ráchelt, anyja testvérének, Lábánnak lányát és anyja testvérének, Lábánnak juhait, Jákob odalépett, elhengerítette a követ a kút nyílásáról és megitatta Lábánnak, anyja testvérének juhait. Azután Jákob megcsókolta Ráchelt és hangos sírásra fakadt. Majd Jákob elbeszélte Ráchelnek, hogy ő apjának rokona, mégpedig Rebekka fia. Az elsietett, és megvitte a hírt apjának. Amikor Lábán hírt vett Jákobról, nővére fiáról, eléje sietett, megölelte, megcsókolta és házába vezette. Ő pedig elbeszélt Lábánnak mindent, ami történt. Lábán így szólt hozzá: „Igen, te az én csontom és húsom vagy.” Ő pedig egy hónapig nála maradt.Jákob két házassága.
Lábán így szólt Jákobhoz: „Ingyen akarsz nekem szolgálni, mivel rokonom vagy? Mondd meg, mi legyen a béred?” Lábánnak két lánya volt: az idősebbet Leának, a fiatalabbat Ráchelnek hívták. Lea szeme kifejezéstelen volt, Ráchel azonban alakra és arcra is szép. Jákob szerette Ráchelt, azért így szólt: „Hét évig szolgálok neked fiatalabb lányodért, Ráchelért.” Lábán ezt válaszolta: „Jobb, ha neked adom, mint idegen férfinak, maradj hát nálam.” Jákob hét évig szolgált Ráchelért, de olyannak tűnt szemében, mint egy nap, annyira szerette. Azután Jákob így szólt Lábánhoz: „Add ki feleségemet, hogy elvegyem, az időm letelt.” Lábán összehívta a helység minden emberét, és ünnepi lakomát rendezett. Este azonban vette a lányát, Leát, és bevitte hozzá, s ő vele hált. Lábán a rabszolganőjét, Szilpát adta Leának szolgálóul. Reggel kiderült, hogy Lea volt. Jákob ezt mondta Lábánnak: „Miért szedtél rá?” Lábán így felelt: „Vidékünkön nem szokás a fiatalabbat férjhez adni az idősebb előtt. Töltsd ki vele végig a menyegzős hetet, s akkor majd a másikat is neked adom azért a szolgálatért, amit további hét esztendőn át teljesítesz.” Jákob így is tett. Kitöltötte vele a menyegzős hetet. Akkor feleségül adta neki a lányát, Ráchelt. Lábán lányának, Ráchelnek a Bilha nevű rabszolganőjét adta szolgálóul. Ezentúl Ráchellel is együtt élt. Őt jobban szerette, mint Leát. Így még további hét éven át szolgált neki.Jákob gyermekei.
Amikor az Úr látta, hogy Lea háttérbe szorul, megnyitotta méhét, Ráchel ellenben meddő maradt. Lea fogant és fiút szült, akit Rubennek nevezett, „mivel – úgymond – az Úr meglátta nyomorúságomat, most már szeretni fog a férjem.” Azután ismét fogant, és fiút szült. Ezt mondta: „Az Úr meghallotta, hogy háttérbe szorultam, azért adta ezt nekem.” Simeonnak nevezte el. Újra fogant, és fiút szült. Ezt mondta: „Most végre felém fordul a férjem, mivel három fiút szültem neki.” Ezért Lévinek nevezte. Még egyszer fogant, és fiút szült, és így szólt: „Most már dicsőíteni akarom az Urat!” Azért Júdának nevezte. Több gyermeket azután nem szült. 30 Mikor Ráchel látta, hogy nem szül gyermeket Jákobnak, féltékeny lett nővérére, és így szólt Jákobhoz: „Adj nekem gyermeket, különben meghalok!” Jákob dühös lett Ráchelre, s ezt mondta: „Talán helyettese vagyok Istennek, aki megtagadta tőled a gyermekáldást?” Az így válaszolt: „Itt van a szolgálóm, Bilha. Menj be hozzá, hogy majd a térdemen szüljön, és én is gyermekhez jussak általa.” Így a szolgálóját feleségül adta neki, és Jákob együtt volt vele. Bilha fogant, és fiút szült Jákobnak. Ráchel így szólt: „Isten igazságot szolgáltatott nekem, meghallgatta kérésemet és fiút ajándékozott nekem.” Ezért Dánnak nevezte. Bilha, Ráchel szolgálója ismét fogant és második fiút szült Jákobnak. Ráchel ekkor így szólt: „Isten harcát kellett megharcolnom nővéremmel, és győztem.” Ezért Naftalinak nevezte el. Mikor Lea látta, hogy nem szül több gyermeket, vette szolgálóját, Szilpát, és feleségül adta Jákobnak. Szilpa, Lea szolgálója fiút szült Jákobnak. Lea erre így szólt: „Szerencse föl!” – és Gádnak nevezte. Majd Szilpa, Lea szolgálója másik fiút szült Jákobnak, Lea erre ezt mondta: „Én boldog! Hiszen a lányok boldognak hirdetnek majd engem!” Ezért Ásernek nevezte. Ruben egyszer búzaaratás idején kiment a mezőre, mandragórát talált, és anyjának, Leának adta. Ráchel így szólt Leához: „Adj nekem is a fiad mandragórájából.” „Nem elég neked – válaszolta –, hogy a férjemet elvetted, még a fiam mandragóráját is el akarod venni?” Ráchel így felelt: „No, akkor az éjjel aludjon a fiad mandragórájáért veled.” Amikor tehát Jákob este megjött a mezőről, Lea eléje ment és azt mondta: „Hozzám kell jönnöd, mivel a fiam mandragórájáért lefoglaltalak magamnak.” Így nála aludt. Isten meghallgatta Leát, fogant, és ötödik fiút szült Jákobnak. Lea így szólt: „Isten megjutalmazott, mivel a szolgálómat odaadtam férjemnek.” Ezért Isszachárnak nevezte. Lea ismét fogant, és hatodik fiút szült Jákobnak. Erre azt mondta Lea: „Isten jó ajándékot adott nekem. Most már nálam marad a férjem, mivel hat fiút szültem neki.” Zebulunnak nevezte. Azután egy leányt szült, s Dinának nevezte. Isten megemlékezett Ráchelről. Isten meghallgatta és megnyitotta méhét. Fogant és fiút szült. Így szólt: „Isten elvette gyalázatomat.” Ezért Józsefnek nevezte, s közben ezt mondta: „Az Úr adjon még egy fiút hozzá.”Jákob gazdagsága.
Miután Ráchel megszülte Józsefet, Jákob így szólt Lábánhoz: „Bocsáss el, hogy hazámba, földemre költözzem. Add ki feleségeimet és gyermekeimet, akikért szolgáltam neked, hogy elmehessek. Jól tudod, milyen szolgálatot tettem neked.” Lábán így felelt: „Ha kegyelmet találtam szemedben… jövendölés útján megtudtam, hogy Isten miattad áldott meg.” Azután folytatta: „Határozd meg a bért, amit követelsz, és megadom neked.” Ő így felelt: „Magad tudod, hogyan szolgáltalak és hogy mi lett állatállományodból. Mielőtt idejöttem, kevés vagyonod volt, de hatalmasan felszaporodott. Az Úr minden lépésemben megáldott téged. De mikor gondoskodom már saját otthonomról?” „Mit adjak neked?” – kérdezte. Jákob így felelt: „Ne adj semmit, hanem fogadd el a következő indítványt, s akkor ismét legeltetem nyájadat. Ma végigmegyek juhaid és kecskéid között. A bárányok közül különíts el minden sötét színű állatot, a kecskék közül pedig minden csíkosat és foltosat: ez az én bérem. A jövőben ebben mutatkozik meg becsületességem: Ha jössz és bérem után nézel, akkor ami a kecskék között nem csíkos és foltos és a bárányok között nem sötét színű, azt mind úgy kell tekinteni, mint amit tőlem loptak.” Lábán így felelt: „Jó, legyen ahogy mondtad.” Még azon a napon elkülönítette a csíkos és foltos kecskét, mindegyiket, amelyiken volt valami fehér, továbbá minden sötét szőrű bárányt és átadta fiainak. Azután három nap járásnyi térközt jelölt ki maga és Jákob között, Jákob pedig Lábán többi juhát, kecskéjét legeltette. Jákob friss nyárfa, mandula és platángallyakat hozott, fehér sávokat vágott rajtuk, úgy, hogy a gallyak fehérsége előtűnt. Azután a csíkozott vesszőket egyenesen az állatok elé helyezte az ivóvályúkba és a víztartályokba, amelyekhez az állatok inni jártak. Ugyanis akkor párosodtak, amikor inni mentek. Az állatok tehát a vesszők előtt párosodtak. Ezért az állatok csíkos, pettyes és foltos kicsinyeket ellettek. Jákob elkülönítette a bárányokat, és az állatoknak a tekintetét ismét a csíkosra és a feketére irányította. Külön nyájakat állított össze magának, és nem keverte őket Lábán nyájaihoz. Valahányszor az erős állatok üzekedni kezdtek, Jákob a vesszőket az állatok elé helyezte az ivóvályúkba, hogy a vesszők előtt párosodjanak. A gyenge állatok elé azonban nem tette oda őket. Így a gyengék Lábánnak jutottak, az erősek Jákobnak. Ezért az ember rendkívül gazdag lett. Számos aprómarhája, szolgálója, tevéje és szamara volt.
19
Jób akkor válaszolt és így szólt:
Meddig akartok még gyötörni, kínozni, beszédetekkel egyre marcangolni?
Lám, már tízszer is kicsúfoltatok. Hát nem szégyellitek, hogy így rám törtök?
Még akkor is, ha hibáztam volna, és ha bűnömben megátalkodnék,
csakugyan arra törekedtek, hogy fölém kerüljetek, és gyalázatomat szememre vessétek?
Ismerjétek el, hogy Isten alázott meg, és ő volt, aki körülvett hálójával.
Ha erőszak miatt kiáltok, nem felel, és ha segítségért, akkor nincs igazam.
Áthatolhatatlan gátat emelt elém, és az ösvényemre sötétséget vetett.
Levetette rólam ünneplő ruhámat, fejemről elragadta koronámat.
Megtört körös-körül, hogy belepusztulok, kitépte reményem, ahogy a fát szokták.
És fölszította ellenem haragját, úgy tekint rám, mintha ellensége volnék.
Egyesült erővel jönnek seregei, ellenem sáncokat hánynak, és a sátorom körül táboroznak.
Testvéreim távol tartják magukat tőlem, barátaim egészen elidegenedtek.
Akik közel voltak és ismertek, mind elmaradtak, házam vendégei mind elfelejtettek.
Még a szolgálók is idegennek néznek, csak valami jöttment vagyok a szemükben.
Szolgámat ha hívom, nem ad feleletet, úgy kell kérlelnem kedveskedő szóval.
Feleségem rossznak tartja leheletem, szagomat büdösnek érzik testvéreim.
Még a gyerekek is megvetnek, kicsúfolnak, amikor fölkelek.
Menekülnek tőlem, akikkel barátkoztam, akiket szerettem, ellenséggé lettek.
És a bőröm alatt elpusztul a húsom, csontjaim csupaszok, mint valami fogak.
Könyörüljetek meg rajtam, barátaim, mert utolért az Istennek keze.
Miért üldöztök ti is, akárcsak az Isten? Nem tudtok már végre jóllakni húsommal?
Ó, bárcsak fölírná szavaim valaki, följegyezné őket egy táblára!
Ó, bár vasvésővel, aztán íróónnal örökre bevésnék őket a sziklába!
Tudom jól, él ügyem szószólója, ő lép majd föl utoljára a földön.
Hogyha fölébredek, maga mellé állít, és meglátom még testemből az Istent.
Látni fogom, s ő a pártomon lesz, kit szemem lát, az nem lesz majd idegen, vágyódás tölti el veséimet.
Ti azt gondoljátok: „Hogyan üldözzük, hogy leljük meg benne a dolog gyökerét?”
De a kard élétől mégiscsak féljetek, mert a bűnök ellen harcra kél a harag. Vegyétek észbe: Él még az ítélő!