29
Jákób azután lábára kelvén, elméne a napkeletre lakók földére.
És látá, hogy ímé egy kút van a mezőben, és hogy ott három falka juh hever vala. Mert abból a kútból itatják vala a nyájakat; de a kútnak száján nagy kő vala:
Mikor pedig ott valamennyi nyáj összeverődik, elgördítik a követ a kút szájáról és megitatják a juhokat s ismét helyére teszik a követ, a kút szájára.
És monda nékik Jákób: Honnan valók vagytok atyámfiai? És mondának: Háránból valók vagyunk.
És monda nékik: Ismeritek-é Lábánt, a Nákhor fiát? s azok felelének: Ismerjük.
Azután monda nékik: Egészségben van-é? s azok mondának: Egészségben van, és az ő leánya Rákhel ímhol jő a juhokkal.
És monda Jákób: Ímé még nagy fenn van a nap, nincs ideje hogy betereljék a marhát: itassátok meg a juhokat, és menjetek, legeltessetek.
Azok pedig felelének: Nem tehetjük míg valamennyi nyáj össze nem verődik, és el nem gördítik a követ a kút szájáról, hogy megitathassuk a juhokat.
Még beszélget vala velők, mikor megérkezék Rákhel az ő atyja juhaival, melyeket legeltet vala.
S lőn, a mint meglátá Jákób Rákhelt, Lábánnak az ő anyja bátyjának leányát, és Lábánnak az ő anyja bátyjának juhait, odalépett Jákób és elgördíté a követ a kút szájáról, és megitatá Lábánnak az ő anyja bátyjának juhait.
És megcsókolá Jákób Rákhelt, és nagy felszóval síra.
(1Móz 33,4)
S elbeszélé Jákób Rákhelnek, hogy ő az ő atyjának rokona és hogy Rebekának fia. Ez pedig elfuta, és megmondá az ő atyjának.
És lőn mikor Lábán Jákóbnak, az ő húga fiának hírét hallá, eleibe futa, megölelé és megcsókolá őt, és bevivé az ő házába, és az mindeneket elbeszéle Lábánnak.
És monda néki Lábán: Bizony én csontom és testem vagy te! És nála lakék egy hónapig,
(Bir 9,2)
És monda Lábán Jákóbnak: Avagy ingyen szolgálj-é engem azért, hogy atyámfia vagy? Mondd meg nékem, mi legyen a béred?
Vala pedig Lábánnak két leánya: a nagyobbiknak neve Lea, a kisebbiknek neve Rákhel.
Leának pedig gyenge szemei valának, de Rákhel szép termetű és szép tekintetű vala.
Megszereti vala azért Jákób Rákhelt, és monda: Szolgállak téged hét esztendeig Rákhelért, a te kisebbik leányodért.
(Hós 12,12)
És monda Lábán: Jobb néked adnom őt, hogysem másnak adjam őt, maradj én nálam.
Szolgála tehát Jákób Rákhelért hét esztendeig, s csak néhány napnak tetszék az neki, annyira szereti vala őt.
És monda Jákób Lábánnak: Add meg nékem az én feleségemet: mert az én időm kitelt, hadd menjek be hozzá.
És begyűjté Lábán annak a helynek minden népét, és szerze lakodalmat.
Estve pedig vevé az ő leányát Leát, és bevivé hozzá, a ki beméne ő hozzá.
És Lábán az ő szolgálóját Zilpát, szolgálóul adá az ő leányának Leának.
És reggelre kelve: Ímé ez Lea! Monda azért Lábánnak: Mit cselekedtél én velem? Avagy nem Rákhelért szolgáltalak-é én tégedet? Miért csaltál meg engem?
Lábán pedig monda: Nem szokás nálunk, hogy a kisebbiket oda adják a nagyobbik előtt.
Töltsd ki ennek hetét, azután amazt is néked adjuk a szolgálatért, melylyel majd szolgálsz nálam még más hét esztendeig.
(Bir 14,12.17)
Jákób tehát aképen cselekedék, kitölté azt a hetet; ez pedig néki adá Rákhelt, az ő leányát feleségűl.
És adá Lábán az ő leányának Rákhelnek, az ő szolgálóját Bilhát, hogy néki szolgálója legyen.
És beméne Rákhelhez is, és inkább szereté Rákhelt, hogysem Leát és szolgála ő nála még más hét esztendeig.
És meglátá az Úr Lea megvetett voltát, és megnyitá annak méhét. Rákhel pedig magtalan vala.
Fogada azért Lea az ő méhében és szűle fiat, és nevezé nevét Rúbennek, mert azt mondja vala: Meglátta az Úr az én nyomorúságomat; most már szeretni fog engem az én férjem.
Azután ismét teherbe esék és szűle fiat, és monda: Mivelhogy meghallotta az Úr megvetett voltomat, azért adta nékem ezt is; és nevezé nevét Simeonnak.
És megint teherbe esék és szűle fiat, és monda: Most már ragaszkodni fog hozzám az én férjem, mert három fiat szűltem néki; azért nevezé nevét Lévinek.
És ismét teherbe esék, és fiat szűle és mondá: Most már hálákat adok az Úrnak; azért nevezé nevét Júdának, és megszűnék a szűléstől.
(Máté 1,2)
30
És látá Rákhel, hogy ő nem szűle Jákóbnak, irigykedni kezde Rákhel az ő nénjére, és monda Jákóbnak: Adj nékem gyermekeket, mert ha nem, meghalok.
Felgerjede azért Jákób haragja Rákhel ellen, és monda: Avagy Isten vagyok-é én, ki megtagadta tőled a méhnek gyümölcsét.
És monda ez: Ímhol az én szolgálóm Bilha, menj be hozzá, hogy szűljön az én térdeimen, és én is megépüljek ő általa.
Adá tehát néki az ő szolgálóját Bilhát feleségűl, és beméne ahhoz Jákób.
És teherbe esék Bilha és szűle Jákóbnak fiat.
És monda Rákhel: Ítélt felőlem az Isten, és meg is hallgatta szavamat, és adott énnékem fiat: azért nevezé nevét Dánnak.
Ismét fogada az ő méhében, és szűle Bilha, a Rákhel szolgálója más fiat is Jákóbnak.
És monda Rákhel: Nagy tusakodással tusakodtam az én nénémmel, és győztem; azért nevezé nevét Nafthalinak.
Látván pedig Lea hogy ő megszűnt a szűléstől, vevé az ő szolgálóját Zilpát, és adá azt Jákóbnak feleségűl.
És szűle Zilpa, Lea szolgálója, fiat Jákóbnak.
És monda Lea: Szerencsére! és nevezé nevét Gádnak!
És szűle Zilpa, Lea szolgálója, más fiat is Jákóbnak.
És monda Lea: Oh én boldogságom! bizony boldognak mondanak engem az asszonyok: és nevezé nevét Ásernek.
És kiméne Rúben búzaaratáskor, és talála a mezőn mandragóra-bogyókat s vivé azokat az ő anyjának, Leának. És monda Rákhel Leának: Adj nékem kérlek a fiad mandragóra-bogyóiból.
Az pedig monda néki: Talán keveselled, hogy elvetted tőlem az én férjemet, s a fiam mandragóra-bogyóit is elvennéd tőlem? És monda Rákhel: Háljon veled hát az éjjel a te fiad mandragóra-bogyóiért.
Mikor Jákób este a mezőről jöve, eleibe méne Lea, és monda: Én hozzám jőjj be, mert megvettelek a fiam mandragóra-bogyóiért; és nála hála azon éjszaka.
És meghallgatá Isten Leát, mert fogada az ő méhében és szűle Jákóbnak ötödik fiat.
És monda Lea: Megadta az Isten jutalmamat, a miért szolgálómat férjemnek adtam; azért nevezé nevét Izsakhárnak.
És ismét fogada az ő méhében Lea, és szűle hatodik fiat Jákóbnak.
És monda Lea: Megajándékozott az Isten engem jó ajándékkal; most már velem lakik az én férjem, mert hat fiat szűltem néki, és nevezé nevét Zebulonnak.
Annakutána szűle leányt, és nevezé nevét Dínának.
Megemlékezék pedig az Isten Rákhelről; és meghallgatá őt az Isten és megnyitá az ő méhét.
És fogada méhében, és szűle fiat, s monda: Elvevé Isten az én gyalázatomat.
És nevezé nevét Józsefnek, mondván: Adjon ehhez az Úr nékem más fiat is.
És lőn, a mint szűlte vala Rákhel Józsefet, monda Jákób Lábánnak: Bocsáss el engemet, hadd menjek el az én helyembe, az én hazámba.
Add meg nékem az én feleségeimet és magzatimat, a kikért szolgáltalak téged, hadd menjek el, mert te tudod az én szolgálatomat, a melylyel szolgáltalak téged.
És monda néki Lábán: Vajha kedvet találtam volna szemeid előtt! Úgy sejtem, hogy te éretted áldott meg engem az Úr.
És monda: Szabj bért magadnak és én megadom.
Ez pedig monda: Te tudod mimódon szolgáltalak téged, és hogy mivé lett nálam a te jószágod.
Mert a mi kevesed vala én előttem, sokra szaporodott, és megáldott az Úr téged az én lábam nyomán. Immár mikor tehetek valamit a magam házáért is?
És monda Lábán: Mit adjak néked? Felele Jákób: Ne adj nékem semmit; juhaidat ismét legeltetem és őrizem, ha nekem ezt a dolgot megteszed:
Nyájaidat ma mind végig járom, minden pettyegetett és tarka bárányt kiszaggatok közűlök, és minden fekete bárányt a juhok közűl, s a tarkát és pettyegetettet a kecskék közűl, s legyen ez az én bérem.
S a mikor majd bérem iránt eljövéndesz, mi előtted lesz, becsületességemről ez felel: a mi nem pettyegetett vagy tarka a kecskék, s nem fekete a juhok közt, az mind lopott jószág nálam.
És monda Lábán: Ám legyen: Vajha a te beszéded szerint lenne.
Külön választá azért azon a napon a pettyegetett és tarka kosokat, és minden csíkos lábú és tarka kecskét, mind a melyikben valami fehérség vala, és minden feketét a juhok közűl, és adá az ő fiainak keze alá.
És három napi járó földet vete maga közé és Jákób közé; Jákób pedig legelteti vala Lábán egyéb juhait.
És vőn Jákób zöld nyár-, mogyoró- és gesztenye-vesszőket, és meghántá azokat fehéresen csíkosra, hogy látható legyen a vesszők fehére.
És a vesszőket, melyeket meghántott vala, felállítá a csatornákba, az itató válúkba, melyekre a juhok inni járnak vala, szembe a juhokkal, hogy foganjanak, mikor inni jönnek.
És a juhok a vesszők előtt foganának és ellenek vala csíkos lábúakat, pettyegetetteket és tarkákat.
Azután külön szakasztá Jákób ezeket a bárányokat, és a Lábán nyáját arczczal fordítja vala a csíkos lábú és fekete bárányokra; így szerze magának külön falkákat, melyeket nem ereszte a Lábán juhai közé.
És lőn, hogy mikor a nyáj java részének vala párzási ideje, akkor Jákób a vesszőket oda raká a válúkba a juhok eleibe, hogy a vesszőket látva foganjanak.
De mikor satnya vala a nyáj, nem rakja vala oda s ily módon Lábánéi lőnek a satnyák, a java pedig Jákóbé.
És felette igen meggazdagodék a férfiú; és vala néki sok juha, szolgálója, szolgája, tevéje és szamara.
19
Felele pedig Jób, és monda:
Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel?
Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erősködtök ellenem?
(Jób 16,20)
Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul.
Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, és feddődni az én gyalázatom felett?
Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem, és az ő hálójával ő vett engem körül.
(Zsolt 28,5)
Ímé, kiáltozom az erőszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.
Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett.
(Jak 5,3.4)
Tisztességemből kivetkőztetett, és fejemnek koronáját elvevé.
(Róm 8,61)
Megronta köröskörül, hogy elveszszek, és reménységemet, mint a fát, letördelé.
Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel.
(Jób 13,24;16,9)
Seregei együtt jövének be és utat csinálnak ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak.
(Jób 6,4)
Atyámfiait távol űzé mellőlem, barátaim egészen elidegenedtek tőlem.
(Jób 2,9; Zsolt 38,12)
Rokonaim visszahúzódtak, ismerőseim pedig elfelejtkeznek rólam.
Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem előttök.
(Zsolt 69,9)
Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki.
Lehelletem idegenné lett házastársam előtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai előtt.
(Jób 2,9)
Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem.
Megútált minden meghitt emberem; a kiket szerettem, azok is ellenem fordultak.
Bőrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg.
(Zsolt 102,6; Siral 4,8)
Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, oh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem!
Miért üldöztök engem úgy, mint az Isten, és mért nem elégesztek meg a testemmel?
(Jób 16,9;Jób,19 20.)
Oh, vajha az én beszédeim leirattatnának, oh, vajha könyvbe feljegyeztetnének!
Vasvesszővel és ónnal örökre kősziklába metszetnének!
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.
(Zsolt 17,15; Dán 12,2; Csel 24,15)
A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem;
Mert ezt mondjátok: Hogyan fogjuk őt üldözni! látva, hogy a dolog gyökere én bennem rejlik.
Féljetek a fegyvertől, mert a fegyver a bűnök miatt való büntetés, hogy megtudjátok, hogy van ítélet!
(Jób 27,8.9)
20
Felele pedig a Naamából való Czófár, és monda:
Mindamellett az én gondolataim feleletre kényszerítenek engem, és e miatt nagy az izgatottság bennem.
Hallom gyalázatos dorgáltatásomat, de az én értelmes lelkem megfelel majd értem.
Tudod-é azt, hogy eleitől fogva, mióta az embert e földre helyheztette,
(Jób 8,8)
Az istentelenek vígassága rövid ideig tartó, és a képmutató öröme egy szempillantásig való?
(Zsolt 37,35.36)
Ha szinte az égig érne is az ő magassága, és a felleget érné is a fejével:
Mint az emésztete, úgy vész el örökre, és a kik látták, azt mondják: Hol van ő?
Mint az álom, úgy elrepül és nem találják őt; eltünik, mint az éjjeli látomás.
(Zsolt 73,19.20)
A szem, a mely rá ragyogott, nem látja többé, és az ő helye sem törődik már vele.
Fiai a szegények kedvében járnak, és kezei visszaadják az ő rablott vagyonát.
(Jób,20 15.)
Csontjai, ha megtelnek is ifjú erővel, de vele együtt roskad az a porba.
(Zsolt 33,18;113,7.8)
Ha édes az ő szájában a gonoszság, és elrejti azt az ő nyelve alá;
És kedvez annak és ki nem veti azt, hanem ott tartogatja ínyei között:
Az ő étke elváltozik az ő gyomrában, vipera mérgévé lesz a belében.
Gazdagságot nyelt el, de kihányja azt, az ő hasából kiűzi azt az Isten.
A viperának mérgét szopta és a siklónak fulánkja öli meg őt,
Hogy ne lássa a folyóvizeket, a tejjel és mézzel folyó patakokat.
A mit másoktól szerzett, vissza kell adnia, nem nyelheti el, ép így az ő cserébe kapott vagyonát is, hogy ne örvendezhessen annak.
(Jób 15,32; Zsolt 55,24)
Mert megrontotta és ott hagyta a szegényeket, házat rabolt, de nem építi meg azt.
Mivel gyomra nem tudott betelni, nem is mentheti meg semmi drágaságát.
(Jób 29,6; Zsolt 23,5)
Az ő falánksága elől semmi sem maradt meg, azért nem lesz tartós az ő jóléte.
(Jób 18,12)
Mikor teljes az ő bősége, akkor is szükséget lát, és mindenféle nyomorúság támad reá.
(Zsolt 49,9)
Mikor meg akarja tölteni a hasát, reá bocsátja haragjának tüzét, és azt önti rá étele gyanánt.
(1Thess 5,3)
Mikor vasból csinált fegyver elől fut, aczélból csinált íj veri át.
Kihúzza és az kijön a testéből és kivillan az epéjéből; rettegés támad felette.
Mindenféle titkos sötétség van az ő vagyonán; fúvás nélkül való tűz emészti meg őt; elpusztíttatik az is, a mi sátrában megmaradt.
(Zsolt 25,9)
Megjelentik álnokságát az egek, és a föld ellene támad.
Házának jövedelme eltünik, szétfoly az az ő haragjának napján.
Ez a gonosz ember fizetése Istentől, és az ő beszédének jutalma a Mindenhatótól.
Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.
(Zsolt 125,1)
Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat.
(Péld 12,17; Jak 3,6)
Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el a gonosztól.
(1Kor 4,7;Péld 26,12)
Egészség lesz ez a te testednek, és megújulás a te csontaidnak.
(Jób 21,24)