Izsák áldása.
27 Mikor Izsák megöregedett és szeme elhomályosult, úgyhogy nem látott, magához hívta idősebb fiát, Ézsaut, és így szólt: „Fiam!” „Itt vagyok” – felelte. Akkor azt mondta: „Látod, hogy megöregedtem, halálom napját azonban nem tudom. Vedd azért vadászszerszámodat, a tegezt és az íjat, menj ki a mezőre, és ejts nekem vadat. Készítsd el ízletesen, ahogy szeretem. Hozd be nekem, majd megeszem, hogy a lelkem megáldjon, mielőtt meghalok.” Rebekka hallgatózott, amikor Izsák fiával, Ézsauval beszélt. Ézsau kiment a mezőre, hogy vadat ejtsen atyja számára. Rebekka akkor így szólt fiához, Jákobhoz. „Éppen most hallottam, hogy atyád mondta bátyádnak, Ézsaunak: Szerezz vadat és készítsd el ízletesen, majd eszem belőle és megáldalak az Úr színe előtt, mielőtt meghalok. Most tehát, fiam, hallgass rám, arra, amit mondok neked. Menj ki gyorsan a nyájhoz és hozz onnan két szép kecskegidát! Én elkészítem atyádnak ízletesen, ahogy szereti. Te beviszed atyádnak, hogy megegye és megáldjon, mielőtt meghal.” Jákob ezt válaszolta anyjának, Rebekkának: „De bátyám, Ézsau, szőrös férfi, én pedig sima vagyok. Hátha megtapogat atyám. Akkor olyan leszek a szemében, mint aki tréfát űz vele, s átka ér áldása helyett.” De anyja megnyugtatta: „Az átok, ami neked szól, érjen engem! Hallgass csak rám, menj és hozd ide nekem!” Elment hát, elhozta és odaadta anyjának. Anyja pedig elkészítette ízletesen, ahogy atyja szereti. Rebekka ezután elővette idősebb fiának, Ézsaunak legjobb ruháját, ami nála volt a házban, s ráadta fiatalabb fiára, Jákobra. A kecskegidák bőrével pedig befödte karját és sima nyakát. Azután kezébe adta fiának, Jákobnak az ízletes ételt és a kenyeret, amit készített. Ez így ment be atyjához és megszólította: „Atyám!” „Itt vagyok” – válaszolta. „Ki vagy te, fiam?” Jákob ezt mondta atyjának: „Ézsau vagyok, elsőszülötted. Megtettem, amit parancsoltál. Ülj fel tehát és egyél a vadból, hogy megáldjon a lelked.” Izsák megkérdezte fiát: „Hogyan találtál valamit ilyen gyorsan, fiam?” „Az Úr, a te Istened hozta utamba” – válaszolta. Izsák így szólt Jákobhoz: „Lépj közelebb, hogy megtapogassalak fiam, valóban a fiam, Ézsau vagy-e vagy sem.” Jákob odalépett atyjához, Izsákhoz, az megtapogatta, és mondta: „A hang Jákob hangja, de a kar Ézsau karja.” Nem ismerte fel, mivel a karja szőrös volt, mint bátyjának, Ézsaunak a karja. Ezért ráadta áldását. Megkérdezte: „Valóban te vagy hát a fiam, Ézsau?”„Az vagyok” – válaszolta. „Tedd akkor elém – mondta –, hadd egyem fiamnak zsákmányából, hogy lelkem megáldjon.” Eléje tette és evett. Aztán bort hozott neki, és ő ivott. Majd atyja, Izsák így szólt hozzá: „Gyere közelebb, és csókolj meg, fiam!” Odalépett hozzá és megcsókolta. Amikor megérezte ruhája illatát, e szavakkal áldotta meg: „Lám, fiam illata olyan, mint a termékeny föld illata, amit az Úr megáldott. – Isten adjon neked az ég harmatából és a föld kövérségéből búzát és bort bőségben. – Népek szolgáljanak neked és nemzetek hódoljanak előtted. Légy ura testvéreidnek, s hajoljanak meg előtted anyád fiai. – Legyen átkozott, aki átkoz, és áldott, aki áld téged.” Amikor Izsák épp befejezte Jákob megáldását és Jákob kijött atyjától, bátyja, Ézsau hazaérkezett a vadászatból. Ő is ízletes ételt készített, bevitte apjának és azt mondta: „Ülj fel atyám, és egyél fiad vadászatából, hogy megáldjon a lelked.” Atyja, Izsák így szólt: „Ki vagy te?” „Elsőszülötted, Ézsau vagyok” – felelte. Erre Izsák szerfölött megijedt és azt kérdezte: „Ki volt akkor az, aki elejtett egy vadat és behozta nekem? Én jóhiszeműen ettem belőle, mielőtt jöttél volna és megáldottam. Áldott is marad.” Amikor Ézsau apja szavát hallotta, hangosan, elkeseredve felkiáltott és ezt mondta apjának: „Áldj meg engem is, atyám!” Az így válaszolt: „Öcséd csellel jött és elvitte áldásodat.” Erre így szólt: „Joggal nevezték Jákobnak. Már kétszer becsapott. Elvette elsőszülöttségi jogomat és most az áldást is elvitte tőlem.” Majd megkérdezte: „Számomra nem tartogattál áldást, atyám?” Izsák e szavakkal felelt: „Nézd, úrrá tettem fölötted és minden testvérét szolgául adtam neki. Elláttam búzával és borral. Mit tehetek még érted, fiam?” Ézsau így szólt apjához: „Csak egy áldásod van-e atyám? Áldj meg, atyám!” Izsák hallgatott, mire Ézsau elkezdett hangosan sírni. Apja felelt Ézsaunak és így szólt: „Nézd, lakóhelyed messze lesz a termékeny földtől és messze az ég harmatától. Kardodból kell élned és testvérednek kell szolgálnod. De ha rugdalódzol, lerázod igáját magadról.” Ézsau ettől fogva gyűlölte Jákobot az áldás miatt, amellyel apja megáldotta. Ézsau így szólt magában: „Nemsokára közeledik a gyász ideje atyám halála miatt, akkor majd leütöm testvéremet, Jákobot.” Rebekkával közölték idősebb fiának szavait. Ezért odaküldött és hívatta ifjabb fiát, Jákobot, és így szólt hozzá: „Nézd, testvéred, Ézsau bosszút forral ellened, agyon akar ütni. Hallgasd meg hát tanácsomat, fiam! Kelj útra és menekülj testvéremhez, Lábánhoz, Háránba. Maradj nála egy ideig, amíg bátyád haragja lecsillapul. Ha majd bátyád haragja enged irányodban és elfelejti, amit tettél vele, érted küldök és elhozatlak onnan. Miért vesztenélek el mindkettőtöket egy napon?”Jákob távozása.
Ezután Rebekka így szólt Izsákhoz: „Meguntam életemet a hettita nők miatt. Ha Jákob is ilyen hettita nőt vesz feleségül, mint ez itt, egy az ország leányai közül, akkor mi marad még nekem az életből?” 28 Erre Izsák hívatta Jákobot és megáldotta. Utasítást adott neki, és így szólt: „Ne végy magadnak feleséget Kánaán leányai közül. Kelj útra és menj Paddan-Aramba, Betuelnek, anyád atyjának házába és onnan vegyél feleséget magadnak, Lábánnak, anyád testvérének leányai közül! A mindenható Isten áldjon meg, tegyen termékennyé, sokasítson meg, hogy a népek sokaságává légy! Adja neked Ábrahám áldását, neked és veled együtt utódaidnak, hogy az idegen földet, amelyet Isten Ábrahámnak adott, sajátodul megkapjad.” Így bocsátotta el Izsák Jákobot, az meg elment Paddan-Aramba, Lábánhoz, az aramita Betuel fiához, Jákob és Ézsau anyjának, Rebekkának testvéréhez.Ézsau újabb házassága.
Ézsau megtudta, hogy Izsák megáldotta Jákobot és Paddan-Aramba küldte, hogy onnan hozzon feleséget, s hogy áldásával együtt utasítást adott neki: „Ne végy feleséget a kánaániták lányai közül”, és hogy Jákob hallgatott apjára és anyjára, s elment Paddan-Aramba. Ézsau így megtudta, hogy a kánaániak leányai nem tetszenek apjának, Izsáknak. Ezért elment Izmaelhez és feleségeihez, még feleségül vette Machalatot, Izmaelnek, Ábrahám fiának leányát, Nebajot testvérét.Jákob álma.
Jákob elindult Beersebából, és Háránba ment. Eljutott egy helyre és ott maradt éjszakára, mert a nap már leszállt. Fogott egy követ azon a helyen, feje alá tette támasznak és lefeküdt azon a helyen aludni. Álma volt: íme, egy létra volt a földre állítva, s a hegye az eget érte. S lám, Isten angyalai fel és lejártak rajta. Íme, az Úr fölötte állt, és így szólt: „Az Úr vagyok, atyádnak, Ábrahámnak Istene és Izsák Istene. A földet, amelyen pihensz, neked és utódaidnak adom. Nemzetséged olyan lesz, mint a föld homokja, ki kell terjesztened nyugatra és keletre, északra és délre, általad s utódaid által nyer áldást a föld minden népe. Nézd, én veled vagyok. Mindenütt oltalmazlak, ahová mégy, és visszavezetlek erre a földre. Nem hagylak el, amíg véghez nem viszem, amit megígértem neked.” Jákob fölébredt álmából és így szólt: „Valóban az Úr van ezen a helyen és én nem tudtam.” Megborzadt, és azt mondta: „Milyen félelmetes ez a hely, valóban itt van az Isten háza és itt van az ég kapuja.” Amikor Jákob másnap reggel fölébredt, vette a követ, amelyen fejét nyugtatta, felállította emlékkőül és olajat öntött rá. A helynek a Bétel nevet adta: azelőtt Lusznak hívták a várost. Jákob fogadalmat tett: „Ha Isten velem lesz és védelmez az úton, amelyen most járok, s ad kenyeret ennem, és ruhát, amit fölveszek magamra, és ha egészségben visszatérek atyám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem. Ez a kő, amelyet emlékkőül felállítottam, az Isten háza lesz, és mindenből, amit adsz nekem, hűségesen tizedet adok neked.”
17
Összetörött immár énbennem a lélek, és miattam gyűlnek egybe a sírásók.
Valóban, gúnyolódók céltáblája lettem, s azt kell egyre néznem, hogyan civakodnak.
Tégy le óvadékot értem önmagadnál! Ki volna más, ki értem kezességet vállal?
Szívüket bezártad, nincs bennük belátás, azért egyetlen kéz föl nem emelkedik.
Zsákmányt osztani barátokat hívnak, saját gyermekeik szeme meg eleped.
Gúnydalok tárgyává tettek a nép előtt, olyan ember lettem, akit szembeköpnek.
Szemem homályossá válik bánatomban, tagjaim sorvadnak, mint árnyék, olyanok.
Ezért a jámborok szörnyülködnek, és a bűnös miatt háborognak a tiszták.
De az igaz mégis hű marad útjához, kinek keze tiszta, gyarapszik erőben.
Rajta hát! Lépjetek közelebb mindnyájan! De hisz nem találok bölcset közöttetek!
Napjaim elenyésznek, terveim meg egyre távolabb kerülnek, a szívem rostjait szétmarcangolták.
„A napnak kitér az éj – így szokták mondani –, közel a fény, amely elűzi a sötétséget.”
Alvilágban lakni, ez a reménységem, ágyamat megvetni, ott a sötétségben.
Síromhoz így szólok: „Az apám vagy nékem!” A férgekhez meg: „Anyám, s nővéreim!”
Hol marad számomra még bármi reménység, ki leli meg – a boldogságomat?
Velem együtt leszállnak az alvilágba, és együtt süllyedünk a porba.