7811 (Aszaf tanítókölteménye.) Népem, figyelj tanító szavamra, hallgassátok meg szám tanítását! 22 Példabeszédre nyitom meg ajkam, ősidők titkait hirdetem nektek, 33 amit hallottunk, amit megismertünk, s amit őseink beszéltek el nekünk. 44 Nem titkoljuk el fiaink elől, hanem hirdetjük a jövő nemzedéknek. Az Úr dicső tetteit, erejét, és a csodákat, amelyeket művelt. 55 Ám parancsul adta Jákobnak, s mint törvényt rendelte Izraelnek, hogy amit kinyilatkoztatott az atyáknak, azt hirdetniük kell fiaiknak, 66 hadd ismerjék meg a jövő nemzedékek, a fiak, akik majd születnek. Aztán ők kelnek fel és tovább hirdetik gyermekeiknek. 77 Hogy Istenbe vessék reményüket, ne feledjék el Isten tetteit, hanem teljesítsék parancsait. 88 Ne legyenek, mint atyáik voltak: nyakas, pártütő nemzedék; nemzedék, amely ingatag szívével nem volt hűséges Istenéhez. 99 Efraim fiai, az íjászok az ütközet napján megfutamodtak. 1010 Isten szövetségét nem tartották, s vonakodtak törvénye szerint élni. 1111 Elfelejtették tetteit és csodáit, amelyeket még láthattak. 1212 Csodákat tett az atyák szeme láttára Egyiptom földjén és Tánisz mezején. 1313 Szétválasztotta a tengert, s engedte, hogy átvonuljanak; a vizet feltorlaszolta, mint valami falat. 1414 Nappal a felhőben vezette őket, éjjel pedig a tűznek fényénél. 1515 Megrepesztette a sziklát a pusztában, s a kicsorduló forrásból bőven adott inni. 1616 Patakokat csalt elő a sziklából, és vizüket bőven árasztotta. 1717 S mégsem szűntek meg vétkezni ellene, szembeszálltak a pusztában a Fölségessel. 1818 Szívükben kísértették Istent, mohóságukban ételt követeltek. 1919 Zúgolódtak Isten ellen s így szóltak: „Tud-e Isten itt a pusztában asztalt teríteni?” 2020 S lám, rácsapott a sziklára, és megeredt a víz, előtört a forrás. „De tud-e népének kenyeret adni, és húsételről gondoskodni?” 2121 Hallotta ezt az Úr és haragra gerjedt, tűz csapott fel Jákob ellen, haragja fellobbant Izrael ellen. 2222 Mert nem hittek az Istenben és nem bíztak segítségében. 2323 De ott fenn parancsot adott a felhőknek, s megnyitotta az egek kapuit. 2424 Mannát hullatott az égből eledelül, égi kenyeret adott nekik. 2525 Az erősek kenyerét ette az ember, ételt küldött nekik bőségesen. 2626 Keleti szelet támasztott az égből, s hatalmával fölkeltette a déli szelet. 2727 Húst hullatott rájuk homokeső módján, szárnyas madarakat, tenger fövényeként. 2828 Táboruk közepén hullottak le, sátraik mellé körös-körül. 2929 Ettek és jóllaktak; így teljesítette kívánságukat. 3030 De még éhségük meg se szűnt, az étel még szájukban volt, 3131 Isten haragja újra fölgerjedt ellenük. Nagyjaik közé a halált vetette, Izrael ifjúságát leterítette. 3232 De ők azért tovább vétkeztek, csodáinak nem adtak hitelt. 3333 Ezért napjaikat megrövidítette, éveiknek hamar véget vetett. 3434 Ha megverte őket, keresni kezdték, megtértek és kérdeztek utána. 3535 Eszükbe jutott, hogy Isten a sziklájuk, a fölséges Isten a szabadítójuk. 3636 Mégis megcsalták a szájukkal, nyelvükkel hazudtak neki. 3737 Szívük nem volt egyenes előtte, szövetségét nem tartották hűségesen. 3838 Bűneiket mégis elengedte, nem pusztította el őket. Újra meg újra fékezte haragját, nem zúdította rájuk indulata árját. 3939 Gondolt rá, hogy csak testi lények, olyanok, mint a fuvallat, amely eloszlik és nem tér vissza. 4040 Hányszor gerjesztették fel haragját a pusztán, hányszor okoztak neki gondot a sivatagban! 4141 Kísértették Istent újra meg újra, keserűséget okoztak Izrael Szentjének. 4242 Nem emlékeztek vissza a kezére, sem a napra, amelyen kiszabadította az ellenség hatalmából őket. 4343 Amikor jeleket művelt Egyiptom földjén, és csodatetteket Tánisz mezején; 4444 amikor vérré változtatta folyóikat, és patakjaikat, hogy senki ne ihassék. 4545 Legyeket küldött rájuk, hogy halált okozzanak, és békákat, hogy pusztulást hozzanak. 4646 A rovaroknak bő aratást adott, a sáskáknak adta munkájuk gyümölcsét. 4747 Szőlőjüket elverte záporral, fügefáikat faggyal, jégesővel. 4848 Marhájukat dögvész pusztította, nyájaikat villámmal sújtotta. 4949 Haragjának tüzét szórta rájuk: bosszúság, gond, zaklatás, ártalom tömegét. 5050 Szabad folyást engedett haragjának: nem kímélte őket a haláltól, s állataikat sem a pusztulástól. 5151 Lesújtott minden elsőszülöttre Egyiptomban, Kám sátrainak elsőszülötteire, mindnyájukra. 5252 Népét kihozta, mint a juhokat, s átvezette őket a pusztán, mint a nyájat. 5353 Biztosan vezette őket, hogy ne tévelyegjenek, s ellenségeiket elnyelte a tenger. 5454 Elvezette őket szent földjére, a hegyekre, amelyeket jobbja szerzett. 5555 Szemük láttára elűzte a pogányokat, és nekik adta földjüket örökségül; a pogányok sátrába Izrael törzseit telepítette. 5656 Mégis megkísértették a Fölségest, kihívták maguk ellen, s nem tartották meg törvényét. 5757 Mint az atyák, a hűséget megszegve, ők is elfordultak; mint a csalfa íj, eltérültek. 5858 Magaslataikkal kihívták haragját, bálványaikkal féltékenységre ingerelték. 5959 Isten hallotta, s indulatra gerjedt: elvetette Izraelt egészen. 6060 Elhagyta lakóhelyét Silóban, a sátrat, amelyben az emberek közt lakott. 6161 Hatalmát a fogság prédájára hagyta, dicsőségét ellenség kezére adta. 6262 Népét kiszolgáltatta a kardnak, szívét harag töltötte el öröksége ellen. 6363 Fiaikat tűz emésztette meg, leányaik nem mehettek férjhez; 6464 papjaik kard élén hulltak el, s özvegyeiknek sírni sem volt szabad. 6565 De aztán mint álomból, fölserkent az Úr, mint a harcos, aki fölkel a bor mellől. 6666 Ellenségeinek a hátába csapott, és örök szégyent hozott rájuk. 6767 József sátrát elvetette, s nem foglalta le Efraim törzsét sem. 6868 Júdát választotta ki magának, a Sion hegyét, melyet szeretett. 6969 Mint égi magaslatot, úgy építette a szentélyt, szilárddá tette, mint a földet, amelyet örökre megteremtett. 7070 Kiválasztotta szolgáját, Dávidot, a juhok aklától hozta el. 7171 Az anyajuhoktól szólította el, hogy legeltesse Jákobot, a népét, Izraelt, az ő örökségét. 7272 Ő szívének egyszerűségében legeltette, s hozzáértő kézzel vezette.
79 (78). ZSOLTÁR. A NÉP GYÁSZÉNEKE
7911 (Aszaf zsoltára.) Uram, pogányok törtek be örökségedbe, szent templomodat meggyalázták. Jeruzsálemet romhalmazzá tették. 22 Szolgáid testét prédául vetették az égi madaraknak, híveid húsát a föld vadjainak. 33 Jeruzsálem körül ontották vérüket, mint a vizet, és nem akadt senki, hogy eltemesse őket. 44 Szomszédainknak szitok tárgya lettünk, csúfság és nevetség azoknak, akik körülöttünk laknak. 55 Meddig még Uram? Örökre haragudni akarsz? Meddig izzik még bosszúd, mint a tűz? 66 Öntsd ki haragod a pogányokra, akik nem ismernek, az országokra, amelyek neved nem tisztelik, 77 amiért Jákobot eltiporták s lakóhelyét pusztasággá tették. 88 Atyáink bűneit ne rajtunk torold meg, siess elénk irgalmaddal, mert egészen nyomorultak lettünk. 99 Neved dicsőségéért ments meg minket, Istenünk, szabadítónk! Bocsásd meg, Urunk, bűneinket, ments meg minket a nevedért! 1010 Miért mondják a pogányok: „Hol van hát Istenük?” Szemük előtt legyen nyilvánvaló bosszúd a pogányokon, szolgáid véréért, amit kiontottak. 1111 Hatoljon fel hozzád a foglyok nyögése, szabadítsa ki erős karod a halálra szántakat! 1212 Szomszédainknak add vissza hétszeresen a gyalázatot, amellyel illettek, Uram!
80 (79). ZSOLTÁR
1313 Mi pedig, a te néped és nyájad juhai, magasztalni fogunk mindörökké, s nemzedékről nemzedékre hirdetjük dicsőségedet.
IMA IZRAEL HELYREÁLLÍTÁSÁÉRT
8011 (A karvezetőnek a „Liliom a bizonyíték” szerint – Aszaf zsoltára.) 22 Hallgass meg, Izraelnek pásztora, te, aki Józsefet nyájként legelteted! Te, aki kerubok fölött trónolsz, 33 ragyogj fel Efraim, Benjamin és Manassze előtt! Éleszd fel hatalmad, jöjj és szabadíts meg, 44 Seregek Ura, állíts helyre minket! Ragyogtasd ránk arcod és megmenekültünk. 55 Seregek Ura, meddig haragszol még? Hisz néped már imádkozik. 66 A könnyek kenyerével etetted, a könnyek árját adtad italául. 77 Elnézted, hogy szomszédaink civódjanak rajtunk, és hogy ellenségeink kigúnyoljanak. 88 Seregek Ura, állíts helyre minket! Ragyogtasd ránk arcod és megmenekülünk. 99 Kihoztál Egyiptomból egy szőlőtövet, és népeket űztél el, hogy elültesd. 1010 Előkészítetted számára a talajt, ezért vert gyökeret s terjedt el a földön. 1111 Árnyékával befödte a hegyeket, indáival Isten cédrusait. 1212 Vesszőit a tengerig növelte, hajtásait a nagy folyamig. 1313 Miért romboltad le falait? Akik az úton járnak, mind szüretelik. 1414 Az erdei vadkan pusztíthatja, s legelője lett az erdő vadjainak. 1515 Seregek Ura, térj vissza, tekints le az égből és lásd, látogasd meg szőlőtövedet, 1616 és védd meg, mit jobbod ültetett! 1717 Mint a szemetet, a tűzben elégették, pusztuljanak ezért haragos orcád elől! 1818 Kezed nyugodjék jobbod emberén, az emberfián, akit megerősítettél! 1919 Többé nem hagyunk el téged, tarts minket életben, s mi áldjuk a neved. 2020 Seregek Ura, állíts helyre minket! Ragyogtasd ránk arcod és megmenekülünk.
81 (80). ZSOLTÁR. A SÁTRAK ÜNNEPÉRE
8111 (A karvezetőnek Gát szerint – Aszaftól.) 22 Dicsőítsétek Istent, gyámolunkat, ujjongjatok Jákob Istenének! 33 Pengessétek a húrt, verjétek a dobot, lágyan szóljon a hárfa a lant szava mellett! 44 Fújjátok meg a harsonát újholdra, és holdtöltére ünnepünk napján! 55 Parancs ez Izrael számára, és törvény Jákob Istenétől. 66 Rendelkezés, amely Józsefnek szólt, amikor felvonult Egyiptom ellen. Hangot hallottam, amit nem ismertem: 77 „Hátáról levettem a terhet, kezéből kivettem kosarát. 88 Bánatodban hozzám kiáltottál, s én megszabadítottalak; dörgő felhőből adtam választ neked, Meriba vizénél megpróbáltalak. 99 Halld meg, népem, amire intelek, bárcsak hallgatnál rám, Izrael! 1010 Ne legyen körödben más isten, idegen istent ne tisztelj soha! 1111 Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezetett Egyiptomból. Nyisd ki a szádat és én teletöltöm. 1212 De népem nem hallgatott szavamra, Izrael nem igazodott akaratomhoz. 1313 Ezért ráhagytam őket kemény szívükre, hadd menjenek csak saját fejük után. 1414 Ó, bárcsak hallgatna rám népem, bárcsak utamon járna Izrael! 1515 Akkor rögtön megfékezném támadóit, kezemet emelném összes elnyomója ellen. 1616 Akik gyűlölik az Urat, azok is hódolnának nekik, és a sorsuk örökké tartana.
82 (81). ZSOLTÁR
1717 Népemet azonban a búza javával fogom etetni és sziklából fakasztott mézzel felüdítem.”