23
Ezután elindult az egész testület, és elvitték Pilátushoz.
Így kezdték vádolni:
– Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy fölkent király.
Pilátus megkérdezte tőle:
– Te vagy a zsidók királya?
– Te mondod – válaszolta.
Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz:
– Semmi ítéletre méltót nem találok ebben az emberben.
De azok erősködtek:
– Tanításával egész Júdeában fellázítja a népet. Galileában kezdte, s most itt van.
Pilátus ezt hallva megkérdezte, hogy Galileából való-e ez az ember. Amikor pedig megtudta, hogy Heródes joghatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült, mert már jó ideje szerette volna látni, mivel hallott róla, és azt remélte, hogy majd valami csodajelet művel az ő szeme láttára. Hosszan kérdezgette, de ő semmit sem válaszolt neki. Ott voltak a főpapok és az írástudók is, és hevesen vádolták. Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetéssel bánt vele. Kigúnyolta, majd fényes ruhába öltöztetve küldte vissza Pilátushoz. Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötött. Előtte ugyanis ellenségek voltak.
Ekkor Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, és így szólt hozzájuk:
– Ezt az embert azzal hoztátok elém, hogy félrevezeti a népet. Íme, én előttetek hallgattam ki, és nem találtam ítéletre méltónak ezt az embert egyetlenegy dologban sem, amivel vádoljátok. De még Heródes sem, hiszen visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el. Megkorbácsoltatom, és szabadon bocsátom. 17[] Erre valamennyien egyszerre kiáltották:
– Halál rá! Barabást bocsásd el nekünk!
Ez utóbbit a városban történt lázadásért és gyilkosságért vetették börtönbe. Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust. De ezek kiáltoztak:
– Feszítsd meg, feszítsd meg őt!
Ő azonban harmadszor is ezt mondta nekik:
– De hát mi rosszat tett? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő vétket. Megkorbácsoltatom, és szabadon bocsátom.
De azok hangos kiáltásokkal egyre csak kérték, hogy feszítse meg. És kiáltozásuk győzött.
Pilátus úgy döntött, hogy legyen meg, amit kérnek. Szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve; Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.
Amikor elvezették, megragadtak egy bizonyos cirenei Simont, aki épp a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után.
A nép és az asszonyok nagy sokasága követte. A mellüket verték, és siratták Jézust. Ő feléjük fordulva ezt mondta:
– Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok! Mert jönnek napok, amikor majd ezt mondják: „Boldogok a meddők; az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak!” Akkor majd így szólnak a hegyeknek: „Essetek ránk!”; és a halmokhoz: „Borítsatok el minket!” Mert ha ezt teszik a zöldellő fával, mi lesz a szárazzal?
Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket.
Amikor a Koponyának nevezett helyre értek, keresztre feszítették őt és a gonosztevőket. Az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. [[ Jézus pedig ezt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”]] Sorsvetéssel osztozkodtak ruháin.
A nép ott állt, és nézte. A főemberek pedig így csúfolták: „Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő Isten kiválasztott Messiása!” Kigúnyolták a katonák is. Odamentek hozzá, silány bort vittek neki, és így szóltak: „Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat!” Felirat is volt a feje fölött:
„Ez a zsidók királya.” A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta:
– Te vagy a Messiás, nem? Mentsd meg magadat és minket is!
De a másik megrótta:
– Nem féled Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.
Majd így szólt:
– Jézus, emlékezz meg rólam, amikor országodba jutsz!
Ő így felelt:
– Bizony, mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.
Már majdnem dél volt. Sötétség lett az egész földön délután három óráig, mert a nap elhomályosodott. A Templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, kezedbe ajánlom lelkem! Ezekkel a szavakkal meghalt.
Amikor a százados látta, mi történt, dicsőítette Istent, és így szólt: „Ez az ember valóban igaz volt.” Az egész sokaság, amely erre a látványra verődött össze, amikor látta a történteket, a mellét verve tért haza.
Ismerősei pedig mindnyájan, és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt.
Volt egy Arimateából, a júdeaiak egyik városából való, József nevű ember, a nagytanács tagja, derék és igaz férfi, aki nem értett egyet a többiek határozatával és eljárásával, és aki maga is várta Isten országát. Elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltban, amelyben még soha senki sem feküdt. Az előkészület napja volt, és már majdnem megkezdődött a szombat.
Elkísérték őt az asszonyok, akik vele együtt jöttek Galileából, és megnézték a sírboltot, meg azt is, hogyan helyezték el a testét. Aztán visszatértek, illatszereket és keneteket készítettek. A szombati nyugalmat megtartották a parancsolat szerint.
24 De a hét első napján kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ a sírbolt elől elhengerítve találták. Amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. Amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a holtak között? Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: »Az Emberfiának bűnösök kezére kell kerülnie és meg kell hogy feszítsék, és a harmadik napon fel kell támadnia.«” Ekkor visszaemlékeztek szavaira.
Visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. Ezek az asszonyok – a magdalai Mária, Johanna, valamint Jakab anyja, Mária és a többiek – elmondták az apostoloknak, hogy mi történt, de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik. Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Ekkor hazament, és magában csodálkozott a történteken.
Íme, tanítványai közül ketten még aznap egy Emmausz nevű faluba igyekeztek, amely Jeruzsálemtől mintegy kétórányi járásra feküdt. A történtekről beszélgettek. Aztán miközben így beszélgettek és vitatkoztak, maga Jézus szegődött oda hozzájuk, és velük együtt ment. Látásukat azonban valami akadályozta. Nem ismerték fel. Ő pedig így szólt hozzájuk:
– Miről beszélgettek egymással útközben?
Erre szomorúan megálltak. Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleofás, és ezt mondta neki:
– Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.
– Mi? – kérdezte tőlük. Azok így válaszoltak neki:
– Az, ami a Názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt. Hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették keresztre.
Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izraelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik hajnalban a sírnál jártak, és nem találták ott a testét. Visszatérve azt beszélték, hogy angyalok megjelenését is látták, akik azt hirdették, hogy él. El is mentek néhányan a mieink közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték. Őt azonban nem látták.
Akkor így szólt hozzájuk:
– Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták!
Hát nem ezt kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?
És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami valamennyi Írásban róla szólt.
Így értek el ahhoz a faluhoz, ahová igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni.
De azok erősködtek, és kérték:
– Maradj velünk, mert esteledik, sőt a nap is lehanyatlott már!
Betért hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és nekik adta. Erre megnyílt a szemük, és felismerték. Ő azonban eltűnt előlük.
Ekkor így szóltak egymáshoz:
– Ugye hevült a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?
Még abban az órában útra keltek hát, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és övéiket.
Azok ezt mondták:
– Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak.
Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel, amikor megtörte a kenyeret.
Még beszéltek, amikor maga Jézus állt meg közöttük, és így szólt hozzájuk:
– Békesség nektek!
Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. Ezt mondta nekik:
– Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat: én vagyok! Tapintsatok meg, és értsétek meg! A szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.
Ezeket mondva megmutatta nekik a kezét és a lábát. Amikor pedig még mindig nem mertek hinni örömükben, és csak csodálkoztak, így szólt hozzájuk:
– Van itt valami ennivalótok?
Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette, és a szemük láttára megette. Ezután így szólt hozzájuk:
– Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes Törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban.
Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, és így szólt hozzájuk:
– Így van megírva: Krisztusnak szenvednie kell, de harmadnapon fel kell támadnia a halálból, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között Jeruzsálemtől kezdve. Ezeknek ti tanúi vagytok. Én pedig elküldöm nektek, akit Atyám ígért. Maradjatok a városban, amíg a tiétek nem lesz a mennyei erő!
Ezután kivitte őket Betániáig. Felemelte a kezét, és megáldotta őket. Miközben az áldást adta, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.
Ekkor leborulva imádták, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Mindig a Templomban voltak, és áldották Istent.
– Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy fölkent király.
Pilátus megkérdezte tőle:
– Te vagy a zsidók királya?
– Te mondod – válaszolta.
Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz:
– Semmi ítéletre méltót nem találok ebben az emberben.
De azok erősködtek:
– Tanításával egész Júdeában fellázítja a népet. Galileában kezdte, s most itt van.
Pilátus ezt hallva megkérdezte, hogy Galileából való-e ez az ember. Amikor pedig megtudta, hogy Heródes joghatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült, mert már jó ideje szerette volna látni, mivel hallott róla, és azt remélte, hogy majd valami csodajelet művel az ő szeme láttára. Hosszan kérdezgette, de ő semmit sem válaszolt neki. Ott voltak a főpapok és az írástudók is, és hevesen vádolták. Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetéssel bánt vele. Kigúnyolta, majd fényes ruhába öltöztetve küldte vissza Pilátushoz. Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötött. Előtte ugyanis ellenségek voltak.
Ekkor Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, és így szólt hozzájuk:
– Ezt az embert azzal hoztátok elém, hogy félrevezeti a népet. Íme, én előttetek hallgattam ki, és nem találtam ítéletre méltónak ezt az embert egyetlenegy dologban sem, amivel vádoljátok. De még Heródes sem, hiszen visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el. Megkorbácsoltatom, és szabadon bocsátom. 17[] Erre valamennyien egyszerre kiáltották:
– Halál rá! Barabást bocsásd el nekünk!
Ez utóbbit a városban történt lázadásért és gyilkosságért vetették börtönbe. Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust. De ezek kiáltoztak:
– Feszítsd meg, feszítsd meg őt!
Ő azonban harmadszor is ezt mondta nekik:
– De hát mi rosszat tett? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő vétket. Megkorbácsoltatom, és szabadon bocsátom.
De azok hangos kiáltásokkal egyre csak kérték, hogy feszítse meg. És kiáltozásuk győzött.
Pilátus úgy döntött, hogy legyen meg, amit kérnek. Szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve; Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.
Amikor elvezették, megragadtak egy bizonyos cirenei Simont, aki épp a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után.
A nép és az asszonyok nagy sokasága követte. A mellüket verték, és siratták Jézust. Ő feléjük fordulva ezt mondta:
– Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok! Mert jönnek napok, amikor majd ezt mondják: „Boldogok a meddők; az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak!” Akkor majd így szólnak a hegyeknek: „Essetek ránk!”; és a halmokhoz: „Borítsatok el minket!” Mert ha ezt teszik a zöldellő fával, mi lesz a szárazzal?
Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket.
Amikor a Koponyának nevezett helyre értek, keresztre feszítették őt és a gonosztevőket. Az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. [[ Jézus pedig ezt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”]] Sorsvetéssel osztozkodtak ruháin.
A nép ott állt, és nézte. A főemberek pedig így csúfolták: „Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő Isten kiválasztott Messiása!” Kigúnyolták a katonák is. Odamentek hozzá, silány bort vittek neki, és így szóltak: „Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat!” Felirat is volt a feje fölött:
„Ez a zsidók királya.” A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta:
– Te vagy a Messiás, nem? Mentsd meg magadat és minket is!
De a másik megrótta:
– Nem féled Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.
Majd így szólt:
– Jézus, emlékezz meg rólam, amikor országodba jutsz!
Ő így felelt:
– Bizony, mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.
Már majdnem dél volt. Sötétség lett az egész földön délután három óráig, mert a nap elhomályosodott. A Templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, kezedbe ajánlom lelkem! Ezekkel a szavakkal meghalt.
Amikor a százados látta, mi történt, dicsőítette Istent, és így szólt: „Ez az ember valóban igaz volt.” Az egész sokaság, amely erre a látványra verődött össze, amikor látta a történteket, a mellét verve tért haza.
Ismerősei pedig mindnyájan, és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt.
Volt egy Arimateából, a júdeaiak egyik városából való, József nevű ember, a nagytanács tagja, derék és igaz férfi, aki nem értett egyet a többiek határozatával és eljárásával, és aki maga is várta Isten országát. Elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltban, amelyben még soha senki sem feküdt. Az előkészület napja volt, és már majdnem megkezdődött a szombat.
Elkísérték őt az asszonyok, akik vele együtt jöttek Galileából, és megnézték a sírboltot, meg azt is, hogyan helyezték el a testét. Aztán visszatértek, illatszereket és keneteket készítettek. A szombati nyugalmat megtartották a parancsolat szerint.
24 De a hét első napján kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ a sírbolt elől elhengerítve találták. Amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. Amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a holtak között? Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: »Az Emberfiának bűnösök kezére kell kerülnie és meg kell hogy feszítsék, és a harmadik napon fel kell támadnia.«” Ekkor visszaemlékeztek szavaira.
Visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. Ezek az asszonyok – a magdalai Mária, Johanna, valamint Jakab anyja, Mária és a többiek – elmondták az apostoloknak, hogy mi történt, de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik. Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Ekkor hazament, és magában csodálkozott a történteken.
Íme, tanítványai közül ketten még aznap egy Emmausz nevű faluba igyekeztek, amely Jeruzsálemtől mintegy kétórányi járásra feküdt. A történtekről beszélgettek. Aztán miközben így beszélgettek és vitatkoztak, maga Jézus szegődött oda hozzájuk, és velük együtt ment. Látásukat azonban valami akadályozta. Nem ismerték fel. Ő pedig így szólt hozzájuk:
– Miről beszélgettek egymással útközben?
Erre szomorúan megálltak. Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleofás, és ezt mondta neki:
– Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.
– Mi? – kérdezte tőlük. Azok így válaszoltak neki:
– Az, ami a Názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt. Hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették keresztre.
Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izraelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik hajnalban a sírnál jártak, és nem találták ott a testét. Visszatérve azt beszélték, hogy angyalok megjelenését is látták, akik azt hirdették, hogy él. El is mentek néhányan a mieink közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték. Őt azonban nem látták.
Akkor így szólt hozzájuk:
– Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták!
Hát nem ezt kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?
És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami valamennyi Írásban róla szólt.
Így értek el ahhoz a faluhoz, ahová igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni.
De azok erősködtek, és kérték:
– Maradj velünk, mert esteledik, sőt a nap is lehanyatlott már!
Betért hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és nekik adta. Erre megnyílt a szemük, és felismerték. Ő azonban eltűnt előlük.
Ekkor így szóltak egymáshoz:
– Ugye hevült a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?
Még abban az órában útra keltek hát, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és övéiket.
Azok ezt mondták:
– Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak.
Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel, amikor megtörte a kenyeret.
Még beszéltek, amikor maga Jézus állt meg közöttük, és így szólt hozzájuk:
– Békesség nektek!
Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. Ezt mondta nekik:
– Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat: én vagyok! Tapintsatok meg, és értsétek meg! A szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.
Ezeket mondva megmutatta nekik a kezét és a lábát. Amikor pedig még mindig nem mertek hinni örömükben, és csak csodálkoztak, így szólt hozzájuk:
– Van itt valami ennivalótok?
Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette, és a szemük láttára megette. Ezután így szólt hozzájuk:
– Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes Törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban.
Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, és így szólt hozzájuk:
– Így van megírva: Krisztusnak szenvednie kell, de harmadnapon fel kell támadnia a halálból, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között Jeruzsálemtől kezdve. Ezeknek ti tanúi vagytok. Én pedig elküldöm nektek, akit Atyám ígért. Maradjatok a városban, amíg a tiétek nem lesz a mennyei erő!
Ezután kivitte őket Betániáig. Felemelte a kezét, és megáldotta őket. Miközben az áldást adta, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.
Ekkor leborulva imádták, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Mindig a Templomban voltak, és áldották Istent.
Jegyzetek
23,17 Ilyen helyzetben a [] arra utal, hogy a szöveg gondozói az NA28-ban a vers kihagyása mellett döntöttek.
1
Az első könyvben arról írtam, Teofil, mit tett és tanított Jézus
egészen addig a napig, amelyen – miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott – fölvétetett a mennybe.
Szenvedése után számos bizonyítékkal mutatta meg ezeknek, hogy él. Negyven napon át megjelent nekik, és beszélt Isten országának dolgairól.
Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várják meg, amit az Atya megígért: „Ez az, amiről tőlem hallottatok. János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel lesztek megkeresztelve.”
Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle:
– Uram, most állítod helyre Izrael királyságát?
Ezt mondta nekik:
– Nem tartozik rátok, hogy ismerjétek az időt és az alkalmat, amit hatalma réven az Atya elrendelt.
De amikor eljön rátok a Szentlélek, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig.
Ezt mondván a szemük láttára fölemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. Amint távozása közben döbbenten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, és ezt mondták:
„Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki fölvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogy láttátok őt a mennybe fölmenni.”
12Ezután az Olajfák hegyének nevezett hegytől, amely Jeruzsálem közelében, egy szombatnapi járóföldre van, visszatértek Jeruzsálembe.
Amikor hazatértek, fölmentek az emeleti szobába, ahol a szállásuk volt. Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, Simon, a Zelóta és Júdás, Jakab fia. Ezek valamennyien egy szívvel állhatatosan együtt imádkoztak az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és Jézus testvéreivel.
Azokban a napokban, amikor mintegy százhúsz főnyi sokaság volt jelen, fölállt Péter a testvérek körében, és így szólt:
– Testvérek! Be kellett teljesednie az Írásnak, amit előre megmondott a Szentlélek Dávid ajka által Júdásról, aki vezetője lett azoknak, akik elfogták Jézust. Közénk tartozott, és részt kapott ebből a szolgálatból. Miután ennek a gonosztettnek a jutalmából földet vett, előrebukott, derékban széthasadt, és egész belső része kifordult. Közismertté vált ez Jeruzsálem lakói előtt, ezért nevezték el azt a mezőt a maguk nyelvén Hakeldamának, azaz Vérmezőnek. Meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen lakhelye pusztává, és ne lakjék benne senki! Tisztségét pedig vegye át más! Szükséges tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik egész idő alatt együtt voltak velünk, amíg közöttünk járt az Úr Jézus – kezdve János keresztségétől addig a napig, amikor fölvitetett tőlünk –, még valaki tanúja legyen velünk együtt feltámadásának.
Ekkor kijelöltek kettőt: József Barszabbászt, akit Jusztusznak is hívtak, és Mátyást. És így imádkoztak: „Urunk, minden szív ismerője, mutasd meg, e kettő közül melyiket választottad ki, hogy megkapja ebben az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson!” Ekkor sorsot vetettek, és a sorsvetés Mátyásra esett, akit a tizenegy apostolhoz soroltak.
Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várják meg, amit az Atya megígért: „Ez az, amiről tőlem hallottatok. János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel lesztek megkeresztelve.”
Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle:
– Uram, most állítod helyre Izrael királyságát?
Ezt mondta nekik:
– Nem tartozik rátok, hogy ismerjétek az időt és az alkalmat, amit hatalma réven az Atya elrendelt.
De amikor eljön rátok a Szentlélek, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig.
Ezt mondván a szemük láttára fölemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. Amint távozása közben döbbenten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, és ezt mondták:
„Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki fölvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogy láttátok őt a mennybe fölmenni.”
12Ezután az Olajfák hegyének nevezett hegytől, amely Jeruzsálem közelében, egy szombatnapi járóföldre van, visszatértek Jeruzsálembe.
Amikor hazatértek, fölmentek az emeleti szobába, ahol a szállásuk volt. Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, Simon, a Zelóta és Júdás, Jakab fia. Ezek valamennyien egy szívvel állhatatosan együtt imádkoztak az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és Jézus testvéreivel.
Azokban a napokban, amikor mintegy százhúsz főnyi sokaság volt jelen, fölállt Péter a testvérek körében, és így szólt:
– Testvérek! Be kellett teljesednie az Írásnak, amit előre megmondott a Szentlélek Dávid ajka által Júdásról, aki vezetője lett azoknak, akik elfogták Jézust. Közénk tartozott, és részt kapott ebből a szolgálatból. Miután ennek a gonosztettnek a jutalmából földet vett, előrebukott, derékban széthasadt, és egész belső része kifordult. Közismertté vált ez Jeruzsálem lakói előtt, ezért nevezték el azt a mezőt a maguk nyelvén Hakeldamának, azaz Vérmezőnek. Meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen lakhelye pusztává, és ne lakjék benne senki! Tisztségét pedig vegye át más! Szükséges tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik egész idő alatt együtt voltak velünk, amíg közöttünk járt az Úr Jézus – kezdve János keresztségétől addig a napig, amikor fölvitetett tőlünk –, még valaki tanúja legyen velünk együtt feltámadásának.
Ekkor kijelöltek kettőt: József Barszabbászt, akit Jusztusznak is hívtak, és Mátyást. És így imádkoztak: „Urunk, minden szív ismerője, mutasd meg, e kettő közül melyiket választottad ki, hogy megkapja ebben az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson!” Ekkor sorsot vetettek, és a sorsvetés Mátyásra esett, akit a tizenegy apostolhoz soroltak.
Jegyzetek
1,12 Kb. egy kilométer.