2311 Ezzel fölkerekedett egész sokaságuk, és Pilátushoz kísérték. 22 Ott vádolni kezdték: „Azt tapasztaltuk – mondták –, hogy fellázítja népünket. Megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak. Azt állítja magáról, hogy ő a messiás király.” 33 Pilátus megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” „Magad mondod” – felelte. 44 Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a népnek: „Semmiben nem találom ezt az embert bűnösnek.” 55 De azok erősködtek: „Tanításával fellázítja a népet Galileától kezdve egészen Júdeáig.”
Jézus Heródes Antipász előtt.
66 Ennek hallatára Pilátus megkérdezte, hogy Galileába való-e. 77 Amikor megtudta, hogy Heródes uralma alá tartozik, elküldte Heródeshez, aki azokban a napokban épp Jeruzsálemben tartózkodott. 88 Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Régóta szerette volna látni, mert sokat hallott felőle, s remélte, hogy valami csodát tesz a jelenlétében. 99 Sokat faggatta, de nem méltatta feleletre. 1010 A főpapok és az írástudók is elmentek, és hevesen vádolták. 1111 Heródes udvarával együtt gúnyt űzött belőle, csúfságból fehér ruhába öltöztette, aztán visszaküldte Pilátushoz. 1212 Ezen a napon Heródes és Pilátus jó barátok lettek, bár azelőtt haragban voltak.
Jézus elítélése.
1313 Pilátus ismét összehívta a főpapokat, a véneket és a népet, 1414 s így szólt hozzájuk: „Elém vezettétek ezt az embert mint a nép lázítóját. Jelenlétetekben kihallgattam, de az ellene felhozott vádak közül nem találtam egyben sem vétkesnek. 1515 És Heródes sem, mert lám, visszaküldte hozzám. Láthatjátok, semmi olyat nem követett el, amiért halált érdemelne. 1616 Megfenyítem hát, és szabadon bocsátom.” 1717 Az ünnep alkalmával szabadon kellett bocsátania egy foglyot. 1818 Az egész nép ezt ordította: „Vesszen el! Bocsásd szabadon Barabást!” 1919 A városban lázadás tört ki, és Barabás gyilkosság miatt került börtönbe. 2020 Pilátus ismét hozzájuk fordult, mert szabadon akarta bocsátani Jézust. 2121 De tovább ordítoztak: „Keresztre! Keresztre vele!” 2222 Harmadszor is megkérdezte: „De hát mi rosszat tett? Semmi vétket nem találok, amiért halálra kellene ítélnem. Megfenyítem és szabadon bocsátom.” 2323 De azok nem tágítottak, hanem egyre elszántabban, egyre hangosabban üvöltötték, hogy feszítse keresztre. 2424 Erre Pilátus úgy határozott, hogy enged követelésüknek. 2525 Szabadon engedte hát kérésükre azt, aki lázadás és gyilkosság miatt került börtönbe, Jézust meg kiszolgáltatta nekik akaratuk szerint.
A keresztút.
2626 Ahogy elvezették, megállítottak egy cirenei embert, Simont, aki éppen a mezőről tartott hazafelé. Vállára adták a keresztet, hogy vigye Jézus után. 2727 Nagy tömeg követte, asszonyok is, akik jajgattak és sírtak miatta. 2828 Jézus hozzájuk fordult: „Jeruzsálem leányai – mondta nekik –, ne engem sirassatok. Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok, 2929 mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: Boldogok a meddők, akik nem szültek, nem szoptattak. 3030 Akkor majd unszolni kezdik a hegyeket: Omoljatok ránk! És a dombokat: Takarjatok el! 3131 Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?”
Jézus a kereszten.
3232 Két kivégzésre ítélt gonosztevőt is vittek vele. 3333 Amikor odaértek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívtak, ott fölfeszítették, s a gonosztevőket is vele, egyiküket jobbról, másikukat balról. 3434 Jézus pedig mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” Ruháján sorsot vetve megosztoztak. 3535 A nép bámészkodott, a főtanács tagjai gúnyolódtak: „Másokat megmentett – mondták –, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.” 3636 Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: 3737 „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magad!” – mondták. 3838 Feje fölé görög, latin és héber nyelvű feliratot tettek: „Ez a zsidók királya.” 3939 Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is.” 4040 A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. 4141 Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat.” 4242 Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam országodban.” 4343 Ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.”
Jézus halála.
4444 A hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön, s egészen a kilencedik óráig tartott. 4545 A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt. 4646 Jézus ekkor hangosan felkiáltott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” E szavakkal kilehelte lelkét. 4747 Amikor a százados a történteket látta, dicsőítette az Istent, s azt mondta: „Ez az ember valóban igaz volt.” 4848 És az egész kíváncsi tömeg, amely összeverődött, a történtek láttán mellét verte, és szétoszlott. 4949 Jézus ismerősei pedig, köztük az asszonyok is, akik Galileából kísérték, távolabb állva látták mindezt.
Jézus temetése.
5050 Volt egy József nevű tanácsos, derék és igaz férfi, Júdea Arimatea nevű városából származott, és maga is várta az Isten országát. 5151 Ő nem értett egyet a határozattal és az eljárással. 5252 Ez elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. 5353 Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és sziklasírba helyezte, ahol még nem feküdt senki. 5454 A készület napja volt, a szombat már beállóban. 5555 A Galileából érkezett asszonyok is elmentek és megnézték a sírt, hogyan helyezték el benne a holttestet. 5656 Hazatérőben illatszereket és keneteket vásároltak, a szombatot meg a parancs szerint nyugalomban töltötték.
Jézus feltámadása.
2411 A hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. 22 Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. 33 Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. 44 Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük ragyogó ruhában. 55 Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? 66 Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: 77 Az Emberfiának – mondta – a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad.” 88 Erre eszükbe jutottak e szavai. 99 A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. 1010 Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, 1111 de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. 1212 Péter mégis menten felkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken.
Az emmauszi tanítványok.
1313 Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt. 1414 Az eseményekről beszélgettek. 1515 Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. 1616 De szemük képtelen volt felismerni. 1717 Megszólította őket: „Miről beszélgettetek itt az úton?” Elszomorodtak, megálltak. 1818 Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.” 1919 „Micsoda?” – kérdezte. „A názáreti Jézus esete – felelték –, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. 2020 Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. 2121 Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek. 2222 Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál, 2323 s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. 2424 Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták.” 2525 Erre így szólt: „Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. 2626 Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” 2727 Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. 2828 Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. 2929 De marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.” Betért hát, és velük maradt. 3030 Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. 3131 Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől. 3232 „Hát nem lángolt a szívünk – mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?” 3333 Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet s társaikat. 3434 Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. 3535 Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor.
Jézus megjelenik az apostoloknak.
3636 Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” 3737 Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. 3838 De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben? 3939 Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.” 4040 Ezután megmutatta nekik kezét és lábát. 4141 De örömükben még mindig nem mertek hinni és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” 4242 Adtak neki egy darab sült halat. 4343 Fogta és a szemük láttára evett belőle.
Jézus utolsó szavai.
4444 Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” 4545 Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta: 4646 „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. 4747 Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve. 4848 Ti tanúi vagytok ezeknek. 4949 Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt.”
A mennybemenetel.
5050 Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét kitárva megáldotta őket. 5151 Áldás közben megvált tőlük, és fölemelkedett az égbe. 5252 Leborulva imádták, aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. 5353 Mindig a templomban voltak, és dicsőítették az Istent.
Az Apostolok Cselekedetei
Előszó.
111 Első könyvemben, kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és tanított Jézus 22 egészen addig a napig, amelyen azután, hogy útbaigazítást adott a Szentlélek által kiválasztott apostoloknak, fölvétetett a mennybe. 33 Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról.
Jézus mennybemenetele.
44 Egyszer, amikor együtt evett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, „amelyről – úgymond – tőlem hallottatok: 55 Mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” 66 Az egybegyűltek erre megkérdezték: „Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?” 77 „Nem tartozik rátok – felelte –, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában. 88 De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” 99 Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. 1010 Amint merőn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. 1111 Ezt mondták nekik: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment.” 1212 Erre az Olajfákról elnevezett hegyről, amely Jeruzsálemtől egy szombatnapi járásra van, visszatértek Jeruzsálembe. 1313 Amint megérkeztek, fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia, Jakab, a buzgó Simon és Jakab testvére, Júdás. 1414 Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt.
I. A JERUZSÁLEMI EGYHÁZ
Mátyás megválasztása.
1515 Ezekben a napokban a testvérek körében – mintegy százhúszan lehettek együtt – Péter szólásra emelkedett: 1616 „Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek Dávid szájával Júdásról, azok vezetőjéről jövendölt, akik elfogták Jézust. 1717 Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül. 1818 Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt és kifordultak a belei. 1919 Erről Jeruzsálem minden lakója tudomást szerzett, úgyhogy azt a telket az ő nevükön Hakeldamának, azaz Vérmezőnek nevezték el. 2020 Benne van ugyanis a zsoltárok könyvében: Lakóhelyük váljék sivataggá, ne lakja senki sátrukat. És: Tisztségét kapja meg más. 2121 Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, 2222 kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.” 2323 Kijelöltek hát kettőt, Józsefet, akit Barszabbásznak vagy más néven Jusztusznak is hívtak és Mátyást. 2424 Majd imádkoztak: „Uram, ki belelátsz mindenkinek a szívébe, mutasd meg, e kettő közül kire esik választásod, 2525 hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson.” 2626 Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így a tizenegy apostolhoz sorolták.