49
1És szólítá Jákób az ő fiait, és monda: Gyűljetek egybe, hadd jelentsem meg néktek, a mi rátok következik a messze jövőben.
2Gyűljetek össze s hallgassatok Jákóbnak fiai! hallgassatok Izráelre, a ti atyátokra.
3Rúben, te elsőszülöttem, erőm, tehetségem zsengéje, első a méltóságban, első a hatalomban.
(1Móz 29,32)
4Állhatatlan, mint a víz, nem leszesz első, mivel atyád ágyába léptél fel: akkor megfertőztetted! Nyoszolyámba lépett ő.
(1Móz 35,22)
5Simeon és Lévi atyafiak, erőszak eszközei az ő fegyverök.
(1Móz 34,13-15.25)
6Tanácsukban ne légyen részes lelkem, gyűlésükkel ne egyesűljön dicsőségem, mert haragjokban férfit öltek, s kedvök telve inát szegték az ökörnek.
7Átkozott haragjok, mert erőszakos, és dühök, mivel kegyetlen; eloszlatom őket Jákóbban, és elszélesztem Izráelben.
(Józs 19,1;21,5)
8Júda! téged magasztalnak atyádfiai, kezed ellenségeidnek nyakán lesz s meghajolnak előtted atyáidnak fiai.
(1Krón 5,2)
9Oroszlánkölyök Júda; zsákmányt ejtvén, felmentél, fiam! Lehevert, lenyúgodott, mint a hím oroszlán, és mint nőstény oroszlán; ki veri őt fel?
(Én 4,8; Bir 1,19)
10Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálcza térdei közűl; míg eljő Siló, és a népek néki engednek.
(Józs 18,1.9)
11Szőlőtőhöz köti szamarát, és nemes venyigéhez szamara vemhét, ruháját borban mossa, felöltőjét a szőlő vérében.
12Bortól veresek szemei, tejtől fehérek fogai.
(Péld 23,29.30)
13Zebulon a tenger partjáig lakozik, azaz a hajók kikötőjéig s határának széle Czídonig ér.
14Izsakhár erős csontú szamár, a karámok közt heverész.
15S látja, hogy jó a nyugalom és hogy a föld mily kies: teher alá hajtja hátát, s robotoló szolgává lesz.
16Dán ítéli az ő népét, mint Izráel akármelyik nemzetsége.
17Dán kígyó lesz az úton, szarvaskígyó az ösvényen, mely a ló körmébe harap, hogy lovagja hanyatt esik.
18Szabadításodra várok Uram!
19Gád! had háborgatja; majd ő hág annak sarkába.
20Ásernek kenyere kövér, királyi csemegét szolgáltat.
21Nafthali, gyorslábú szarvas, az ő beszéde kedves.
22Termékeny fa József, termő ág a forrás mellett, ágazata meghaladja a kőfalat.
23Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók:
(1Móz 37,4.18.27)
24De mereven marad kézíve, feszülten keze karjai, Jákób Hatalmasának kezétől, onnan, Izráel pásztorától, kősziklájától.
(1Móz 50,20)
25Atyád Istenétől, a ki segéljen; a mindenhatótól, a ki megáldjon, az ég áldásaival, onnan felülről, a mélység áldásaival, mely alant terül, az emlők és anyaméh áldásaival.
26Atyád áldásai meghaladják az ős hegyek áldásait, az örök halmok kiességeit. Szálljanak József fejére, a testvérek közűl kiválasztatottnak koponyájára.
27Benjámin ragadozó farkas: reggel ragadományt eszik, este pedig zsákmányt oszt.
28Mind ezek Izráel nemzetségei, tizenketten, és ez az a mit mondott nékik az ő atyjok, mikor őket megáldá; mindeniket tulajdon áldásával áldá meg.
29És parancsola nékik és monda: Én az én népemhez takaríttatom, temessetek engem az én atyáimhoz, ama barlangba, mely a Khitteus Efron mezején van.
30Abba a barlangba, mely Kanaán földén Mamré átellenében Makpelahnak mezején van, melyet megvett Ábrahám a mezővel együtt a Khitteus Efrontól, temetésre való örökségül.
(1Móz 23,16.17)
31Oda temették el Ábrahámot és Sárát az ő feleségét; oda temették Izsákot és Rebekát az ő feleségét; s oda temettem el Leát is.
(Csel 7,16)
32Szerzemény e mező és a barlang, mely abban van, a Khéth fiaitól.
33És elvégezé Jákób a mit fiainak parancsolt és fölszedé lábait az ágyra, és kimúlék és az ő népéhez takaríttaték.
(Csel 7,15)
50
1József pedig az ő atyja orczájára borúla és siránkozék felette és csókolgatá őt.
2És megparancsolá József az ő szolgáinak, az orvosoknak, hogy balzsamozzák be az ő atyját; és bebalzsamozák az orvosok Izráelt.
3Mikor negyven nap eltelék, mert akkorra telnek be a bebalzsamozás napjai, siraták őt az Égyiptombeliek hetven napig.
4És elmúlának az ő siratásának napjai, és szóla József a Faraó házanépéhez, mondván: Ha kedves vagyok előttetek, szóljatok kérlek a Faraónak, mondván:
5Az én atyám engem megesketett, mondván: Ímé én meghalok; az én síromba, melyet Kanaán földén ástam magamnak, oda temess el engem. Most hát kérlek, hadd menjek el, és temessem el az én atyámat, azután visszatérek.
(1Móz 47,29-31)
6És monda a Faraó: Eredj el és temesd el a te atyádat, a mint megesketett téged.
7Elméne azért József, hogy az ő atyját eltemesse, és vele együtt felmenének mind a Faraó szolgái, az ő házának vénei és Égyiptom földének minden vénei.
8Józsefnek is egész háznépe; és az ő bátyjai, és az ő atyjának háznépe; csak gyermekeiket, juhaikat és barmaikat hagyták a Gósen földén.
9Felmenének annakfelette ő vele szekerek is és lovagok, úgy hogy igen nagy sereg vala.
10Mikor eljutának Atád szérűjéhez, mely a Jordánon túl van, nagy és keserves sírással sírának ott. József pedig hét napig gyászolá az ő atyját.
11És láták az ország lakosai, a Kanaán népe azt a gyászt Atád szérűjénél, és mondának: Keserves gyásza ez az Égyiptombelieknek. Azért nevezék azt a helyet Ábel Miczrajimnak, mely a Jordánon túl van.
12Aképen cselekedének azért Jákóbbal az ő fiai, a miképen megparancsolta vala nékik.
13Elvivék ugyanis őt az ő fiai Kanaán földére és eltemeték őt a Makpelah mezőnek barlangjába, melyet vett vala Ábrahám a mezővel együtt temetésre való örökségnek a Khitteus Efrontól Mamrénak átellenében.
(Csel 7,16;1Móz 23,16.17)
14És visszatére József Égyiptomba, ő, és az ő atyjafiai, és mind azok, kik vele fölmentek vala az ő atyjának temetésére, minekutána eltemette az ő atyját.
15A mint láták József bátyjai, hogy az ő atyjok meghalt, ezt mondják vala: Hátha gyűlölni fog minket József, és visszaadja nékünk mindazt a gonoszt, a mit rajta elkövettünk.
(1Móz 37,28)
16Izenetet küldének azért Józsefhez, mondván: A te atyád megparancsolta nékünk az ő holta előtt, mondván:
17Így szóljatok Józsefhez: Kérünk téged, bocsásd meg a te atyádfiainak vétkét és bűnöket, mert gonoszul cselekedtek te ellened. Most azért bocsásd meg azoknak vétkét, a kik a te atyád Istenét szolgálják. József pedig sír vala, mikor ezt mondák néki.
18Járulának pedig ő hozzá az ő testvérei is, és leborúlának előtte és mondának: Ímé mi a te szolgáid vagyunk.
19József pedig monda: Ne féljetek: avagy Isten gyanánt vagyok-é én?
20Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani, hogy cselekedjék úgy a mint ma, hogy sok nép életét megtartsa.
21Most annakokáért ne féljetek: Eltartalak én titeket és a ti gyermekeiteket. És megvígasztalá őket és szívökre beszéle.
22József pedig Égyiptomban lakozék; mind ő, mind az ő atyjának házanépe. És éle József száz tíz esztendeig.
23És látá József Efraimtól harmad ízben való fiait. Manasse fiának Mákhirnak is születtek József térdén gyermekei.
24És monda József az ő testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonnyal meglátogat titeket és felvisz titeket e földről arra a földre, melyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.
(Zsid 11,22)
25És megesketé József Izráel fiait, mondván: Mikor az Isten titeket bizonnyal meglátogat, vigyétek fel innen az én tetemeimet magatokkal.
(2Móz 13,19; Józs 24,32)
26És meghala József száz tíz esztendős korában, és bebalzsamozák, és koporsóba tevék Égyiptomban.
(1Móz,50 22.)
41
1Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?
(Zsolt 5,6.7;11,5)
2Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?
3Vajjon járul-é elődbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?
(Jób,41 3-6.)
4Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd őt örökös szolgádul?
(Zsolt 1,1.2;18,22.23)
5Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?
(Mik 7,8;Zsolt 118,6)
6Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?
(Zsolt 18,38.39)
7Tele rakhatod-é nyársakkal a bőrét, avagy szigonynyal a fejét?
(Zsolt 3,6.7)
8Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.
(Zsolt 23,6;42,2.3)
9Ímé, az ő reménykedése csalárd; puszta látása is halálra ijeszt!
(Zsolt 31,21)
10Nincs oly merész, a ki őt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe?
11Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém!
12Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.
13Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?
(Zsolt 104,28)
14Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület lakik!
(Ésa 49,15.16)
15Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva mintegy szorító pecséttel.
(Zsolt 25,4.5.9)
16Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegő se megy.
(Zsolt 31,9;1Sám 24,10; Zsolt 109,2)
17Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.
18Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.
(Ésa 25,9; Zsolt 31,25)
19A szájából szövétnekek jőnek ki, és tüzes szikrák omlanak ki.
(Zsolt 104,7)
20Orrlyukaiból gőz lövel elő, mint a forró fazékból és üstből.
21Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elő.
(Zsolt 26,9;2Sám 20,9; Jer 9,8)
22Nyakszirtjén az erő tanyáz, előtte félelem ugrándozik.
(Róm 2,6-9.2Thess;1,6.7)
23Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.
(Jób 34,26.27; Luk 19,42-44)
24Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő.
(Zsolt 18,4.49)
25Hogyha felkél, hősök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak.
26Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, legyen bár dárda, kopja vagy kelevéz.
(Zsolt 20,7)
27Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát.
28A nyíl vesszője el nem űzi őt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.
(Zsolt 96,7.8)
29Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását.
30Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett.
31Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény.
(Ésa 30,31)
32Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné valaki, a tenger megőszült.
(Ésa 2,12.13)
33Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.
34Lenéz minden nagy állatot, ő a király minden ragadozó felett.
(Ésa 66,15.16.2Thess;1,8)
42
1Jób pedig felele az Úrnak, és monda:
2Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, a mit elgondoltál.
(Zsolt 134,1.2)
3Ki az - mondod - a ki gáncsolja az örök rendet tudatlanul? Megvallom azért, hogy nem értettem; csodadolgok ezek nékem, és fel nem foghatom.
(1Móz 6,17;8,1-3)
4Hallgass hát, kérlek, én hadd beszéljek; én kérdezlek, te pedig taníts meg engem!
(5Móz 28,7.13;1Kir 4,20.21)
5Az én fülemnek hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged.
(Jób 40,1.4Móz;12,6-8)
6Ezért hibáztatom magam és bánkódom a porban és hamuban!
(2Sám 5,11)
7Miután pedig e szavakat mondotta vala az Úr Jóbnak, szóla a Témánból való Elifáznak: Haragom felgerjedt ellened és két barátod ellen, mert nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób.
8Most azért vegyetek magatokhoz hét tulkot és hét kost, és menjetek el az én szolgámhoz Jóbhoz, és áldozzatok magatokért égőáldozatot; Jób pedig, az én szolgám, imádkozzék ti érettetek; mert csak az ő személyére tekintek, hogy retteneteset ne cselekedjem veletek, mivelhogy nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám Jób.
(Jak 5,6;Jób 13,7-10)
9Elmenének azért a Témánból való Elifáz, a Sukhból való Bildád és a Naamából való Czófár, és úgy cselekedének, a miképen mondotta vala nékik az Úr, és az Úr tekinte Jóbnak személyére.
(Zsolt 97,12)
10Azután eltávolítá Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott vala az ő barátaiért, és kétszeresen visszaadá az Úr Jóbnak mindazt, a mije volt.
(Jób,42 8.)
11És beméne hozzá minden fiútestvére és minden leánytestvére és minden előbbi ismerőse, és evének ő vele együtt kenyeret az ő házában; sajnálkozának felette és vigasztalák őt mindama nyomorúság miatt, a melyet az Úr reá bocsátott vala, és kiki ada néki egy-egy pénzt, és kiki egy-egy aranyfüggőt.
12Az Úr pedig jobban megáldá a Jób életének végét, mint kezdetét, mert lőn néki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara.
(Jób 1,3)
13És lőn néki hét fia és három leánya.
(Jób 1,2)
14És az elsőnek neve vala Jémima, a másodiké Kecziha, a harmadiké Kéren-Happuk.
(Zsolt 6,5.6;115,17)
15És nem találtatnak vala olyan szép leányok, mint a Jób leányai, abban az egész tartományban, és az ő atyjok örökséget is ada nékik az ő fiútestvéreik között.
16Jób pedig él vala ezután száznegyven esztendeig, és látja vala az ő fiait és unokáit negyedízig.
(2Sám 15,30; Zsolt 18,44-50)
17És meghala Jób jó vénségben és betelve az élettel.
17
1Dávid imádsága.
Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról. (Zsolt 4,2;5,2) 2A te orczádtól jőjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat. (Zsolt 43,1) 3Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi rosszat; ha tán gondoltam is, nem jött ki a számon. (Zsolt 139,1-3) 4Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire. (Jób 21,23; Zsolt 119,120) 5Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim. 6Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet. 7Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól. (Zsolt 35,15) 8Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet. 9A gonoszok elől, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elől, a kik lelkendezve vesznek körül engem. 10Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak. 11Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek. (Zsolt 35,12) 12Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülő oroszlánkölyökhöz. (Zsolt 10,9) 13Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le őt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel; 14Az emberektől, oh Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják. (Jób 21,8-13) 15Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek. (Jób 19,26.27; Dán 12,1)
Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról. (Zsolt 4,2;5,2) 2A te orczádtól jőjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat. (Zsolt 43,1) 3Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi rosszat; ha tán gondoltam is, nem jött ki a számon. (Zsolt 139,1-3) 4Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire. (Jób 21,23; Zsolt 119,120) 5Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim. 6Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet. 7Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól. (Zsolt 35,15) 8Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet. 9A gonoszok elől, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elől, a kik lelkendezve vesznek körül engem. 10Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak. 11Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek. (Zsolt 35,12) 12Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülő oroszlánkölyökhöz. (Zsolt 10,9) 13Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le őt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel; 14Az emberektől, oh Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják. (Jób 21,8-13) 15Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek. (Jób 19,26.27; Dán 12,1)