Isten bölcsessége és hatalma
12 Jób válaszolt erre és így szólt: Ti valóban bölcs emberek vagytok, sírba száll a bölcsesség, ha ti meghaltok. Nekem is van eszem, akárcsak tinektek, én sem állok hátrább, mint ahol ti álltok. Mert ki nem tudja azt, amit ti tudtok? Gúnynak céltáblája barátai előtt, ki az Istent hívja, hogy feleljen neki? A jámbort és igazat gúnydallal csúfolják. Balsorsnak csúfság jár, véli a gondtalan, kiknek ingadozik lábuk, azoknak kéznél van. A rablók sátrát békesség lakja, az istenkáromlóké meg csupa biztonság, akik az Istent kezükbe merik venni. Kérdezd csak a barmot, az is megtanít rá, az ég madarai hirdetik majd neked. Tanítód lesz, mi a földön csúszik-mászik, a tenger halai elbeszélik neked. Ki az, ki mindebből ne tudná meglátni, hogy az Isten keze teremtett mindent? Kezében van minden élőlény párája, és éltető lelke az emberi testnek. Ne válogassa meg a fül a szavakat, mint ahogy az íny ízleli az ételt? Bölcsesség lakik a megőszült emberben, és okosság rejlik a hosszú életben. Övé a bölcsesség és a hősi erő, nála lakik a tanács és okosság. Amit összetör, többé nem épül föl, s ha valakit bezár, azt ki nem engedik. A víz beivódik, hogyha elrekeszti, ha szabadon hagyja, szétárad a földön. Az értelem s okosság az ő tulajdona, övé a tévelygő s félrevezetője. A tanácsurakat butasággal veri, még a bírákat is bolonddá teszi. Hogyha a királyok övét leoldozza, helyette kötelet csavar derekukra. A papokat mezítláb járatja, a hatalmas urakat meg a porba sújtja. A megbízhatók ajkán megakasztja a szót, és az öregeknek az eszüket veszi. Megvetést zúdít a nemes emberekre, és az erőseknek övét meglazítja. Leleplezi, amit elrejt a sötétség, s napvilágra hozza a halál árnyékait. Népeket fölemel, aztán megsemmisít, kiterjeszti őket, aztán eltörli. Az ország kormányzóit megfosztja eszüktől, úttalan pusztákon hadd tévelyegjenek. Fény nélkül, sötétben tapogatóznak, támolyognak, mintha ittasok volnának. 13 Nézzétek, szememmel ezt én mind láttam, fülemmel hallottam és jól megjegyeztem. Amiket ti tudtok, azt mind tudom én. Nem állok semmiben hátrább, mint ti álltok. De mégis beszélni szeretnék a Mindenhatóval, vitába szeretnék szállni az Istennel. Ti csupán hazug képmutatók vagytok, orvosok egy szálig, akik mit sem érnek. De ha legalább hallgatni tudnátok, hogyha hallgatnátok, bölcsebbek volnátok. Kérlek, hallgassátok meg a panaszaim, figyeljetek ajkam pörlekedésére. Hamis beszédekkel mentitek az Istent, tán még hazudnátok is a védelmére. Pártjára akartok talán bizony állni, Isten ügyvédjei szeretnétek lenni? Jól vizsgáznátok-e, ha levizsgáztatna? Becsapnátok őt is, mint az embereket? Kemény feddésben részesít titeket, hogyha titkos módon a személyt nézitek. Magas méltósága nem riaszt titeket? Nem támad bennetek láttán aggodalom? Mondásaitokat csak hamuba írják, védősáncaitok agyagból épülnek. Legyetek most csendben, hadd beszéljek! Aztán jöjjön, aminek jönnie kell! Húsomat fogam közt magam fogom vinni, s a kezembe veszem életemnek sorsát. Öljön hát meg! Úgy sincs semmi reménységem. De hogy utam igaz, azt kimutatom! Hisz már ez maga is mentségemre szolgál, mert a bűnös nem mer színe elé lépni. Figyeljetek tehát szavamra pontosan! Amit mondok, az hatoljon fületekbe! Lám, készen állok az ítéletre, és nagyon jól tudom, hogy igazam van. Ki az, aki velem perbe akar szállni? Kész vagyok hallgatni, akár meg is halni. Két dologtól szeretném, hogyha megkímélnél, akkor nem bújok el a színed elől. Az egyik, hogy vedd le rólam a kezedet, ne kelljen előtted félelemben élnem. Aztán szólíts, és én megfelelek neked, de én szóljak előbb, s te csak választ adj. Mekkorák lehetnek bűneim, hibáim? Fedd fel adósságom s minden gonosztettem! Miért rejted el arcodat előlem, miért veszel olybá, mint ellenségedet? Hulló falevelet akarsz ijesztgetni, kiszáradt pozdorját üldözőbe venni? Keserű dolgokat írsz elő számomra, ifjú botlásaim írod rovásomra. Te zártad a lábam kalodába, minden utamat szemmel tartod, és vonást húzol a lábam körül. Mint a pudvás fa, szétesik életem, mint a ruhadarab, amit molyok rágnak. 14 Minden ember, aki anyától született, szegény a napokban, de jóllakik gonddal. Mint virág kinyílik, azután elhervad, eltűnik, mint árnyék, nincsen maradása. Nyitva tartod te is szemedet fölötte, s bírói székedhez viszed ítéletre. Tisztátalantól vajh’ születhet-e tiszta? Nem, egyetlen egy sem! Hogyha már előre kimérted napjait, hónapjai számát meghatároztad, s kijelölted célját, amit túl nem léphet, akkor ne nézz rá, hagyd inkább magára, amíg le nem tölti idejét a szolga. A fában mindig marad még reménység: hogyha lenyesik is, új ágakat hajthat, zsenge hajtásai el nem maradhatnak. És ha a gyökere elvénül a földben, és maga a törzs is elhal a talajban, a víznek már a szaga is sarjadzásra készteti, ágakat hajt, mintha úgy ültették volna. De a férfi meghal és földre dől. Elpusztul az ember. S mi lesz a sorsa? A tengereknek, lám, kifogy a vizük, a folyók elapadnak, kiszárad a medrük. Így az ember is, ha kidől, többé föl nem kel. Előbb pusztul el az ég is, semmint ő fölkel; előbb, mint mikor álmából fölkeltik. Ó, bár elrejtenél az alvilág ölében, elbújtatnál, míg haragod elül, adnál nekem időt, aztán gondolnál rám! Ha meghalna az ember, de föléledne újra, szolgálati időm szívesen tölteném, míg nem jön valaki, aki fölváltana. Akkor szólíthatnál, és én válaszolnék, akkor te is vágynál kezed műve után. Megszámlálnád akkor minden lépésemet, s nem arra figyelnél, mikor lépek félre. Bűnöm egy zacskóban lepecsételnéd, gonosztettem nyomát bemeszelnéd. De jaj nekem! Mint ahogy a hegy összeomlik, ahogy elmozdul helyéről a kőtömb, vagy a vízcsepp kivájja a sziklát, a felhőszakadás meg elmossa a földet, nem hagysz semmi reményt az embernek. Végleg földre vered, ott leli halálát, arcát elmásítod, aztán elbocsátod. Nem tudja, ha fiait tisztesség éri, gyalázatukról sem szerez tudomást. Saját fájdalmait érzi csak a teste, lelke csak a maga életét gyászolja.Előző nap Olvasási terv Következő nap