12
Felele erre Jób, és monda:
Bizonyára ti magatok vagytok a nép, és veletek kihal a bölcseség!
Nékem is van annyi eszem, mint néktek, és nem vagyok alábbvaló nálatok, és ki ne tudna ilyenféléket?
(Jób 13,2)
Kikaczagják a saját barátai azt, mint engem, a ki Istenhez kiált és meghallgatja őt. Kikaczagják az igazat, az ártatlant!
(Péld 14,2)
A szerencsétlen megvetni való, gondolja, a ki boldog; ez vár azokra, a kiknek lábok roskadoz.
(Zsolt 38,17)
A kóborlók sátrai csendesek és bátorságban vannak, a kik ingerlik az Istent, és a ki kezében hordja Istenét.
(Zsolt 73,3-12)
Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják néked.
(Jób,12 10. 23.)
Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik néked.
(Jób,12 9. 23.)
Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?
(Jób,12 12-14.)
A kinek kezében van minden élő állatnak élete, és minden egyes embernek a lelke.
Nemde nem a fül próbálja-é meg a szót, és az íny kóstolja meg az ételt?
A vén emberekben van-é a bölcseség, és az értelem a hosszú életben-é?
(Jób 15,9.10;33,7.8)
Ő nála van a bölcseség és hatalom, övé a tanács és az értelem.
Ímé, a mit leront, nem épül föl az; ha valakire rázárja az ajtót, nem nyílik föl az.
(Jel 3,7)
Ímé, ha a vizeket elfogja, kiszáradnak; ha kibocsátja őket, felforgatják a földet.
Ő nála van az erő és okosság; övé az eltévelyedett és a ki tévelygésre visz.
(Jób 9,4)
A tanácsadókat fogságra viszi, és a birákat megbolondítja.
(Ésa 19,11.12.1Kor;1,19)
A királyok bilincseit feloldja, és övet köt derekukra.
(Dán 2,21;4,30-33)
A papokat fogságra viszi, és a hatalmasokat megbuktatja.
Az ékesen szólótól eltávolítja a beszédet és a vénektől elveszi a tanácsot.
(Jób,12 17.)
Szégyent zúdít az előkelőkre, és a hatalmasok övét megtágítja.
(Jób,12 9. 10.)
Feltárja a sötétségből a mélységes titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra hozza.
(Dán 2,22.1Kor;4,5)
Nemzeteket növel fel, azután elveszíti őket; nemzeteket terjeszt ki messzire, azután elűzi őket.
(Zsolt 107,38)
Elveszi eszöket a föld népe vezetőinek, és úttalan pusztában bujdostatja őket.
(Jób,12 19. Zsolt. 107,40.)
És világtalan setétben tapogatóznak, és tántorognak, mint a részeg.
(Jób 5,13.14)
13
Ímé, mindezeket látta az én szemem, hallotta az én fülem és megértette.
(Jób 12,12-25)
A mint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok alábbvaló nálatok.
Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten előtt kivánom védeni ügyemet.
Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok.
Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcseségtekre lenne.
(Péld 17,27.28)
Halljátok meg, kérlek, az én feddőzésemet, és figyeljetek az én számnak pörlekedéseire.
Az Isten kedvéért szóltok-é hamisságot, és ő érette szóltok-é csalárdságot?
(Jób 42,8)
Az ő személyére néztek-é, ha Isten mellett tusakodtok?
Jó lesz-é az, ha egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-é őt, a mint megcsalható az ember?
(Jób 16,11-14)
Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is személyválogatók.
(Jób 42,8)
Az ő fensége nem rettent-é meg titeket, a tőle való félelem nem száll-é rátok?
(Zsolt 119,120)
A ti emlékezéseitek hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak.
Hallgassatok, ne bántsatok: hadd szóljak én, akármi essék is rajtam.
(Jób 7,14.15)
Miért szaggatnám fogaimmal testemet, és miért szorítanám markomba lelkemet?
(Bir 12,3.1Sám;19,5)
Ímé, megöl engem! Nem reménylem; hiszen csak utaimat akarom védeni előtte!
Sőt az lesz nékem segítségül, hogy képmutató nem juthat elébe.
(Zsolt 1,5;5,6.7)
Hallgassátok meg figyelmetesen az én beszédemet, vegyétek füleitekbe az én mondásomat.
Ímé, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz igazam.
Ki az, a ki perelhetne velem? Ha most hallgatnom kellene, úgy kimulnék.
(Jób 16,9)
Csak kettőt ne cselekedj velem, szined elől akkor nem rejtőzöm el.
(Zsolt 102,11)
Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen engem.
(Jób 7,14)
Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj.
Mennyi bűnöm és vétkem van nékem? Gonoszságomat és vétkemet add tudtomra!
(Róm 12,15)
Mért rejted el arczodat, és tartasz engemet ellenségedül?
(Zsolt 8,15)
A letépett falevelet rettegteted-é, és a száraz pozdorját üldözöd-é?
Hogy ily sok keserűséget szabtál reám, és az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!
(Zsolt 25,7;90,8)
Hogy békóba teszed lábaimat, vigyázol minden én utamra, és vizsgálod lábomnak nyomait?
(Jób 33,11)
Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a melyet moly emészt. 14
Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
(Zsolt 90,10;Jób 5,7)
Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
(Jób 8,9; Zsolt 103,15.16)
Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
(Jób 10,2)
Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
(Zsolt 5,7)
Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
(Jób 7,1; Zsolt 31,16)
Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
(Péld 7,8.9)
Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
(3Móz 20,10)
Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!
(Péld 6,26-29)
Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
(1Kor 15,42-44)
Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
(Zsolt 56,9; Jer 17,10)
Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
(Siral 1,14; Hós 13,12)
Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
(Zsolt 130,3)
A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
(Zsolt 37,26)
Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
(Máté 25,44.45; Ésa 58,7)
Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.