27
És lőn, a mikor megvénhedett vala Izsák, és szemei annyira meghomályosodtak vala, hogy nem látott, szólítá a nagyobbik fiát Ézsaút, és monda néki: Fiam; és ez monda néki: Imhol vagyok.
És monda: Ímé megvénhedtem; nem tudom halálom napját.
Most tehát vedd fel kérlek a te fegyvereidet, tegzedet és kézívedet, és menj ki a mezőre, és vadászsz énnékem vadat.
És csinálj nékem kedvem szerint való ételt, és hozd el nékem, hogy egyem: hogy megáldjon téged az én lelkem minekelőtte meghalok.
Rebeka pedig meghallá, a mit Izsák az ő fiának Ézsaúnak monda; s a mint elméne Ézsaú a mezőre, hogy vadat vadászszon és hozzon:
Szóla Rebeka Jákóbnak az ő fiának mondván: Ímé hallám, hogy atyád szóla bátyádnak Ézsaúnak mondván:
Hozz nékem vadat, és csinálj nékem kedvem szerint való ételt, hogy egyem; és megáldjalak téged az Úr előtt, minekelőtte meghalok.
Most azért fiam, hallgass az én szavamra, a mit én parancsolok néked.
Menj el, kérlek, a nyájhoz, és hozz nékem onnan két kecskegödölyét a javából, hogy csináljak azokból a te atyádnak kedve szerint való ételt, a mint ő szereti.
Te pedig beviszed atyádnak, hogy egyék, azért, hogy téged áldjon meg, minekelőtte meghal.
Jákób pedig monda Rebekának az ő anyjának: Ímé az én bátyám Ézsaú szőrös ember, én pedig sima vagyok.
Netalán megtapogat engem az én atyám s olyan leszek előtte, mint valami csaló, és akkor átkot és nem áldást hozok magamra.
És monda néki az ő anyja: Reám szálljon a te átkod fiam, csak hallgass az én szavamra, és menj és hozd el nékem.
Elméne azért, és elhozá, és vivé az ő anyjának; és az ő anyja ételt készíte, a mint szereti vala az ő atyja.
És vevé Rebeka az ő nagyobbik fiának Ézsaúnak drága ruháit, melyek ő nála otthon valának, és felöltözteté Jákóbot az ő kisebbik fiát.
A kecskegödölyék bőrével pedig beborítá az ő kezeit, és nyakának simaságát.
És az ételt a melyet készített vala, kenyérrel együtt adá Jákóbnak az ő fiának kezébe.
És beméne az ő atyjához és monda: Atyám! és az monda: Ímhol vagyok. Ki vagy te fiam?
Monda Jákób az ő atyjának: Én vagyok Ézsaú a te elsőszülötted, aképen cselekedtem a mint parancsolád, kelj fel, kérlek, űlj le és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.
És monda Izsák az ő fiának: Hogy van az, hogy ily hamar találtál, fiam? És felele: Mert az Úr, a te Istened hozta előmbe.
És monda Izsák Jákóbnak: Jer közelebb, kérlek, hadd tapogassalak meg fiam: hogy vajjon te vagy-é az én fiam Ézsaú vagy nem?
Oda méne tehát Jákób Izsákhoz az ő atyjához, a ki megtapogatván őt, monda: A szó Jákób szava, de a kezek Ézsaú kezei.
És nem ismeré meg őt, mivelhogy kezei szőrösek valának mint Ézsaúnak az ő bátyjának kezei; annakokáért megáldá őt.
És monda: Te vagy fiam Ézsaú? Felele: Én vagyok.
Az pedig monda: Hozd ide, hadd egyem az én fiam vadászatából, hogy megáldjon téged az én lelkem; és oda vivé, és evék; bort is vive néki és ivék.
Akkor monda néki Izsák az ő atyja: Jer közelebb fiam, és csókolj meg engem.
Oda méne azért, és megcsókolá őt: s megérezvén ruháinak szagát, megáldá őt, és monda: Lám az én fiamnak illatja olyan, mint a mezőnek illatja, a melyet megáldott az Úr.
Adjon az Isten tenéked az ég harmatából, és a föld kövérségéből, és gabonának és bornak bőségét.
(Zsid 11,20)
Népek szolgáljanak néked és nemzetségek hajoljanak meg előtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg előtted a te anyádnak fiai. Átkozott, a ki téged átkoz, és a ki téged áld, legyen áldott.
(1Móz 12,3)
És lőn a mint elvégezé Izsák Jákóbnak megáldását; és épen csakhogy kiment vala Jákób az ő atyjának Izsáknak színe elől; az ő bátyja Ézsaú is megjöve vadászásából.
És készíte ő is ételt, s vivé az ő atyja elé, és mondá az ő atyjának: Keljen fel az én atyám, és egyék az ő fia vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked.
És monda néki az ő atyja Izsák: Kicsoda vagy te? És monda: Én vagyok a te elsőszülött fiad Ézsaú.
Akkor Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel, és monda: Ki volt hát az, a ki vadat fogott és behozá nékem, és én mindenből ettem minekelőtte te megjöttél, és megáldottam őt, és áldott is lészen.
A mint hallotta vala Ézsaú az ő atyjának beszédét, nagy és igen keserves kiáltással felkiálta, és monda atyjának: Áldj meg engem is atyám.
Ez pedig monda: A te öcséd jöve el álnoksággal, és ő vevé el a te áldásodat.
Az pedig monda: Nem méltán hívják-é őt Jákóbnak? mert immár két ízben csalt meg engemet; elvevé elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el. És monda: Nem tartottál-é nékem is valami áldást?
(1Móz 25,33)
Felele Izsák és monda Ézsaúnak: Ímé uraddá tettem őt, és minden atyjafiát szolgául adtam néki, gabonával is borral is őt láttam el; mit míveljek azért immár veled fiam?
Monda Ézsaú az ő atyjának: Avagy csak az az egy áldásod van-é néked atyám? Áldj meg engem, engem is atyám; és felemelé szavát Ézsaú és sír vala.
(Zsid 12,17)
Felele azért Izsák az ő atyja, és monda néki: Ímé kövér földön lesz lakásod, és részed lesz az ég harmatjából onnan felűl;
(Zsid 11,10)
És fegyvered után élsz, és öcsédet szolgálod. De lészen, a mikor ellene támadsz, letöröd igáját nyakadról.
Gyűlöli vala azért Ézsaú Jákóbot az áldásért, a melylyel megáldotta vala őt az ő atyja, és monda Ézsaú az ő szívében: Közelgetnek az én atyámért való gyásznak napjai, és akkor megölöm az én öcsémet Jákóbot.
(Abd 1,10)
Mikor pedig hírűl vivék Rebekának, az ő nagyobbik fiának Ézsaúnak beszédit, elkülde és magához hívatá az ő kisebbik fiát Jákóbot, és monda néki: Ímé Ézsaú a te bátyád azzal fenyeget, hogy megöl téged.
Most azért fiam, hallgass az én szavamra, és kelj fel és fuss Lábánhoz az én bátyámhoz Háránba,
És maradj nála egy kevés ideig, míg a te bátyád haragja elmúlik;
Míg elfordul a te bátyád haragja te rólad, és elfelejtkezik arról a mit rajta elkövettél: akkor elküldök és haza hozatlak téged: miért fosztatnám meg mindkettőtöktől egy napon?
Izsáknak pedig monda Rebeka: Eluntam életemet a Khitteusok leányai miatt. Ha Jákób a Khitteusok leányai közűl vesz feleséget, a milyenek ezek is, ez ország leányai közűl valók; minek nékem az élet?
(1Móz 26,35;28,8)
28
Előhívatá azért Izsák Jákóbot, és megáldá őt, és megparancsolá néki és mondá: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai közűl.
Kelj fel, menj el Mésopotámiába, Bethuélnek a te anyád atyjának házához, és onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak a te anyád bátyjának leányai közűl.
(Hós 12,12)
A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokaságává légy;
És adja néked az Ábrahám áldását, tenéked, és a te magodnak te veled egybe; hogy örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény voltál, melyet az Isten adott vala Ábrahámnak.
(Csel 7,5)
Elbocsátá azért Izsák Jákóbot, hogy menjen Mésopotámiába Lábánhoz a Siriabeli Bethuél fiához, Rebekának, Jákób és Ézsaú anyjának bátyjához.
És látá Ézsaú, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elbocsátotta őt Mésopotámiába, hogy onnan vegyen magának feleséget; és hogy mikor áldja vala, parancsola néki, és monda: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai közűl;
És hogy Jákób hallgata atyja és anyja szavára, és el is ment Mésopotámiába;
És látá Ézsaú, hogy a Kananeusok leányai nem tetszenek Izsáknak az ő atyjának:
Elméne Ézsaú Ismáelhez, és feleségűl vevé még az ő feleségeihez Ismáelnek az Ábrahám fiának leányát Mahaláthot, Nebajóthnak húgát.
Jákób pedig kiindula Beérsebából, és Hárán felé tartott.
És juta egy helyre, holott meghála, mivelhogy a nap lement vala: és vőn egyet annak a helynek kövei közűl, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen.
És álmot láta: Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon.
(Ján 1,52)
És ímé az Úr áll vala azon és szóla: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak.
(1Móz 35,1;48,3)
És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.
(1Móz 13,16;1Móz 12,3;18,18;22,18;26,4)
És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam.
Jákób pedig fölébredvén álmából, monda: Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam.
Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja.
És felkele Jákób reggel, és vevé azt a követ, melyet feje alá tett vala, és oszlopul állítá fel azt, és olajat önte annak tetejére;
(1Móz 31,13;1Móz 35,14)
És nevezé annak a helynek nevét Béthelnek, az előtt pedig Lúz vala annak a városnak neve.
És fogadást tőn Jákób, mondá: Ha az Isten velem leénd, és megőriz engem ezen az úton, a melyen most járok, és ha ételűl kenyeret s öltözetűl ruhát adánd nékem;
És békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az Úr leénd az én Istenem;
És ez a kő, a melyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lészen, és valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom.
17
Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.
(5Móz 29,4)
Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?
(Zsolt 38,4)
Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.
(Jób 32,22)
A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.
Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.
(Jób 17,12.13)
A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.
Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.
Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.
Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.
(Ésa 58,8.9)
Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.
Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.
Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.
A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.
(Jób 1,21)
Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?
Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban. 18
Felele pedig a sukhi Bildád, és monda:
Mikor akartok a beszédnek véget vetni? Értsétek meg a dolgot, azután szóljunk.
Miért állíttatunk barmoknak, és miért vagyunk tisztátalanok a ti szemeitekben?
Te éretted, a ki szaggatja lelkét haragjában, vajjon elhagyattatik-é a föld, és felszakasztatik-é a kőszikla helyéről?
(Jób 12,11)
Sőt inkább a gonoszok világa kialuszik, és nem fénylik az ő tüzöknek szikrája.
(Zsolt 37,2.9)
A világosság elsötétedik az ő sátorában, szövétneke kialszik felette.
(Péld 13,9)
Erős léptei aprókká lesznek, saját tanácsa rontja meg őt.
(Zsolt 7,16)
Mert lábaival hálóba bonyolódik, és ó-verem felett jár.
A sarka tőrbe akad, és kelepcze fogja meg őt.
(Jób 22,5-9;23,12)
Hurok rejtetett el a földbe ellene, és zsineg az ő szokott ösvényén.
(Malak 3,14)
Mindenfelől félelmek rettentik őt, és üldözik őt léptennyomon.
(Jób 15,21)
Éhség emészti fel az ő erejét, és nyomorúság leselkedik oldala mellett.
(Jób 20,21)
Megemészti testének izmait, megemészti izmait a halál zsengéje.
Eltünik sátorából az ő bátorsága, és a félelmek királyához folyamodik ő.
(Jób 11,20; Péld 10,28)
Az lakik sátorában, a ki nem az övé, és hajlékára kénkövet szórnak.
(1Móz 19,24)
Alant elszáradnak gyökerei, és felülről levágatik az ága.
Emlékezete elvész a földről, még az utczákon sem marad fel a neve.
(Jób,18 14. Péld. 2,22.)
A világosságról a sötétségbe taszítják, a föld kerekségéről elüldözik őt.
(Jób 31,21.23;1Móz 18,25)
Sem fia, sem unokája nem lesz az ő népében, és semmi maradéka az ő tanyáján.
Az ő pusztulásától megborzadnak, a kik következnek és rettegés fogja el a most élő embereket.
(Jób 37,23.5Móz;10,17;Jób 31,15)
Ilyenek az álnok embernek hajlékai, és ilyen annak lakóhelye, a ki nem tiszteli Istent.
(Jób 27,19-23)
3
Fiam! az én tanításomról el ne felejtkezzél, és az én parancsolatimat megőrizze a te elméd;
(Péld 1,8.9)
Mert napoknak hosszú voltát, és sok esztendős életet, és békességet hoznak néked bőven.
(5Móz 8,1;30,16)
Az irgalmasság és igazság ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára;
(Máté 5,7.44-48;5Móz 6,7.8)
Így nyersz kedvességet és jó értelmet Istennek és embernek szemei előtt.
(Péld 14,12)