1111 Kérdem tehát: vajon Isten elvetette népét? Szó sincs róla. Hiszen én is Izrael fiai közül való vagyok, Ábrahám véréből, Benjamin törzséből. 22 Isten nem vetette el népét, amelyet előre kiválasztott. Nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor Isten előtt felszólalt Izrael ellen: 33 „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat feldúlták, csak én maradtam meg, de nekem is életemre törnek?” 44 S mit felelt rá az isteni szózat? „Meghagytam magamnak hétezer férfiút, aki nem hajtott térdet Baál előtt.” 55 Így most is akad valamennyi a kegyelmi kiválasztás alapján. 66 S ha kegyelem alapján, akkor nem tettek fejében, különben a kegyelem már nem volna kegyelem. 77 Hogyan állunk hát? Amit Izrael keresett, nem érte el, de a választottak elérték. A többiek megátalkodtak, 88 ahogy írva van: Isten mindmáig érteni nem tudó lelket és nem látó szemet, nem halló fület adott nekik. 99 Dávid is ezt mondja: Asztaluk változzék fogótőrré, csapdává, botránkozássá és megtorlássá. 1010 Homályosodjék el a szemük, ne lássanak, és nyomorítsd görbére a hátukat. 1111 Kérdem tehát: Azért botlottak meg, hogy elessenek? Egyáltalán nem. Vétkükből inkább üdvösség fakadt a pogányoknak, hogy vetélkedésre sarkallja őket. 1212 Ha mármost vétkük gazdagítja a világot, és megfogyatkozásuk nyereség a pogányok számára, mennyivel inkább az lesz majd teljes számuk. 1313 Nektek, pogányoknak meg azt mondom: Mint a pogányok apostola, nagyra tartom szolgálatomat, 1414 hátha vetélkedésre sarkallom véreimet, és néhányukat elvezetem az üdvösségre. 1515 Mert, ha már elvetésük megbékélése a világnak, mi más lesz fölvételük, ha nem élet a halálból? 1616 Ha szent a búza zsengéje, szent lesz a kenyér is, s ha szent a gyökér, szentek az ágak is. 1717 Ha letört is némely ág, s te vad olajfa létedre beoltattál, és részese lettél az olajfa gyökerének és nedvének, ne kérkedj az ágak rovására. 1818 Ha mégis kérkednél, tudd meg: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. 1919 Mondhatnád ugyan: Letörtek az ágak, hogy én oltódjam a helyükbe. 2020 Ez igaz. A hitetlenség miatt törtek le, te meg a hit által állsz. Ne légy hát fennhéjázó, hanem félj! 2121 Ha Isten nem kegyelmezett a természetes ágaknak, neked sem kegyelmez. 2222 Értsd meg tehát Isten jóságát és szigorát: szigorát a vétkesekkel szemben, irántad meg Isten jóságát, feltéve, hogy megmaradsz a jóban, különben téged is lenyesnek. 2323 S ők is beoltatnak, ha nem maradnak meg hitetlenségükben, mert Istennek van hatalma, hogy újra beoltsa őket. 2424 Ha téged ugyanis levágtak a természetes vad olajfáról, s a természet rendjén felülemelkedve beoltottak a nemes olajfába, mennyivel inkább beoltják majd azokat saját olajfájukba, akik természet szerint is oda valók. 2525 Nem szeretnélek benneteket tájékozatlanul hagyni, testvérek, e titok dolgában, nehogy egyéni véleményetekre hagyatkozzatok. A megátalkodottság csak részben érte Izraelt, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek, 2626 akkor majd egész Izrael elnyeri az üdvösséget az Írás szerint: Sionból jön a szabadító és eltörli Jákob gonoszságát. 2727 Ez lesz velük a szövetségem, amikor megbocsátom bűneiket. 2828 Ők az evangéliumot tekintve ellenségek, a ti javatokra, de a kiválasztás szerint kedvesek, az ősökért. 2929 Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását. 3030 Amint egykor ti sem engedelmeskedtetek Istennek, most azonban az ő engedetlenségük következtében irgalomra találtatok, 3131 úgy ők is hitetlenek lettek az irántatok tanúsított irgalmasság miatt, hogy egykor majd irgalomra találjanak. 3232 Isten ugyanis minden embert az engedetlenségben fogott össze, hogy mindenkin könyörüljön. 3333 Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mily kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai! 3434 Vajon ki látta az Úr gondolatait, s tanácsot ki adott neki? 3535 Ki kölcsönzött neki, hogy visszakövetelhetné tőle? 3636 Minden belőle, általa és érte van. Dicsőség neki mindörökké! Ámen.
IV. ERKÖLCSI KÖTELESSÉGEK
Istennek tetsző élet.
1211 Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen szellemi hódolatotok. 22 Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes. 33 A nekem adott kegyelem segítségével azt mondom mindegyikteknek: Senki ne becsülje magát a kelleténél többre, hanem józanul gondolkodjatok, mindenki az Istentől neki juttatott hit mértéke szerint. 44 Mert ahogy egy testben több tagunk van, s minden tagnak más a szerepe, 55 sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként azonban tagjai vagyunk egymásnak, 66 s a nekünk juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek: aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, 77 aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson, 88 aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben, aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol, tegye örömest. 99 Szeressetek tettetés nélkül, irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz. 1010 A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást. 1111 A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek: az Úrnak szolgáltok. 1212 A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak. 1313 Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet. 1414 Áldjátok üldözőiteket, áldjátok, s ne átkozzátok. 1515 Azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a sírókkal sírjatok. 1616 Éljetek egyetértésben. Ne legyetek fennhéjázók, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez. Ne legyetek magatokkal eltelve. 1717 Rosszért rosszal senkinek ne fizessetek. Törekedjetek arra, ami jó minden ember szemében. 1818 Amennyire rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben. 1919 Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának, hiszen írva van: „Enyém a bosszú, én majd megfizetek” – mondja az Úr. 2020 Sőt, ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni. Ha ezt teszed, izzó parazsat raksz a fejére. 2121 Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.
Engedelmesség a felsőbbség iránt.
1311 Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak. Mert nincs hatalom, csak az Istentől, ami van, azt Isten rendelte. 22 Ezért aki a hatósággal szembeszáll, Isten rendelésének szegül ellene. Az ellenszegülő pedig magára vonja az ítéletet. 33 A felsőbbség nem arra való, hogy a jótettől ijesszen el, hanem a rossztól. Azt szeretnéd tehát, hogy ne kelljen a hatalomtól tartanod? Tedd a jót és megdicsér, 44 mert az Isten eszköze a javadra. De ha gonoszságot művelsz, rettegj, mert nem hiába viseli a kardot. Isten eszköze, hogy a gonosztevőt megbüntesse. 55 Alá kell tehát magadat vetned neki, nemcsak a megtorlás miatt, hanem a lelkiismeret szerint is. 66 Ezért fizettek adót is, hiszen akik behajtják, Isten szolgái. 77 Adjátok meg mindenkinek, ami jár neki: akinek adó, annak az adót, akinek vám, annak a vámot, akinek hódolat, annak a hódolatot, akinek tisztelet, annak a tiszteletet.
A szeretet a parancsok foglalata.
88 Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki embertársát szereti, a többi törvényt is megtartja. 99 Hiszen a parancs: ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, a másét ne kívánd, s ami egyéb parancs még van, mind ebben az egyben tetőződik: Szeresd embertársadat, mint saját magadat. 1010 A szeretet nem tesz rosszat az embertársnak. A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet. 1111 Ehhez tartsátok magatokat, felismerve az időt. Itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból: üdvösségünk közelebb van, mint amikor hívők lettünk. 1212 Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. 1313 Éljünk tisztességesen, mint nappal, ne evés-ivásban és részegeskedésben, ne kicsapongásban és tobzódásban, ne civakodásban és versengésben. 1414 Inkább öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen.
Óvás a botránkozástól.
1411 Karoljátok fel a hitben gyengét, anélkül, hogy felfogását elítélnétek. 22 Némelyik azt hiszi, hogy mindenfélét ehet, az aggályos azonban csak zöldségfélével táplálkozik. 33 Aki eszik, ne nézze le azt, aki nem eszik. Aki meg nem eszik, ne ítélje el azt, aki eszik. Hiszen Isten azért a magáénak tekinti. 44 Ki vagy te, hogy más szolgája fölött bíráskodol? Saját ura előtt áll, vagy bukik. De állni fog, mert elég hatalmas az Isten, hogy fenntartsa. 55 Van, aki különbséget tesz a napok között, a másik meg minden napot jónak tart. Kövesse mindegyik a meggyőződését. 66 Aki tekintettel van a napokra, az Úrért teszi, aki meg eszik, az Úrra való tekintettel eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki viszont nem eszik, az Úrra való tekintettel nem eszik, és ő is hálát ad az Istennek. 77 Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. 88 Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. 99 Krisztus ugyanis azért halt meg és támadt fel, hogy halottnak, élőnek ura legyen. 1010 Miért ítéled el tehát testvéredet vagy miért nézed le embertársadat? Hiszen mindnyájan Isten ítélőszéke elé jutunk. 1111 Ezt mondja az Írás: Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr –, előttem meghajlik minden térd, s minden nyelv magasztalja az Istent. 1212 Tehát mindegyikünk magáról ad számot Istennek. 1313 Ezért többé ne ítélkezzünk egymás fölött, inkább legyetek azon, hogy a testvér miattatok ne ütközzék meg s ne botránkozzék. 1414 Tudom, s meg vagyok róla győződve Urunk Jézusban, hogy magától semmi sem tisztátalan, csak annak, aki tisztátalannak tartja. 1515 De ha testvéred elszomorodik az ételed miatt, nem jársz el a szeretet szellemében. Ne okozd ételeddel annak vesztét, akiért Krisztus meghalt. 1616 Ne engedjétek tehát ócsárolni szabadságotokat. 1717 Hiszen az Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben. 1818 Aki így szolgál Krisztusnak, az kedves Isten előtt, és rokonszenves az embereknek. 1919 Ezért arra törekedjünk, ami a békességre és kölcsönös épülésünkre szolgál. 2020 Étel miatt ne rontsd le Isten művét. Minden tiszta ugyan, de ártalmára lesz annak az embernek, aki botrányt okozva eszik. 2121 Jobb, ha nem eszel húst, nem iszol bort, és egyebet sem teszel, ami miatt testvéred megütközik, megbotránkozik vagy meginog. 2222 Meggyőződésedet tartsd meg magadnak Isten előtt. Boldog az, akinek nem kell visszavonnia, amit helyesnek tart. 2323 Akinek azonban kétsége támad, és mégis eszik, ítéletet von magára, mert nem járt el jóhiszeműen. Ami nem meggyőződésből fakad, az mind bűn.