Kis türelmet
11 Mondom tehát: Avagy elvetette-é Isten az ő népét? Távol legyen; mert én is izráelita vagyok, az Ábrahám magvából, Benjámin nemzetségéből való. (Fil 3,5) Nem vetette el Isten az ő népét, melyet eleve ismert. Avagy nem tudjátok-é, mit mond az írás Illésről? a mint könyörög Istenhez Izráel ellen, mondván: (1Kor 6,11) Uram, a te prófétáidat megölték, és a te oltáraidat lerombolták; és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek. (1Kir 19,10.18) De mit mond néki az isteni felelet? Meghagytam magamnak hétezer embert, a kik nem hajtottak térdet a Baálnak. (Eféz 1,15.16; Róm 1,8) Ekképen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint. (Kol 1,9-11;2,5-7;1Kor 12,8) Hogyha pedig kegyelemből, akkor nem cselekedetekből: különben a kegyelem nem volna többé kegyelem. Hogyha pedig cselekedetekből, akkor nem kegyelemből: különben a cselekedet nem volna többé cselekedet. (Róm 1,16.2Kor;1,21) Micsoda tehát? A mit Izráel keres, azt nem nyerte meg: a választottak ellenben megnyerték, a többiek pedig megkeményíttettek: (Zsolt 34,11;Fil 3,20; Tit 2,13) A mint meg van írva: Az Isten kábultság lelkét adta nékik; szemeket, hogy ne lássanak, füleket, hogy ne halljanak, mind e mai napig. (Ésa 6,9.10; Mát 13,13-15) Dávid is ezt mondja: Legyen az ő asztaluk tőrré, hálóvá, botránkozássá és megtorlássá. (Zsolt 69,23.24) Sötétüljenek meg az ő szemeik, hogy ne lássanak, és az ő hátokat mindenkorra görbítsd meg. (Fil 3,16;Fil 2,2.3.15.16) Annakokáért mondom: Avagy azért botlottak-é meg, hogy elessenek? Távol legyen; hanem az ő esetük folytán lett az idvesség a pogányoké, hogy ők felingereltessenek. (Csel 13,46;5Móz 32,21) Ha pedig az ő esetök világnak gazdagsága, és az ő veszteségök pogányok gazdagsága, mennyivel inkább az ő teljességök? (Róm 3,3-9;Csel 18,24-26) Mert néktek mondom a pogányoknak, a mennyiben hát én pogányok apostola vagyok, a szolgálatomat dicsőítem, (Csel 9,15; Gal 2,7.8) Ha ugyan felingerelhetném az én atyámfiait, és megtarthatnék közülök némelyeket. (1Tim 4,16) Mert ha az ő elvettetésök a világnak megbékélése, micsoda lesz a felvételök hanemha élet a halálból? (1Kor 1,5) Ha pedig a zsenge szent, akkor a tészta is; és ha a gyökér szent, az ágak is azok. (Róm 16,15.17) Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának; (Jer 11,16.17) Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. (Róm 1,16;2Kor 4,3) Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be. (Ésa 29,14) Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; (Jób 12,17; Ésa 33,18;Jób 17,20) Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez. (2Pét 2,4.5) Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét: azok iránt a kik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben; különben te is kivágatol. (Ján 15,2) Sőt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket. (2Kor 3,16) Mert ha te a természet szerint való vadolajfából kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelid olajfába: mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájokba. (Jer 11,16) Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higyjétek, hogy a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, a meddig a pogányok teljessége bemegyen. (Mik 5,3.4;Luk 21,24) És így az egész Izráel megtartatik, a mint meg van írva: Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat: (Ésa 59,20) És ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket. (Jer 31,31-34) Az evangyéliomra nézve ugyan ellenségek ti érettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért. Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő elhívása. (2Tim 2,13) Mert miképen ti egykor engedetlenkedtetek az Istennek, most pedig irgalmasságot nyertetek az ő engedetlenségök miatt: (Jer 23,5.6; Róm 4,25.2Kor;5,21;Ján 17,19) Azonképen ők is most engedetlenkedtek, hogy a ti irgalmasságba jutásotok folytán ők is irgalmasságot nyerjenek; (Ésa 65,16; Jer 9,23.24.2Kor;10,17) Mert az Isten mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön. (Gal 3,22) Óh Isten gazdagságának, bölcseségének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő útai! (Gal 6,14;Róm 1,23) Mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét? vagy kicsoda volt néki tanácsosa? (Ésa 40,13; Jób 11,17) Avagy kicsoda adott előbb néki, hogy annak visszafizesse azt? (Jób 41,11) Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen. (Eféz 1,17.19.1Thess;1,5.2Kor;4,7) 12 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket. (Róm 6,13) És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. (Eféz 4,23.1Thess;4,3) Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy feljebb ne bölcselkedjék, mint a hogy kell bölcselkedni; hanem józanon bölcselkedjék, a mint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét. (Préd 7,16;1Kor 12,11) Mert miképen egy testben sok tagunk van, minden tagnak pedig nem ugyanazon cselekedete van: (Ésa 64,4) Azonképen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk. (1Kor 12,12.13.27; Eféz 4,11.12) Minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint, akár írásmagyarázás, a hitnek szabálya szerint teljesítsük; (1Kor 12,4) Akár szolgálat, a szolgálatban; akár tanító, a tanításban; (1Pét 4,10.11) Akár intő, az intésben; az adakozó szelídségben; az előljáró szorgalmatossággal; a könyörülő vídámsággal mívelje. (2Kor 9,7) A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz. (Ámós 5,15) Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek. (Zsid 13,1.2.1Pét;1,22) Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok. (Róm 11,34; Fil 2,5; Mát 28,19.20) A reménységben örvendezők; a háborúságban tűrők; a könyörgésben állhatatosak; (Luk 18,1;Zsid 10,36) A szentek szükségeire adakozók legyetek; a vendégszeretetet gyakoroljátok. (1Kor 16,1;Zsid 13,1.2) Áldjátok azokat, a kik titeket kergetnek; áldjátok és ne átkozzátok. (Mát 5,44; Luk 23,34; Csel 7,60) Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal. (1Kor 12,26.27) Egymás iránt ugyanazon indulattal legyetek; ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat. Ne legyetek bölcsek timagatokban. (Fil 2,2;Péld 3,7) Senkinek gonoszért gonoszszal ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt. (Mát 5,39;2Kor 8,21) Ha lehetséges, a mennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek. (Zsid 12,14) Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. (3Móz 19,18; Mát 5,39;5Móz 32,35) Azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha szomjuhozik, adj innia; mert ha ezt míveled, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére. (Péld 25,21.22; Mát 5,44.45.48) Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg. (Róm 15,10;Róm 1,5) 13 Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és a mely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek. (Tit 3,1; Péld 24,21) Azért, a ki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; a kik pedig ellene támadnak, önmagoknak ítéletet szereznek. (Róm,13 11.) Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól. (1Pét 2,13.14) Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, a ki gonoszt cselekszik. (Róm 15,8; Csel 9,3.5.17;26,16;22,17;Róm 4,15) Annakokáért szükség engedelmeskedni, nem csak a haragért, hanem a lelkiismeretért is. (Róm 4,15) Mert azért fizettek adót is; mivelhogy Istennek szolgái, kik ugyanabban foglalatoskodnak. (Róm 6,19.2Kor;6,16; Eféz 2,21.22.1Pét;2,5; Zsid 3,6;Róm 8,9) Adjátok meg azért mindenkinek, a mivel tartoztok: a kinek az adóval, az adót; a kinek a vámmal, a vámot; a kinek a félelemmel, a félelmet; a kinek a tisztességgel, a tisztességet. (Mát 22,21; Márk 12,17) Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert a ki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte. (Ján 13,34.35; Gal 5,14) Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanubizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az ígében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat. (2Móz 20,13-17) A szeretet nem illeti gonoszszal a felebarátot. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. (Mát 22,37-40.1Tim;1,5) Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az idvesség, mint a mikor hívőkké lettünk. (Eféz 5,14) Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit. (1Ján 2,8;Eféz 5,11) Mint nappal, ékesen járjunk, nem dobzódásokban és részegségekben, nem bujálkodásokban és feslettségekben, nem versengésben és írigységben: (Luk 21,34.1Thess;5,5.6) Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. (Gal 3,27) 14 A hitben erőtelent fogadjátok be, nem ítélgetvén vélekedéseit. (Róm 15,1) Némely ember azt hiszi, hogy mindent megehetik; a hitben erőtelen pedig zöldséget eszik. (4Móz 18,8.31.5Móz;18,2.3) A ki eszik, ne vesse meg azt, a ki nem eszik; és a ki nem eszik, ne kárhoztassa azt, a ki eszik. Mert az Isten befogadta őt. (2Móz 34,7.1Ján;3,21;Zsolt 35,24) Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon. (Jak 4,12) Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig minden napot egyformának tart. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve. (Kol 2,16) A ki ügyel a napra, az Úrért ügyel: és a ki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel. A ki eszik, az Úrért eszik, mert hálákat ád az Istennek: és a ki nem eszik, az Úrért nem eszik, és hálákat ád az Istennek. (Ján 3,27; Róm 12,6.1Pét;4,10; Jak 1,17.1Krón;29,14) Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának: (2Kor 5,15) Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. (2Kor 5,15.1Thess;5,10) Mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon mind élőkön uralkodjék. (Csel 10,42) Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? avagy te is miért veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélőszéke elé. (Mát 7,1; Luk 6,37.2Kor;5,10) Mert meg van írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv Istent magasztalja. (Ésa 45,23; Fil 2,10) Azért hát mindenikünk maga ad számot magáról az Istennek. (Fil 2,16) Annakokáért egymást többé ne kárhoztassuk: hanem inkább azt tartsátok, hogy a ti atyátokfiának ne szerezzetek megütközést vagy megbotránkozást. (Mát 18,6.7) Tudom és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy semmi sem tisztátalan önmagában: hanem bármi annak tisztátalan, a ki tisztátalannak tartja. (Mát 15,11) De ha a te atyádfia az ételért megszomorodik, akkor te nem szeretet szerint cselekszel. Ne veszítsd el azt a te ételeddel, a kiért Krisztus meghalt. (1Kor 8,11) Ne káromoltassék azért a ti javatok. (1Tim 1,2.2Tim;1,2) Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm. (Luk 17,20) Mert a ki ezekben szolgál a Krisztusnak, kedves Istennek, és az emberek előtt megpróbált. (Csel 18,21; Zsid 6,3; Jak 4,15) Azért tehát törekedjünk azokra, a mik a békességre és az egymás épülésére valók. (Róm 2,1.4.5; Luk 17,20) Ne rontsd le az ételért az Isten munkáját. Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, a ki botránkozással eszi. (1Kor 8,10.11; Tit 1,15) Jó nem enni húst és nem inni bort, sem semmit nem tenni, a miben a te atyádfia megütközik vagy megbotránkozik, vagy erőtelen. (1Kor 8,13) Te néked hited van: tartsd meg magadban Isten előtt. Boldog, a ki nem kárhoztatja magát abban, a mit helyesel. (4Móz 11,4.33) A ki pedig kételkedik, ha eszik, kárhoztatva van, mert nem hitből eszik. A mi pedig hitből nincs, bűn az. (2Kor 10,1; Kol 2,5)

Minden fejezet...
1 0