Kis türelmet
Isten távolmaradása
23 Erre Jób válaszolt és így szólt: Panaszom még ma is keserűen hangzik, súlyosan ránehezül keze sóhajomra. Ó, legalább tudnám, merre találok rá, hogyan juthatnék el a trónusa elé! Magam képviselném előtte ügyemet, s bizonyítékokkal volna tele a szám. Legalább megtudnám, mit válaszol, és amit mond, azt elfogadnám. Egész hatalmával perelne velem? Nem! De legalább meghallgatna. Igaz ember szállna vele perbe, a magam perében győzelmet aratnék. Ha keletre nézek, akkor nincsen ott, s ha nyugatra megyek, arra sem látom. Akkor sem látom, ha északon keresem, s ha délre fordulok, nem látom ott sem. De hisz ismeri mind az útjaimat, és ha próbára tesz, aranynak minősít. Lépésről lépésre követte a lábam, megtartottam útját, nem tértem el tőle. Nem távolodtam el ajka parancsától, szájának szózatát keblemben őriztem. Amit határoz, ki tud azon változtatni? Keresztülvisz mindent, amit csak akar. Így a sorsomat is beteljesíti. Sok efféle dolgot forgat elméjében, azért rettegek úgy a színe előtt. Ha csak rágondolok, máris megborzadok. Isten volt, ki hagyta szívem elcsüggedni, félelemmel töltött el a Mindenható. Mert elrejt előle a sötétség, előlem meg homály fedi el a jelenlétét. 24 Miért nem ad időt a Mindenható, és miért nem látják meg barátai a napjait? A gonoszok eltolják a mezsgyekövet, a pásztort és a nyájat megrabolják. Az árvától elhajtják a szamarát, s elviszik zálogba az özvegy tehenét. A szegény embert leszorítják az útról, mindnyájan elbújnak a föld szegényei. Mint a vadszamarak, mennek a pusztába – gyermekük éhsége űzi őket oda –, kiaszott pusztában élelmet keresnek. A mihaszna ember földjét learatják, ők szüretelik le a gonosz szőlejét. Meztelen alusznak, minden ruha nélkül, és ha hideg van is, nincsen takarójuk. Rájuk zúdul az eső a hegyekből, jobb menedék híján sziklához lapulnak. Az árváktól is elrabolják földjüket, elveszik zálogba a szegény köntösét. Mezítelen járnak, szinte ruha nélkül, és éhesek, mikor kévéket vonszolnak. Malomkövük sincsen olajat préselni, kádakat taposnak, mégis szomjúhoznak. A városból égig hatol a félholtak szava, és a meggyötörtek lelke fölkiált, de az Isten néma marad panaszukra. Mások is ellene vannak a világosságnak, azok, akik nem ismerik az útjait, és nem maradnak meg az ösvényein. Fölkel a gyilkos a sötét éjszakában, s megöli a szegényt és a nyomorultat. Tolvaj ólálkodik éjszaka idején, betör a házakba, amikor sötét van. Az alkonyatot lesi a házasságtörő. „Nem lát meg senki sem” – gondolja magában, s eltakarja arcát, fátyolt borít rá. Mikor nappal van, akkor bezárkóznak, nem akarnak tudni a világosságról. Mindnyájuknak borzalom a reggel, mert a félelmeit megtapasztalják. A világosság elől gyorsan elmenekül, s nem veszi az irányt a magaslatok felé. Átkozott a birtokrésze a földön. Hőség és szárazság nyeli el a vizét, maradék búzáját az aszály emészti meg. Felejtse el még az anyja méhe is! A nevére úgysem gondol többé senki. Törjön ketté, mint a fa, vesszen a gonoszság! Gyötörte a meddőt, ki nem szült gyermeket, és nem tett jót sose az özveggyel. Hatalma hosszú életet ad az erősnek, talpára áll újra, ki élni nem remélt. Biztonságot ad, ha bízik benne, a szeme őrködik ösvényei fölött. Egyszer emelkedik, aztán meg letűnik, elhervad, mint a sósfű, amelyet gyűjtenek, éppen úgy levágják, mint a kalászt. Vagy talán nem így van? Ki tud megcáfolni? Ki tudja semmivé tenni beszédemet?
A Mindenható dicsőítése
25 A suachi Bildád válaszolt és így szólt: Annál a hatalom, annál a borzalom, ki a magas égben fenntartja a békét. Van-e szám számba venni a seregét, s van-e menekvés a támadása elől? Isten előtt lehet-e embernek igaza, asszonynak szülötte ragyoghat-e tisztán? Nézd, a hold sem fénylik elég fényesen, még a csillagok sem tiszták a szemében. Még sokkal kevésbé az ember, a pondró, embereknek fia, ez a féreg!

Minden fejezet...
1 0