23
Felele pedig Jób, és monda:
(Jer 31,35.36)
Még most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom.
Oh ha tudnám, hogy megtalálom őt, elmennék szinte az ő székéig.
Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentő erősségekkel.
(Jób 32,8.9)
Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám.
Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!
Ott egy igaz perelne ő vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre!
(Zsolt 104,20-22)
Ámde kelet felé megyek és nincsen ő, nyugot felé és nem veszem őt észre.
Bal kéz felől cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felől rejtőzködik és nem láthatom.
(Zsolt 147,9; Máté 6,26)
De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.
Lábam az ő nyomdokát követte; utát megőriztem és nem hajoltam el.
(Zsolt 119,106.2Sám;22,21.25)
Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát.
Ő azonban megmarad egy mellett. Kicsoda téríthetné el őt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi.
(Zsolt 115,3)
Bizony végbe viszi, a mi felőlem elrendeltetett, és ilyen még sok van ő nála.
Azért rettegek az ő színe előtt, és ha csak rá gondolok is, félek tőle.
(Jer 2,24)
Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem.
(Jób 7,14)
Miért is nem pusztultam el e sötétség előtt, vagy miért nem takarta el előlem e homályt?!
(Jób 30,23)
24
Miért is nem titkolja el a Mindenható az ő büntetésének idejét, és miért is nem látják meg az őt ismerők az ő ítéletének napjait?!
A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik.
(5Móz 19,14)
Az árvák szamarát elhajtják, és az özvegynek ökrét zálogba viszik.
Lelökik az útról a szegényeket, és a föld nyomorultjai együtt lappanganak.
(Péld 28,28)
Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára.
A mezőn a más vetését aratják, és a gonosznak szőlőjét szedik.
Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk.
A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik.
Elszakítják az emlőtől az árvát, és a szegényen levőt zálogba viszik.
(Zsolt 94,6)
Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét.
(3Móz 19,13)
Az ő kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak.
A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törődik e méltatlansággal.
Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein.
Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szűkölködőt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.
(Zsolt 10,8.9)
A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen.
(Péld 7,7-10)
Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot.
Sőt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.
Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szőlőkbe vivő útra.
(Zsolt 11,6)
Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, a kik vétkeznek.
(Zsolt 49,15)
Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa,
A ki megrontotta a meddőt, a ki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett.
De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez.
Biztonságot ad néki, hogy támaszkodjék, de szemei vigyáznak azoknak útjaira.
(Jób 38,1)
Magasra emelkednek, egy kevés idő és már nincsenek! Alásülylyednek, mint akárki és elenyésznek; és levágattatnak, mint a búzakalász.
(Jób 22,20; Zsolt 1,4;73,19.20)
Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet? 25
Felele pedig a Sukhból való Bildád, és monda:
Hatalom és fenség az övé, a ki békességet szerez az ő magasságaiban.
Van-é száma az ő sereginek, és kire nem kél fel az ő világossága?
Hogy-hogy lehetne igaz a halandó Isten előtt, hogyan lehetne tiszta, a ki asszonytól született?
(Jób 4,17-19;9,2;15,14-16)
Nézd a holdat, az sem ragyogó, még a csillagok sem tiszták az ő szemei előtt.
(Zsolt 51,6; Róm 3,5.6)
Mennyivel kevésbé a halandó, a ki féreg, és az embernek fia, a ki hernyó.
(Zsolt 22,7)