411 Amikor Jézus megtudta, hogy a farizeusok úgy értesültek, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János – 22 noha Jézus maga nem keresztelt, csak a tanítványai –, 33 elhagyta Júdeát és visszatért Galileába, 44 így keresztül kellett mennie Szamárián. 55 Odaért Szamária egyik városához, Szikarhoz; ez annak a földnek a közelében volt, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott. 66 Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő. 77 Egy szamáriai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” 88 Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. 99 A szamáriai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamáriai asszonytól kérsz inni?” [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamáriaiakkal.] 1010 Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” 1111 „Uram – mondta erre az asszony –, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? 1212 Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?” 1313 Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. 1414 De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” 1515 Erre az asszony kérte: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen idejárnom meríteni.” 1616 Jézus így válaszolt: „Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!” 1717 „Nincs férjem” – felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, 1818 mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál.” 1919 „Uram – válaszolta az asszony –, látom, próféta vagy. 2020 Atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell imádni.” 2121 „Hidd el nekem, asszony – mondta Jézus –, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát. 2222 Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered. 2323 De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. 2424 Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” 2525 Az asszony azt felelte rá: „Tudom, hogy eljön a Messiás, azaz a Fölkent, s amikor eljön, mindent tudtunkra ad.” 2626 Jézus erre kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” 2727 Közben visszatértek tanítványai, s meglepődtek rajta, hogy asszonnyal beszélget. De egyikük sem mondta: „Mit akarsz tőle?” Vagy: „Miért beszélgetsz vele?” 2828 Az asszony otthagyta a korsóját, sietve visszatért a városba, és azt mondta az embereknek: 2929 „Gyertek, van itt egy ember, aki mindent elsorolt, amit csak tettem. Ő volna a Messiás?” 3030 Az emberek kitódultak a városból, és odasereglettek hozzá. 3131 Közben a tanítványok kérték: „Mester, egyél!” 3232 De ő azt felelte: „Van eledelem, csak nem tudtok róla.” 3333 A tanítványok erre tanakodni kezdtek egymás közt: „Csak nem hozott neki valaki enni?” 3434 Jézus erre megmagyarázta: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott. 3535 Vagy nem így beszéltek: Még négy hónap, és itt az aratás? Nos, azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra. 3636 Az arató már most megkapja bérét, s termést gyűjt az örök életre, hogy együtt örüljön, aki vet, azzal, aki arat. 3737 Mert igaza van a szólásmondásnak: Más vet és más arat. 3838 Nos, azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok. Mások fáradoztak, s ti az ő munkájukba álltatok bele.” 3939 Abból a városból sokan hittek benne a szamáriaiak közül, az asszony szavára, aki tanúsította: „Mindent elsorolt, amit csak tettem.” 4040 Amikor a szamáriaiak odaértek hozzá, kérték, hogy maradjon náluk. Két napig ott is maradt. 4141 S az ő szavát hallva még többen hittek benne. 4242 Meg is mondták az asszonynak: „Most már nem a te szavaidra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”
A királyi tisztviselő fiának meggyógyítása.
4343 A két nap elteltével folytatta útját Galilea felé. 4444 Jézus maga állapította meg, hogy saját hazájában nincs a prófétának becsülete. 4545 Mégis, amikor Galileába ért, a galileaiak szívesen fogadták, mert mind látták, amit az ünnep alkalmával Jeruzsálemben tett, hisz ott voltak az ünnepen. 4646 Így újra a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kafarnaumban volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. 4747 Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, fölkereste, és arra kérte, menjen el, gyógyítsa meg a fiát, aki már a halálán volt. 4848 Jézus azonban így szólt: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” 4949 De a királyi tisztviselő tovább kérlelte: „Gyere, Uram, mielőtt még meghalna a fiam!” 5050 Jézus megnyugtatta: „Menj csak, él a fiad!” Az ember hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és elindult haza. 5151 Útközben elé jöttek szolgái és jelentették, hogy él a fia. 5252 Megkérdezte tőlük, hogy melyik órában lett jobban. „Tegnap, a hetedik óra körül hagyta el a láz” – felelték. 5353 Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában történt, hogy Jézus azt mondta neki: „Él a fiad.” És hívő lett egész házanépével egyetemben. 5454 Ez volt Jézus második csodajele, amikor Júdeából Galilea felé tartott.
III. A MÁSODIK ÜNNEP JERUZSÁLEMBEN
Gyógyítás a Beteszda-fürdőnél.
511 Nem sokkal ezután ünnepük volt a zsidóknak, s Jézus fölment Jeruzsálembe. 22 Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdő, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, 33 nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák [várva, hogy a víz megmozduljon. 44 Az Úr angyala ugyanis leszállt időnként a tóra, és felkavarta a vizet. Aki felkavarása után először lépett a vízbe, az meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is.] 55 De volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje szenvedett. 66 Amikor Jézus meglátta, amint ott feküdt, s megtudta, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle: „Meg akarsz gyógyulni?” 77 „Uram – válaszolta a beteg –, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.” 88 Erre Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!” 99 Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát és elindult. Aznap épp szombat volt. 1010 Ezért a zsidók rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van, nem szabad vinned az ágyadat.” 1111 Így felelt nekik: „Aki meggyógyított, az mondta: Fogd ágyadat és menj!” 1212 Erre megkérdezték tőle: „Ki volt az az ember, aki azt mondta neked: Fogd (ágyadat) és menj?!” 1313 A meggyógyított ember azonban nem tudta, hogy ki volt, mert Jézus az odasereglett népsokaság miatt elment onnét. 1414 Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: „Nézd, meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen.” 1515 Erre az ember elment és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus gyógyította meg. 1616 A zsidók üldözték Jézust, amiért szombaton gyógyított. 1717 Jézus azonban azt mondta nekik: „Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom.” 1818 Emiatt a zsidók még inkább az életére törtek, hisz nemcsak hogy megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel.
A Fiú.
1919 De Jézus tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: A Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is. 2020 Az Atya ugyanis szereti a Fiút, s mindent megmutat neki, amit tesz. De még nagyobb dolgokat is mutat neki, hogy csodálkozzatok rajta. 2121 Mert amint az Atya föltámasztja a halottakat és életre kelti őket, a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. 2222 Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, 2323 hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli. 2424 Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hallja szavamat és hisz annak, aki küldött, az örökké él, nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre. 2525 Bizony, bizony, mondom nektek: Elérkezik az óra, s már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia szavát. S akik meghallják, azok élni fognak. 2626 Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, 2727 s hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert hiszen ő az Emberfia. 2828 Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és előjönnek. 2929 Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra. 3030 Magamtól nem tehetek semmit. Amint hallom, úgy ítélkezem. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött. 3131 Ha magam tennék tanúságot saját magam mellett, nem volna érvényes a tanúságom. 3232 De más tesz mellettem tanúságot, s tudom, hogy az a tanúság, amelyet tesz mellettem, az igaz. 3333 Jánoshoz fordultatok, s ő tanúságot tett az igazságról. 3434 Mindazonáltal nincs szükségem emberek tanúságtételére, csak azért mondom ezeket, hogy üdvözüljetek. 3535 (János) égő és világító lámpa volt, de csak ideig-óráig akartatok a fényében gyönyörködni. 3636 De nekem olyan bizonyságom van, amely felülmúlja Jánosét: tetteim, amelyeknek a végbevitelét az Atya bízta rám. Ezek a tettek, amelyeket végbeviszek, maguk tanúskodnak mellettem, hogy az Atya küldött. 3737 Tehát maga az Atya tesz mellettem tanúságot, aki küldött. Ám ti sem szavát nem hallottátok, sem színét nem láttátok, 3838 s szava nem marad meg bennetek, mert nem hisztek abban, aki küldött. 3939 Fürkészitek az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük. Bár éppen rólam tanúskodnak, 4040 mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. 4141 Dicsőítést nem fogadok el az emberektől. 4242 Ismerlek benneteket, nincs meg bennetek az Isten szeretete. 4343 Atyám nevében jöttem, s nem fogadtatok el. De ha valaki a maga nevében jönne, azt elfogadnátok. 4444 Hogyan is hihetnétek, amikor egymást dicsőítitek, de azt a dicsőséget, amely az Istentől való, nem keresitek? 4545 Ne gondoljátok, hogy vádolni foglak benneteket az Atya előtt. Maga Mózes a vádlótok, akiben reméltek. 4646 Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt. 4747 De hát ha az ő írásainak nem hisztek, hogy hinnétek az én szavaimnak?”