8
Ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette Isten országának örömhírét. Vele volt a Tizenkettő
és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg: Mária, akit Magdalainak neveztek, akiből hét démon ment ki,
Johanna, Kuzának, Heródes egyik főemberének felesége, és Zsuzsanna, valamint sok más asszony is, akik javaikkal segítették.
Amikor nagy tömeg gyűlt össze, és sokan jöttek hozzá valamennyi városból, példabeszédben ezt mondta:
– Kiment a magvető, hogy elvesse magját. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy az ég madarai megették. Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. Némelyik pedig jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott.
Majd felkiáltott:
– Akinek van füle a hallásra, hallja meg!
Megkérdezték tőle tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat.
Ő így felelt:
– Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait, másoknak viszont példázatokban adatik, hogy nézzenek, de ne lássanak; halljanak, de ne értsenek.
A példázat ezt jelenti. A mag Isten igéje. Akiknél az útfélre esett, azok meghallották, de azután jön az ördög, és kiragadja szívükből az igét, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. Akiknél a sziklás földre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük. Ezek egy ideig hisznek, de a próbatétel idején elpártolnak. A tövisek közé esett mag azokat jelenti, akik hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják őket, és nem érlelnek termést. A jó földbe esett mag azokat jelenti, akik jó és nemes szívvel hallgatják, és meg is tartják az igét, és termést hoznak állhatatosságukkal.
Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, s nem teszi ágy alá, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. Mert nincs olyan rejtett dolog, ami napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, ami ki ne tudódna, és ismertté ne válna.
Ügyeljetek tehát arra, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak adnak, de akinek nincs, attól azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.
Elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a tömeg miatt. Jelentették neki:
– Anyád és testvéreid kint állnak, és látni akarnak.
Ő azonban így válaszolt:
– Anyám és testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre váltják.
Történt pedig egy napon, hogy bárkába szállt tanítványaival együtt, és azt mondta nekik:
– Keljünk át a tó túlsó partjára!
Elindultak. Amíg a bárka haladt, ő elaludt. Közben szélvész támadt a tavon, úgyhogy már-már elmerültek, és veszélyben forogtak. Ekkor odamentek hozzá, és felébresztették:
– Mester, Mester! Elveszünk!
Felkelt, ráparancsolt a szélre és a víz hullámaira, és azok megszűntek, és csendesség lett.
Aztán így szólt hozzájuk:
– Hol van a hitetek?
Azok félelemmel eltelve csodálkoztak, és ezt mondogatták egymásnak: „Ki ez, hogy még a szélnek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?”
Azután kikötöttek a gerazaiak földjén, amely Galileával átellenben van. Amikor partra szállt, a város felől szembejött vele egy ember, akiben démonok voltak. Már régóta nem vett magára ruhát, és nem házban lakott, hanem sírboltokban. Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult eléje, és hangosan ezt mondta:
– Mi közünk egymáshoz, Jézus, a magasságos Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj!
Megparancsolta ugyanis a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki az emberből. Ez már számos alkalommal a hatalmába kerítette. Leláncolva, bilincsbe verve szokták őrizni, de elszaggatta béklyóit, s a gonosz lélek a pusztába űzte. Jézus megkérdezte tőle:
– Mi a neved? Az így felelt:
– Légió! – mert sok démon költözött bele.
Ezek kérlelték, ne parancsolja őket vissza az alvilágba. Ott a hegyen legelészett egy nagy disznókonda. Arra kérték, engedje meg, hogy azokba mehessenek. Megengedte nekik. Kijöttek hát a démonok az emberből, és belementek a disznókba. Ekkor a konda a meredélyről a tóba rohant, és belefulladt.
A pásztorok a történtek láttán szétszaladtak, és hírül vitték a városba és a falvakba. Az emberek erre kijöttek, hogy lássák, mi történt. Amikor odaértek Jézushoz, az embert, akiből kimentek a démonok, felöltözve és ép elmével Jézus lábánál ülve találták. Megrettentek. Akik látták, elbeszélték nekik, hogyan szabadult meg a megszállott. Ekkor Geraza vidékének egész népe kérte őt, hogy távozzék közülük, mert nagy félelem lett úrrá rajtuk. Hajóra szállt, és visszatért. Az ember, akiből kimentek a démonok, arra kérte, hogy vele maradhasson, de ő elküldte: „Térj haza, és beszéld el, mit tett veled Isten!” Az pedig elment, és hirdette az egész városban, hogy mit tett vele Jézus.
Amikor Jézus visszatért, a sokaság örömmel fogadta. Mindnyájan várták ugyanis. Ekkor egy Jairus nevű ember jött hozzá, aki a zsinagóga elöljárója volt. Jézus lába elé borulva kérlelte, hogy jöjjön el a házába, mivel egyetlen lánya, aki nagyjából tizenkét éves volt, haldoklott. Menet közben a sokaság minden oldalról szorongatta. Ekkor egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyástól szenvedett, és minden vagyonát orvosokra költötte, de senki sem tudta meggyógyítani, odament, s hátulról megérintette a ruhája szegélyét; azonnal elállt a vérfolyása. Jézus ezt mondta:
– Ki érintett meg?
Amikor mindnyájan tagadták, Péter így szólt:
– Mester, a tömeg szorongat, és tolong körülötted!
– Valaki megérintett – mondta Jézus –, ugyanis észrevettem, hogy erő áradt ki belőlem.
Mikor az asszony látta, hogy nem maradhat észrevétlen, remegve előjött, leborult előtte, és elbeszélte az egész nép füle hallatára, hogy miért érintette meg, és miként gyógyult meg azonnal. Jézus pedig ezt mondta neki:
– Leányom, hited megmentett téged, menj békével!
Még beszélt, amikor jött valaki a zsinagóga elöljárójának a házától:
– A lányod meghalt, ne fáraszd tovább a Mestert!
Amikor Jézus ezt meghallotta, így szólt hozzá:
– Ne félj, csak higgy, és megmenekül!
Amikor bement a házba, senkinek sem engedte meg, hogy bemenjen vele, csak Péternek, Jánosnak, Jakabnak, meg a gyermek apjának és anyjának. Mindenki sírt és gyászolt, de ő így szólt:
– Ne sírjatok, nem halt meg, csak alszik!
Erre kinevették, mert tudták, hogy meghalt. Ő azonban megfogta a lány kezét, és megszólította:
– Kislány, kelj fel!
A lelke visszatért, és azonnal felkelt. Ő pedig meghagyta, hogy adjanak neki enni. Szülei nem tudtak hová lenni az ámulattól, ő pedig megparancsolta nekik, hogy senkinek ne mondják el, ami történt.
9 Összehívta a Tizenkettőt. Erőt és hatalmat adott nekik minden démon fölött betegségek gyógyítására. Aztán elküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsanak. Ezt mondta nekik: „Semmit ne vigyetek az útra, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, és két ingetek se legyen! Amikor betértek egy házba, maradjatok ott, és onnét induljatok tovább! Ha valahol nem fogadnak be titeket, amikor kimentek abból a városból, még a port is rázzátok le lábatokról bizonyítékul ellenük!” Útra keltek, és jártak faluról falura. Mindenütt hirdették az örömhírt, és gyógyítottak.
Heródes, a negyedes fejedelem hallott mindarról, ami történt, és nagy zavarba esett, mert némelyek azt állították, hogy János támadt fel a halottak közül, némelyek azt, hogy Illés jelent meg, mások pedig azt, hogy a régi próféták közül támadt fel valaki. Heródes ekkor így szólt: „Jánost lefejeztettem. Ki lehet ez, akiről ezeket hallom?” És kereste az alkalmat, hogy láthassa.
Amikor az apostolok visszatértek, elbeszélték neki mindazt, amit tettek. Akkor maga mellé vette őket, és elvonult velük külön egy Betszaida nevű városba. De amikor a sokaság megtudta, utánament. Örömmel fogadta őket. Beszélt nekik Isten országáról, és a gyógyulásra szorulókat meggyógyította. Amikor a nap már hanyatlóban volt, a Tizenkettő odament hozzá, és ezt mondta neki:
– Bocsásd el a sokaságot, hadd menjenek el a környező falvakba és tanyákra, hogy ott megszálljanak, és élelmet szerezzenek, mert itt lakatlan helyen vagyunk!
Ő azonban így felelt:
– Ti adjatok nekik enni!
– Nincs nálunk több – válaszolták –, mint öt kenyér és két hal, hacsak el nem megyünk, és nem veszünk élelmet ennek az egész sokaságnak.
Ugyanis mintegy ötezer férfi volt ott. Erre így szólt tanítványaihoz:
– Telepítsétek le őket ötvenes csoportokba!
Így tettek. Mindenkit leültettek. Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta őket, megtörte, és a tanítványoknak adta, hogy osszák szét a tömegnek. Mindnyájan ettek és jóllaktak, s a megmaradt darabokat összeszedték. Tizenkét kosárnyit.
Egyszer egyedül imádkozott. Amikor a tanítványok odajöttek, megkérdezte tőlük:
– Kinek mond engem a tömeg?
– Keresztelő Jánosnak – válaszolták –, de némelyek Illésnek; mások pedig azt mondják, hogy a régi próféták közül támadt fel valaki.
– Hát ti kinek mondotok engem? – kérdezte. Péter így felelt:
– Isten Messiásának.
Jézus ekkor szigorúan rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek se mondják el. Majd ezt mondta:
– Az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók el kell hogy vessék. Meg kell hogy öljék, de harmadnapon fel kell támadnia.
Azután így szólt mindnyájukhoz: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye fel naponta keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszíti, de aki értem elveszíti az életét, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti vagy romlásba viszi? Mert aki szégyell engem és szavaimat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében. Bizony, mondom nektek, vannak az itt állók között néhányan, akik nem fogják megízlelni addig a halált, amíg meg nem látják Isten országát.”
Történt pedig e beszéd után mintegy nyolc nappal, hogy maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s felment a hegyre imádkozni. Miközben imádkozott, arcszíne megváltozott, ruhája pedig vakítóan fehér lett. És íme, két férfi beszélgetett vele, Mózes és Illés, akik dicsőségben jelentek meg, és az ő távozásáról beszélgettek, ami Jeruzsálemben fog beteljesedni. Pétert és a vele lévőket elnyomta az álom. Amikor felébredtek, látták dicsőségét, és a két férfit, akik ott álltak vele. És történt, hogy amikor eltávoztak tőle, Péter ezt mondta Jézusnak: „Mester, jó nekünk itt lenni! Csináljunk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek!” Nem tudta, hogy mit beszél. Amíg ezeket mondta, felhő szállt le, és beborította őket. Félelem fogta el őket, amikor bementek a felhőbe. A felhőből hang szólt: „Ez az én Fiam, a kiválasztott, őt hallgassátok!”
Mikor a hang jött, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem szóltak azokban a napokban mindarról, amit láttak.
Történt pedig a következő napon, hogy amint lementek a hegyről, nagy sokaság vonult elébe. Ekkor egy ember így kiáltott a sokaságból:
– Mester, kérlek, tekints a fiamra, mert ő az én egyetlen gyermekem! Időnként megragadja valami lélek. Hirtelen kiáltozni kezd. Habzó szájjal rángatja. Csak nehezen távozik tőle, miután meggyötörte. Megkértem tanítványaidat, hogy űzzék ki, de nem tudták.
Ekkor Jézus így szólt:
– Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig legyek még veletek, és meddig kell hogy elviseljelek még benneteket? Hozd ide a fiad!
Miközben a fiú feléje tartott, a démon leteperte és rángatni kezdte. Jézus azonban ráparancsolt a tisztátalan lélekre, és meggyógyította a gyermeket. Azután visszaadta őt apjának. Ekkor mindannyian álmélkodtak Isten hatalmas erején.
Amikor mindnyájan csodálkoztak azon, amit tett, ezt mondta tanítványainak:
– Jegyezzétek meg jól, amit mondok: az Emberfia emberek kezére adatik!
De ők nem értették ezt a kijelentést, mivel el volt rejtve előlük, hogy fel ne fogják. Féltek őt megkérdezni a kijelentés értelméről. Vita támadt közöttük arról, hogy ki a legnagyobb közöttük. Jézus pedig ismerve szívük gondolatát, kézen fogott egy gyereket, maga mellé állította, és ezt mondta nekik:
– Mindaz, aki rám való tekintettel befogadja ezt a gyereket, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a nagy.
Ekkor János így szólt:
– Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben démonokat űz ki, és megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt.
Jézus azonban ezt mondta neki:
– Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, veletek van!
Történt pedig, hogy amikor elérkezett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe. Követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De nem fogadták be, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán tanítványai, Jakab és János így szóltak:
– Uram, akarod-e, hogy tüzet hívjunk le az égből, hogy elpusztítsa őket?
De Jézus feléjük fordult és megszidta őket; ezután továbbmentek egy másik faluba.
Amint mentek az úton, valaki ezt mondta neki:
– Követlek, bárhová is mégy.
Jézus azonban így felelt:
– A rókáknak barlangjuk van, az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtania a fejét.
Egy másiknak ezt mondta:
– Kövess engem! De az így szólt:
– Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!
Így szólt hozzá:
– Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj és hirdesd Isten országát!
Egy másik ezt mondta:
– Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől!
Jézus pedig így felelt:
– Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, az nem alkalmas Isten országára.
10 Ezek után az Úr kijelölt másik hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni szándékozott. Így szólt hozzájuk:
– Az aratnivaló sok, a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába! Menjetek! Íme, úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben senkit se köszöntsetek! Amikor beléptek egy házba, először ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha a béke fia lakik ott, rászáll békétek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban! Egyétek és igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére! Ne járjatok házról házra! Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek! Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: „Elérkezett hozzátok Isten országa.” Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Letöröljük még a port is, ami városotokból lábunkra tapadt! De tudjátok meg, közel van Isten országa!” Mondom nektek: Szodomának elviselhetőbb sorsa lesz azon a napon, mint annak a városnak.
Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tiruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, zsákban és hamuban ülve régen megtértek volna. De Tirusznak és Szidónnak elviselhetőbb sorsa lesz az ítéletkor, mint nektek. S te, Kafarnaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig süllyedsz!
Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el. Aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött engem.
A hetvenkét tanítvány örvendezve tért vissza:
– Uram, még a démonok is engedelmeskednek nekünk a te nevedre!
Ő pedig ezt mondta nekik:
– Láttam a Sátánt villámként lezuhanni az égből. Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején, és semmi sem árthat nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben!
Abban az órában Szentlélekkel telve így ujjongott: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és kiműveltek elől, és kinyilatkoztattad az együgyűeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent nekem adott, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.”
Aztán tanítványaihoz fordult, és félrevonva őket ezt mondta:
– Boldog az a szem, amelyik látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni azt, amit ti láttok, de nem látták meg, és hallani azt, amit ti hallotok, de nem hallották meg.
Ekkor előállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt:
– Mester, mit kell tennem, hogy részem legyen az örök életben?
Így felelt neki:
– A Törvényben mi van megírva? Hogyan olvasod?
Az így válaszolt:
– Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint önmagadat!
– Helyesen feleltél – mondta neki. – Tedd ezt, és élni fogsz!
Az viszont igazolni akarta magát, és ezt mondta Jézusnak:
– És ki az én felebarátom?
Jézus értette a kérdést, és válaszolt:
– Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba. Rablók kezébe került, akik elvették ruháit, megverték, azután félholtan otthagyták, és elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton Jeruzsálemből, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy levita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, a másik oldalon továbbment. Egy úton lévő szamaritánus pedig, amikor odaért és meglátta, megszánta. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte őket. Aztán feltette a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: „Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked.” E három közül mit gondolsz, melyik lett felebarátja a rablók kezébe esett embernek?
– Az, aki irgalmas volt hozzá – válaszolta. Jézus erre ezt mondta neki:
– Menj, te is cselekedj hasonlóképpen!
Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony vendégül látta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta szavát. Mártát pedig teljesen lefoglalta a sokféle teendő. Ezért odajött, és így szólt:
– Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a teendőkkel? Mondd hát neki, hogy segítsen!
Az Úr azonban így felelt neki:
– Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig csak egyetlen dolog fontos. Mária a jobbik részt választotta, amit nem vehetnek el tőle.
11 Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa:
– Uram, taníts meg minket imádkozni, ahogy János is megtanította a tanítványait!
Ő ezt mondta nekik:
– Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: „Atya, szenteltessék meg neved! Jöjjön el országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponta! 4És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek! És ne állíts minket próbatétel elé!”
Azután így szólt hozzájuk:
– Tegyük fel, valamelyikteknek van egy barátja, és eljön hozzá éjnek évadján, és ezt mondja neki: „Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret, mert útról érkezett egy barátom, és nincs, amit elébe tegyek” –, és így válaszolna belülről: „Ne zaklass engem! Az ajtó már be van zárva, és velem együtt gyermekeim is ágyban vannak. Nem kelhetek fel, hogy kenyeret adjak neked.” Mondom nektek, ha nem kel fel, és nem ad neki a barátságukra való tekintettel, az arcátlansága miatt fel fog kelni, és megadja neki, amire szüksége van. Ezért mondom nektek: kérjetek, és adnak nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak majd nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van köztetek olyan apa, aki a fiának kígyót ad, amikor halat kér tőle, vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó dolgokat adni, mennyivel inkább meg fogja adni mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.
Egyszer éppen egy néma démont űzött ki. Amikor kiment a démon, a néma megszólalt. A tömeget csodálat töltötte el.
Néhányan azonban így beszéltek:
– Beelzebubnak, a démonok fejedelmének segítségével űzi ki a démonokat.
Mások meg, hogy próbára tegyék, mennyei jelet követeltek tőle. Ő azonban ismerve gondolataikat ezt mondta nekik:
– Minden ország, amelyben belviszály támad, romlásba dől, és kő kövön nem marad. Ha a Sátán maga ellen fordul, hogyan maradhat fenn országa? Miért mondjátok, hogy én Beelzebub segítségével űzöm ki a démonokat? Ha én Beelzebub segítségével űzöm ki a démonokat, fiaitok kinek a segítségével űzik ki azokat? Ezért ők lesznek bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával űzöm ki a démonokat, akkor meglepett benneteket Isten országa. Ha egy erős ember teljes fegyverzetben őrzi a maga udvarházát, vagyona biztonságban van. Ha azonban egy nála erősebb támad ellene, akkor elveszi teljes fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az szétszór. Ha a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong nyugalmat keresve, és nem talál, akkor így szól: „Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem.” Amikor odaér, kisöpörve és rendbe szedve találja. Akkor elmegy, vesz maga mellé még másik hét, magánál is gonoszabb lelket, bemennek, és ott laknak. Annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél.
Amikor ezt mondta, a sokaságból egy asszony felemelte a hangját, és így szólt hozzá:
– Boldog az anyaméh, amely téged hordozott, és boldogok az emlők, amelyek tápláltak!
De ő így felelt:
– Még boldogabbak azok, akik Isten szavát hallgatják és megtartják!
Amikor pedig egyre nagyobb tömeg sereglett hozzá, így kezdett beszélni:
– Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét.
Mert amint Jónás jel volt a niniveiek számára, úgy lesz az Emberfia is jel e nemzedék számára. Dél királynője feltámad az ítéletkor e nemzedék tagjaival, és elítéli őket, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét. De íme, itt valami nagyobb van Salamonnál! A niniveiek feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők megtértek Jónás prédikálására. De íme, itt valami nagyobb van Jónásnál!
Senki sem gyújt lámpást azért, hogy elrejtse vagy véka alá tegye, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot.
Tested lámpása a szemed. Ha a szemed egészséges, egész tested világos, de ha beteg, a tested is sötét. Vigyázz tehát, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne legyen! Ha tehát az egész tested világos, és nincsen benne egyetlen sötét rész sem, akkor olyan világos lesz az egész, mint amikor a lámpás rád ragyog.
Beszéd közben egy farizeus meghívta, hogy egyék nála. Bement, és asztalhoz telepedett. A farizeus pedig elcsodálkozott, amikor meglátta, hogy evés előtt nem végezte el a kézmosást. Az Úr azonban ezt mondta neki:
– Ti, farizeusok a pohár és a tál külsejét megtisztítjátok, de belül telve vagytok harácsolással és gonoszsággal. Esztelenek! Aki megalkotta a külsőt, nem az alkotta-e meg a belsőt is? Inkább adjátok oda alamizsnául, ami a tálban van, és minden tiszta lesz nektek!
De jaj nektek, farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságos ítéletet és Isten szeretetét! Ezeket kellene gyakorolni, s amazokat sem elhanyagolni!
Jaj nektek, farizeusok, mert szeretitek a fő helyet a zsinagógában, és azt, amikor a tereken köszöntenek benneteket!
Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok: az emberek mit sem sejtve járnak rajtuk!
Ekkor megszólalt egy törvénytudó, és ezt mondta neki:
– Mester, amikor ezt mondod, minket is megbántasz.
De ő így válaszolt:
– Jaj nektek is, törvénytudók, mert az emberekre nyomasztó terheket raktok, de magatok egyetlen ujjal sem érintitek a terheket.
Jaj nektek, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, akiket atyáitok öltek meg. Így arról tesztek tanúságot, hogy helyeslitek atyáitok tetteit. Ők öltek, ti pedig építkeztek. Ezért mondta Isten bölcsessége is: „Küldök hozzájuk prófétákat és apostolokat. Közülük némelyeket megölnek és üldöznek”, hogy számon kérjék ettől a nemzedéktől minden próféta vérét, amelyet kiontottak a világ kezdete óta, Ábel vérétől Zakariás véréig, aki az áldozati oltár és a szentély között pusztult el. Bizony, mondom nektek, számot kell adnia ennek a nemzedéknek.
Jaj nektek, törvénytudók, mert magatokhoz vettétek az ismeret kulcsát, de ti nem mentek be, akik pedig be akartak menni, azokat nem engedtétek.
Amikor kiment onnét, az írástudók és a farizeusok hevesen támadni kezdték, és mindenféléről faggatták, csak azt lesve, hogy beszédében valami csapdát találjanak neki.
Amikor nagy tömeg gyűlt össze, és sokan jöttek hozzá valamennyi városból, példabeszédben ezt mondta:
– Kiment a magvető, hogy elvesse magját. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy az ég madarai megették. Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. Némelyik pedig jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott.
Majd felkiáltott:
– Akinek van füle a hallásra, hallja meg!
Megkérdezték tőle tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat.
Ő így felelt:
– Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait, másoknak viszont példázatokban adatik, hogy nézzenek, de ne lássanak; halljanak, de ne értsenek.
A példázat ezt jelenti. A mag Isten igéje. Akiknél az útfélre esett, azok meghallották, de azután jön az ördög, és kiragadja szívükből az igét, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. Akiknél a sziklás földre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük. Ezek egy ideig hisznek, de a próbatétel idején elpártolnak. A tövisek közé esett mag azokat jelenti, akik hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják őket, és nem érlelnek termést. A jó földbe esett mag azokat jelenti, akik jó és nemes szívvel hallgatják, és meg is tartják az igét, és termést hoznak állhatatosságukkal.
Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, s nem teszi ágy alá, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. Mert nincs olyan rejtett dolog, ami napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, ami ki ne tudódna, és ismertté ne válna.
Ügyeljetek tehát arra, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak adnak, de akinek nincs, attól azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.
Elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a tömeg miatt. Jelentették neki:
– Anyád és testvéreid kint állnak, és látni akarnak.
Ő azonban így válaszolt:
– Anyám és testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre váltják.
Történt pedig egy napon, hogy bárkába szállt tanítványaival együtt, és azt mondta nekik:
– Keljünk át a tó túlsó partjára!
Elindultak. Amíg a bárka haladt, ő elaludt. Közben szélvész támadt a tavon, úgyhogy már-már elmerültek, és veszélyben forogtak. Ekkor odamentek hozzá, és felébresztették:
– Mester, Mester! Elveszünk!
Felkelt, ráparancsolt a szélre és a víz hullámaira, és azok megszűntek, és csendesség lett.
Aztán így szólt hozzájuk:
– Hol van a hitetek?
Azok félelemmel eltelve csodálkoztak, és ezt mondogatták egymásnak: „Ki ez, hogy még a szélnek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?”
Azután kikötöttek a gerazaiak földjén, amely Galileával átellenben van. Amikor partra szállt, a város felől szembejött vele egy ember, akiben démonok voltak. Már régóta nem vett magára ruhát, és nem házban lakott, hanem sírboltokban. Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult eléje, és hangosan ezt mondta:
– Mi közünk egymáshoz, Jézus, a magasságos Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj!
Megparancsolta ugyanis a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki az emberből. Ez már számos alkalommal a hatalmába kerítette. Leláncolva, bilincsbe verve szokták őrizni, de elszaggatta béklyóit, s a gonosz lélek a pusztába űzte. Jézus megkérdezte tőle:
– Mi a neved? Az így felelt:
– Légió! – mert sok démon költözött bele.
Ezek kérlelték, ne parancsolja őket vissza az alvilágba. Ott a hegyen legelészett egy nagy disznókonda. Arra kérték, engedje meg, hogy azokba mehessenek. Megengedte nekik. Kijöttek hát a démonok az emberből, és belementek a disznókba. Ekkor a konda a meredélyről a tóba rohant, és belefulladt.
A pásztorok a történtek láttán szétszaladtak, és hírül vitték a városba és a falvakba. Az emberek erre kijöttek, hogy lássák, mi történt. Amikor odaértek Jézushoz, az embert, akiből kimentek a démonok, felöltözve és ép elmével Jézus lábánál ülve találták. Megrettentek. Akik látták, elbeszélték nekik, hogyan szabadult meg a megszállott. Ekkor Geraza vidékének egész népe kérte őt, hogy távozzék közülük, mert nagy félelem lett úrrá rajtuk. Hajóra szállt, és visszatért. Az ember, akiből kimentek a démonok, arra kérte, hogy vele maradhasson, de ő elküldte: „Térj haza, és beszéld el, mit tett veled Isten!” Az pedig elment, és hirdette az egész városban, hogy mit tett vele Jézus.
Amikor Jézus visszatért, a sokaság örömmel fogadta. Mindnyájan várták ugyanis. Ekkor egy Jairus nevű ember jött hozzá, aki a zsinagóga elöljárója volt. Jézus lába elé borulva kérlelte, hogy jöjjön el a házába, mivel egyetlen lánya, aki nagyjából tizenkét éves volt, haldoklott. Menet közben a sokaság minden oldalról szorongatta. Ekkor egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyástól szenvedett, és minden vagyonát orvosokra költötte, de senki sem tudta meggyógyítani, odament, s hátulról megérintette a ruhája szegélyét; azonnal elállt a vérfolyása. Jézus ezt mondta:
– Ki érintett meg?
Amikor mindnyájan tagadták, Péter így szólt:
– Mester, a tömeg szorongat, és tolong körülötted!
– Valaki megérintett – mondta Jézus –, ugyanis észrevettem, hogy erő áradt ki belőlem.
Mikor az asszony látta, hogy nem maradhat észrevétlen, remegve előjött, leborult előtte, és elbeszélte az egész nép füle hallatára, hogy miért érintette meg, és miként gyógyult meg azonnal. Jézus pedig ezt mondta neki:
– Leányom, hited megmentett téged, menj békével!
Még beszélt, amikor jött valaki a zsinagóga elöljárójának a házától:
– A lányod meghalt, ne fáraszd tovább a Mestert!
Amikor Jézus ezt meghallotta, így szólt hozzá:
– Ne félj, csak higgy, és megmenekül!
Amikor bement a házba, senkinek sem engedte meg, hogy bemenjen vele, csak Péternek, Jánosnak, Jakabnak, meg a gyermek apjának és anyjának. Mindenki sírt és gyászolt, de ő így szólt:
– Ne sírjatok, nem halt meg, csak alszik!
Erre kinevették, mert tudták, hogy meghalt. Ő azonban megfogta a lány kezét, és megszólította:
– Kislány, kelj fel!
A lelke visszatért, és azonnal felkelt. Ő pedig meghagyta, hogy adjanak neki enni. Szülei nem tudtak hová lenni az ámulattól, ő pedig megparancsolta nekik, hogy senkinek ne mondják el, ami történt.
9 Összehívta a Tizenkettőt. Erőt és hatalmat adott nekik minden démon fölött betegségek gyógyítására. Aztán elküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsanak. Ezt mondta nekik: „Semmit ne vigyetek az útra, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, és két ingetek se legyen! Amikor betértek egy házba, maradjatok ott, és onnét induljatok tovább! Ha valahol nem fogadnak be titeket, amikor kimentek abból a városból, még a port is rázzátok le lábatokról bizonyítékul ellenük!” Útra keltek, és jártak faluról falura. Mindenütt hirdették az örömhírt, és gyógyítottak.
Heródes, a negyedes fejedelem hallott mindarról, ami történt, és nagy zavarba esett, mert némelyek azt állították, hogy János támadt fel a halottak közül, némelyek azt, hogy Illés jelent meg, mások pedig azt, hogy a régi próféták közül támadt fel valaki. Heródes ekkor így szólt: „Jánost lefejeztettem. Ki lehet ez, akiről ezeket hallom?” És kereste az alkalmat, hogy láthassa.
Amikor az apostolok visszatértek, elbeszélték neki mindazt, amit tettek. Akkor maga mellé vette őket, és elvonult velük külön egy Betszaida nevű városba. De amikor a sokaság megtudta, utánament. Örömmel fogadta őket. Beszélt nekik Isten országáról, és a gyógyulásra szorulókat meggyógyította. Amikor a nap már hanyatlóban volt, a Tizenkettő odament hozzá, és ezt mondta neki:
– Bocsásd el a sokaságot, hadd menjenek el a környező falvakba és tanyákra, hogy ott megszálljanak, és élelmet szerezzenek, mert itt lakatlan helyen vagyunk!
Ő azonban így felelt:
– Ti adjatok nekik enni!
– Nincs nálunk több – válaszolták –, mint öt kenyér és két hal, hacsak el nem megyünk, és nem veszünk élelmet ennek az egész sokaságnak.
Ugyanis mintegy ötezer férfi volt ott. Erre így szólt tanítványaihoz:
– Telepítsétek le őket ötvenes csoportokba!
Így tettek. Mindenkit leültettek. Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta őket, megtörte, és a tanítványoknak adta, hogy osszák szét a tömegnek. Mindnyájan ettek és jóllaktak, s a megmaradt darabokat összeszedték. Tizenkét kosárnyit.
Egyszer egyedül imádkozott. Amikor a tanítványok odajöttek, megkérdezte tőlük:
– Kinek mond engem a tömeg?
– Keresztelő Jánosnak – válaszolták –, de némelyek Illésnek; mások pedig azt mondják, hogy a régi próféták közül támadt fel valaki.
– Hát ti kinek mondotok engem? – kérdezte. Péter így felelt:
– Isten Messiásának.
Jézus ekkor szigorúan rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek se mondják el. Majd ezt mondta:
– Az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók el kell hogy vessék. Meg kell hogy öljék, de harmadnapon fel kell támadnia.
Azután így szólt mindnyájukhoz: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye fel naponta keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszíti, de aki értem elveszíti az életét, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti vagy romlásba viszi? Mert aki szégyell engem és szavaimat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében. Bizony, mondom nektek, vannak az itt állók között néhányan, akik nem fogják megízlelni addig a halált, amíg meg nem látják Isten országát.”
Történt pedig e beszéd után mintegy nyolc nappal, hogy maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s felment a hegyre imádkozni. Miközben imádkozott, arcszíne megváltozott, ruhája pedig vakítóan fehér lett. És íme, két férfi beszélgetett vele, Mózes és Illés, akik dicsőségben jelentek meg, és az ő távozásáról beszélgettek, ami Jeruzsálemben fog beteljesedni. Pétert és a vele lévőket elnyomta az álom. Amikor felébredtek, látták dicsőségét, és a két férfit, akik ott álltak vele. És történt, hogy amikor eltávoztak tőle, Péter ezt mondta Jézusnak: „Mester, jó nekünk itt lenni! Csináljunk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek!” Nem tudta, hogy mit beszél. Amíg ezeket mondta, felhő szállt le, és beborította őket. Félelem fogta el őket, amikor bementek a felhőbe. A felhőből hang szólt: „Ez az én Fiam, a kiválasztott, őt hallgassátok!”
Mikor a hang jött, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem szóltak azokban a napokban mindarról, amit láttak.
Történt pedig a következő napon, hogy amint lementek a hegyről, nagy sokaság vonult elébe. Ekkor egy ember így kiáltott a sokaságból:
– Mester, kérlek, tekints a fiamra, mert ő az én egyetlen gyermekem! Időnként megragadja valami lélek. Hirtelen kiáltozni kezd. Habzó szájjal rángatja. Csak nehezen távozik tőle, miután meggyötörte. Megkértem tanítványaidat, hogy űzzék ki, de nem tudták.
Ekkor Jézus így szólt:
– Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig legyek még veletek, és meddig kell hogy elviseljelek még benneteket? Hozd ide a fiad!
Miközben a fiú feléje tartott, a démon leteperte és rángatni kezdte. Jézus azonban ráparancsolt a tisztátalan lélekre, és meggyógyította a gyermeket. Azután visszaadta őt apjának. Ekkor mindannyian álmélkodtak Isten hatalmas erején.
Amikor mindnyájan csodálkoztak azon, amit tett, ezt mondta tanítványainak:
– Jegyezzétek meg jól, amit mondok: az Emberfia emberek kezére adatik!
De ők nem értették ezt a kijelentést, mivel el volt rejtve előlük, hogy fel ne fogják. Féltek őt megkérdezni a kijelentés értelméről. Vita támadt közöttük arról, hogy ki a legnagyobb közöttük. Jézus pedig ismerve szívük gondolatát, kézen fogott egy gyereket, maga mellé állította, és ezt mondta nekik:
– Mindaz, aki rám való tekintettel befogadja ezt a gyereket, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a nagy.
Ekkor János így szólt:
– Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben démonokat űz ki, és megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt.
Jézus azonban ezt mondta neki:
– Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, veletek van!
Történt pedig, hogy amikor elérkezett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe. Követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De nem fogadták be, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán tanítványai, Jakab és János így szóltak:
– Uram, akarod-e, hogy tüzet hívjunk le az égből, hogy elpusztítsa őket?
De Jézus feléjük fordult és megszidta őket; ezután továbbmentek egy másik faluba.
Amint mentek az úton, valaki ezt mondta neki:
– Követlek, bárhová is mégy.
Jézus azonban így felelt:
– A rókáknak barlangjuk van, az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtania a fejét.
Egy másiknak ezt mondta:
– Kövess engem! De az így szólt:
– Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!
Így szólt hozzá:
– Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj és hirdesd Isten országát!
Egy másik ezt mondta:
– Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől!
Jézus pedig így felelt:
– Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, az nem alkalmas Isten országára.
10 Ezek után az Úr kijelölt másik hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni szándékozott. Így szólt hozzájuk:
– Az aratnivaló sok, a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába! Menjetek! Íme, úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben senkit se köszöntsetek! Amikor beléptek egy házba, először ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha a béke fia lakik ott, rászáll békétek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban! Egyétek és igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére! Ne járjatok házról házra! Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek! Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: „Elérkezett hozzátok Isten országa.” Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Letöröljük még a port is, ami városotokból lábunkra tapadt! De tudjátok meg, közel van Isten országa!” Mondom nektek: Szodomának elviselhetőbb sorsa lesz azon a napon, mint annak a városnak.
Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tiruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, zsákban és hamuban ülve régen megtértek volna. De Tirusznak és Szidónnak elviselhetőbb sorsa lesz az ítéletkor, mint nektek. S te, Kafarnaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig süllyedsz!
Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el. Aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött engem.
A hetvenkét tanítvány örvendezve tért vissza:
– Uram, még a démonok is engedelmeskednek nekünk a te nevedre!
Ő pedig ezt mondta nekik:
– Láttam a Sátánt villámként lezuhanni az égből. Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején, és semmi sem árthat nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben!
Abban az órában Szentlélekkel telve így ujjongott: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és kiműveltek elől, és kinyilatkoztattad az együgyűeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent nekem adott, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.”
Aztán tanítványaihoz fordult, és félrevonva őket ezt mondta:
– Boldog az a szem, amelyik látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni azt, amit ti láttok, de nem látták meg, és hallani azt, amit ti hallotok, de nem hallották meg.
Ekkor előállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt:
– Mester, mit kell tennem, hogy részem legyen az örök életben?
Így felelt neki:
– A Törvényben mi van megírva? Hogyan olvasod?
Az így válaszolt:
– Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint önmagadat!
– Helyesen feleltél – mondta neki. – Tedd ezt, és élni fogsz!
Az viszont igazolni akarta magát, és ezt mondta Jézusnak:
– És ki az én felebarátom?
Jézus értette a kérdést, és válaszolt:
– Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba. Rablók kezébe került, akik elvették ruháit, megverték, azután félholtan otthagyták, és elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton Jeruzsálemből, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy levita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, a másik oldalon továbbment. Egy úton lévő szamaritánus pedig, amikor odaért és meglátta, megszánta. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte őket. Aztán feltette a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: „Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked.” E három közül mit gondolsz, melyik lett felebarátja a rablók kezébe esett embernek?
– Az, aki irgalmas volt hozzá – válaszolta. Jézus erre ezt mondta neki:
– Menj, te is cselekedj hasonlóképpen!
Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony vendégül látta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta szavát. Mártát pedig teljesen lefoglalta a sokféle teendő. Ezért odajött, és így szólt:
– Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a teendőkkel? Mondd hát neki, hogy segítsen!
Az Úr azonban így felelt neki:
– Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig csak egyetlen dolog fontos. Mária a jobbik részt választotta, amit nem vehetnek el tőle.
11 Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa:
– Uram, taníts meg minket imádkozni, ahogy János is megtanította a tanítványait!
Ő ezt mondta nekik:
– Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: „Atya, szenteltessék meg neved! Jöjjön el országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponta! 4És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek! És ne állíts minket próbatétel elé!”
Azután így szólt hozzájuk:
– Tegyük fel, valamelyikteknek van egy barátja, és eljön hozzá éjnek évadján, és ezt mondja neki: „Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret, mert útról érkezett egy barátom, és nincs, amit elébe tegyek” –, és így válaszolna belülről: „Ne zaklass engem! Az ajtó már be van zárva, és velem együtt gyermekeim is ágyban vannak. Nem kelhetek fel, hogy kenyeret adjak neked.” Mondom nektek, ha nem kel fel, és nem ad neki a barátságukra való tekintettel, az arcátlansága miatt fel fog kelni, és megadja neki, amire szüksége van. Ezért mondom nektek: kérjetek, és adnak nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak majd nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van köztetek olyan apa, aki a fiának kígyót ad, amikor halat kér tőle, vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó dolgokat adni, mennyivel inkább meg fogja adni mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.
Egyszer éppen egy néma démont űzött ki. Amikor kiment a démon, a néma megszólalt. A tömeget csodálat töltötte el.
Néhányan azonban így beszéltek:
– Beelzebubnak, a démonok fejedelmének segítségével űzi ki a démonokat.
Mások meg, hogy próbára tegyék, mennyei jelet követeltek tőle. Ő azonban ismerve gondolataikat ezt mondta nekik:
– Minden ország, amelyben belviszály támad, romlásba dől, és kő kövön nem marad. Ha a Sátán maga ellen fordul, hogyan maradhat fenn országa? Miért mondjátok, hogy én Beelzebub segítségével űzöm ki a démonokat? Ha én Beelzebub segítségével űzöm ki a démonokat, fiaitok kinek a segítségével űzik ki azokat? Ezért ők lesznek bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával űzöm ki a démonokat, akkor meglepett benneteket Isten országa. Ha egy erős ember teljes fegyverzetben őrzi a maga udvarházát, vagyona biztonságban van. Ha azonban egy nála erősebb támad ellene, akkor elveszi teljes fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az szétszór. Ha a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong nyugalmat keresve, és nem talál, akkor így szól: „Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem.” Amikor odaér, kisöpörve és rendbe szedve találja. Akkor elmegy, vesz maga mellé még másik hét, magánál is gonoszabb lelket, bemennek, és ott laknak. Annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél.
Amikor ezt mondta, a sokaságból egy asszony felemelte a hangját, és így szólt hozzá:
– Boldog az anyaméh, amely téged hordozott, és boldogok az emlők, amelyek tápláltak!
De ő így felelt:
– Még boldogabbak azok, akik Isten szavát hallgatják és megtartják!
Amikor pedig egyre nagyobb tömeg sereglett hozzá, így kezdett beszélni:
– Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét.
Mert amint Jónás jel volt a niniveiek számára, úgy lesz az Emberfia is jel e nemzedék számára. Dél királynője feltámad az ítéletkor e nemzedék tagjaival, és elítéli őket, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét. De íme, itt valami nagyobb van Salamonnál! A niniveiek feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők megtértek Jónás prédikálására. De íme, itt valami nagyobb van Jónásnál!
Senki sem gyújt lámpást azért, hogy elrejtse vagy véka alá tegye, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot.
Tested lámpása a szemed. Ha a szemed egészséges, egész tested világos, de ha beteg, a tested is sötét. Vigyázz tehát, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne legyen! Ha tehát az egész tested világos, és nincsen benne egyetlen sötét rész sem, akkor olyan világos lesz az egész, mint amikor a lámpás rád ragyog.
Beszéd közben egy farizeus meghívta, hogy egyék nála. Bement, és asztalhoz telepedett. A farizeus pedig elcsodálkozott, amikor meglátta, hogy evés előtt nem végezte el a kézmosást. Az Úr azonban ezt mondta neki:
– Ti, farizeusok a pohár és a tál külsejét megtisztítjátok, de belül telve vagytok harácsolással és gonoszsággal. Esztelenek! Aki megalkotta a külsőt, nem az alkotta-e meg a belsőt is? Inkább adjátok oda alamizsnául, ami a tálban van, és minden tiszta lesz nektek!
De jaj nektek, farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságos ítéletet és Isten szeretetét! Ezeket kellene gyakorolni, s amazokat sem elhanyagolni!
Jaj nektek, farizeusok, mert szeretitek a fő helyet a zsinagógában, és azt, amikor a tereken köszöntenek benneteket!
Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok: az emberek mit sem sejtve járnak rajtuk!
Ekkor megszólalt egy törvénytudó, és ezt mondta neki:
– Mester, amikor ezt mondod, minket is megbántasz.
De ő így válaszolt:
– Jaj nektek is, törvénytudók, mert az emberekre nyomasztó terheket raktok, de magatok egyetlen ujjal sem érintitek a terheket.
Jaj nektek, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, akiket atyáitok öltek meg. Így arról tesztek tanúságot, hogy helyeslitek atyáitok tetteit. Ők öltek, ti pedig építkeztek. Ezért mondta Isten bölcsessége is: „Küldök hozzájuk prófétákat és apostolokat. Közülük némelyeket megölnek és üldöznek”, hogy számon kérjék ettől a nemzedéktől minden próféta vérét, amelyet kiontottak a világ kezdete óta, Ábel vérétől Zakariás véréig, aki az áldozati oltár és a szentély között pusztult el. Bizony, mondom nektek, számot kell adnia ennek a nemzedéknek.
Jaj nektek, törvénytudók, mert magatokhoz vettétek az ismeret kulcsát, de ti nem mentek be, akik pedig be akartak menni, azokat nem engedtétek.
Amikor kiment onnét, az írástudók és a farizeusok hevesen támadni kezdték, és mindenféléről faggatták, csak azt lesve, hogy beszédében valami csapdát találjanak neki.
Jegyzetek
11,4 Lásd Mt 6,13.