19
Ezután Jerikón haladt át.
Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt.
Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén nem láthatta a tömegtől.
Előrefutott hát, és felmászott egy szikomorfára, hogy lássa, ugyanis arra kellett elmennie.
Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá:
– Zakeus, gyere le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom!
Sietve lement, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak:
– Bűnös embernél szállt meg.
Zakeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak:
– Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, s ha valakit megcsaltam, a négyszeresét adom neki vissza.
Jézus ezt mondta neki:
– Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.
Mivel hallgatták, még egy példázatot is mondott, mert közel volt Jeruzsálemhez, és úgy vélték, hogy Isten országa azonnal meg fog jelenni. Így szólt tehát:
– Egy nemesember távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, s úgy térjen vissza. Hívatta tíz szolgáját, és átadott nekik tíz minát. Azt mondta nekik: „Forgassátok ezt a pénzt, amíg vissza nem jövök!” Honfitársai azonban gyűlölték, ezért küldöttséget menesztettek a nyomába: „Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék felettünk.” Amikor azonban megszerezte a királyi méltóságot, visszatért, s magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, mekkora nyereséget szereztek. Jött az első, és így szólt: „Uram, minád tíz minát szerzett.” Erre így szólt: „Jól van, derék szolgám. Mivel megbízható voltál egy csekélységben, legyen hatalmad tíz város fölött.” Jött a második, és így szólt: „Uram, minád öt minát szerzett.” Ehhez így szólt: „Uralkodj te is öt városon!” Jött a harmadik, és így szólt: „Uram, itt a minád. Kendőbe kötve őriztem. Féltem ugyanis tőled, mivel szigorú ember vagy: azt is felveszed, amit be nem fektettél, és learatod, amit nem vetettél el.” Ekkor így szólt hozzá: „A saját szavaid alapján ítéllek meg, gonosz szolga! Tudtad, hogy szigorú ember vagyok, hogy felveszem, amit nem fektettem be, és learatom, amit nem vetettem el? Miért nem adtad hát pénzemet a pénzváltóknak, hogy amikor megjövök, kamatostul kapjam vissza?” Az ott állóknak ezt mondta:
„Vegyétek el tőle a minát, és adjátok annak, akinek tíz minája van!” Mire ezt mondták neki: „Uram, tíz minája van!” De ő így válaszolt: „Mondom nektek, hogy akinek van, annak adnak, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyek, hozzátok ide, és öljétek meg őket itt előttem!”
Miután befejezte, továbbhaladt Jeruzsálem felé.
Amikor Betfagé és Betánia közelébe ért, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti faluba! Amikor beértek, találtok egy kikötött szamárcsikót, amin még senki sem ült. Oldjátok el, és vezessétek ide!” Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: „Miért oldjátok el?” –, mondjátok: „Az Úrnak van rá szüksége.”
A két tanítvány elment, és mindent úgy talált, ahogy megmondta nekik. Mikor eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük:
– Miért oldjátok el a szamárcsikót?
– Az Úrnak van rá szüksége – válaszolták.
Azután elvezették Jézushoz. Ráterítették köpenyüket a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. Amint továbbment, az emberek az útra terítették köpenyüket. Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve, fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak. Ezt mondták:
– Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!
A sokaságból néhány farizeus odaszólt neki:
– Mester, utasítsd rendre tanítványaidat!
Így válaszolt:
– Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltozni.
Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt:
– Bár felismerted volna te is ezen a napon a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. Mert jönnek rád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak. Földre tipornak téged és benned fiaidat. Nem marad benned kő kövön, mert nem ismerted fel a Látogatás idejét.
Azután bement a Templomba, kezdte kiűzni az árusokat, és ezt mondta nekik:
– Meg van írva: Az én házam az imádság háza lesz, de ti rablók barlangjává tettétek.
Ezután nap mint nap a Templomban tanított. A főpapok, az írástudók a nép vezetőivel azon voltak, hogy elpusztítsák, de még nem találták meg a módját. Az egész nép csüngött ugyanis a szaván.
20 Történt egy nap, hogy miközben a Templomban tanította a népet és hirdette az örömhírt, odajöttek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt, és megkérdezték tőle:
– Mondd meg nekünk, miféle felhatalmazással cselekszel? Ki hatalmazott fel téged?
Így válaszolt nekik:
– Én is kérdezek tőletek valamit. Mondjátok meg nekem: János keresztsége a mennyből való volt, vagy az emberektől?
Erre így tanakodtak egymás között: „Ha azt mondjuk: »A mennyből«, azt fogja mondani: »Akkor miért nem hittetek neki?« Ha pedig azt mondjuk:
»Az emberektől«, akkor az egész nép megkövez minket, mert meg vannak győződve róla, hogy János próféta volt.”
Ezért azt felelték, hogy nem tudják, honnét való volt. Erre Jézus így szólt hozzájuk:
– Akkor én sem mondom meg nektek, milyen felhatalmazással teszem mindezeket.
Azután ezt a példázatot mondta a népnek:
– Egy ember szőlőt ültetett, bérbe adta, majd hosszú időre elutazott. Amikor eljött az ideje, elküldött a bérlőkhöz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a bérlők megverték, és üres kézzel küldték vissza. Azután egy másik szolgát küldött. Ezt is megverték, kigúnyolták, és üres kézzel küldték vissza. Egy harmadikat is küldött. Ezt véresre verték és kidobták. Akkor így szólt a szőlő ura: „Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán tiszteletben tartják.” De mikor a bérlők meglátták, így tanakodtak: „Ez az örökös! Öljük meg, hogy miénk legyen az örökség!” Kidobták a szőlőből, és megölték. Vajon most mit tesz velük a szőlő ura? Eljön és elpusztítja ezeket a bérlőket, a szőlőt pedig másoknak adja.
Amikor ezt meghallották, így szóltak:
– Ettől Isten mentsen!
Ő azonban végigmérte őket, és ezt mondta:
– Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: A kő, amelyet az építők megvetettek, szegletkő lett? Aki erre a kőre zuhan, összezúzza magát; akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja.
Az írástudók és a főpapok már abban az órában kezet akartak emelni rá, mert megértették, hogy róluk mondta a példázatot, de féltek a néptől.
Ezután figyelték, és kémeket küldtek utána, akik őszinteséget színleltek. A saját szavaival akarták megfogni, hogy átadhassák a helytartó joghatóságának és hatalmának. Ezek megkérdezték tőle:
– Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy részrehajló, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod Isten útját. Szabad-e adót fizetnünk a császárnak, vagy sem?
Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk:
– Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta?
– A császáré – válaszolták.
Ő pedig ezt mondta nekik:
– Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!
Így tehát nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt. Meglepődtek feleletén, és hallgattak.
A szadduceusok közül – akik tagadják, hogy van feltámadás – odamentek hozzá néhányan, és megkérdezték:
– Mester, Mózes előírta nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. Nos, volt hét testvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. Ekkor a második vette el az asszonyt, aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy halt meg, hogy nem hagyott maga után gyermeket. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor melyiknek lesz a felesége az asszony? Hiszen mind a hétnek a felesége volt.
Jézus így válaszolt nekik:
– E világ gyermekei házasodnak és férjhez mennek, de akik méltónak ítéltetnek arra, hogy részük legyen az eljövendő világban, valamint a halottak közül való feltámadásra, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. Halhatatlanok ugyanis, és hasonlóak az angyalokhoz, és a feltámadás gyermekei lévén Isten gyermekei lesznek. Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is utalt a csipkebokorról szóló szakaszban, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezte. Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké, mert számára mindenki él.
Néhány írástudó ekkor így szólt:
– Mester, jól mondtad.
Többé nem mertek kérdezni tőle semmit.
Akkor ezt mondta nekik:
– Hogyan mondhatják, hogy a Messiás Dávid fia? Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: Így szólt az Úr az én uramhoz: „Ülj a jobbom felől, amíg lábod zsámolyává nem teszem ellenségeidet!” Ha tehát Dávid urának szólítja őt, hogyan lehet akkor a fia?
Miközben az egész nép hallgatta, így szólt tanítványaihoz:
– Óvakodjatok az írástudóktól! Szeretnek hosszú köntösben járni, és szívesen veszik, ha köszöntik őket a tereken. Szeretik a fő helyeket a zsinagógákban, és szeretnek az asztalfőn ülni a lakomákon. Felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Szigorúbb ítélet vár rájuk.
21 Felemelte tekintetét, és látta, hogyan dobják a gazdagok áldozati adományaikat a perselybe. Észrevett ott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be, és így szólt:
– Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott be. Azok ugyanis mind a fölöslegükből dobtak az áldozati adományokhoz, ő azonban szegénységében mindazt bedobta, amije volt, egész megélhetését.
Amikor némelyek azt mondták a Templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal ékes, így szólt:
– Jönnek napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, kő kövön nem marad. Mindent lerombolnak.
– Mester, mikor történik ez, és mi lesz a jele annak, hogy elkezdődött? – kérdezték.
– Vigyázzatok – válaszolta –, hogy meg ne tévesszenek titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, s azt mondják: „Én vagyok!”; meg azt: „Itt az idő!” Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek, mert először ezeknek meg kell történniük, de nem jön mindjárt a vég.
Azután ezt mondta nekik:
– Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek. Rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.
De mindezek előtt letartóztatnak és üldöznek benneteket. Átadnak benneteket a zsinagógáknak, és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé vezetnek titeket az én nevemért. Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek. Határozzátok el szívetekben, hogy nem gondoltok előre a védekezésre! Ugyanis én magam adok nektek ékesszólást és bölcsességet, aminek nem tud ellenállni vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem. Kiszolgáltatnak titeket még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is. Egyeseket meg is ölnek közületek. Mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatosságotokkal nyeritek majd meg lelketeket.
Amikor azonban látjátok, hogy Jeruzsálemet hadsereg veszi körül, akkor tudjátok meg, hogy elérkezett a pusztulása. Akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe! Akik a városban vannak, hagyják el; akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be oda! Ezek ugyanis a bosszú napjai, hogy beteljesedjék mindaz, ami meg van írva. Azokban a napokban jaj a várandós és a szoptatós anyáknak, mert nagy nyomorúság szakad a földre, és harag erre a népre. Kardélre hányják, és fogságba viszik őket mindenféle pogány nép közé! Jeruzsálemet pogányok tapossák, amíg be nem telik a pogányok ideje.
Jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Az emberek elájulnak a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát, amint felhőben jön nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel és emeljétek fel fejeteket, mert megváltásotok közel van.
Mondott nekik egy példázatot is:
– Nézzétek meg a fügefát, és mind a fákat! Amikor látjátok, hogy kihajtanak, már magatoktól is tudjátok, hogy közel a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van Isten országa! Bizony, mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Az ég és a föld elmúlik, de az én igéim nem múlnak el.
Vigyázzatok magatokra, nehogy elnehezedjék szívetek a kicsapongástól, a részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól; nehogy váratlanul lepjen meg titeket az a nap, mint valami csapda! Úgy fog ugyanis rátörni mindazokra, akik a föld színén laknak.
Legyetek tehát éberek, és szüntelenül imádkozzatok, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak; és hogy megállhassatok az Emberfia előtt!
Nappal a Templomban tanított, az éjszakákat pedig az Olajfák hegyén töltötte. Kora reggel az egész nép hozzá sietett, hogy hallgassa őt a Templomban.
22 Közeledett már a pászkának is nevezett ünnep, a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogy végezzenek vele, mert féltek a néptől.
A Sátán megszállta Júdást, akit Kariótinak is neveztek, és egyike volt a Tizenkettőnek. Elment, és megbeszélte a főpapokkal és a templomőrség parancsnokaival, hogyan adja őt a kezükbe. Azok megörültek, és megegyeztek abban, hogy pénzt adnak neki. Ő elfogadta az egyezséget, és kereste a kedvező alkalmat, hogy a tömeg tudta nélkül a kezükre adhassa.
Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amikor fel kellett áldozni a húsvéti bárányt. Elküldte Pétert és Jánost:
– Menjetek, és tegyétek meg az előkészületeket, hogy megünnepelhessük a pászkát!
– Mit szeretnél, hol készítsük elő? – kérdezték.
Ezt mondta nekik:
– Amikor beértek a városba, találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Kövessétek abba a házba, ahová bemegy, és mondjátok a ház urának: „A Mester ezt üzeni: »Hol van a szoba, ahol tanítványaimmal megünnepelhetem a húsvétot?«” Ő mutat majd nektek egy nagy, berendezett emeleti termet. Ott készítsétek elő!
Elmentek, és mindent úgy találtak, amint előre megmondta nekik, ők pedig előkészítették a húsvéti vacsorát.
Amikor eljött az óra, asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt, és ezt mondta nekik:
– Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megünnepeljem veletek ezt a húsvétot. Mert mondom nektek, hogy többé nem ünneplem meg, amíg el nem nyeri teljes jelentését Isten országában.
Azután fogta a kelyhet, hálát adott, és így szólt:
– Vegyétek, és osszátok el magatok között, mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön Isten országa!
Aztán fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, nekik adta, és ezt mondta:
– Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!
Ugyanígy, miután megvacsoráztak, fogta a kelyhet, és ezt mondta:
– E kehely az új szövetség az én vérem által, amely értetek ontatik. De íme, annak a keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt az asztalon! Az Emberfia elmegy ugyan, amint rendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja!
Erre kérdezgetni kezdték egymástól, hogy ki lehet közülük, aki ezt meg fogja tenni. Ezután azon kezdtek veszekedni, hogy ki a legnagyobb közöttük. Ő így szólt hozzájuk:
– A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmat gyakorolnak felettük, jótevőknek hívatják magukat. Köztetek ilyesmi ne legyen! Hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki az élen jár, legyen olyan, mint aki szolgál. Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki az asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.
Ti vagytok azok, akik kitartottatok mellettem megpróbáltatásaimban, ezért én rátok hagyom az országot, ahogy Atyám rám hagyta, hogy asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve bíráskodjatok Izrael tizenkét törzse fölött.
Simon, Simon, íme, a Sátán elkért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én imádkoztam érted, hogy ki ne aludjék a hited. Ezért te, ha majd megtérsz, erősítsd testvéreidet!
Ő erre ezt mondta:
– Uram, kész vagyok veled menni a börtönbe és a halálba is!
– Mondom neked, Péter, mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz engem.
Azután ezt mondta nekik:
– Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, miben szenvedtetek hiányt?
– Semmiben – mondták.
Ezt mondta nekik:
– Most azonban akinek van erszénye, vegye elő, s ugyanúgy a tarisznyát is! Akinek nincs kardja, adja el köpenyét, és vegyen! Mert mondom nektek, hogy be kell teljesednie rajtam annak, ami meg van írva: Bűnösök közé sorolták. Mert ami meg van írva rólam, az most beteljesedik.
Erre így szóltak:
– Uram, íme, van itt két kard!
– Elég! – mondta nekik.
Azután kiment, és szokása szerint az Olajfák hegyére indult. Tanítványai is követték. Amikor odaért, ezt mondta nekik:
– Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!
Azután mintegy kőhajításnyira eltávolodott tőlük, és térdre borulva így imádkozott:
– Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd! [[ Angyal jelent meg neki a mennyből, és erősítette. Gyötrelmében még feszültebben imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek.]] Amikor imádkozás után felkelt, és odament tanítványaihoz, a szomorúságtól alva találta őket. Ezt mondta nekik:
– Miért alszotok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!
Miközben még beszélt, íme, tömeg érkezett, amelynek élén Júdás, a Tizenkettő egyike haladt. Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. Jézus így szólt hozzá:
– Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?
Amikor a körülötte levők látták, hogy mi készül, megkérdezték:
– Uram, odavágjunk a karddal?
Egyikük rá is csapott a főpap szolgájára, és levágta annak jobb fülét. Jézus azonban megszólalt, és ezt mondta:
– Hagyjátok abba!
És megérintve a fülét meggyógyította. Majd ezt mondta Jézus a főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek, akik azért jöttek, hogy elfogják:
– Úgy vonultatok ki ellenem kardokkal és botokkal, mint valami rabló ellen. Amikor nap mint nap veletek voltam a Templomban, nem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának órája.
Miután elfogták, elvitték, és bekísérték a főpap házába.
Péter távolról követte őket. Mikor az udvar közepén tüzet raktak, és körülülték, Péter is leült közéjük. Amint ott ült a tűz világánál, meglátta őt egy szolgáló, szemügyre vette, és így szólt:
– Ez is vele volt!
Ő azonban tagadta:
– Asszony, nem ismerem!
Röviddel ezután másvalaki látta meg, és rászólt:
– Te is közülük való vagy!
– Ember, nem vagyok! – válaszolta Péter.
Körülbelül egy órával később még valaki erősködni kezdett:
– Bizony, ez is vele volt, hiszen ő is Galileából való!
Péter így szólt:
– Ember, nem tudom, mit beszélsz!
Abban a pillanatban, amikor még beszélt, megszólalt a kakas. Ekkor az Úr megfordult, és rátekintett Péterre. Péter visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: „Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.” Aztán kiment, és keserves sírásra fakadt.
Azok a férfiak, akik őrizték, gúnyolták és verték. Bekötötték a szemét, és ezt kérdezték tőle:
„Prófétálj! Ki ütött meg?” És sok más szidalmat is szórtak rá.
Amint megvirradt, összegyűlt a nép véneinek tanácsa, a főpapok és az írástudók, bekísértették a nagytanács elé, s ezt mondták:
– Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk! Ezt mondta nekik:
– Ha megmondom nektek, nem hiszitek, ha pedig én kérdezlek titeket, nem válaszoltok. De mostantól fogva ott ül majd az Emberfia Isten hatalma jobbján.
Erre mindannyian ezt mondták:
– Akkor hát te vagy Isten Fia?!
– Ti mondjátok, hogy az vagyok – mondta nekik. Azok pedig ezt mondták:
– Mi szükségünk van még tanúvallomásra? Hiszen magunk hallottuk az ő szájából.
– Zakeus, gyere le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom!
Sietve lement, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak:
– Bűnös embernél szállt meg.
Zakeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak:
– Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, s ha valakit megcsaltam, a négyszeresét adom neki vissza.
Jézus ezt mondta neki:
– Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.
Mivel hallgatták, még egy példázatot is mondott, mert közel volt Jeruzsálemhez, és úgy vélték, hogy Isten országa azonnal meg fog jelenni. Így szólt tehát:
– Egy nemesember távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, s úgy térjen vissza. Hívatta tíz szolgáját, és átadott nekik tíz minát. Azt mondta nekik: „Forgassátok ezt a pénzt, amíg vissza nem jövök!” Honfitársai azonban gyűlölték, ezért küldöttséget menesztettek a nyomába: „Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék felettünk.” Amikor azonban megszerezte a királyi méltóságot, visszatért, s magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, mekkora nyereséget szereztek. Jött az első, és így szólt: „Uram, minád tíz minát szerzett.” Erre így szólt: „Jól van, derék szolgám. Mivel megbízható voltál egy csekélységben, legyen hatalmad tíz város fölött.” Jött a második, és így szólt: „Uram, minád öt minát szerzett.” Ehhez így szólt: „Uralkodj te is öt városon!” Jött a harmadik, és így szólt: „Uram, itt a minád. Kendőbe kötve őriztem. Féltem ugyanis tőled, mivel szigorú ember vagy: azt is felveszed, amit be nem fektettél, és learatod, amit nem vetettél el.” Ekkor így szólt hozzá: „A saját szavaid alapján ítéllek meg, gonosz szolga! Tudtad, hogy szigorú ember vagyok, hogy felveszem, amit nem fektettem be, és learatom, amit nem vetettem el? Miért nem adtad hát pénzemet a pénzváltóknak, hogy amikor megjövök, kamatostul kapjam vissza?” Az ott állóknak ezt mondta:
„Vegyétek el tőle a minát, és adjátok annak, akinek tíz minája van!” Mire ezt mondták neki: „Uram, tíz minája van!” De ő így válaszolt: „Mondom nektek, hogy akinek van, annak adnak, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyek, hozzátok ide, és öljétek meg őket itt előttem!”
Miután befejezte, továbbhaladt Jeruzsálem felé.
Amikor Betfagé és Betánia közelébe ért, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti faluba! Amikor beértek, találtok egy kikötött szamárcsikót, amin még senki sem ült. Oldjátok el, és vezessétek ide!” Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: „Miért oldjátok el?” –, mondjátok: „Az Úrnak van rá szüksége.”
A két tanítvány elment, és mindent úgy talált, ahogy megmondta nekik. Mikor eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük:
– Miért oldjátok el a szamárcsikót?
– Az Úrnak van rá szüksége – válaszolták.
Azután elvezették Jézushoz. Ráterítették köpenyüket a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. Amint továbbment, az emberek az útra terítették köpenyüket. Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve, fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak. Ezt mondták:
– Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!
A sokaságból néhány farizeus odaszólt neki:
– Mester, utasítsd rendre tanítványaidat!
Így válaszolt:
– Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltozni.
Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt:
– Bár felismerted volna te is ezen a napon a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. Mert jönnek rád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak. Földre tipornak téged és benned fiaidat. Nem marad benned kő kövön, mert nem ismerted fel a Látogatás idejét.
Azután bement a Templomba, kezdte kiűzni az árusokat, és ezt mondta nekik:
– Meg van írva: Az én házam az imádság háza lesz, de ti rablók barlangjává tettétek.
Ezután nap mint nap a Templomban tanított. A főpapok, az írástudók a nép vezetőivel azon voltak, hogy elpusztítsák, de még nem találták meg a módját. Az egész nép csüngött ugyanis a szaván.
20 Történt egy nap, hogy miközben a Templomban tanította a népet és hirdette az örömhírt, odajöttek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt, és megkérdezték tőle:
– Mondd meg nekünk, miféle felhatalmazással cselekszel? Ki hatalmazott fel téged?
Így válaszolt nekik:
– Én is kérdezek tőletek valamit. Mondjátok meg nekem: János keresztsége a mennyből való volt, vagy az emberektől?
Erre így tanakodtak egymás között: „Ha azt mondjuk: »A mennyből«, azt fogja mondani: »Akkor miért nem hittetek neki?« Ha pedig azt mondjuk:
»Az emberektől«, akkor az egész nép megkövez minket, mert meg vannak győződve róla, hogy János próféta volt.”
Ezért azt felelték, hogy nem tudják, honnét való volt. Erre Jézus így szólt hozzájuk:
– Akkor én sem mondom meg nektek, milyen felhatalmazással teszem mindezeket.
Azután ezt a példázatot mondta a népnek:
– Egy ember szőlőt ültetett, bérbe adta, majd hosszú időre elutazott. Amikor eljött az ideje, elküldött a bérlőkhöz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a bérlők megverték, és üres kézzel küldték vissza. Azután egy másik szolgát küldött. Ezt is megverték, kigúnyolták, és üres kézzel küldték vissza. Egy harmadikat is küldött. Ezt véresre verték és kidobták. Akkor így szólt a szőlő ura: „Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán tiszteletben tartják.” De mikor a bérlők meglátták, így tanakodtak: „Ez az örökös! Öljük meg, hogy miénk legyen az örökség!” Kidobták a szőlőből, és megölték. Vajon most mit tesz velük a szőlő ura? Eljön és elpusztítja ezeket a bérlőket, a szőlőt pedig másoknak adja.
Amikor ezt meghallották, így szóltak:
– Ettől Isten mentsen!
Ő azonban végigmérte őket, és ezt mondta:
– Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: A kő, amelyet az építők megvetettek, szegletkő lett? Aki erre a kőre zuhan, összezúzza magát; akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja.
Az írástudók és a főpapok már abban az órában kezet akartak emelni rá, mert megértették, hogy róluk mondta a példázatot, de féltek a néptől.
Ezután figyelték, és kémeket küldtek utána, akik őszinteséget színleltek. A saját szavaival akarták megfogni, hogy átadhassák a helytartó joghatóságának és hatalmának. Ezek megkérdezték tőle:
– Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy részrehajló, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod Isten útját. Szabad-e adót fizetnünk a császárnak, vagy sem?
Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk:
– Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta?
– A császáré – válaszolták.
Ő pedig ezt mondta nekik:
– Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!
Így tehát nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt. Meglepődtek feleletén, és hallgattak.
A szadduceusok közül – akik tagadják, hogy van feltámadás – odamentek hozzá néhányan, és megkérdezték:
– Mester, Mózes előírta nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. Nos, volt hét testvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. Ekkor a második vette el az asszonyt, aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy halt meg, hogy nem hagyott maga után gyermeket. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor melyiknek lesz a felesége az asszony? Hiszen mind a hétnek a felesége volt.
Jézus így válaszolt nekik:
– E világ gyermekei házasodnak és férjhez mennek, de akik méltónak ítéltetnek arra, hogy részük legyen az eljövendő világban, valamint a halottak közül való feltámadásra, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. Halhatatlanok ugyanis, és hasonlóak az angyalokhoz, és a feltámadás gyermekei lévén Isten gyermekei lesznek. Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is utalt a csipkebokorról szóló szakaszban, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezte. Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké, mert számára mindenki él.
Néhány írástudó ekkor így szólt:
– Mester, jól mondtad.
Többé nem mertek kérdezni tőle semmit.
Akkor ezt mondta nekik:
– Hogyan mondhatják, hogy a Messiás Dávid fia? Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: Így szólt az Úr az én uramhoz: „Ülj a jobbom felől, amíg lábod zsámolyává nem teszem ellenségeidet!” Ha tehát Dávid urának szólítja őt, hogyan lehet akkor a fia?
Miközben az egész nép hallgatta, így szólt tanítványaihoz:
– Óvakodjatok az írástudóktól! Szeretnek hosszú köntösben járni, és szívesen veszik, ha köszöntik őket a tereken. Szeretik a fő helyeket a zsinagógákban, és szeretnek az asztalfőn ülni a lakomákon. Felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Szigorúbb ítélet vár rájuk.
21 Felemelte tekintetét, és látta, hogyan dobják a gazdagok áldozati adományaikat a perselybe. Észrevett ott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be, és így szólt:
– Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott be. Azok ugyanis mind a fölöslegükből dobtak az áldozati adományokhoz, ő azonban szegénységében mindazt bedobta, amije volt, egész megélhetését.
Amikor némelyek azt mondták a Templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal ékes, így szólt:
– Jönnek napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, kő kövön nem marad. Mindent lerombolnak.
– Mester, mikor történik ez, és mi lesz a jele annak, hogy elkezdődött? – kérdezték.
– Vigyázzatok – válaszolta –, hogy meg ne tévesszenek titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, s azt mondják: „Én vagyok!”; meg azt: „Itt az idő!” Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek, mert először ezeknek meg kell történniük, de nem jön mindjárt a vég.
Azután ezt mondta nekik:
– Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek. Rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.
De mindezek előtt letartóztatnak és üldöznek benneteket. Átadnak benneteket a zsinagógáknak, és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé vezetnek titeket az én nevemért. Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek. Határozzátok el szívetekben, hogy nem gondoltok előre a védekezésre! Ugyanis én magam adok nektek ékesszólást és bölcsességet, aminek nem tud ellenállni vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem. Kiszolgáltatnak titeket még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is. Egyeseket meg is ölnek közületek. Mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatosságotokkal nyeritek majd meg lelketeket.
Amikor azonban látjátok, hogy Jeruzsálemet hadsereg veszi körül, akkor tudjátok meg, hogy elérkezett a pusztulása. Akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe! Akik a városban vannak, hagyják el; akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be oda! Ezek ugyanis a bosszú napjai, hogy beteljesedjék mindaz, ami meg van írva. Azokban a napokban jaj a várandós és a szoptatós anyáknak, mert nagy nyomorúság szakad a földre, és harag erre a népre. Kardélre hányják, és fogságba viszik őket mindenféle pogány nép közé! Jeruzsálemet pogányok tapossák, amíg be nem telik a pogányok ideje.
Jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Az emberek elájulnak a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát, amint felhőben jön nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel és emeljétek fel fejeteket, mert megváltásotok közel van.
Mondott nekik egy példázatot is:
– Nézzétek meg a fügefát, és mind a fákat! Amikor látjátok, hogy kihajtanak, már magatoktól is tudjátok, hogy közel a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van Isten országa! Bizony, mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Az ég és a föld elmúlik, de az én igéim nem múlnak el.
Vigyázzatok magatokra, nehogy elnehezedjék szívetek a kicsapongástól, a részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól; nehogy váratlanul lepjen meg titeket az a nap, mint valami csapda! Úgy fog ugyanis rátörni mindazokra, akik a föld színén laknak.
Legyetek tehát éberek, és szüntelenül imádkozzatok, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak; és hogy megállhassatok az Emberfia előtt!
Nappal a Templomban tanított, az éjszakákat pedig az Olajfák hegyén töltötte. Kora reggel az egész nép hozzá sietett, hogy hallgassa őt a Templomban.
22 Közeledett már a pászkának is nevezett ünnep, a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogy végezzenek vele, mert féltek a néptől.
A Sátán megszállta Júdást, akit Kariótinak is neveztek, és egyike volt a Tizenkettőnek. Elment, és megbeszélte a főpapokkal és a templomőrség parancsnokaival, hogyan adja őt a kezükbe. Azok megörültek, és megegyeztek abban, hogy pénzt adnak neki. Ő elfogadta az egyezséget, és kereste a kedvező alkalmat, hogy a tömeg tudta nélkül a kezükre adhassa.
Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amikor fel kellett áldozni a húsvéti bárányt. Elküldte Pétert és Jánost:
– Menjetek, és tegyétek meg az előkészületeket, hogy megünnepelhessük a pászkát!
– Mit szeretnél, hol készítsük elő? – kérdezték.
Ezt mondta nekik:
– Amikor beértek a városba, találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Kövessétek abba a házba, ahová bemegy, és mondjátok a ház urának: „A Mester ezt üzeni: »Hol van a szoba, ahol tanítványaimmal megünnepelhetem a húsvétot?«” Ő mutat majd nektek egy nagy, berendezett emeleti termet. Ott készítsétek elő!
Elmentek, és mindent úgy találtak, amint előre megmondta nekik, ők pedig előkészítették a húsvéti vacsorát.
Amikor eljött az óra, asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt, és ezt mondta nekik:
– Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megünnepeljem veletek ezt a húsvétot. Mert mondom nektek, hogy többé nem ünneplem meg, amíg el nem nyeri teljes jelentését Isten országában.
Azután fogta a kelyhet, hálát adott, és így szólt:
– Vegyétek, és osszátok el magatok között, mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön Isten országa!
Aztán fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, nekik adta, és ezt mondta:
– Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!
Ugyanígy, miután megvacsoráztak, fogta a kelyhet, és ezt mondta:
– E kehely az új szövetség az én vérem által, amely értetek ontatik. De íme, annak a keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt az asztalon! Az Emberfia elmegy ugyan, amint rendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja!
Erre kérdezgetni kezdték egymástól, hogy ki lehet közülük, aki ezt meg fogja tenni. Ezután azon kezdtek veszekedni, hogy ki a legnagyobb közöttük. Ő így szólt hozzájuk:
– A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmat gyakorolnak felettük, jótevőknek hívatják magukat. Köztetek ilyesmi ne legyen! Hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki az élen jár, legyen olyan, mint aki szolgál. Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki az asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.
Ti vagytok azok, akik kitartottatok mellettem megpróbáltatásaimban, ezért én rátok hagyom az országot, ahogy Atyám rám hagyta, hogy asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve bíráskodjatok Izrael tizenkét törzse fölött.
Simon, Simon, íme, a Sátán elkért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én imádkoztam érted, hogy ki ne aludjék a hited. Ezért te, ha majd megtérsz, erősítsd testvéreidet!
Ő erre ezt mondta:
– Uram, kész vagyok veled menni a börtönbe és a halálba is!
– Mondom neked, Péter, mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz engem.
Azután ezt mondta nekik:
– Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, miben szenvedtetek hiányt?
– Semmiben – mondták.
Ezt mondta nekik:
– Most azonban akinek van erszénye, vegye elő, s ugyanúgy a tarisznyát is! Akinek nincs kardja, adja el köpenyét, és vegyen! Mert mondom nektek, hogy be kell teljesednie rajtam annak, ami meg van írva: Bűnösök közé sorolták. Mert ami meg van írva rólam, az most beteljesedik.
Erre így szóltak:
– Uram, íme, van itt két kard!
– Elég! – mondta nekik.
Azután kiment, és szokása szerint az Olajfák hegyére indult. Tanítványai is követték. Amikor odaért, ezt mondta nekik:
– Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!
Azután mintegy kőhajításnyira eltávolodott tőlük, és térdre borulva így imádkozott:
– Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd! [[ Angyal jelent meg neki a mennyből, és erősítette. Gyötrelmében még feszültebben imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek.]] Amikor imádkozás után felkelt, és odament tanítványaihoz, a szomorúságtól alva találta őket. Ezt mondta nekik:
– Miért alszotok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!
Miközben még beszélt, íme, tömeg érkezett, amelynek élén Júdás, a Tizenkettő egyike haladt. Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. Jézus így szólt hozzá:
– Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?
Amikor a körülötte levők látták, hogy mi készül, megkérdezték:
– Uram, odavágjunk a karddal?
Egyikük rá is csapott a főpap szolgájára, és levágta annak jobb fülét. Jézus azonban megszólalt, és ezt mondta:
– Hagyjátok abba!
És megérintve a fülét meggyógyította. Majd ezt mondta Jézus a főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek, akik azért jöttek, hogy elfogják:
– Úgy vonultatok ki ellenem kardokkal és botokkal, mint valami rabló ellen. Amikor nap mint nap veletek voltam a Templomban, nem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának órája.
Miután elfogták, elvitték, és bekísérték a főpap házába.
Péter távolról követte őket. Mikor az udvar közepén tüzet raktak, és körülülték, Péter is leült közéjük. Amint ott ült a tűz világánál, meglátta őt egy szolgáló, szemügyre vette, és így szólt:
– Ez is vele volt!
Ő azonban tagadta:
– Asszony, nem ismerem!
Röviddel ezután másvalaki látta meg, és rászólt:
– Te is közülük való vagy!
– Ember, nem vagyok! – válaszolta Péter.
Körülbelül egy órával később még valaki erősködni kezdett:
– Bizony, ez is vele volt, hiszen ő is Galileából való!
Péter így szólt:
– Ember, nem tudom, mit beszélsz!
Abban a pillanatban, amikor még beszélt, megszólalt a kakas. Ekkor az Úr megfordult, és rátekintett Péterre. Péter visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: „Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.” Aztán kiment, és keserves sírásra fakadt.
Azok a férfiak, akik őrizték, gúnyolták és verték. Bekötötték a szemét, és ezt kérdezték tőle:
„Prófétálj! Ki ütött meg?” És sok más szidalmat is szórtak rá.
Amint megvirradt, összegyűlt a nép véneinek tanácsa, a főpapok és az írástudók, bekísértették a nagytanács elé, s ezt mondták:
– Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk! Ezt mondta nekik:
– Ha megmondom nektek, nem hiszitek, ha pedig én kérdezlek titeket, nem válaszoltok. De mostantól fogva ott ül majd az Emberfia Isten hatalma jobbján.
Erre mindannyian ezt mondták:
– Akkor hát te vagy Isten Fia?!
– Ti mondjátok, hogy az vagyok – mondta nekik. Azok pedig ezt mondták:
– Mi szükségünk van még tanúvallomásra? Hiszen magunk hallottuk az ő szájából.