1911 Aztán odaért Jerikóba és végigment rajta. 22 Élt ott egy Zakeus nevű tehetős ember, a vámosok feje. 33 Szerette volna látni Jézust szemtől szemben, de a tömeg miatt nem tudta, mert alacsony termetű volt. 44 Így hát előrefutott, felmászott egy vadfügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia. 55 Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom.” 66 Erre az gyorsan lemászott, és boldogan fogadta. 77 Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték, hogy bűnös emberhez tér be megpihenni. 88 Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Íme, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” 99 Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. 1010 Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.”
Példabeszéd a minákról.
1111 Mivel már közel jártak Jeruzsálemhez, és azt hitték, hogy az Isten országa hamarosan megvalósul, egy másik példabeszédet is mondott hallgatóinak: 1212 „Egy főember – kezdte – messze földre indult, hogy királyságot szerezzen magának, s aztán visszatérjen. 1313 Magához hívatta tíz szolgáját, adott nekik tíz minát és így szólt hozzájuk: Kamatoztassátok, míg vissza nem térek. 1414 Polgártársai gyűlölték, ezért követséget küldtek utána és tiltakoztak: Nem akarjuk, hogy királyunk legyen. 1515 Mégis megszerezte a királyságot és visszatért. Hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki hogyan forgatta. 1616 Jött az első, s így szólt: Uram, minád tíz minát hozott. 1717 Jól van, derék szolga! – felelte neki. – Mivel a kicsiben hű voltál, hatalmad lesz tíz város felett. 1818 Jött a második is: Uram – mondta –, minád öt minát jövedelmezett. 1919 Ennek ezt válaszolta: Téged öt város fölé rendellek. 2020 Végül jött a harmadik és így beszélt: Uram, itt a minád! Kendőbe kötöttem és eldugtam, 2121 féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy. Fölveszed, amit nem te tettél le, és learatod, amit nem te vetettél. – 2222 A magad szájából ítéllek meg – mondta neki –, te mihaszna szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok. Fölveszem, amit nem én tettem le és learatom, amit nem én vetettem. 2323 Miért nem adtad hát oda pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza? 2424 Ezzel a körülállókhoz fordult: Vegyétek el tőle a minát, és adjátok oda annak, aki tíz minát kapott. 2525 Azok megjegyezték: Uram, neki már tíz minája van. – 2626 Mondom nektek, hogy akinek van, az kap, akinek meg nincs, attól azt is elveszik, amije van. 2727 Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyen, vezessétek ide, és öljétek meg a szemem láttára.”
IV. JÉZUS JERUZSÁLEMBEN
Ünnepélyes bevonulás Jeruzsálembe.
2828 Azután, hogy ezt mondta, folytatta útját Jeruzsálem felé. 2929 Amikor Betfagé és Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet az Olajfák hegyének hívnak, elküldte két tanítványát 3030 ezzel a megbízatással: „Menjetek el a szemközti faluba. Ahogy odaértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember. Oldjátok el és vezessétek ide. 3131 Ha valaki megkérdezné tőletek: Miért oldjátok el? –, így feleljetek: Szüksége van rá az Úrnak.” 3232 A két tanítvány elment, s úgy talált mindent, ahogy mondta nekik. 3333 Amikor eloldották a szamarat, gazdájuk megkérdezte: „Miért oldjátok el a szamarat?” 3434 „Szüksége van rá az Úrnak” – válaszolták, 3535 és elvezették Jézushoz. Aztán ráterítették ruhájukat a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. 3636 Amikor elvonult, ruhájukat az útra terítették előtte. 3737 Már közel jártak az Olajfák hegyének lejtőjéhez. Egyszerre a nagy sereg tanítvány hangosan áldani kezdte örömében az Istent a sok csodáért, amelynek szemtanúja volt: 3838 „Áldott az Úr nevében érkező király! – kiáltozták. Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!” 3939 A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, hallgattasd el tanítványaidat!” 4040 „Mondom nektek – felelte –, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni.”
Jézus megsiratja Jeruzsálemet.
4141 Amikor közelebb érve megpillantotta a várost, megsiratta. 4242 „Bárcsak te is felismernéd – mondta – legalább ezen a napon, ami békességedre volna. De el van rejtve szemed elől. 4343 Jönnek napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. 4444 Eltipornak gyermekeiddel együtt, akik falaid közt élnek, és nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”
A kereskedők kiűzése a templomból.
4545 Aztán bement a templomba és kiűzte onnan a kereskedőket. 4646 „Írva van – mondta nekik –: házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek.” 4747 Ott tanított mindennap a templomban. A főpapok és az írástudók az életére törtek, 4848 de nem tudták, mit tegyenek vele. Mert az egész nép a szavain csüngött.
Jézus tanítói hatalma.
2011 Egy nap, amikor a népet tanította a templomban s az evangéliumot hirdette, odamentek a főpapok, írástudók és a nép vénei, 22 és megkérdezték: „Mondd meg nekünk, milyen hatalom birtokában teszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat?” 33 Így felelt nekik: „Én is kérdezek tőletek valamit. Mondjátok meg nekem: 44 János keresztsége az égből való volt, vagy emberektől származott?” 55 Erre tanakodni kezdtek maguk közt: „Ha azt mondjuk: Az égből –, azt fogja kérdezni: Akkor miért nem hittetek neki? 66 Ha meg azt mondjuk: Az emberektől –, megkövez minket az egész nép, mert meggyőződése, hogy János próféta.” 77 Ezért azt válaszolták neki, hogy nem tudják, honnét való. 88 Jézus erre így felelt nekik: „Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalom birtokában teszem ezeket.”
A gyilkos szőlőművesek.
99 Ezután mondott a népnek egy példabeszédet: „Egy ember szőlőt ültetett. Majd bérbe adta szőlőműveseknek, és hosszabb időre elment idegenbe. 1010 Amikor eljött az ideje, elküldte szolgáját a szőlőművesekhez, hogy a szőlő terméséből szolgáltassák be neki a rá eső részt. De a szőlőművesek megverték, és üres kézzel elkergették. 1111 Erre egy másik szolgát küldött. Ezt is megverték, szidták, gyalázták, majd üres kézzel elzavarták. 1212 Erre egy harmadikat is küldött. Ezt is sebesre verték és kidobták. 1313 Most a gazda így gondolkodott magában: Mit tegyek? Elküldöm kedves fiamat, őt csak megbecsülik. 1414 A szőlőművesek azonban a fiú láttára így biztatták egymást: Ez az örökös. Öljük meg, és a miénk lesz öröksége. – 1515 Kidobták hát a szőlőből és megölték. Vajon mit tesz velük a szőlő ura? 1616 Hazajön, és megöli a szőlőműveseket, a szőlőt pedig másoknak adja bérbe.” Ezt hallva tiltakoztak: „Isten mentsen tőle!” 1717 Ő azonban végignézett rajtuk és folytatta: „Mit jelent akkor az Írás: A kő, amelyet az építők elvetettek szegletkővé lett? 1818 Aki e kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ráesik, azt agyonzúzza.” 1919 Az írástudók és a főpapok nyomban el akarták fogatni, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk szólt ez a példabeszéd.
Az adópénz.
2020 Szemmel tartották és cselvetőket küldtek ki. Ezek jószándékú embernek tettették magukat, hogy szaván fogják, s aztán kiszolgáltassák a hatóságnak és a helytartó hatalmának. 2121 „Mester – kezdték –, tudjuk, hogy az igazságot hirdeted és tanítod, nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. 2222 Szabad adót fizetnünk a császárnak, vagy nem szabad?” 2323 De ő észrevette a csapdát, ezért így felelt nekik: 2424 „Mutassatok egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta?” „A császáré” – válaszolták. 2525 „Adjátok hát meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené” – mondta nekik. 2626 Így egyetlen szavába sem tudtak belekötni, amit a nép előtt kiejtett. Meglepődésükben, hogy így felelt, elhallgattak.
A feltámadás kérdése.
2727 Elé járultak néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, 2828 és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére s asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. 2929 Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. 3030 Az asszonyt elvette a második, 3131 aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. 3232 Végül az asszony is meghalt. 3333 A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” 3434 Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. 3535 Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. 3636 Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert a feltámadás fiai. 3737 Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. 3838 Az Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki neki él.” 3939 Némely írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” 4040 Többé nem mertek tőle kérdezni semmit.
A Messiás Dávid fia.
4141 Most ő kérdezte tőlük: „Miért mondják, hogy Krisztus Dávid fia? 4242 Hisz Dávid maga mondja a zsoltárok könyvében: Ezt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj a jobbomra, 4343 s ellenségeidet lábad alá teszem zsámolyul. 4444 Ha tehát Dávid urának nevezi, hogy lehet akkor a fia?”
Az írástudók bűnei.
4545 Az egész nép füle hallatára így szólt tanítványaihoz: 4646 „Óvakodjatok az írástudóktól! Szeretnek pompás öltözékben járni, szeretik, ha a tereken köszöntik őket. Szívesen elfoglalják a zsinagógákban az első székeket, a lakomákon az első helyeket, 4747 felfalják az özvegyek házát és színleg nagyokat imádkoznak. Annál súlyosabb ítélet vár rájuk.”
A szegény asszony fillérje.
2111 Föltekintett és figyelte, hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. 22 Közben látta, hogy egy szegény özvegy két fillért dobott be. 33 Erre megjegyezte: „Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. 44 Mert a többiek feleslegükből adták az adományt, ő azonban mind odaadta, ami szegénységétől telt: egész megélhetését.”
Jövendölés a templom pusztulásáról.
55 Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, ezt mondta: 66 „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, nem hagynak követ kövön, mind lerombolják.” 77 Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor fognak ezek bekövetkezni? És mi lesz a jel előtte?” 88 Így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: Én vagyok. És: Elérkezett az idő! – Ne kövessétek őket. 99 Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Ilyeneknek kell előbb történniük, de ezzel még nincs itt a vég!”
Az előjelek.
1010 Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. 1111 Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Szörnyű tünemények és különös jelek tűnnek fel az égen.
Az üldözések.
1212 De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, 1313 azért, hogy tanúságot tegyetek. 1414 Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket, hogyan védekezzetek. 1515 Olyan ékesszólást és bölcsességet adok nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani nektek. 1616 Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket megölnek közületek. 1717 Nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. 1818 De nem vész el egy hajszál sem fejetekről. 1919 Kitartástokkal megmentitek lelketeket.
Jeruzsálem pusztulása.
2020 Amikor azt látjátok, hogy Jeruzsálemet seregek veszik körül, tudjátok, hogy bekövetkezett pusztulása. 2121 Akkor aki Júdeában van, fusson a hegyekbe, aki a városban, meneküljön onnan el, aki pedig vidéken, ne térjen oda vissza. 2222 Ezek a bosszú napjai lesznek, hogy beteljesedjék mind, ami meg van írva. 2323 Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy lesz a gyötrelem a földön, s az ítélet haragja sújtja ezt a népet. 2424 Kard élén hullanak el, és fogságba hurcolják őket, a pogány népek közé, Jeruzsálemet pogányok fogják tiporni, míg idejük be nem teljesedik.
Az Emberfiának eljövetele.
2525 Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. 2626 Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek. 2727 Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. 2828 Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje.”
Az éberség.
2929 Ezután mondott nekik egy hasonlatot: „Gondoljatok a fügefára és a többi fára. 3030 Amikor már kihajtanak, tudjátok, hogy nemsokára itt a nyár. 3131 Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok, hogy közel van az Isten országa. 3232 Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. 3333 Ég és föld elmúlnak, de az én igéim nem múlnak el. 3434 Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban, és készületlenül érjen benneteket az a nap, 3535 mert mint a tőr, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára. 3636 Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfiának színe előtt.” 3737 Nappal a templomban tanított, éjszakára pedig kiment az Olajfák hegyére, és ott töltötte az időt. 3838 Kora reggel az egész nép a templomba gyülekezett, hogy hallgassa.
V. JÉZUS SZENVEDÉSE
Júdás árulása.
2211 Közeledett a kovásztalan kenyér ünnepének nevezett húsvét. 22 A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan ölhetnék meg, de féltek a néptől. 33 A sátán hatalmába kerítette az iskarióti Júdást, a tizenkettő közül az egyiket. 44 Elment, hogy megbeszélje a főpapokkal meg a templomőrség vezetőivel, hogyan tudná nekik kiszolgáltatni. 55 Ezek örömmel fogadták és megegyeztek vele, hogy pénzt adnak neki. 66 Beleegyezett, és kereste a kedvező alkalmat, hogy a nép tudta nélkül kiszolgáltassa nekik.
Az utolsó vacsora előkészítése.
77 Elérkezett a kovásztalan kenyér napja. Ekkor szokták feláldozni a húsvéti bárányt. 88 Jézus elküldte Pétert és Jánost ezzel a megbízatással: „Menjetek, készítsétek el a húsvéti vacsorát, hogy elkölthessük.” 99 „Hol készítsük el?” – kérdezték. 1010 „Menjetek a városba – felelte –, ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Menjetek utána abba a házba, ahová megy, 1111 s mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti: hol van a terem, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elkölthetem? 1212 És majd mutat nektek egy tágas, étkezésre berendezett emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.” 1313 Elmentek, s úgy találtak mindent, ahogy mondta. El is készítették a húsvéti vacsorát.
Az Oltáriszentség alapítása.
1414 Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. 1515 Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. 1616 Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” 1717 Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: 1818 „Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” 1919 Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” 2020 Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. 2121 De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon. 2222 Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja.” 2323 Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz.
Tanítás az alázatosságról.
2424 Majd versengés támadt köztük, hogy melyikük nagyobb. 2525 Erre ezt mondta nekik: „A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hívatják magukat. 2626 Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna. 2727 Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék. 2828 Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban. 2929 Ezért adom át nektek az országot, mint ahogy Atyám, nekem átadta, 3030 hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött.
Péter tagadásának megjövendölése.
3131 Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. 3232 De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.” 3333 „Uram – felelte –, készen vagyok rá, hogy a börtönbe, sőt még a halálba is kövesselek.” 3434 Ő azonban így válaszolt: „Péter, mondom neked, mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz.” 3535 Aztán tovább beszélt hozzájuk: „Amikor elküldtelek benneteket erszény, tarisznya és saru nélkül, szenvedtetek-e hiányt valamiben?” „Semmiben” – felelték. 3636 „Most azonban – folytatta – akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyáját is. Akinek pedig nincsen, adja el a ruháját és vegyen rajta kardot. 3737 Mondom nektek, be kell következnie annak, amit az Írás rólam mond: A gonosztevők közé számították. Sorsom beteljesedik.” 3838 „Uram – mondták –, nézd, van itt két kard!” Erre csak annyit mondott: „Elég.”
Ima a Getszemáni kertben.
3939 Ezután kiment, és szokása szerint elindult az Olajfák hegyére. A tanítványok is elkísérték. 4040 Amikor odaért, kérte őket: „Imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!” 4141 Aztán odébbment, úgy egy kőhajításnyira, és térdre borulva imádkozott: 4242 „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” 4343 Megjelent neki az égből egy angyal, és megerősítette. Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott. 4444 Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre. 4545 Aztán abbahagyta az imát, és visszament a tanítványokhoz. Azok közben elaludtak bánatukban. 4646 Rájuk szólt: „Miért alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!”
Jézus elfogatása.
4747 Mielőtt még befejezte volna szavait, egy csapat érkezett. Júdás vezette, egy a tizenkettő közül. Jézushoz közeledett, hogy megcsókolja. 4848 Jézus megkérdezte: „Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?” 4949 Amikor a tanítványok látták, hogy mi készül, megkérdezték: „Uram, kardot rántsunk ellenük?” 5050 Egyikük mindjárt le is sújtott a főpap szolgájára, s levágta a jobb fülét. 5151 De Jézus így szólt: „Hagyjátok, elég!” Aztán megérintette a szolga fülét és meggyógyította. 5252 Az ellene kivonult főpapoknak, a templomőrség tisztjeinek és a véneknek pedig ezt mondta: „Mint rabló ellen, úgy vonultatok ki, kardokkal és dorongokkal! 5353 Amikor naponta ott voltam a templomban veletek, nem vetettetek rám kezet. De ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé.”
Péter tagadása.
5454 Elfogták és a főpap házába vitték. Péter messziről követte. 5555 Az udvar közepén tüzet raktak és körbe ülték. Péter is közéjük ült. 5656 Egy szolgáló meglátta, hogy ott ül a tűznél. Szemügyre vette, aztán megjegyezte: „Ez is vele volt.” 5757 De tagadta: „Asszony, nem is ismerem.” 5858 Nem sokkal ezután egy másik vette észre: „Te is közéjük tartozol” – szólt neki. Péter tiltakozott: „Ember, nem tartozom.” 5959 Alig telt el egy óra, másvalaki bizonygatta: „De igen, ez is vele volt, hiszen galileai.” 6060 „Ember – tagadta újra Péter –, nem tudom, mit beszélsz.” Még ki sem mondta, máris megszólalt a kakas. 6161 Az Úr megfordult, s rátekintett Péterre. Péternek eszébe jutott, mit mondott neki az Úr: „Mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor megtagadsz.” 6262 Kiment és keserves sírásra fakadt.
Jézus kicsúfolása.
6363 Az emberek, akik őrizték, csúfot űztek belőle és bántalmazták. 6464 Befödték a fejét és kérdezgették: „Találd el, ki ütött meg?” 6565 És mindenféle szitkokat szórtak rá.
Jézus a főtanács előtt.
6666 Mihelyt megvirradt, összegyűltek a nép vénei, a főpapok meg az írástudók, és tanácsuk elé állították. 6767 „Ha te vagy a Messiás – szólították fel –, mondd meg nekünk.” Így válaszolt rá: „Ha megmondom is, nem hiszitek el. 6868 Ha pedig kérdezlek benneteket, nem feleltek. 6969 De az Emberfia mostantól fogva Isten hatalmának jobbján fog ülni.” 7070 Erre egyszerre közbevágtak: „Tehát te vagy az Isten Fia?” Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.” 7171 „Mi szükségünk van még tanúkra? – mondták erre. – Magunk hallottuk a saját szájából.”