15
Emlékeztetlek benneteket, testvérek, az evangéliumra, amelyet hirdettem nektek, s amelyet befogadtatok, és amiben szilárdan álltok.
Általa haladtok az üdvösség felé, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek, hacsak nem következetlenül lettetek hívők.
Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért az Írások szerint,
eltemették, és harmadnapon feltámadt az Írások szerint;
és megjelent Kéfásnak, majd a Tizenkettőnek.
Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban már elhunytak.
Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak.
Legutoljára pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is.
Én ugyanis a legkisebb vagyok az apostolok között, és nem vagyok jogosult az apostol névre, mert üldöztem Isten egyházát.
De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és irántam való kegyelme nem lett hiábavaló. Ellenkezőleg, többet fáradtam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem Isten kegyelme, amely velem van.
Ezért akár én, akár ők: ezt hirdetjük, és így lettetek hívők.
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy a halottak nem támadnak fel? Hiszen ha a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló az igehirdetésünk, s hiábavaló a hitetek is. Sőt Isten ellen szóló, hamis tanúknak is bizonyulunk, mivel tanúságot tettünk, hogy Isten feltámasztotta Krisztust, holott – ha csakugyan nincs feltámadás a halottaknak – akkor nem támasztotta fel. Ha ugyanis nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hitetek semmit sem ér: még mindig bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban nyugszanak. Ha kizárólag erre az életre való tekintettel helyeztük reményünket Krisztusba, akkor szánalmasabbak vagyunk minden embernél.
De Krisztus feltámadt a halottak közül mint az elhunytak zsengéje. Mivel ember által jött a halál, ember által jön a halottak feltámadása is. Mert ahogy Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban majd mindnyájan életre is kelnek. Mindenki a maga rendje szerint: először a zsenge, Krisztus, azután, eljövetelekor, a Krisztushoz tartozók. Azután jön a vég, amikor átadja az uralmat Istennek, az Atyának, amikor majd semmivé tesz minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. Mert addig kell uralkodnia, míg valamennyi ellenségét lába alá nem veti. Utolsó ellenségként a halál semmisül meg. Mert mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy „minden alá van vetve”, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki mindent alávetett. Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát Annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenben.
Különben mi értelme van annak, hogy többen a halottakra való tekintettel felveszik a keresztséget? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg rájuk való tekintettel? És mi miért tesszük ki magunkat szüntelenül veszélynek? Nap mint nap a halállal nézek szembe. Ez úgy igaz, testvérek, mint az, hogy ti vagytok büszkeségem Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Ha csak emberi távlatokat figyelembe véve küzdöttem volna a vadállatokkal Efezusban, mi hasznom lett volna belőle? Ha nem támadnak fel a halottak, akkor „együnk-igyunk, hiszen holnap úgyis meghalunk”.
Ne ámítsátok magatokat: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” Józanodjatok ki, ahogy illik, és ne vétkezzetek többé! Némelyek, úgy tűnik, semmiféle tudással nem rendelkeznek Istenről. Ezt azért mondom, hogy szégyenkezzetek.
De – mondhatja valaki – hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jelennek meg? Esztelen! Amit elvetsz, csak akkor kel életre, ha előbb meghal. És mit vetsz? Amit elvetsz, az nem a növény, ami majd kifejlődik, hanem csupán a mag, akár búzáé, akár valami másé. De Isten olyan „testet” ad neki, amilyet meghatározott, mégpedig minden egyes magnak a neki megfelelő „testet”. Nem minden test egyforma: más az embereké, más az állatoké, más a madaraké, és más a halaké. Van mennyei test és van földi test, de más a mennyei és más a földi ragyogása. Más a Nap ragyogása, más a Hold ragyogása, és más a csillagok ragyogása, hiszen az egyik csillag ragyogása különbözik a másik csillagétól.
Így lesz a halottak feltámadása is. Pusztulásra szánva vetik el, romolhatatlanságban támad fel.
Gyalázatban vetik el, dicsőségben támad fel. Erőtlenségben vetik el, erőben támad fel. Egy emberi testet vetnek el, és egy Lélektől lefoglalt test támad fel. Ha van emberi test, akkor van Lélektől lefoglalt test is. Amint meg van írva: „Az első ember, Ádám élőlénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig életet adó Lélekké. De nem Lélektől való az első, hanem emberi; utána a Lélektől való. Az első ember földből való: por. A második ember mennyből való. Amilyen a porból való, olyanok a porból valók is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. Ahogy magunkra vettük a porból való alakját, úgy magunkra fogjuk venni a mennyeinek az alakját is.
Azt pedig állítom, testvérek: test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a pusztulás nem örökli a romolhatatlanságot. Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk mindnyájan elhunyni, de mindnyájan át fogunk alakulni. Hirtelen, egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra. Mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak fel fognak támadni romolhatatlanságban, mi pedig át fogunk alakulni. Mert e pusztulásra szánt testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. Amikor pedig ez a pusztulásra szánt romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor válik valóra, ami meg van írva: A győzelem elnyelte a halált! Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a Törvény. De hála legyen Istennek, aki győzelmet ad nekünk a mi Urunk, Jézus Krisztus által!
Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek! Tegyetek meg minél többet az Úr ügyéért mindenkor, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok az Úrban nem hiábavaló.
16 Ami a szentek javára folyó gyűjtést illeti, ti is úgy tegyetek, ahogy azt Galácia egyházainak rendeltem. A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze, ami tőle telik, hogy ne akkor kelljen gyűjteni, amikor megjövök! Amikor megérkezem, ajánlólevéllel elküldöm azokat, akiket alkalmasnak találtok, hogy adományotokat Jeruzsálembe vigyék. Amennyiben helyénvaló, hogy én is elmenjek, velem együtt fognak jönni.
Hozzátok pedig akkor jövök, ha végigmentem Makedónián. Mert Makedónián átutazom, de nálatok talán ott is maradok, vagy át is telelek, hogy ti indítsatok útnak, ahová majd megyek. Nemcsak átutazóban akarlak látni titeket, hanem remélem, hogy egy ideig ott is maradok nálatok, ha az Úr megengedi. De pünkösdig Efezusban maradok, mert nagy és sokat ígérő kapu nyílt előttem, és az ellenfél is sok.
Ha pedig megérkezik Timóteus, legyen rá gondotok, hogy félelem nélkül tartózkodhasson nálatok, mert az Úr munkáját végzi ő is, akárcsak én! Tehát senki se nézze le! Indítsátok útnak békével, hogy eljöjjön hozzám, mert várom őt a testvérekkel együtt!
Ami pedig Apolló testvért illeti, nagyon kértem őt, hogy menjen el hozzátok a testvérekkel együtt, de szilárd volt elhatározásában, hogy most nem megy. Majd szerét ejti, mihelyt alkalma lesz rá.
Vigyázzatok, álljatok szilárdan a hitben, legyetek bátrak, legyetek erősek! Minden, amit tesztek, szeretetben történjék!
Még valamit kérek tőletek, testvérek. Tudjátok, hogy Sztephanász háza népe Akhaia zsengéje, és a szentek szolgálatára odaadóan fáradoznak. Ti is engedelmeskedjetek az ilyeneknek, és mindazoknak, akik velük együtt dolgoznak és fáradoznak! Örülök Sztephanász, Fortunatus és Akhaikosz megérkezésének. Ők távollétetekben pótolnak majd benneteket, mert felüdítették mind az én lelkemet, mind a tiéteket. Becsüljétek meg az ilyen embereket!
Köszöntenek titeket Ázsia egyházai. Sokszor köszönt titeket az Úrban Aquila és Priscilla a házuknál levő gyülekezettel együtt. Köszöntenek titeket a testvérek mindnyájan. Köszöntsétek egymást szent csókkal! Köszöntésemet saját kezemmel írom: Pál.
Aki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha! Az Úr Jézus kegyelme veletek! Szeretetem legyen mindnyájatokkal Krisztus Jézusban!
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy a halottak nem támadnak fel? Hiszen ha a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló az igehirdetésünk, s hiábavaló a hitetek is. Sőt Isten ellen szóló, hamis tanúknak is bizonyulunk, mivel tanúságot tettünk, hogy Isten feltámasztotta Krisztust, holott – ha csakugyan nincs feltámadás a halottaknak – akkor nem támasztotta fel. Ha ugyanis nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hitetek semmit sem ér: még mindig bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban nyugszanak. Ha kizárólag erre az életre való tekintettel helyeztük reményünket Krisztusba, akkor szánalmasabbak vagyunk minden embernél.
De Krisztus feltámadt a halottak közül mint az elhunytak zsengéje. Mivel ember által jött a halál, ember által jön a halottak feltámadása is. Mert ahogy Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban majd mindnyájan életre is kelnek. Mindenki a maga rendje szerint: először a zsenge, Krisztus, azután, eljövetelekor, a Krisztushoz tartozók. Azután jön a vég, amikor átadja az uralmat Istennek, az Atyának, amikor majd semmivé tesz minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. Mert addig kell uralkodnia, míg valamennyi ellenségét lába alá nem veti. Utolsó ellenségként a halál semmisül meg. Mert mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy „minden alá van vetve”, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki mindent alávetett. Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát Annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenben.
Különben mi értelme van annak, hogy többen a halottakra való tekintettel felveszik a keresztséget? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg rájuk való tekintettel? És mi miért tesszük ki magunkat szüntelenül veszélynek? Nap mint nap a halállal nézek szembe. Ez úgy igaz, testvérek, mint az, hogy ti vagytok büszkeségem Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Ha csak emberi távlatokat figyelembe véve küzdöttem volna a vadállatokkal Efezusban, mi hasznom lett volna belőle? Ha nem támadnak fel a halottak, akkor „együnk-igyunk, hiszen holnap úgyis meghalunk”.
Ne ámítsátok magatokat: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” Józanodjatok ki, ahogy illik, és ne vétkezzetek többé! Némelyek, úgy tűnik, semmiféle tudással nem rendelkeznek Istenről. Ezt azért mondom, hogy szégyenkezzetek.
De – mondhatja valaki – hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jelennek meg? Esztelen! Amit elvetsz, csak akkor kel életre, ha előbb meghal. És mit vetsz? Amit elvetsz, az nem a növény, ami majd kifejlődik, hanem csupán a mag, akár búzáé, akár valami másé. De Isten olyan „testet” ad neki, amilyet meghatározott, mégpedig minden egyes magnak a neki megfelelő „testet”. Nem minden test egyforma: más az embereké, más az állatoké, más a madaraké, és más a halaké. Van mennyei test és van földi test, de más a mennyei és más a földi ragyogása. Más a Nap ragyogása, más a Hold ragyogása, és más a csillagok ragyogása, hiszen az egyik csillag ragyogása különbözik a másik csillagétól.
Így lesz a halottak feltámadása is. Pusztulásra szánva vetik el, romolhatatlanságban támad fel.
Gyalázatban vetik el, dicsőségben támad fel. Erőtlenségben vetik el, erőben támad fel. Egy emberi testet vetnek el, és egy Lélektől lefoglalt test támad fel. Ha van emberi test, akkor van Lélektől lefoglalt test is. Amint meg van írva: „Az első ember, Ádám élőlénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig életet adó Lélekké. De nem Lélektől való az első, hanem emberi; utána a Lélektől való. Az első ember földből való: por. A második ember mennyből való. Amilyen a porból való, olyanok a porból valók is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. Ahogy magunkra vettük a porból való alakját, úgy magunkra fogjuk venni a mennyeinek az alakját is.
Azt pedig állítom, testvérek: test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a pusztulás nem örökli a romolhatatlanságot. Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk mindnyájan elhunyni, de mindnyájan át fogunk alakulni. Hirtelen, egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra. Mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak fel fognak támadni romolhatatlanságban, mi pedig át fogunk alakulni. Mert e pusztulásra szánt testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. Amikor pedig ez a pusztulásra szánt romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor válik valóra, ami meg van írva: A győzelem elnyelte a halált! Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a Törvény. De hála legyen Istennek, aki győzelmet ad nekünk a mi Urunk, Jézus Krisztus által!
Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek! Tegyetek meg minél többet az Úr ügyéért mindenkor, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok az Úrban nem hiábavaló.
16 Ami a szentek javára folyó gyűjtést illeti, ti is úgy tegyetek, ahogy azt Galácia egyházainak rendeltem. A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze, ami tőle telik, hogy ne akkor kelljen gyűjteni, amikor megjövök! Amikor megérkezem, ajánlólevéllel elküldöm azokat, akiket alkalmasnak találtok, hogy adományotokat Jeruzsálembe vigyék. Amennyiben helyénvaló, hogy én is elmenjek, velem együtt fognak jönni.
Hozzátok pedig akkor jövök, ha végigmentem Makedónián. Mert Makedónián átutazom, de nálatok talán ott is maradok, vagy át is telelek, hogy ti indítsatok útnak, ahová majd megyek. Nemcsak átutazóban akarlak látni titeket, hanem remélem, hogy egy ideig ott is maradok nálatok, ha az Úr megengedi. De pünkösdig Efezusban maradok, mert nagy és sokat ígérő kapu nyílt előttem, és az ellenfél is sok.
Ha pedig megérkezik Timóteus, legyen rá gondotok, hogy félelem nélkül tartózkodhasson nálatok, mert az Úr munkáját végzi ő is, akárcsak én! Tehát senki se nézze le! Indítsátok útnak békével, hogy eljöjjön hozzám, mert várom őt a testvérekkel együtt!
Ami pedig Apolló testvért illeti, nagyon kértem őt, hogy menjen el hozzátok a testvérekkel együtt, de szilárd volt elhatározásában, hogy most nem megy. Majd szerét ejti, mihelyt alkalma lesz rá.
Vigyázzatok, álljatok szilárdan a hitben, legyetek bátrak, legyetek erősek! Minden, amit tesztek, szeretetben történjék!
Még valamit kérek tőletek, testvérek. Tudjátok, hogy Sztephanász háza népe Akhaia zsengéje, és a szentek szolgálatára odaadóan fáradoznak. Ti is engedelmeskedjetek az ilyeneknek, és mindazoknak, akik velük együtt dolgoznak és fáradoznak! Örülök Sztephanász, Fortunatus és Akhaikosz megérkezésének. Ők távollétetekben pótolnak majd benneteket, mert felüdítették mind az én lelkemet, mind a tiéteket. Becsüljétek meg az ilyen embereket!
Köszöntenek titeket Ázsia egyházai. Sokszor köszönt titeket az Úrban Aquila és Priscilla a házuknál levő gyülekezettel együtt. Köszöntenek titeket a testvérek mindnyájan. Köszöntsétek egymást szent csókkal! Köszöntésemet saját kezemmel írom: Pál.
Aki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha! Az Úr Jézus kegyelme veletek! Szeretetem legyen mindnyájatokkal Krisztus Jézusban!
1
Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus testvér Isten korintusi egyházának és mindazoknak a szenteknek, akik Akhaiában vannak:
kegyelem néktek és béke Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
Áldott legyen az Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is meg tudjunk vigasztalni másokat bármilyen nyomorúságban, annak a vigasztalásnak az erejében, amellyel Isten vigasztal minket. Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által vigasztalásunk is. Ha gyötrődünk, vigasztalásotokat és üdvösségeteket szolgálja; ha vigasztalódunk, ez is vigasztalásotokért van, mert képessé tesz benneteket ugyanazon szenvedések elviselésére, mint amelyeket mi is eltűrünk. Ami titeket illet, reményünk szilárd, mert tudjuk, hogy amint részetek van a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is.
Nem akarjuk, testvérek, hogy ne tudjatok arról a megpróbáltatásról, amelyen Ázsia tartományban keresztülmentünk. Elképesztő, erőnkön felüli teher nehezedett ránk, annyira, hogy minden reményt feladtunk a túlélést illetően. Sőt már készen álltunk a halálra, hogy ne önmagunkban legyen bizodalmunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat. Ő mentett meg minket ebből a halálos veszedelemből, és a jövőben is meg fog menteni. Benne van reményünk, hogy ezután is megszabadít, mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a nekünk adott kegyelem miatt sokan sokféleképpen adjanak hálát értünk.
Büszkeségünk lelkiismeretünk tanúsága: Istentől való őszinteséggel és tiszta szándékkal, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, főként közöttetek. Mert nem írunk nektek mást, mint amit olvastok, és meg is értetek. És remélem, teljesen meg fogjátok érteni, ahogyan részben már meg is értettetek minket, hogy mi vagyunk a ti büszkeségetek, éppúgy, amint ti a miénk a mi Urunk, Jézus napján.
Korábban ezzel a bizalommal akartam hozzátok jönni, hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben. Aztán a segítségetekkel akartam átmenni Makedóniába, és Makedóniából ismét hozzátok, hogy ti bocsássatok útra Júdeába. Amikor tehát ez volt a szándékom, vajon felelőtlen voltam? Vagy amit tervezek, azt pusztán emberi szempontok alapján tervezem? Úgy, hogy nálam az „igen” egyszersmind „nem” is? Isten a tanúm, hogy hozzátok intézett szavunk nem „igen is, meg nem is”. Mert a közöttetek általunk – általam, valamint Silvanus és Timóteus által – hirdetett Isten Fia, Jézus Krisztus nem volt „igen” és „nem”. Ellenkezőleg, benne az „igen” lett maradandóvá. Isten valamennyi ígérete benne lett „igen”. Ezért általa mondunk áment, hogy Istent dicsőítsük. Isten az, aki nekünk veletek együtt Krisztus iránti szilárdságot ad, és felkent minket. Ő meg is jelölt minket pecsétjével, és foglalóul szívünkbe adta a Lelket.
Én pedig – Isten a tanúm – az életemre mondom, hogy irántatok való kíméletből nem jöttem el újra Korintusba. Ez nem jelenti azt, hogy uralkodunk a hiteteken. Ellenkezőleg, örömötök munkatársai vagyunk, mert szilárdan álltok a hitben.
2 Arra a döntésre jutottam tehát, hogy nem megyek hozzátok ismét szomorúan. Hiszen ha én elszomorítalak titeket, akkor ki vidámít fel engem? Biztos, hogy nem az, akit én elszomorítok. Pontosan azért írtam éppen ezt, hogy amikor megérkezem, ne érjen szomorúság azok miatt, akiknek örülnöm kellett volna. Ugyanis meg vagyok győződve arról, hogy az én örömöm mindnyájatoké. Sokat gyötrődve, szorongó szívvel és könnyek között írtam nektek, nem azért, hogy elszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a túláradó szeretetet, amely irántatok él bennem.
Ha pedig valaki szomorúságot okozott, akkor nem csak nekem okozott szomorúságot, hanem – nem akarok túlozni – bizonyos mértékben mindnyájatoknak is. Elég az ilyennek az a büntetés, amit a többség mért rá. Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, nehogy a túláradó szomorúság elnyelje!
Ezért kérlek titeket, adjátok jelét nyilvánosan az iránta való szeretetnek! Mert pontosan azért írtam, hogy meggyőződjem megbízhatóságotokról: vajon mindenben engedelmesek vagytok-e. Akinek pedig megbocsátotok, annak én is. Mert amit én megbocsátottam, amennyiben volt mit megbocsátanom, értetek tettem Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán. Szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk.
Amikor Troászba érkeztem Krisztus evangéliumának ügyében, és az Úr kaput nyitott előttem, nem volt nyugalma lelkemnek, mert nem találtam Titusz testvéremet. Ezért búcsút vettem tőlük, és elmentem Makedóniába.
Hála legyen Istennek, aki bennünket Krisztusban legyőzött fogolyként diadalmenetében vezet, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert Krisztus Istenhez szálló jó illata vagyunk azoknak, akik üdvözülnek, és azoknak, akik a vesztükbe rohannak, egyaránt: ezeknek a halál illata, mely a halálba visz, azoknak az élet illata, mely az életre visz. De ki alkalmas erre? Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik kufárkodnak Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szándékkal, Isten küldötteiként Isten színe előtt, Krisztusnak engedelmeskedve szólunk.
Áldott legyen az Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is meg tudjunk vigasztalni másokat bármilyen nyomorúságban, annak a vigasztalásnak az erejében, amellyel Isten vigasztal minket. Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által vigasztalásunk is. Ha gyötrődünk, vigasztalásotokat és üdvösségeteket szolgálja; ha vigasztalódunk, ez is vigasztalásotokért van, mert képessé tesz benneteket ugyanazon szenvedések elviselésére, mint amelyeket mi is eltűrünk. Ami titeket illet, reményünk szilárd, mert tudjuk, hogy amint részetek van a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is.
Nem akarjuk, testvérek, hogy ne tudjatok arról a megpróbáltatásról, amelyen Ázsia tartományban keresztülmentünk. Elképesztő, erőnkön felüli teher nehezedett ránk, annyira, hogy minden reményt feladtunk a túlélést illetően. Sőt már készen álltunk a halálra, hogy ne önmagunkban legyen bizodalmunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat. Ő mentett meg minket ebből a halálos veszedelemből, és a jövőben is meg fog menteni. Benne van reményünk, hogy ezután is megszabadít, mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a nekünk adott kegyelem miatt sokan sokféleképpen adjanak hálát értünk.
Büszkeségünk lelkiismeretünk tanúsága: Istentől való őszinteséggel és tiszta szándékkal, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, főként közöttetek. Mert nem írunk nektek mást, mint amit olvastok, és meg is értetek. És remélem, teljesen meg fogjátok érteni, ahogyan részben már meg is értettetek minket, hogy mi vagyunk a ti büszkeségetek, éppúgy, amint ti a miénk a mi Urunk, Jézus napján.
Korábban ezzel a bizalommal akartam hozzátok jönni, hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben. Aztán a segítségetekkel akartam átmenni Makedóniába, és Makedóniából ismét hozzátok, hogy ti bocsássatok útra Júdeába. Amikor tehát ez volt a szándékom, vajon felelőtlen voltam? Vagy amit tervezek, azt pusztán emberi szempontok alapján tervezem? Úgy, hogy nálam az „igen” egyszersmind „nem” is? Isten a tanúm, hogy hozzátok intézett szavunk nem „igen is, meg nem is”. Mert a közöttetek általunk – általam, valamint Silvanus és Timóteus által – hirdetett Isten Fia, Jézus Krisztus nem volt „igen” és „nem”. Ellenkezőleg, benne az „igen” lett maradandóvá. Isten valamennyi ígérete benne lett „igen”. Ezért általa mondunk áment, hogy Istent dicsőítsük. Isten az, aki nekünk veletek együtt Krisztus iránti szilárdságot ad, és felkent minket. Ő meg is jelölt minket pecsétjével, és foglalóul szívünkbe adta a Lelket.
Én pedig – Isten a tanúm – az életemre mondom, hogy irántatok való kíméletből nem jöttem el újra Korintusba. Ez nem jelenti azt, hogy uralkodunk a hiteteken. Ellenkezőleg, örömötök munkatársai vagyunk, mert szilárdan álltok a hitben.
2 Arra a döntésre jutottam tehát, hogy nem megyek hozzátok ismét szomorúan. Hiszen ha én elszomorítalak titeket, akkor ki vidámít fel engem? Biztos, hogy nem az, akit én elszomorítok. Pontosan azért írtam éppen ezt, hogy amikor megérkezem, ne érjen szomorúság azok miatt, akiknek örülnöm kellett volna. Ugyanis meg vagyok győződve arról, hogy az én örömöm mindnyájatoké. Sokat gyötrődve, szorongó szívvel és könnyek között írtam nektek, nem azért, hogy elszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a túláradó szeretetet, amely irántatok él bennem.
Ha pedig valaki szomorúságot okozott, akkor nem csak nekem okozott szomorúságot, hanem – nem akarok túlozni – bizonyos mértékben mindnyájatoknak is. Elég az ilyennek az a büntetés, amit a többség mért rá. Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, nehogy a túláradó szomorúság elnyelje!
Ezért kérlek titeket, adjátok jelét nyilvánosan az iránta való szeretetnek! Mert pontosan azért írtam, hogy meggyőződjem megbízhatóságotokról: vajon mindenben engedelmesek vagytok-e. Akinek pedig megbocsátotok, annak én is. Mert amit én megbocsátottam, amennyiben volt mit megbocsátanom, értetek tettem Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán. Szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk.
Amikor Troászba érkeztem Krisztus evangéliumának ügyében, és az Úr kaput nyitott előttem, nem volt nyugalma lelkemnek, mert nem találtam Titusz testvéremet. Ezért búcsút vettem tőlük, és elmentem Makedóniába.
Hála legyen Istennek, aki bennünket Krisztusban legyőzött fogolyként diadalmenetében vezet, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert Krisztus Istenhez szálló jó illata vagyunk azoknak, akik üdvözülnek, és azoknak, akik a vesztükbe rohannak, egyaránt: ezeknek a halál illata, mely a halálba visz, azoknak az élet illata, mely az életre visz. De ki alkalmas erre? Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik kufárkodnak Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szándékkal, Isten küldötteiként Isten színe előtt, Krisztusnak engedelmeskedve szólunk.