1511 Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. 22 Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek. Másként hiába lettetek volna hívővé. 33 Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, 44 eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint. 55 Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. 66 Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. 77 Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak. 88 Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. 99 Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt, s arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát. 1010 De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan. Többet dolgoztam mindegyiküknél, igaz ugyan, hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van. 1111 Mindegy tehát, hogy én vagy ők: ugyanazt hirdetjük, s így lettetek hívővé. 1212 Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? 1313 Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. 1414 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem. 1515 Ráadásul még Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert Istenről azt tanúsítjuk, hogy Krisztust feltámasztotta, holott nem támasztotta fel, ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel. 1616 Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. 1717 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. 1818 Sőt azok is elvesztek, akik Krisztusban haltak meg. 1919 Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. 2020 De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül. 2121 Mivel egy ember idézte elő a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. 2222 Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel. 2323 Mindenki, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd az ő eljövetelekor mindnyájan, akik Krisztushoz tartoznak. 2424 Azután következik a vég, amikor is (Krisztus) átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. 2525 Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. 2626 Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, hiszen „mindent lába alá vetett”. 2727 Amikor arról van szó, hogy minden alá van neki vetve, természetesen kivétel az, aki mindent alávetett neki. 2828 S ha majd minden alá lesz neki vetve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben. 2929 Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük? 3030 Miért tesszük ki mi is magunkat szüntelenül veszélynek? 3131 Mindennap készen vagyok meghalni, hiszen büszkeségem vagytok, testvérek, Urunkban, Jézus Krisztusban. 3232 Mit használ nekem, hogy Efezusban – emberi módon szólva – vadállatokkal küzdöttem? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk, igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”. 3333 Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöt. 3434 Legyetek józanok, és ne vétkezzetek! Némelyek ugyanis nem ismerik az Istent. Azért mondom ezt, hogy szégyelljétek magatokat.
A feltámadt test tulajdonságai.
3535 De – kérdezhetné valaki – hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek majd elő? 3636 Ostoba! Amit elvetsz, nem hajt csírát, hacsak el nem rothad. 3737 Amit elvetsz, még nem növény, az csak azután fejlődik, hanem puszta mag, például búzaszem vagy más egyéb. 3838 Isten testet ad neki tetszése szerint, minden magnak neki megfelelő testet. 3939 Nem minden test egyforma, hanem más az emberé, más az állaté, más a madáré, más a halé. 4040 S van égi test meg földi test, de másként ragyog az égi, másként a földi. 4141 Más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, más a csillagok tündöklése, sőt az egyik csillag fénye is különbözik a másikétól. 4242 Ilyen a halottak feltámadása is. Romlásra vetik el – romlatlannak támad föl. 4343 Dicstelenül vetik el – dicsőségben támad föl. Erőtlenségben vetik el – erőben támad föl. 4444 Érzéki testet vetnek el – szellemi test támad föl. Ha van érzéki test, van szellemi is. 4545 Ahogy az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. 4646 De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, aztán következik a szellemi. 4747 Az első ember földből való, földi; a második ember a mennyből való. 4848 Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, s amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. 4949 Ezért ahogy a földi ember képét hordoztuk, a mennyeinek a képét is fogjuk hordozni.
A végső állapot.
5050 Azt még hozzáfűzöm, testvérek, hogy a test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság a romolhatatlanságot. 5151 Nos, titkot közlök veletek: Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, 5252 egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra. Amikor az megszólal, a halottak feltámadnak a romlatlanságra, mi pedig elváltozunk. 5353 Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot. 5454 Amikor a romlandó magára ölti a romlatlanságot, a halandó a halhatatlanságot, akkor teljesedik az Írás szava: A győzelem elnyelte a halált. 5555 Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? 5656 A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. 5757 De legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. 5858 Legyetek tehát állhatatosak és kitartók, szeretett testvéreim! Tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy az Úr ügyében való fáradozástok nem hiábavaló.
Befejezés.
1611 Ami a szentek javára való gyűjtést illeti, ti is úgy járjatok el, amint Galácia egyházainak meghagytam. 22 A hét első napján mindegyiktek tegye félre és gyűjtse össze, ami tőle telik, hogy ne akkor kelljen gyűjteni, ha majd megérkezem. 33 Megérkezésem után azokat, akiket alkalmasnak találtok, ajánlólevéllel elküldöm, hogy adományotokat Jeruzsálembe vigyék. 44 Ha pedig megéri, hogy én is elutazzam, akkor velem jönnek. 55 Hozzátok akkor megyek, ha átjutok Macedónián. Macedónián ugyanis átutazom. 66 Nálatok azonban, ha lehetne, maradni szeretnék egy ideig, talán a telet is ott töltöm, azután elkísérhettek további utamra. 77 Mert nemcsak úgy átutazóban szeretnélek látni benneteket. Remélem ugyanis, hogy egy kis időt nálatok tölthetek, ha az Úr megengedi. 88 Pünkösdig Efezusban maradok, 99 mert széles és sokat ígérő kapu tárult fel előttem, de sok az ellenfelem is. 1010 Ha Timóteus megérkezik, tegyétek lehetővé, hogy zavartalanul ott maradhasson, hiszen az Úr ügyében fárad, akárcsak én. 1111 Senki ne becsülje le, inkább kísérjétek el békével, hogy hozzám eljusson. Mert várom a testvérekkel együtt. 1212 Ami pedig Apolló testvért illeti, ismételten kértem, hogy menjen el hozzátok a testvérekkel, de semmiképpen sem akar most útra kelni. Mihelyt ideje engedi, azonnal megy. 1313 Vigyázzatok, tartsatok ki állhatatosan a hitben, viselkedjetek bátran, legyetek erősek. 1414 Minden dolgotokat intézzétek szeretettel. 1515 Még arra kérlek testvérek: Ismeritek Sztefanász háza népét. Ő Achája első termése, aki a szentek szolgálatára adta magát. 1616 Álljatok rendelkezésére az ilyennek, és mindenkinek, aki vele munkálkodik és fárad. 1717 Örülök, hogy Sztefanász, Fortunátusz és Achaikusz megérkezett, mert távollétetekben pótolnak titeket, 1818 s lelkileg felüdítettek engem is, benneteket is. Becsüljétek meg az ilyeneket. 1919 Ázsia egyházai köszöntenek titeket, és sokszor üdvözölnek az Úrban Aquila és Priszka is, akik vendégül látnak a házukban összejövő egész egyházzal egyetemben. 2020 Minden testvér köszönt titeket. Köszöntsétek egymást szent csókkal! 2121 Ez a saját kezű üdvözletem: Pál. 2222 Aki az Urat nem szereti, átkozott legyen! Marana tha! 2323 Urunk, Jézus (Krisztus) kegyelme legyen veletek! 2424 Szeretettel vagyok mindnyájatok iránt, Krisztus Jézusban.
A Korintusiaknak írt második levél
Címzés és üdvözlet.
111 Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timóteus testvér Isten korintusi egyházának és egész Achájában minden szentnek. 22 Kegyelem és békesség nektek Istentől, Atyánktól és Urunktól, Jézus Krisztustól! 33 Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene! 44 Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk. 55 Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven lesz részünk Krisztus révén a vigasztalásban is. 66 Mert ha szenvedünk, az a ti vigasztalásotokra és üdvösségetekre szolgál, ha vigasztalásban van részünk, abból is ti nyertek bátorítást azoknak a szenvedéseknek türelmes elviselésére, amelyeket mi is szenvedünk. 77 Szilárd tehát veletek kapcsolatban a reményünk, hiszen tudjuk, hogy nemcsak a szenvedésben vesztek velünk együtt részt, hanem a vigasztalásból is hozzánk hasonlóan részesültök. 88 Nem szeretném, testvérek, hogy ne tudjatok arról az üldöztetésről, amely Ázsiában ért bennünket: módfelett, szinte erőnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkről is lemondtunk. 99 Sőt magunkban már a halálos ítéletet is elfogadtuk, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat. 1010 Ő mentett ki bennünket a súlyos életveszélyből, és ezután is ki fog menteni. Belé vetjük minden reményünket, hogy ezentúl is mindig megment minket. 1111 De ti is segítsetek: imádkozzatok értünk, hogy a nekünk jutott kegyelemért sokak ajkáról szálljon fel hála a nevünkben.
I. VISSZATEKINTÉS
Védekezés a gyanúsításokkal szemben.
1212 Csak azzal dicsekedhetünk, amiről lelkiismeretünk tanúskodik: hogy Istennek tetsző módon, szentül és őszintén, nem evilági értelemben bölcsen, hanem Isten kegyelmében éltünk a világban, kiváltképpen tiköztetek. 1313 Nem is írunk nektek egyebet, csak amit felolvastok és megértetek. 1414 Remélem, hogy majd még egészen megértetek, amint részben már meg is értettetek minket, hogy Urunk Jézus napján mi vagyunk a ti büszkeségetek, s ti a mienk. 1515 Ebben bízva készültem már korábban hozzátok, hogy másodszor is osztályrészetekül jusson a kegyelem. 1616 Tőletek akartam átmenni Macedóniába, s Macedóniából ismét vissza akartam térni hozzátok, hogy ti kísérjetek le Júdeába. 1717 Talán könnyelmű voltam, hogy ezt terveztem? Vagy nálam a tervek csupán földi szándékból születnek, és nekem az „igen” és a „nem” mindegy? 1818 Isten a tanúnk, hogy szavainkban, amelyeket hozzátok intéztünk, nem mindegy az „igen” és a „nem”. 1919 Az Isten Fia, Jézus Krisztus ugyanis, akit mi – én, Szilvánusz és Timóteus – köztetek hirdettünk, nem volt „igen” is meg „nem” is, hanem az „igen” valósult meg benne. 2020 Isten valamennyi ígérete „igenné” vált benne. Ezért hangzik föl általa ajkunkon az „ámen” Isten dicsőségére. 2121 Isten az, aki minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban. 2222 Pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul a szívünkbe árasztotta a Lelket. 2323 Istent hívom tanúul magam mellett: csak azért nem mentem el eddig Korintusba, hogy kíméljelek titeket. 2424 Nem mintha uralkodni akarnánk rajtatok hiteteken keresztül, nem, inkább örömötökben szeretnénk közreműködni. A hitetek ugyanis szilárd.
A kímélet és a szeretet szavai.
211 Föltettem magamban, hogy nem szomorúságomban megyek ismét hozzátok. 22 Ha ugyanis elszomorítlak titeket, ki fog engem fölvidítani? Csak az, akit elszomorítottam. 33 Azért írtam nektek a levelet is, hogy amikor megérkezem, ne okozzanak szomorúságot azok, akiknek örülnöm kellene. Hiszen föltételezem rólatok, hogy az én örömöm a ti örömötök is, mindnyájatoké. 44 Szorongó szívvel, nagy aggodalmak és sűrű könnyek között írtam, nem azért, hogy szomorúságot okozzak nektek, hanem hogy lássátok, irántatok való szeretetem mennyire szívből jön. 55 Ha valaki szomorúságot okozott nekem, nem annyira nekem okozta, hanem – hogy ne túlozzak – bizonyos fokig mindnyájatoknak. 66 De elég neki a büntetés, amellyel a többség sújtotta. 77 Ti inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, nehogy nagy szomorúságában kétségbe essék. 88 Arra kérlek benneteket, tanúsítsatok iránta szeretetet. 99 Írni is azért írtam, hogy próbára tegyelek benneteket, és lássam, mindenben engedelmeskedtek-e. 1010 Akinek ti megbocsáttok, annak én is. Krisztus színe előtt már meg is bocsátottam neki kedvetekért, ha egyáltalán volt még mit megbocsátanom. 1111 Másként megejtene a sátán, hiszen ismerjük szándékait. 1212 Amikor Troászba érkeztem, hogy Krisztus evangéliumát hirdessem, a kapu nyitva állt előttem az Úrban, 1313 de lelkemnek mégsem volt nyugta, mert Titusz testvéremet nem találtam ott. Elbúcsúztam hát tőlük, és átmentem Macedóniába. 1414 Hála legyen Istennek, aki Krisztusban mindig győzelemre segít minket, és ismeretét jó illatként mindenütt elterjeszti általunk. 1515 Mert Krisztus jó illata vagyunk mi az Istennek, azok közt, akik elkárhoznak. 1616 Ezeknek a halál illata a halálra, azoknak az élet illata az életre. Ki képes erre? 1717 Mi nem tartozunk azok közé, akik Isten tanításával nyerészkednek, hanem őszintén, mintegy az Istenből beszélünk, az Isten színe előtt Krisztusban.