Ábrahám Izsáknak adta mindenét, amije volt, a mellékfeleségek fiait pedig megajándékozta, s még életében elküldte fia, Izsák mellől a Keleti vidékre.
Ábrahám halála és temetése 7Ábrahám életének napjai százhetvenöt esztendőt tettek ki. Aztán elhunyt, meghalt késő öregségben, élemedett korban, napokkal telten, és népéhez tért. Erre fiai, Izsák és Izmael eltemették a Makpéla barlangjában, amely Mamréval szemben a hetita Cohár fiának, Efronnak mezején van, amelyet Ábrahám megvásárolt Hét fiaitól. Ott temették el őt, és a feleségét, Sárát.
Halála után Isten megáldotta fiát, Izsákot, aki az úgynevezett ‘Élő és látó kútja’ mellett lakott.
Az izmaeliták családfája 12Ábrahám fiának, Izmaelnek, akit az egyiptomi Hágár, Sára szolgálója szült neki, a következő a nemzetsége. Izmael fiainak neve, nevük és származásuk szerint a következő: Izmael elsőszülötte, Nebajót, aztán Kedár, Adbeél, Mibszám, Másma, Dúma, Mássza, Hádár, Tema, Jetur, Náfis és Kedma. Ezek Izmael fiai, és ez a nevük, szállásaik és lakóhelyeik szerint; tizenkét fejedelem, törzseik szerint.
Izmael életkora százharminchét esztendő volt, amikor elhunyt, meghalt, és népéhez tért. Hevilától Súrig laktak, amely az asszírokhoz menet, Egyiptommal átellenben van. Minden testvérét megelőzve hunyt el.
Ézsau és Jákob születése 19Izsáknak, Ábrahám fiának nemzetségtörténete a következő. Izsákot Ábrahám nemzette. Amikor negyvenesztendős volt, feleségül vette Rebekkát, a mezopotámiai szír Bátuel lányát, az arám Lábán nővérét. Izsáknak azonban könyörögnie kellett az Úrhoz feleségéért, mivel meddő volt. Az Úr meg is hallgatta, és megadta Rebekkának, hogy foganjon. A magzatok azonban viaskodtak méhében, mire ő azt mondta: »Ha így kellett járnom, mi szükség volt fogannom?« Elment tehát, hogy megkérdezze az Urat. Az Úr azt felelte:
»Két nemzet van méhedben,
és két nép válik el öledből:
az egyik nép a másik fölé kerekedik,
és az idősebb szolgálni fog a fiatalabbnak.«
Ézsau eladja elsőszülöttségét 27Amikor felnövekedtek, Ézsauból ügyes vadász és mezőt járó ember lett, Jákobból pedig csendes, sátorban lakó ember. Izsák Ézsaut szerette, mert jóízűeket evett vadászatából, Rebekka viszont Jákobot szerette. Amikor Jákob egyszer főzeléket főzött, Ézsau, aki akkor jött meg fáradtan a mezőről, így szólt hozzá: »Adj nekem ebből a vörös főzetből, mert szörnyen fáradt vagyok!« – Emiatt nevezték el őt Edomnak (azaz Vörösnek). – Jákob azt mondta neki: »Add el nekem érte az elsőszülöttségedet!« Ézsau azt felelte: »Íme, úgyis meghalok, mit használ nekem az elsőszülöttség!« Jákob erre azt mondta: »Akkor esküdj is meg nekem!« Ézsau megesküdött neki, és eladta az elsőszülöttséget. Miután így kenyeret, és lencsefőzeléket kapott, evett és ivott, aztán elment, és csekélységnek tartotta, hogy eladta az elsőszülöttséget.
Izsák Gerárban 26 1Amikor pedig éhínség támadt azon a földön – az után a szárazság után, amely Ábrahám napjaiban volt –, elment Izsák Abimelekhez, a filiszteusok királyához, Gerárba. Megjelent ugyanis neki az Úr, és azt mondta: »Ne menj le Egyiptomba, hanem telepedjél meg azon a földön, amelyet majd mutatok neked, és egy ideig maradj ott! Én pedig veled leszek, és megáldalak, mert neked és utódodnak fogom adni mindezeket az országokat, teljesítve azt az esküt, amelyet atyádnak, Ábrahámnak esküvel ígértem. Megsokasítom utódodat, mint az ég csillagait, és utódaidnak adom majd mindezeket az országokat. Utódodban nyer áldást a föld minden népe, mert Ábrahám engedelmeskedett szavamnak, megtartotta parancsolataimat és rendeleteimet, megtartotta szertartásaimat és törvényeimet.« Izsák tehát Gerárban lakott.
7Amikor aztán ennek a helynek a férfiai a felesége felől kérdezősködtek, ő így felelt: »A húgom ő.« Félt ugyanis megmondani, hogy a felesége, mert attól tartott, hogy annak szépsége miatt megölik őt. Amikor már sok nap elmúlt, miközben ott tartózkodott, egyszer Abimelek, a filiszteusok királya kitekintett az ablakon, és meglátta, hogy kedveskedik Rebekkával, a feleségével. Odahívatta erre őt, és azt mondta neki: »Nyilvánvaló, hogy a feleséged ő. Miért hazudtad húgodnak?« Ekkor így felelt: »Féltem, hogy meghalok miatta.« Azt mondta erre Abimelek: »Miért szedtél rá minket? Valaki a nép közül elcsábíthatta volna a feleségedet, s nagy bűnt hoztál volna ránk!« Megparancsolta tehát az egész népnek: »Aki ennek az embernek a feleségét érinti, halállal lakol!«
Izsák aztán vetett azon a földön, s százannyit aratott abban az esztendőben, mert megáldotta őt az Úr. Meg is gazdagodott, és egyre csak gyarapodott, növekedett, míg végül igen tehetőssé lett: volt neki juhnyája, marhacsordája és igen sok szolgája.
A filiszteusok ezért irigykedtek rá, 15és azokat a kutakat, amelyeket atyjának, Ábrahámnak szolgái ástak Ábrahám napjaiban, mind betömték, behányták földdel, úgyhogy maga Abimelek mondta Izsáknak: »Távozz el tőlünk, mert túl hatalmas lettél számunkra!«
Erre eltávozott, hogy Gerár völgyébe menjen, és ott lakjon. Aztán újra kiásta azokat a kutakat, amelyeket apjának, Ábrahámnak napjaiban ástak, s amelyeket annak halála után a filiszteusok betömtek. Ugyanazokat a neveket adta nekik, amelyeket egykor az apja adott nekik. Izsák szolgái a völgyben is ástak, és megtalálták ott az élő víz kútját. De ott is civakodni kezdtek Gerár pásztorai Izsák pásztoraival: »Miénk a víz!« Ezért arról, ami ott történt, elnevezte a kutat Eszeknek (azaz Civakodásnak), mivel civakodtak vele. Másikat is ástak, amiatt is civakodtak, ezért elnevezte azt Szitnának (azaz Ellenségeskedésnek). Erre elment onnan, és ásott egy másik kutat. Emiatt nem civakodtak, elnevezte tehát Rehobótnak (azaz Tágas térnek) mondván: »Most tágas teret adott az Úr nekünk, s megadta, hogy sokasodjunk ezen a földön.«
Izsák Beersebában Onnan aztán felment Beersebába. Ott még azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és azt mondta:
»Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene.
Ne félj, mert én veled vagyok:
megáldalak, és megsokasítom utódodat
szolgámnak, Ábrahámnak kedvéért!«
26Amikor aztán odajött Gerárból Abimelek, és a barátja, Achuzát, valamint hadvezére, Píkol, Izsák így szólt hozzájuk: »Miért jöttetek hozzám, ahhoz az emberhez, akit gyűlöltök, s elkergettetek magatok közül?« Azok így feleltek: »Láttuk, hogy veled van az Úr, ezért azt mondtuk: Legyen eskü köztünk, kössünk szövetséget, hogy nem teszel semmi rosszat ellenünk, mint ahogy mi sem bántottuk semmidet, és semmit sem tettünk ártalmadra, hanem békességgel bocsátottunk el téged, akit naggyá tett az Úr áldása!« Erre ő lakomát készített nekik, aztán ettek és ittak. Reggel pedig felkeltek, esküt tettek egymásnak, aztán Izsák elbocsátotta őket békességgel a lakóhelyükre.
És íme, még aznap eljöttek Izsák szolgái, és hírt hoztak neki a kútról, amelyet ástak: »Találtunk vizet.« Erre ő elnevezte azt Sebuának (ami Bőséget jelent), ezért a városnak Beerseba a neve mind a mai napig.
34Ézsau pedig negyvenesztendős korában feleségül vette Juditot, a hetita Beeri lányát, és Bászemátot, a hetita Élon lányát. Mindketten keserűséget okoztak Izsák és Rebekka lelkének.
Jegyzetek
25,1 A családfa zsidókkal rokon törzsek neveit tartalmazza.
25,7 Ábrahám 100 évet élt az ígéretek elnyerése után (vö. Ter 12,4), élete így teljes volt.
25,12 Izmaeltől is 12 törzs származott (vö. Ter 20,22-24: Náhortól is).
25,19 Izrael meddő anyái (Sára, Rebekka, Anna, Erzsébet) anyaságukat Istennek köszönhetik. Gyermekeik sajátos küldetést kapnak.
25,27 Ézsau az edomiták ősatyja, akiket a zsidók Dávid király idejében leigáztak.
26,1 A nomádoknak nem voltak jogaik a letelepedett lakossággal szemben. A filiszteusok csak Kr. e. 1200 körül érkeztek Kánaán földjére, említésük itt anakronizmus. Gerar a mai Gáza környékén volt.
26,7 A már ismert elbeszélés (Ter 12,10-20; 20,1-18) harmadik változata.
26,15 A nomád Izsák ismét enged a letelepült lakosság nyomásának.
26,26 Beerseba nevének újabb magyarázata (vö. Ter 21,22-32).
26,34 Ézsau magát zárta ki az Istennel kötött szövetségből idegen nőkkel kötött házasságai által.
Elifáz második beszéde
Minden ember bűnös 15 És felelt a temáni Elifáz, és ezt mondta:
»Úgy felel-e a bölcs, mintha szélnek beszélne,
és megtöltheti-e bensőjét hevességgel?
Olyannal feleselsz, aki nem hasonló hozzád,
és olyasmit beszélsz, amiből nincsen hasznod.
Amennyire rajtad áll, lerontod a félelmet,
és megszünteted az áhítatot Isten előtt.
Mivel gonoszságod tanítja a szádat,
s az istenkáromlók nyelvét követed,
azért önnön szád kárhoztat téged és nem én,
saját ajkaid érvelnek ellened!
Vajon te születtél-e első embernek
s a halmok előtt jöttél-e létre?
Be vagy-e avatva Isten terveibe,
és bölcsessége nálad alábbvaló-e?
Mit tudsz, hogy ne tudnánk mi is?
Mit értesz, hogy ne értenénk mi is?
Közöttünk van ősz is, meg élemedett,
atyádnál is jóval idősebb!
Kevés neked az Isten vigasztalása?
Gonosz szavaid ezt is meghiúsítják.
Miért ragad el indulatod,
és miért villog szemed,
mintha nagyokat gondolnál?
Miért fuvalkodik fel lelked Isten ellen,
hogy ilyen szavakat engedsz ki szádból?
Mi is az ember, hogy hiba nélkül legyen,
s az asszony szülötte, hogy igaznak látsszék?
Íme, szentjei között sincsen változhatatlan,
még az egek sem tiszták az ő szemében.
Annál kevésbé az undok, a romlott ember,
ki issza az igaztalanságot, mint a vizet.
Elbeszélem neked, hallgass rám!
Megjelentem neked, amit láttam,
amit bölcsek hirdetnek,
és atyáik előttük el nem titkoltak,
– a föld akkor még csak az övék volt,
és idegen nem fordult meg náluk –
a gonosz egész életében gyötrődik,
és a zsarnok éveinek száma bizonytalan.
Félelmes hang cseng mindig fülében,
és békesség idején is folyton ármányt gyanít.
Nem mer a sötétből a világosságra jönni,
mindenhol kardot sejt.
Amikor elmegy kenyeret keresni,
tudja, hogy a sötétség napja kezénél van.
Aggasztja a szükség, bekeríti a szorongás,
úgy, mint a királyt, aki csatára készül,
mert kinyújtja kezét Isten ellen
és dacol a Mindenhatóval;
rohamra megy ellene merev nyakkal,
domború pajzsok tömött sorával.
Kövérség födi arcát,
és háj lóg le ágyékáról;
és letelepedett elpusztult városokban,
elhagyott házakban,
amelyeket rombadőlésre ítéltek.
Nem marad gazdag, és vagyona nem állandó,
nem ver gyökeret a földben.
Nem menekszik meg a sötétségből;
hajtásait láng perzseli,
s elenyészik szája leheletétől.
Ne higgye hiába, tévedéstől megejtve,
hogy valami áron meg lehet őt váltani;
mielőtt napjai betelnének,
tönkremegy, és keze elszárad.
Olyan, mint a szőlőtő, amely lehullatja éretlen bogyóit,
mint az olajfa, amely elhányja virágát;
mert a gonoszok gyülekezete terméketlen,
és tűz emészti a vesztegetést készséggel elfogadók sátrait,
azt, aki bajt fogan, bűnt szül,
és cselt érlel méhében.«
Jób válasza: 16,1-17,16
A részvétlen vigasztalók 16 És felelt Jób, és ezt mondta:
»Ilyesfélét már többször hallottam;
terhemre való vigasztalók vagytok ti mindannyian!
Véget értek-e tehát a széllelbélelt szavak?
Vagy valami bajod van, hogy beszélned kell?
Beszélhetnék én is éppúgy, mint ti,
bárcsak a helyemben lennétek!
Részvétemet irántatok én is szép szavakba önteném,
és csóválnám fejemet fölöttetek.
Erőt öntenék belétek számmal,
és mozgatnám ajkamat, mintha szánnálak titeket.
7 De mitévő legyek? Ha szólok, nem enyhül fájdalmam;
ha hallgatok, nem hagy el engem.
Immár elnyomott engem a fájdalom,
és semmivé lett minden tagom;
ellenem tanúskodnak ráncaim,
és hazug ellenség támad, ki szemembe vádol;
egybegyűjtötte haragját ellenem,
és fenyegetve vicsorgatta rám fogait,
félelmetes szemeket meresztett rám ellenségem.
Kitátották ellenem szájukat,
szitkozódva arcul ütöttek,
kínjaimmal töltötték be étvágyukat.
Gonosznak szolgáltatott ki engem Isten,
és bűnösök kezére adott.
Jólétben éltem valaha, de hirtelen összezúzott engem,
nyakon ragadott és összetört engem;
céltáblául tűzött ki magának.
Lándzsái röpködnek körülöttem,
ágyékomat kímélet nélkül hasogatja,
beleimet kiontja a földre.
Sebet seb után ejt rajtam,
rám támad, mint valami hős.
Zsákot varrtam bőrömre
és testemet hamuval borítottam.
Arcom megdagadt a sírástól,
sötét árny ül szempillámon.
És mindezt szenvedem,
holott kezem mocsoktalan,
és tiszta az imádságom Istenhez.
19 El ne takard, föld, a véremet,
és ne találjon benned rejtekhelyet kiáltásom!
Mert íme, van tanúm a mennyben,
és bizonyságom a magasságban.
Barátaim szószátyárok,
Istenhez sír fel szemem!
Bár tenne valaki igazságot Isten és ember között,
úgy, mint igazságot tesznek ember és társa között!
Mert íme, kevés esztendő múltával
elindulok az úton, amelyen vissza nem térhetek.
Jegyzetek
16,7 A versek értelme nem világos. Talán így kell értenünk: Isten Jóbot ártatlansága ellenére fájdalommal sújtotta, és ő nem tud rájönni, hogy miért. Keserű szavakkal részletezi helyzetét, megismételve azt, hogy hogyan vádolták meg, és hogyan vált megvetetté. Ellenségeit úgy mutatja be, mint feldühödött csőcseléket, amely szünet nélkül gyötri őt.
16,19 El ne takard, föld, a véremet: élt az a meggyőződés, hogy ha ártatlan ember vére a földre hullik, a föld nem issza be, és így az folyamatosan bosszúra vár.