25
Ábrahám pedig ismét vőn magának feleséget, kinek neve Ketúráh vala.
És az szűlé néki Zimránt, Joksánt, Médánt, Midiánt, Isbákot és Suakhot.
(1Krón 1,32)
Joksán pedig nemzé Sébát, és Dédánt. Dédánnak pedig fiai valának: Assurim, Letúsim és Leummim.
S Midiánnak fiai: Éfah, Éfer, Hánok, Abida és Eldaah: Mind ezek Ketúráhnak fiai.
Valamije pedig Ábrahámnak vala, mindazt Izsáknak adta vala.
(1Móz 24,36)
Az ágyasok fiainak pedig, a kik Ábraháméi valának, ada Ábrahám ajándékokat, és elküldé azokat az ő fia mellől, Izsák mellől még éltében napkelet felé, napkeleti tartományba.
S ezek Ábrahám élete esztendeinek napjai, melyeket élt: száz hetvenöt esztendő.
És kimúlék és meghala Ábrahám, jó vénségben, öregen és betelve az élettel, és takaríttaték az ő népéhez.
(1Móz 15,15;35,29)
És eltemeték őt Izsák és Ismáel az ő fiai a Makpelá barlangjában, Efronnak, a Khitteus Czohár fiának mezejében, mely Mamré átellenében van.
Abban a mezőben, melyet Ábrahám a Khéth fiaitól vett vala: ott temettetett el Ábrahám és az ő felesége Sára.
Lőn pedig Ábrahám halála után, megáldá Isten az ő fiát Izsákot; Izsák pedig lakozék a Lakhai Rói forrásánál.
(1Móz 16,14;24,62)
Ezek pedig Ábrahám fiának Ismáelnek nemzetségei, a kit az Égyiptombeli Hágár a Sára szolgálója szűlt vala Ábrahámnak.
Ezek az Ismáel fiainak nevei, nevök s nemzetségök szerint: Ismáelnek elsőszülötte Nebájót, azután Kédar, Adbeél és Mibszám.
(1Krón 1,29)
És Misma, Dúmah és Massza.
Hadar, Théma, Jetúr, Náfis és Kedmah.
Ezek az Ismáel fiai, és ezek azoknak nevei udvaraikban, falvaikban; tizenkét fejedelem az ő nemzetségök szerint.
(1Móz 17,20)
Ezek pedig az Ismáel életének esztendei: száz harminczkét esztendő. És kimúlék és meghala, és takaríttaték az ő népéhez.
Lakoztak pedig Havilától fogva Súrig, a mely Égyiptom átellenében van, a merre Assiriába mennek. Minden atyjafiával szemben esett az ő lakása.
(1Móz 16,12)
Ezek pedig Izsáknak az Ábrahám fiának nemzetségei: Ábrahám nemzé Izsákot.
Izsák pedig negyven esztendős vala, a mikor feleségűl vette Rebekát a Siriából való Bethuélnek leányát, Mésopotámiából, a Siriából való Lábánnak húgát.
És könyörge Izsák az Úrnak az ő feleségéért, mivelhogy magtalan vala, és az Úr meghallgatá őt: és teherbe esék Rebeka, az ő felesége.
(Róm 9,10)
Tusakodnak vala pedig a fiak az ő méhében. Akkor monda: Ha így van, miért vagyok én így? Elméne azért, hogy megkérdezze az Urat.
És monda az Úr őnéki: Két nemzetség van a te méhedben; és két nép válik ki a te belsődből, egyik nép a másik népnél erősebb lesz, és a nagyobbik szolgál a kisebbiknek.
És betelének az ő szülésének napjai, és ímé kettősök valának az ő méhében.
És kijöve az első; vereses vala, mindenestől szőrös, mint egy lazsnak; azért nevezék nevét Ézsaúnak.
Azután kijöve az ő atyjafia, kezével Ézsaú sarkába fogódzva; azért nevezék nevét Jákóbnak. Izsák pedig hatvan esztendős vala, a mikor ezek születének.
(Hós 12,3)
És felnevekedének a gyermekek, és Ézsaú vadászathoz értő mezei ember vala; Jákób pedig szelíd ember, sátorban lakozó.
Szereti vala azért Izsák Ézsaút, mert szájaíze szerint vala a vad; Rebeka pedig szereti vala Jákóbot.
Jákób egyszer valami főzeléket főze, és Ézsaú megjövén elfáradva a mezőről,
Monda Ézsaú Jákóbnak: Engedd, hogy ehessem a veres ételből, mert fáradt vagyok. Ezért nevezék nevét Edomnak.
Jákób pedig monda: Add el hát nékem azonnal a te elsőszülöttségedet.
És monda Ézsaú; Ímé én halni járok, mire való hát nékem az én elsőszülöttségem?
(Ésa 22,13)
És monda Jákób: Esküdjél meg hát nékem azonnal, és megesküvék néki és eladá az ő elsőszülöttségét Jákóbnak.
(Zsid 12,16)
S akkor Jákób ada Ézsaúnak kenyeret, és főtt lencsét, és evék és ivék, és felkele és elméne. Így veté meg Ézsaú az elsőszülöttséget. 26
Lőn pedig éhség az országban, amaz első éhség után, mely Ábrahám idejében vala. Elméne azért Izsák Abimélekhez a Filiszteusok királyához Gérárba.
(1Móz 12,10)
Mert megjelent vala néki az Úr és ezt mondotta vala: Ne menj alá Égyiptomba! lakjál azon a földön, melyet mondándok tenéked.
Tartózkodjál ezen a földön, és én veled leszek és megáldalak téged; mert tenéked és a te magodnak adom mind ezeket a földeket, hogy megerősítsem az esküvést, melylyel megesküdtem Ábrahámnak a te atyádnak.
És megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és a te magodnak adom mind ezeket a földeket: és megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei;
(1Móz 12,3;22,18)
Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet.
Lakozék azért Izsák Gérárban.
És mikor annak a helynek lakosai az ő felesége felől kérdezősködének, azt mondja vala: én húgom ő. Mert fél vala azt mondani: én feleségem; gondolván: nehogy megöljenek engem e helynek lakosai Rebekáért, mivelhogy szép ábrázatú ő.
És lőn idő multával, hogy Abimélek a Filiszteusok királya kitekintvén az ablakon, látá Izsákot enyelegni Rebekával az ő feleségével.
Kiálta azért Abimélek Izsáknak, és monda: Ímé bizony feleséged ő; hogyan mondhattad tehát: húgom ő!? És monda neki Izsák: Mert azt gondolám, netalán még meg kell halnom miatta.
És monda Abimélek: Miért mívelted ezt mi velünk? Kevésbe múlt, hogy feleségeddel nem hált valaki a nép közűl, és bűnt hoztál volna mi reánk.
Parancsola azért Abimélek mind az egész népnek, ezt mondván: A ki ezt az embert vagy ennek feleségét illeténdi, bizonynyal meg kell halnia.
És vete Izsák azon a földön, és lett néki abban az esztendőben száz annyia, mert megáldá őt az Úr.
(Luk 8,8)
És gyarapodék az a férfiú, és elébb-elébb megy vala a gyarapodásban, mígnem igen nagygyá lőn.
És vala néki apró és öreg barma és sok cselédje, s irigykedének ezért reá a Filiszteusok.
És mindazokat a kútakat, melyeket az ő atyjának szolgái Ábrahámnak az ő atyjának idejében ástak vala, behányák a Filiszteusok, és betölték azokat földdel.
És monda Abimélek Izsáknak: Menj el közűlünk, mert sokkal hatalmasabbá lettél nálunknál.
Elméne azért onnan Izsák, és Gérár völgyében voná fel sátrait, és ott lakék.
És ismét megásá Izsák a kútakat, a melyeket ástak vala az ő atyjának Ábrahámnak idejében, de a melyeket Ábrahám holta után behánytak vala a Filiszteusok, és azokkal a nevekkel nevezé azokat, a mely neveket adott vala azoknak az ő atyja.
Izsák szolgái pedig ásnak vala a völgyben, és élő víznek forrására akadának ott.
Gérár pásztorai pedig versengének Izsák pásztoraival, mondván: Miénk a víz. Ezért nevezé a kútnak nevét Észeknek, mivelhogy czivakodtak vala ő vele.
Más kútat is ásának s azon is versengének, azért annak nevét Szitnának nevezé.
És tovább vonula onnan és ása más kútat, a mely miatt nem versengének; azért nevezé nevét Rehobóthnak, és monda: Immár tágas helyet szerzett az Úr minékünk, és szaporodhatunk a földön.
Felméne pedig onnan Beérsebába.
És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért.
Oltárt építe azért ott, és segítségűl hívá az Úrnak nevét, s felvoná ott az ő sátorát; Izsák szolgái pedig kútat ásának ottan.
Abimélek pedig elméne ő hozzá Gérárból és Akhuzzáth az ő barátja, meg Pikhól az ő hadvezére.
És monda nékik Izsák: Miért jöttetek én hozzám, holott gyűlöltök engem s elűztetek magatok közűl?
Ők pedig mondák: Látván láttuk, hogy az Úr van te veled, és mondánk: legyen esküvés mi közöttünk, köztünk és te közötted; és kössünk frigyet teveled,
Hogy minket gonoszszal nem illetsz, valamint mi sem bántottunk téged, és a mint csak jót cselekedtünk veled, és békességgel bocsátottunk el magunktól. Te már az Úr áldott embere vagy.
Akkor vendégséget szerze nékik és evének és ivának.
(1Móz 31,54)
Reggel pedig felkelvén, egymásnak megesküvének, és elbocsátá őket Izsák, és elmenének ő tőle békességgel.
Ugyanaz nap eljövének az Izsák szolgái, és hírt hozának néki a kút felől, melyet ástak vala; és mondának néki: Találtunk vizet.
S elnevezé azt Sibáhnak: Azokáért annak a városnak neve Beérseba mind e mai napig.
És mikor Ézsaú negyven esztendős vala, feleségűl vevé Jehudithot, a Khitteus Beéri leányát, és Boszmátot a Khitteus Elon leányát.
És ők valának Izsáknak és Rebekának lelke keserűsége.
(1Móz 27,46)
15
Majd felele a Témánból való Elifáz és monda:
Vajjon a bölcs felelhet-é ilyen szeles tudománynyal, és megtöltheti-é a hasát keleti széllel?
(Péld 22,23; Zsolt 17,4;119,120)
Vetekedvén oly beszéddel, a mely nem használ, és oly szavakkal, a melyekkel semmit sem segít.
Te már semmivé akarod tenni az Isten félelmét is; és megkevesbíted az Isten előtt való buzgólkodást is!
(Jób 4,6)
Mert gonoszságod oktatja a te szádat, és a csalárdok nyelvét választottad.
(Jób 34,35-37)
A te szád kárhoztat téged, nem én, és a te ajakaid bizonyítanak ellened.
Te születtél-é az első embernek; elébb formáltattál-é, mint a halmok?
(2Móz 22,20.5Móz;13,12.16)
Az Isten tanácsában hallgatóztál-é, és a bölcseséget magadhoz ragadtad-é?
(Ésa 40,13.14; Róm 11,34)
Mit tudsz te, a mit mi nem tudunk, és mit értesz olyat, a mi nálunk nem volna meg?
(Jób 12,2;32,12)
Ősz is, agg is van közöttünk, jóval idősebb a te atyádnál.
(Jób 12,12;32,7.12)
Csekélységek-é előtted Istennek vigasztalásai, és a beszéd, a mely szeliden bánt veled?
Merre ragadt téged a szíved, és merre pillantottak a te szemeid?
(Zsolt 32,3.5; Péld 28,13)
Hogy Isten ellen fordítod a te haragodat, és ilyen szavakat eresztesz ki a szádon?
Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, a ki asszonytól születik?
(Jób 9,20.1Kir;8,46)
Ímé, még az ő szenteiben sem bízok, az egek sem tiszták az ő szemében:
Mennyivel kevésbbé az útálatos és a megromlott ember, a ki úgy nyeli a hamisságot, mint a vizet?!
(Jób 34,7)
Elmondom néked, hallgass rám, és a mint láttam, úgy beszélem el;
A mit a bölcsek is hirdettek, és nem titkoltak el, mint atyáiktól valót;
A kiknek egyedül adatott vala a föld, és közöttük idegen nem megy vala.
Az istentelen kínozza önmagát egész életében, és az erőszakoskodó előtt is rejtve van az ő esztendeinek száma.
(Ésa 57,20)
A félelem hangja cseng az ő füleiben; a békesség idején tör rá a pusztító!
(Zsolt 53,6.2Kir;7,6.7)
Nem hiszi, hogy kijut a sötétségből, mert kard hegyére van ő kiszemelve.
(Jób 13,4;15,4.10)
Kenyér után futkos, hogy hol volna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja.
Háborgatják őt a nyomorúság és rettegés; leverik őt, mint valami háborúra felkészült király.
Mert az Isten ellen nyujtotta ki kezét, és erősködött a Mindenható ellen;
Kinyujtott nyakkal rohant ellene, domború pajzsainak fellege alatt.
(Jób 12,12.13)
Mivel befedezte az arczát kövérséggel, és hájat borított tomporára;
(Zsolt 73,7)
És lakozott elrombolt városokban; lakatlan házakban, a melyek dűlőfélben vannak:
(Jób 12,12.13)
Meg nem gazdagodik, vagyona meg nem marad, jószága nem lepi el a földet.
Nem menekül meg a setétségtől, sarjadékát láng perzseli el, és szájának lehelletétől pusztul el.
Ne higyjen a hívságnak, a ki megcsalatott, mert hívság lészen annak jutalma.
(Jób 15,9.10)
Nem idejében telik el élete, és az ága ki nem virágzik.
Lehullatja, mint a szőlővessző az ő egresét, elhányja, mint az olajfa az ő virágát.
(Zsolt 1,4)
Mert a képmutató házanépe meddő, és tűz emészti meg az ajándékból való sátrakat.
Nyomorúságot fogan, álnokságot szül, és az ő méhök csalárdságot érlel.
(Zsolt 7,15-17; Ésa 59,4-10)
16
Felele pedig Jób, és monda:
Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
(Jób 13,4)
Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?
(Jób 15,4;5,16)
Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
(Jób,16 20.)
Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.
Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?
(Jób 17,4)
Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
(Jób 1,19)
Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.
(Jób 2,7.8;7,5)
Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
(Jób 30,21; Siral 2,5)
Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.
Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
(Jób 2,6)
Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.
(1Móz 2,7; Csel 14,15)
Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
(Jób 7,5;14,15)
Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
(Jób 2,8;11,13;Jób 7,5)
Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;
(Jób 17,6)
Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
(Jób 2,3;10,7)
Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
(Jób,16 4. Jób 6,15. 17,1.)
Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.
Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.
(Jób 9,25)
Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
Hogy járj a jóknak útjokon, és az igazaknak ösvényeit kövessed.
(Ésa 57,15)
Mert az igazak lakják a földet, és a tökéletesek maradnak meg rajta.
(Zsolt 37,22.29)
A gonoszok pedig a földről kivágattatnak, és a hitetlenül cselekedők kiszaggattatnak abból.
(Jób 18,17-21)