Erre Ábrahám kora reggel felkelt, megnyergelte szamarát, maga mellé vette két szolgáját és a fiát, Izsákot, s miután fát hasogatott az egészen elégő áldozathoz, elindult arra a helyre, amelyet Isten mondott neki. A harmadik napon, amikor felemelte szemét, meglátta azt a helyet a távolban. Azt mondta erre szolgáinak: »Várjatok itt a szamárral; én meg a gyermek elmegyünk amoda, s miután imádkoztunk, visszatérünk hozzátok!«
Vette tehát az egészen elégő áldozathoz való fát, feltette a fiára, Izsákra, ő pedig a tüzet és a kardot vitte a kezében. Amint így ketten együtt mentek, azt mondta Izsák az apjának, Ábrahámnak: »Apám!« Ő válaszolt: »Mit akarsz, fiam?« »Íme – mondta a fiú –, itt a tűz meg a fa, de hol van az egészen elégő áldozat?« Ábrahám azt felelte: »Fiam, Isten majd gondoskodik magának egészen elégő áldozatról!«
Így mentek ketten együtt, míg végül eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mutatott neki. Ábrahám oltárt épített ott, elrendezte rajta a fát, s miután megkötözte a fiát, Izsákot, feltette az oltárra, a farakásra. Aztán Ábrahám kinyújtotta kezét, és megfogta a kardot, hogy feláldozza a fiát. De íme, az Úr angyala kiáltott a mennyből, és azt mondta: »Ábrahám, Ábrahám!« Ő azt felelte: »Itt vagyok!« Azt mondta erre neki: »Ne nyújtsd ki kezed a gyermekre, és ne árts neki semmit! Most már tudom, hogy féled Istent, s a kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél!« Erre Ábrahám felemelte a szemét, s meglátott maga mögött egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Elhozta, és a fia helyett azt áldozta fel egészen elégő áldozatul. Annak a helynek ezért ezt a nevet adta: »Az Úr gondoskodik!« Azért mondják mindmáig: »A hegyen majd gondoskodik az Úr!«
Majd másodszor is megszólította az Úr angyala Ábrahámot a mennyből, és azt mondta: »Önmagamra esküszöm – mondja az Úr –, hogy mivel ezt megtetted, s a kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél, megáldalak, és megsokasítom ivadékodat, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövenyét: utódod birtokolni fogja ellenségeinek kapuit, és a te utódodban nyer áldást a föld minden népe, mivel engedelmeskedtél szavamnak!«
Erre Ábrahám visszatért szolgáihoz, elindultak, és elmentek együtt Beersebába; Ábrahám ezután Beersebában lakott.
Ábrahám rokonsága Miután ezek így végbementek, hírül hozták Ábrahámnak, hogy Melka szintén szült fiakat Náchornak, a fivérének: Húszt, az elsőszülöttet, Búzt, ennek öccsét, továbbá Kámuelt, Arám atyját, Kászedet, Azáut, valamint Feldást, Jedláfot és Bátuelt, akitől Rebekka született: ezt a nyolcat szülte Melka Náchornak, Ábrahám fivérének. Mellékfelesége pedig, akit Reumának hívtak, Tábét, Gáhámot, Táhást és Maákát szülte.
Sára halála és temetése 23 1Sára százhuszonhét esztendeig élt, aztán meghalt Kirját-Arbában – azaz Hebronban –, Kánaán földjén. Ábrahám odament, hogy meggyászolja és elsirassa.
Amikor azután felkelt a halotti szertartástól, így szólt Hét fiaihoz: »Jövevény és idegen vagyok én nálatok, adjatok nekem sírnak birtokot köztetek, hogy eltemethessem halottamat!« Hét fiai azt felelték: »Hallgass meg minket, uram! Isten fejedelme vagy te közöttünk! Sírjaink közül a legkiválóbban temesd el halottadat! Senki sem fogja neked megtiltani közülünk, hogy sírjába temesd halottadat.«
Felkelt erre Ábrahám, s meghajtotta magát a föld népe, vagyis Hét fiai előtt. Azt mondta nekik: »Ha úgy tetszik nektek, hogy eltemessem halottamat, hallgassatok meg engem, s járjatok közben értem Efronnál, Szeor fiánál, hogy adja ide nekem Makpéla barlangját, amely a szántóföldje végében van. Adja el nekem teljes áron sírnak birtokul, a ti színetek előtt!« 10Efron éppen Hét fiai között tartózkodott. Azt felelte tehát a hetita Efron Ábrahámnak, Hét összes fiainak hallatára, akik városának kapujába jöttek: »Ne úgy legyen, uram! Inkább hallgasd meg, amit mondok: odaajándékozom én neked a szántót és a rajta lévő barlangot népem fiainak jelenlétében – temesd csak el halottadat!«
Meghajtotta erre magát Ábrahám a föld népe előtt, és így szólt Efronhoz a föld népe előtt: »Kérlek, hallgass meg: pénzt adok én a szántóért! Fogadd el, és úgy temetem el oda halottamat!« Azt felelte erre Efron Ábrahámnak: »Uram, hallgass meg! A föld négyszáz sékel ezüstöt ér: ez az ára köztem és közted, ugyan mi az? Temesd csak el halottadat!«
Engedett Ábrahám Efronnak, és kimérte a pénzt, amelyet Efron Hét fiainak hallatára kívánt, a négyszáz sékel ezüstöt, amint szokás volt a kereskedőknél.
Így szállt Efron egykori szántója, amely Makpélában volt, Mamréval szemben, mind maga, mind a barlangja és valamennyi fája körös-körül egész határában Ábrahámra birtokul, Hét fiainak és mindazoknak a színe előtt, akik városának kapujába jöttek. Ezek után Ábrahám eltemette a feleségét, Sárát Makpéla mezejének barlangjában, Mamréval – azaz Hebronnal – szemben, Kánaán földjén. Így szállt át a szántó és a rajta levő barlang Hét fiairól Ábrahámra, sírnak való birtokul.
Jegyzetek
22,1 A történet tanítása kettős: dicséri Ábrahám végsőkig menő istenszeretetét, és egyszersmind hangsúlyozza, hogy Izrael Istene (ellentétben a kánaániak bálványaival) nem fogad el gyermekáldozatot.
22,2 Mória a jeruzsálemi templom hegyének neve (később kerülhetett bele az elbeszélésbe).
23,1 Ábrahám megvásárolja az első földdarabot Kánaánban: Sára sírhelyét.
23,10 A hivatalos ügyeket a városkapuban intézték.
Szófár első beszéde: 11,-20
Isten nagysága 11 És felelt a naámai Szófár, és ezt mondta:
»Válasz nélkül maradjon-e a bőbeszédű,
vagy a fecsegőnek legyen-e igaza?
Egyedül előtted hallgassanak az emberek,
s amikor gúnyolod a többieket, senki se utasítson rendre?
Úgy mondtad: ‘Szavaim kifogástalanok,
és szeplő nélkül állok Előtted!’
Bár csak beszélne Isten veled,
és nyitná meg ajkait ellened,
6 és mutatná meg neked a bölcsesség titkait
– mert sokféle az ő törvénye –,
akkor belátnád, hogy sokkal kevesebbet szenvedsz el tőle,
mint ahogy bűnöd megérdemli.
Talán megérted Isten lábnyomait,
és elérsz a Mindenható tökéletességéig?
8 Magasabb az az égnél – mit is tehetnél?
Mélyebb az alvilágnál – hogy ismernéd meg?
Mértéke hosszabb a földnél
és szélesebb a tengernél.
Ha felborít, bezár vagy kényszerít,
ki tud vele szembeszállni?
Mert ő ismeri az emberek hitványságát,
és látva a bűnt, nemde tekintetbe veszi!
A balga férfi felfuvalkodik kevélységében,
s azt hiszi, hogy mint a vadszamár csikója, szabadnak született!
Te pedig, ha megerősíted szívedet
és kitárod hozzá kezedet,
és ha bűn tapad kezedhez, elveted magadtól,
és nem tűrsz sátradban jogtalanságot:
akkor szeplőtelenül emelheted fel arcodat,
állhatsz szilárdan és nem kell félned.
Akkor elfelejtheted nyomorúságodat,
úgy gondolsz majd rá, mint az elfolyt vizekre.
Ragyogó lesz estéd, mintha dél lenne,
s amikor azt hiszed, hogy elenyésztél,
feltámadsz, mint a hajnali csillag;
és jó kedvvel leszel, remény lesz előtted,
körültekintesz és nyugton térhetsz pihenőre.
Lefekhetsz és senki sem riaszt,
és sokan keresik majd kegyedet.
A gonoszok szemei azonban elepednek,
és menedékük elvész tőlük;
a reményük pedig olyasvalami, amitől a lélek visszariad.«
Jób válasza: 12,1-14,22
Isten hallgatása 12 Erre Jób így válaszolt:
»Tehát csak ti vagytok-e emberek,
és veletek kihal a bölcsesség?
Nekem is van eszem, úgy mint nektek;
nem is vagyok nálatok alábbvaló,
mert ki nem tudja azt, amit ti tudtok?
Kikacagja a saját barátja
azt, aki Istenhez kiáltott és meghallgatást talált!
Kinevetik az igaz jámborságát!
5 A balsorsnak megvetés jár! – gondolja a jómódban élő;
rúgás vár azokra, akiknek lába megingott.
Bőséget élveznek a garázdák sátrai,
és bizton vannak, akik Istent ingerlik,
holott ő adott mindent kezükbe.
Kérdezd meg csak a barmokat, és megtanítanak,
az ég madarait, majd megjelentik neked,
szólj a földnek, és elmondja neked,
s elbeszélik a tenger halai.
Ki ne tudná mindezek közül,
hogy ezeket az Úr keze alkotta.
Az ő kezében van minden élőlény párája
és minden emberi testnek lelke!
Nemde a szavakat a fül vizsgálja,
miként az ízt a falatozó ínye!
‘A vénekben lakozik a bölcsesség,
s a hosszú életben az okosság’.
De Nála van a bölcsesség és az erő,
övé a tanács és az okosság.
Ha ő leront, nincs aki felépítsen,
ha valakit elzár, nincs aki szabadon bocsássa.
Ha visszatartja a vizeket, minden elszárad,
ha elereszti őket, feldúlják a földet.
Nála van az erő és az előrelátás,
ismeri a csalót s a megcsaltat egyaránt;
balga végre viszi a tanácsadókat,
és elveszi a bírák eszét;
feloldja a királyok övét,
és kötelet fon derekukra;
papokat elhurcol dicstelenül,
és kiforgatja a hatalmasokat.
Elváltoztatja az igazmondók ajkát,
és elveszi az öregek eszét.
Gyalázatot áraszt a fejedelmekre,
és felemeli az elnyomottakat.
Elveszi mélységes dolgokról a sötétség leplét,
és napvilágra hozza a halál árnyékát;
naggyá tesz népeket és romlást hoz rájuk,
a bukottakat pedig talpra állítja;
megfosztja a belátástól a föld népének vezéreit,
megtéveszti őket, hogy hiába bolyongjanak járatlan úton;
tapogatnak a sötétben, világosság nélkül,
támolyogni engedi őket, mint a részegeket.
Jegyzetek
11,6 A szöveg eléggé homályos, de az értelme nyilvánvaló: Jób kifejezi azt az óhaját, hogy Isten egyenrangúként kezelje őt, anélkül, hogy hatalmával és fenségével lehengerelné (9,33-35). Szófár azt feleli, hogy ha ez történne, Jóbnak magának kellene megállapítania, hogy Isten mennyi vétket nem tart számon...
11,8 A héberek és a babiloniak is úgy képzelték el az alvilágot, mint egy határtalanul nagy, félelmetes föld alatti üreget. Úgy hitték, hogy amikor az elhunytak lelke alászáll oda, ettől kezdve az elfelejtve, alaktanul és vigasztalás nélkül tengeti életét.
12,5 Az a felfogás, hogy minden csapást valamilyen bűn büntetése, arra a gondolatra vezetheti az igazakat, hogy a bajbajutott ellen forduljanak. Valószínűleg ez az értelme ennek a versnek is, amely feltehetően a szövegromlás miatt több változatban maradt ránk. – Akiknek lába megingott: a szenvedők.
Akkor megérted az igazságot és a törvényt,
az egyenességet és minden helyes utat,
ha szívedbe száll a bölcsesség,
s a tudás örömöt nyújt lelkednek.
A megfontolás őrködik majd fölötted,
s az okosság megóv téged,
megment a rossz úttól,
a hamisságot beszélő emberektől,
akik elhagyják az egyenes utat,
hogy a sötétség ösvényein járjanak,
akik gonosztevésben találnak örömet,
és gonosz hamisságon ujjonganak,