22
És lőn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok.
És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közűl egyen, a melyet mondándok néked.
(Zsid 11,17)
Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az ő szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az ő fiát Izsákot, és fát hasogatott az égő áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala.
Harmadnapon felemelé az ő szemeit Ábrahám, és látá a helyet messziről.
És monda Ábrahám az ő szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok.
Vevé azért Ábrahám az égő áldozathoz való fákat, és feltevé az ő fiára Izsákra, ő maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt.
És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda Izsák: Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány?
És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt.
Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az ő fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére.
(Jak 2,21)
És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát.
Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok.
És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem.
És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett.
És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.
És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égből.
És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek:
(Luk 1,73)
Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját.
(1Móz 24,60.2Móz;32,13)
És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.
(1Móz 12,3;18,18;26,4; Csel 3,25; Gal 3,8)
Megtére azért Ábrahám az ő szolgáihoz, és felkelének és együtt elmenének Beérsebába, mert lakozék Ábrahám Beérsebában.
És lőn ezeknek utánna, hírt hozának Ábrahámnak mondván: Ímé Milkha is szűlt fiakat Nákhornak, a te atyádfiának:
Úzt az ő elsőszülöttét, és Búzt annak testvérét, és Kemuélt Arámnak atyját.
És Keszedet, Házót, Pildást, Jidláfot és Bethuélt.
Bethuél pedig nemzé Rebekát. Ezt a nyolczat szűlé Milkha Nákhornak az Ábrahám atyjafiának.
Az ő ágyasa is, kinek neve Reuma vala, szűlé néki Tebáhot, Gakhámot, Thakhást és Mahákhát. 23
Vala pedig Sárának élete száz huszonhét esztendő. Ezek Sára életének esztendei.
És meghala Sára Kirját-Arbában azaz Hebronban a Kanaán földén, és beméne Ábrahám, hogy gyászolja Sárát és sirassa őt.
(Bir 1,10)
Felkele azután Ábrahám az ő halottja elől, és szóla a Khéth fiainak, mondván:
Idegen és jövevény vagyok közöttetek: Adjatok nékem temetésre való örökséget ti nálatok, hadd temessem el az én halottamat én előlem.
(Csel 7,5)
Felelének pedig a Khéth fiai Ábrahámnak, mondván őnéki:
Hallgass meg minket uram: Istentől való fejedelem vagy te mi közöttünk, a mi temetőhelyeink közűl a mely legtisztességesebb, abba temesd el a te halottadat, közűlünk senki sem tiltja meg tőled az ő temetőhelyét, hogy eltemethesd a te halottadat.
És felkele Ábrahám, és meghajtá magát a földnek népe előtt, a Khéth fiai előtt.
És szóla ő velök mondván: Ha azt akarjátok, hogy eltemessem az én halottamat én előlem: hallgassatok meg engemet, és esedezzetek én érettem Efron előtt, Czohár fia előtt.
Hogy adja nékem Makpelá barlangját, mely az övé, mely az ő mezejének szélében van: igaz árán adja nékem azt, ti köztetek temetésre való örökségűl.
Efron pedig űl vala a Khéth fiai között. Felele azért Efron a Khitteus, Ábrahámnak, a Khéth fiainak és mindazoknak hallatára, a kik bemennek vala az ő városának kapuján, mondván:
Nem úgy uram, hallgass meg engem: azt a mezőt néked adom, s a barlangot, mely abban van, azt is néked adom, népem fiainak szeme láttára adom azt néked, temesd el halottadat.
És meghajtá magát Ábrahám a földnek népe előtt.
És szóla Efronhoz a föld népének hallatára, mondván: Ha mégis meghallgatnál engem! megadom a mezőnek árát, fogadd el tőlem; azután eltemetem ott az én halottamat.
És felele Efron Ábrahámnak, mondván néki:
Uram! hallgass meg engemet; négyszáz ezüst siklusos föld, micsoda az én köztem és te közötted? Csak temesd el a te halottadat.
Engede azért Ábrahám Efronnak és odamérte Ábrahám Efronnak az ezüstöt, a melyet mondott vala a Khéth fiainak hallatára; kalmároknál kelendő négyszáz ezüst siklust.
(1Móz 50,13)
Így lett Efronnak Makpelában levő mezeje, mely Mamré átellenében van, a mező a benne levő barlanggal, és minden a mezőben levő fa az egész határban köröskörűl
(Csel 7,16)
Ábrahámnak birtoka, a Khéth fiainak, mind azoknak szeme előtt, a kik az ő városának kapuján bemennek vala.
Azután eltemeté Ábrahám az ő feleségét Sárát a Makpelá mezejének barlangjába Mamréval szemben. Ez Hebron a Kanaán földén.
(1Móz 25,9.10)
Így erősítteték meg a mező és a benne lévő barlang Ábrahámnak temetésre való örökségűl a Khéth fiaitól.
(1Móz 50,13)
11
Felele a Naamából való Czófár, és monda:
A sok beszédre ne legyen-é felelet? Avagy a csácsogó embernek legyen-é igaza?
Fecsegéseid elnémítják az embereket, és csúfolódol is és ne legyen, a ki megszégyenítsen?!
Azt mondod: Értelmes az én beszédem, tiszta vagyok a te szemeid előtt.
(Jób 10,7.14)
De vajha szólalna meg maga az Isten, és nyitná meg ajkait te ellened!
(Péld 3,13-18;8,11-19)
És jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bűneidből.
(Péld 16,16)
Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é?
Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg?
Hosszabb annak mértéke a földnél, és szélesebb a tengernél.
(Zsolt 19,11)
Ha megtapos, elzár és ítéletet tart: ki akadályozhatja meg?
Mert ő jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem figyelmez is arra!
(Zsolt 10,14)
És értelmessé teheti a bolond embert is, és emberré szülheti a vadszamár csikóját is.
Ha te a te szívedet felkészítenéd, és kezedet felé terjesztenéd;
(Péld 8,1.13)
Ha a hamisságot, a mely a te kezedben van, távol tartanád magadtól, és nem lakoznék a te hajlékodban gonoszság;
(Zsolt 101,7)
Akkor a te arczodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erős lennél és nem félnél;
(1Ján 3,21)
Sőt a nyomorúságról is elfelejtkeznél, és mint lefutott vizekről, úgy emlékeznél arról.
Ragyogóbban kelne időd a déli fénynél, és az éjféli sötétség is olyan lenne, mint a kora reggel.
(Zsolt 37,6)
Akkor bíznál, mert volna reménységed; és ha széttekintenél, biztonságban aludnál.
(Zsolt 111,10; Péld 1,7;8,13)
Ha lefeküdnél, senki föl nem rettentene, sőt sokan hizelegnének néked.
(Zsolt 3,6.7)
De a gonoszok szemei elepednek, menedékök eltünik előlök, és reménységök: a lélek kilehellése!
(Jób 18,5-21)
12
Felele erre Jób, és monda:
Bizonyára ti magatok vagytok a nép, és veletek kihal a bölcseség!
Nékem is van annyi eszem, mint néktek, és nem vagyok alábbvaló nálatok, és ki ne tudna ilyenféléket?
(Jób 13,2)
Kikaczagják a saját barátai azt, mint engem, a ki Istenhez kiált és meghallgatja őt. Kikaczagják az igazat, az ártatlant!
(Péld 14,2)
A szerencsétlen megvetni való, gondolja, a ki boldog; ez vár azokra, a kiknek lábok roskadoz.
(Zsolt 38,17)
A kóborlók sátrai csendesek és bátorságban vannak, a kik ingerlik az Istent, és a ki kezében hordja Istenét.
(Zsolt 73,3-12)
Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják néked.
(Jób,12 10. 23.)
Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik néked.
(Jób,12 9. 23.)
Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?
(Jób,12 12-14.)
A kinek kezében van minden élő állatnak élete, és minden egyes embernek a lelke.
Nemde nem a fül próbálja-é meg a szót, és az íny kóstolja meg az ételt?
A vén emberekben van-é a bölcseség, és az értelem a hosszú életben-é?
(Jób 15,9.10;33,7.8)
Ő nála van a bölcseség és hatalom, övé a tanács és az értelem.
Ímé, a mit leront, nem épül föl az; ha valakire rázárja az ajtót, nem nyílik föl az.
(Jel 3,7)
Ímé, ha a vizeket elfogja, kiszáradnak; ha kibocsátja őket, felforgatják a földet.
Ő nála van az erő és okosság; övé az eltévelyedett és a ki tévelygésre visz.
(Jób 9,4)
A tanácsadókat fogságra viszi, és a birákat megbolondítja.
(Ésa 19,11.12.1Kor;1,19)
A királyok bilincseit feloldja, és övet köt derekukra.
(Dán 2,21;4,30-33)
A papokat fogságra viszi, és a hatalmasokat megbuktatja.
Az ékesen szólótól eltávolítja a beszédet és a vénektől elveszi a tanácsot.
(Jób,12 17.)
Szégyent zúdít az előkelőkre, és a hatalmasok övét megtágítja.
(Jób,12 9. 10.)
Feltárja a sötétségből a mélységes titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra hozza.
(Dán 2,22.1Kor;4,5)
Nemzeteket növel fel, azután elveszíti őket; nemzeteket terjeszt ki messzire, azután elűzi őket.
(Zsolt 107,38)
Elveszi eszöket a föld népe vezetőinek, és úttalan pusztában bujdostatja őket.
(Jób,12 19. Zsolt. 107,40.)
És világtalan setétben tapogatóznak, és tántorognak, mint a részeg.
(Jób 5,13.14)
Akkor megérted az igazságot, és törvényt és becsületességet, és minden jó útat.
(Péld 15,16.1Tim;6,6)
Mert bölcseség megy a te elmédbe, és a tudomány a te lelkedben gyönyörűséges lesz.
(Péld,2 1. Péld 19,21.)
Meggondolás őrködik feletted, értelem őriz téged,
(Péld,2 12. Péld 31,9.)
Hogy megszabadítson téged a gonosznak útától, és a gonoszságszóló férfiútól;
(5Móz 25,13)
A kik elhagyják az igazságnak útát, hogy járjanak a setétségnek útain.
A kik örülnek gonoszt cselekedvén, vígadnak a gonosz álnokságokon.
(Péld,2 10.;Zsolt 101,6)
A kiknek ösvényeik görbék, és a kik az ő útaikban gonoszok.