1 Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott
haragjának vesszeje miatt.
Engem hajtott és vezetett
sötétségbe és nem világosságba.
Igen, ellenem fordítja kezét
újra meg újra, egész nap.
Elsorvasztotta húsomat és bőrömet,
összetörte csontjaimat.
Körülbástyázott és bekerített engem
méreggel és gyötrelemmel.
Sötétségben adott nekem lakást,
mint az örök halottaknak.
Falat emelt körém, és nem mehetek ki,
súlyossá tette bilincsemet.
Ha kiáltok és könyörgök is,
elnémítja imádságomat.
Elfalazta útjaimat faragott kővel,
ösvényeimet görbévé tette.
Olyan hozzám, mint a leselkedő medve,
mint oroszlán a rejtekben.
Útjaimat eltérítette, és széttépett,
elpusztított engem.
Megfeszítette íját, és odaállított
célpontul a nyílnak.
Veséimbe eresztette
tegzének nyilait.
Nevetség tárgya lettem egész népemnek,
gúnydaluk tárgya egész nap.
Jóltartott engem keserűséggel,
megittasított ürömmel.
Kitörte kaviccsal fogaimat,
lenyomott engem a hamuba.
Kitaszította a békességből lelkemet,
elfelejtettem a jólétet.
Azt mondtam: »Elveszett dicsőségem
és reménységem az Úrban.«
Emlékezz nyomorúságomra és hontalanságomra,
az ürömre és a méregre!
Jól emlékszik és elcsügged
bennem a lelkem.
De azt fontolgatom szívemben,
azért reménykedem:
az Úr kegyelme, hogy nem vesztünk el,
mert nem fogyott el irgalma:
megújul minden reggel.
Nagy a te hűséged!
»Osztályrészem az Úr – mondja a lelkem –,
azért remélek benne.«
Jó az Úr azokhoz, akik benne bíznak,
a lélekhez, amely őt keresi.
Jó csendben várni
az Úr szabadítására.
Jó a férfinak, ha igát hordoz
már ifjúkorában.
Üljön egymagában,
és hallgasson, mert ő tette rá azt!
Tegye a porba száját,
talán van remény!
Tartsa oda arcát annak, aki üti,
teljék el gyalázattal!
Mert nem taszít el
örökre az Úr.
Ha megszomorított is, irgalmaz
nagy kegyessége szerint.
Mert nem szívéből alázza meg
és szomorítja el az emberek fiait.
Amikor lábbal tiporják
az ország összes foglyát,
amikor elferdítik az ember jogát
a Fölséges színe előtt,
amikor megcsalják az embert perében, az Úr ezt nem látja?
Ki az, aki csak szólt, és megtörtént?
Nem az Úr parancsolta-e meg?
Nem a Fölséges szájából ered-e
a rossz és a jó is?
Miért panaszkodik az élő ember,
a férfi a vétkei miatt?
»Vizsgáljuk meg útjainkat, kutassuk át,
és térjünk vissza az Úrhoz!
Emeljük fel szívünket kezünkkel együtt
Istenhez, aki az égben van!
Mivel mi vétkeztünk és lázadoztunk,
te nem bocsátottál meg.
Haragba burkolóztál, és üldöztél minket,
öltél, s nem kíméltél.
Felhőbe burkolóztál,
hogy ne hatoljon át az imádság.
Megvetett söpredékké tettél minket
a népek között.
Kitátotta ránk a száját
minden ellenségünk.
Rettegés és verem lett a részünk,
pusztulás és romlás.«
Patakzik a könny szememből
népem leányának romlása miatt.
Szemem könnyezik, és nem nyugszik,
mert nincs pihenés,
míg le nem tekint, és meg nem látja
az Úr az égből.
Szemem fájdalmat okozott lelkemnek,
látva városom minden leányát.
Vadásztak rám,
mint a madárra,
ellenségeim ok nélkül.
A gödörbe taszították életemet,
és követ hajigáltak rám.
Összecsapott a víz fejem fölött,
azt mondtam: »Elvesztem!«
55 Segítségül hívtam nevedet, Uram,
a gödör mélyéből.
Hangomat hallottad: »Ne fogd be füledet
enyhületért való kiáltásom előtt!«
Közel jöttél aznap, amikor hívtalak,
s azt mondtad: »Ne félj!«
Te folytattad, Uram, a pert lelkemért,
s megváltottad életemet.
Láttad, Uram, sérelmemet,
szolgáltass hát igazságot nekem!
Láttad összes bosszújukat,
minden tervüket ellenem.
Hallottad gyalázkodásukat, Uram,
minden tervüket ellenem.
Támadóim ajka és gondolata
ellenem irányul egész nap.
Akár leülnek, akár felkelnek,
nézd, én vagyok gúnydaluk tárgya.
Fizess meg nekik, Uram,
kezük műve szerint!
Jegyzetek
3,1 Egyes szám első személyben megírt siralom (kivéve 40-47)
3,55 A hálaének jelzi, hogy Isten a szenvedő mellett áll, és meghallotta panaszát.