1 Emlékezz, Uram, mi történt velünk,
tekints ránk és lásd gyalázatunkat!
2 Örökségünk jövevényekre szállt,
házaink idegenekre.
Árvák lettünk, és apátlanok,
anyáink olyanok, mint az özvegyek.
Vizünket pénzért isszuk,
fánkat vételárért kapjuk.
Nyakunkon vannak üldözőink,
elfáradtunk, és nincs nyugalmunk.
Egyiptomnak nyújtottunk kezet,
s Asszíriának, hogy jóllakjunk kenyérrel.
Atyáink vétkeztek, és nincsenek többé,
s mi hordozzuk bűneiket.
8 Szolgák uralkodnak rajtunk,
nincs, aki kiragadjon kezükből.
9 Életünk kockáztatásával szerezzük kenyerünket
kard elől a pusztában.
Bőrünk izzik, mint a kemence,
a hevesen kínzó éhségtől.
Az asszonyokat meggyalázták Sionban,
a szüzeket Júda városaiban.
A fejedelmeket felakasztották kezükkel,
a vének személyét nem tisztelték.
Az ifjak malmot hajtanak,
és a gyermekek fahordásban rogyadoznak.
A vének eltűntek a kapuból,
az ifjak abbahagyták hárfajátékukat.
Eltűnt szívünk vidámsága,
gyászra fordult a körtáncunk.
Leesett a koszorú a fejünkről;
jaj nekünk, mert vétkeztünk!
Ezért lett szomorú a szívünk,
ezért homályosult el a szemünk;
Sion hegye miatt, mely puszta lett,
rókák járkálnak rajta.
19 De te, Uram, örökké megmaradsz,
trónod nemzedékről nemzedékre.
Miért feledkezel meg rólunk örökre,
miért hagysz el minket hosszú napokra?
Téríts magadhoz, Uram, és megtérünk,
újítsd meg napjainkat, mint hajdan!
Vagy talán végképp elvetettél minket,
oly nagyon megharagudtál miránk?
Jegyzetek
5,1 A várost gyászoló istentisztelet egyik zsoltára.
5,2 Ezek a versek a túlélők kiszolgáltatottságát írják le.
5,8 A „szolgák” a hódító zsoldosok és az újonnan kinevezett hivatalnokok.
5,9 A „kard” a pusztában élő nomád rablókra utal.
5,19 Az ének befejezése hitvallás: Isten nincs legyőzve, az Ő ereje örök.