Kis türelmet
26 1A hajlékot pedig a következőképpen készítsd: Szőjj tíz szőnyeget sodrott lenből kék, bíbor és kétszer festett karmazsin színű fonalból, műszövő munkával tarkítva. Huszonnyolc könyöknyi legyen egy-egy szőnyeg hossza, négy könyöknyi a szélessége; egy mérete legyen valamennyi szőnyegnek. Aztán fűzz össze egymással öt szőnyeget, majd a másik ötöt is foglald egybe, ugyanolyan módon. Azután készíts hurkokat kékszínű fonalból a szőnyegek oldalára, a szélükre, hogy össze lehessen fűzni őket egymással. Ötven hurok legyen mindkét szőnyeg oldalán, úgy alkalmazva, hogy hurok hurokkal szembe kerüljön, és egyiket a másikhoz lehessen kapcsolni. Aztán készíts ötven aranykarikát, és kapcsold velük össze a szőnyegek két szárnyát, hogy a hajlék eggyé legyen.
Készíts továbbá tizenegy kecskeszőr sátorlapot a hajlék tetejének betakarására. Harminc könyöknyi legyen egy-egy sátorlap hossza, négy a szélessége; egyenlő mérete legyen valamennyi sátorlapnak. Ötöt közülük aztán fűzz össze külön, majd foglald egybe a hatot is egymással, úgy, hogy a hatodik lapot kétrét hajthasd a fedél elejére. Készíts aztán ötven hurkot az egyik sátorlap szélére, hogy a másikkal össze lehessen kapcsolni, és ötven hurkot a másik sátorlap szélére, hogy az előzővel össze lehessen kapcsolni. Készíts aztán ötven rézkapcsot, és kapcsold velük össze a hurkokat, hogy egy sátorlap legyen az összesből. Ami pedig a fedél lapjából fennmarad, vagyis az az egy sátorlap, amellyel több van, annak a felével a hajlék hátulját fedd be. Abból meg, ami a sátorlapok hosszából marad meg, egy könyöknyi függjön le az egyik oldalon, egy pedig a másikon, befedve a hajlék mindkét oldalát.
Készíts egy másik takarót is a fedélre vörösre festett kosbőrből, efölé pedig még egy takarót halbőrből.
Készítsd el a hajlék deszkáit is akácfából, úgy, hogy fel lehessen állítani azokat. Tíz könyöknyi legyen mindegyiknek a hossza, és másfél a szélessége. A deszkák oldalain két-két ereszték legyen, hogy az egyik deszkát a másik deszkához lehessen velük foglalni; így készüljön valamennyi deszka. Húsz legyen belőlük a déli oldalon, a dél felé eső szárnyon. Ezek számára önts negyven ezüsttalpat, úgy, hogy egy-egy deszka alá, a két eresztékhez képest két-két talp kerüljön. A hajlék másik oldalán, az észak felé esőn, szintén húsz deszka legyen negyven ezüst talppal; egy-egy deszka alá két-két talp kerüljön. A hajlék nyugati oldalához pedig hat deszkát készíts, és még kettőt, utóbbiak a sarkokra kerüljenek, a hajlék hátulján. Legyenek összefogva alulról a tetejéig, és egy foglalat tartsa össze valamennyit. Azon a két deszkán is, amelyet a sarkokra kell helyezni, hasonló foglalat legyen. Összesen tehát nyolc deszka legyen tizenhat ezüsttalppal – két-két talpat számítva egy-egy deszka alá.
Készíts továbbá reteszrudakat akácfából a deszkák összefogására – ötöt a hajlék egyik oldalához, öt másikat a másikhoz, és ugyanannyit a nyugati oldalhoz. Dugd át őket a deszkák közepén az egyik végtől a másik végig. Magukat a deszkákat pedig vond be arannyal, és önts hozzájuk aranykarikákat, hogy ezeken keresztül a reteszrudak összetarthassák a deszkákat. A reteszrudakat is vond be arannyal. Aztán állítsd fel a hajlékot a szerint a minta szerint, amelyet a hegyen mutattam neked.
Készíts továbbá függönyt kék, bíbor, kétszer festett, karmazsin színű fonalból és sodrott lenből, műszövő munkával, szép tarkára szőve. Ezt aztán függeszd fel elölről négy akácfaoszlopra: ezek egészét arany borítsa, az oszlopfő is arany legyen, de a talpuk ezüst. Aztán akaszd fel a függönyt a karikákra, és helyezd el mögötte a bizonyság ládáját: ez a függöny válassza el a szentélyt a szentek szentjétől. Helyezd aztán az engesztelőhelyet a bizonyság ládájára, a szentek szentjébe, az asztalt a függönyön kívülre, a mécstartót pedig az asztallal szembe, a hajlék déli oldalára – az asztal ugyanis az északi oldalon álljon.
Készíts továbbá leplet a sátor bejáratára kék, bíbor, kétszer festett karmazsin színű fonalból és sodrott lenből, hímző munkával. Aztán vonj be öt akácfaoszlopot arannyal, és akaszd rájuk elölről a leplet: a tetejük arany, a talpuk réz legyen.
Jegyzetek

26,1 A szent sátor felépítése is pontosan megegyezik a temploméval: előtér, szentély, Szentek szentje. Egy könyök kb. 50 cm.


Minden fejezet...