Elifáz első beszéde
Válasz Jób szavaira 4 Válaszolt pedig a temáni Elifáz és mondta:
»Tán bosszantásnak veszed, ha megkíséreljük a választ,
de ki tudja magába fojtani gondolatát?
Lám, te sokakat oktattál
s erőssé tettél fáradt karokat,
szavaid fenntartottak támolygókat,
s erőt öntöttél roskadó térdekbe.
Most meg, hogy rád jött a csapás, zokon veszed,
s amikor téged sújtott, zavarba jöttél!
Hová lett istenfélelmed, kitartásod,
hová türelmed, s útjaid tökéletessége?
7 Emlékezz, kérlek, pusztult-e valaha valaki ártatlanul,
és tönkrement-e valahol, aki becsületes?
Inkább úgy láttam: akik gonoszságot szántanak
és fájdalmat vetnek, azt is aratnak;
tönkreteszi őket Isten lehelete,
elemészti haragjának vihara.
Az oroszlán ordítása, a nőstény bömbölése,
s az oroszlánkölykök fogai összetörnek!
Préda híján elpusztul a tigris,
s az oroszlán kölykei elszélednek.
Továbbá: Titkos szó jutott el hozzám,
és fülemet lopva érte a nesze;
éjjeli álomlátás rémségei között,
amikor mély álom borul az emberekre,
félelem és rettegés fogott el engem,
megrendült minden csontom!
Szellő suhant el ekkor mellettem,
mire felborzadt minden hajszál a fejemen;
ott állt valaki, de nem vettem ki arcát,
egy alak szemeim előtt,
és hallottam szava halk suttogását:
Lehet-e ember igaz Isten előtt?
Lehet-e férfi tiszta Alkotója előtt?
Lám, akik neki szolgálnak, azok sem állhatatosak,
még angyalaiban is talál hibát!
Nos akkor a vályogházak lakói,
akiknek homokon van az alapzatuk,
elpusztulnak, mint amit a moly emészt;
véget érnek reggeltől estére,
elmúlnak örökre, anélkül, hogy bárki észrevenné;
utódaikat is elveszik tőlük,
meghalnak, mégpedig bölcsesség nélkül.
Fordulj valakihez a szentek közül!
Valóban öli a balgát a harag,
s az együgyűt bosszúság gyilkolja.
Láttam balgát gyökeret verni,
de jó sorát tüstént megátkoztam.
4 Távol esnek fiai a jóléttől,
eltapossák őket a kapuban, és nem lesz, aki mentse őket.
Feleszi termését az éhező,
s elragadja fegyverrel kezében;
szomjasok szürcsölik vagyonát.
Semmi sem esik meg a földön ok nélkül,
s a nyomorúság nem a földből fakad;
az ember úgy születik nyomorúságra,
mint a madár repülésre.
Én pedig az Úrhoz fordulnék kéréssel,
Isten elé terjeszteném ügyemet,
aki nagyokat visz végbe, s amiket nem lehet kifürkészni,
csodákat, amiknek nincsen száma;
aki esőt bocsát a föld színére,
és vízzel öntözi az egész határt,
hogy az alázatosakat felemelje,
s a szomorúakat jólétbe helyezze;
aki széttépi a ravaszok fondorkodását,
hogy kezük ne vihesse véghez, amit kezdtek;
aki megfogja a bölcseket saját csalárdságukkal,
és meghiúsítja az álnokok terveit:
fényes nappal sötétbe botlanak,
délben úgy tapogatnak, mint éjjel;
aki megmenti a szegényt szájuk pallosától,
s a nyomorban élőt az erősnek karjától;
így reménye nyílik a szegénynek,
a gazság pedig befogja száját.
Boldog az az ember, akit Isten megfenyít!
Meg ne vesd tehát az Úr feddését!
Ő sebet ejt ugyan, de be is kötözi,
megver – de keze gyógyít is.
Kiragad téged hat szorongatásból,
és nem ér baj a hetedikben.
Az éhínségben megment a haláltól,
s a hadban a kardnak erejétől.
Biztonságban vagy a nyelvnek ostorától,
és nem kell félned, ha pusztulás közeledik;
nevethetsz pusztuláson, éhségen,
és nem kell félned a föld vadjaitól,
mert frigyben vagy a szántó köveivel,
s a mező vadja veled békességben lesz.
Épségben tudhatod sátradat,
és nem találsz hiányt, ha megnézed hajlékodat.
Majd tapasztalod, hogy magzatod sokasodik,
és sarjad annyi lesz, mint a fű a földön.
Bővelkedve szállsz a sírba,
úgy, mint a learatott gabonát idejében betakarítják.
Ezt íme, így kutattuk ki, de így is van;
halljad tehát és jegyezd meg magadnak!«
Jób tiltakozása: 6,1-7,2
Az ember sorsa elviselhetetlen 6 Jób pedig ezekkel a szavakkal válaszolt:
2 »Bár mérlegre vetnék haragot érdemlő vétkeimet
és a nyomorúságot, melyet szenvedek,
akkor, mint a tenger fövenye, ez bizonyulna nehezebbnek;
ezért vannak tele szavaim keserűséggel!
Mert belém fúródtak az Úr nyilai,
és mérgük felissza lelkemet;
az Úr rémítései hadakoznak ellenem.
Ordít-e a vadszamár, ha füve van?
Vagy bőg-e az ökör, ha teli jászol előtt áll?
És lehet-e enni ízetlent, ami nincsen megsózva,
vagy enni jóízűen azt, ami megízlelve halált okoz?
Amit azelőtt illetni sem akartam,
nyomorúságomban az lett most ételem!
Bárcsak jönne, amit kértem,
és megadná Isten, amit remélek,
és tetszenék neki, hogy összezúzzon,
felemelje kezét és végezzen velem!
Akkor még az lenne vigaszom,
hogy bár kínnal sújt és meg nem kímél,
mégsem ellenkezem a Szent szavaival.
Mi az én erőm, hogy kitartsak?
És mi a végem, hogy türelmesen várjak?
Talán a kövek erőssége az én erőm?
Talán ércből van a testem?
Íme: nincsen magamban segítségem,
s az enyéim is messze eltávoztak tőlem.
Aki megvonja barátjától a könyörületet,
elhagyja az Úr félelmét.
Testvéreim cserben hagynak, mint a patakok,
amelyek hirtelen kiöntenek medrükből;
zavarosak a jégtől,
ömlik beléjük a hólé;
hőség idején azonban véget érnek,
s amint felmelegszik, elapadnak medrükben;
tétován kanyarog folyásuk útja,
felszállnak az űrbe és eltűnnek.
Keresik őket Tema karavánjai,
bizakodnak bennük Sába vándor menetei,
de szégyent vallanak bizakodásukkal,
elmennek hozzájuk s kudarcot vallanak.
Ti is most ilyenek vagytok hozzám:
lám visszariadtatok, látva csapásomat!
Vajon mondtam-e: Hozzatok nekem valamit!
Adjatok nekem vagyonotokból!?
Vagy: Mentsetek ki az ellenség kezéből!
A zsarolók kezéből váltsatok ki engem!?
Csak oktassatok, majd én hallgatok;
ha netán tévedtem, adjátok tudtomra!
Miért gáncsoltok őszinte beszédet,
holott közületek nincs, aki ellenem tanúskodni tudna?
Csak korholás végett gondoltok ki beszédeket,
s a szavakat szélnek bocsátjátok;
rátámadtok az árvára,
és barátotokat kiforgatni igyekeztek.
De végezzétek csak el, amit kezdtetek,
hallgassatok meg és lássátok, hazudok-e?
Feleljetek, kérlek, elfogultság nélkül,
és szólva, igaz ítéletet tegyetek,
akkor nem találtok hamisságot nyelvemen,
és torkomból nem hangzik dőreség!
Katonasor az ember élete a földön,
és napjai olyanok, mint a napszámos napjai:
kívánkozik árnyék után, mint a szolga,
és várja munkája végét, mint a napszámos.
Nekem is kárba veszett hónapok jutottak részemül,
és keserves éjjeleket számlálok magamnak.
Ha lefekszem, kérdem: Mikor kelek újra?
Majd várom az estét, és mire beáll a szürkület, jóllakom kínnal.
Rothadásba, por szennyébe öltözik a testem,
bőröm elszárad és összezsugorodik.
Napjaim gyorsabban szaladnak, mint a takács vetélője,
és remény nélkül eltűnnek.
7 Emlékezzél meg, hogy életem már csak lehelet,
és szemem nem lát többé boldogságot.
Nem lát engem többé ember szeme;
mire rám veted szemedet, már nem vagyok.
Amint a felhő elenyészik, elmegy,
úgy nem jön fel többé, aki alászállt az alvilágba;
nem tér már vissza házába,
és otthona nem látja többé viszont.
Ezért én sem türtőztetem számat,
szólok lelkem gyötrelmében,
panaszkodom lelkem keservében:
óceán vagyok-e vagy szörnyeteg,
hogy börtönbe vetsz engem?
Ha gondolom: Majd megvigasztal fekvőhelyem,
könnyebbségem lesz, ha elmerengek ágyamon,
akkor álmokkal rettegtetsz
és rémlátással rémítesz,
úgyhogy inkább megfulladást áhít a lelkem,
és halál után epednek csontjaim.
Undorodom! Nem kívánok tovább élni!
Kímélj meg, hisz merő semmi az életem!
Mi is az ember, hogy nagyra tartod,
és érdemesnek látod vele törődni,
minden reggel meglátogatod,
és minduntalan próbára teszed?
Még meddig tart, hogy nem kímélsz,
és nem engeded, hogy nyugodtan nyelhessem le nyálamat?
Vétkeztem? Mit tettem ezzel neked, óh emberek Őre!
Miért tettél céltábládnak, hogy terhe lettem önmagamnak?
Miért nem törlöd el a vétkemet,
és miért nem veszed el a bűnömet?
Lám – most a porba térek megnyugodni,
és ha holnap keresel, már nem leszek!«
Jegyzetek
4,7 Megkezdődik annak a véleménynek a kifejtése és bizonyítása, hogy a gonoszok mindig bűnhődnek. Ezért az, akit csapás ér, mint Jóbot is, nem lehet bűntelen Isten előtt.
5,4 A hébereknél, mint általában keleten, az emberek a városkapuban gyűltek össze a nyilvános ügyek, a bíráskodás és a kereskedelem lebonyolítására.
6,2 Jób nem tagadja, hogy bűnös, de azt állítja, hogy a rámért szenvedés mértéke nagyobb, mint elkövetett hibáinak súlya.
7,7 A földi reményét vesztett Jób Istenhez fordul, akit meg sem mer nevezni.