4
És felele a témáni Elifáz, és monda:
Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
(Ésa 53,3)
A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
(Jób 1,8;2,10)
Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
(Péld 22,8; Hós 10,13.14)
Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
(Ésa 11,4.2Thess;2,8)
Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
(Jób 18,12)
Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
(1Thess 5,3)
Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
(Jób 35,2; Zsolt 130,3)
Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
(Zsolt 49,11)
5
Kiálts csak! Van-é, a ki felelne néked? A szentek közül melyikhez fordulsz?
Mert a bolondot boszúság öli meg, az együgyűt pedig buzgóság veszti el.
Láttam, hogy egy bolond gyökerezni kezdett, de nagy hamar megátkoztam szép hajlékát.
(Zsolt 37,35.36)
Fiai messze estek a szabadulástól: a kapuban megrontatnak, mert nincs, a ki kimentse őket.
A mit learatnak néki, az éhező eszi meg, a töviskerítésből is elviszi azt, kincseiket tőrvetők nyelik el.
(Zsolt 73,12; Jer 12,1)
Mert nem porból támad a veszedelem s nem földből sarjad a nyomorúság!
Hanem nyomorúságra születik az ember, a mint felfelé szállnak a parázs szikrái.
(Jób 7,16)
Azért én a Mindenhatóhoz folyamodnám, az Istenre bíznám ügyemet.
(Jób 2,10)
A ki nagy, végére mehetetlen dolgokat művel, és csudákat, a miknek száma nincsen.
(Jób 9,10; Zsolt 72,18; Róm 11,33)
A ki esőt ad a földnek színére, és a mezőkre vizet bocsát.
(Zsolt 135,7)
Hogy az alázatosokat felmagasztalja, és a gyászolókat szabadulással vidámítsa.
(1Sám 2,7.8)
A ki semmivé teszi a csalárdok gondolatait, hogy szándékukat kezeik véghez ne vihessék.
(Nehem 4,15; Zsolt 33,10; Ésa 8,10)
A ki megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban, és a hamisak tanácsát hiábavalóvá teszi.
Nappal sötétségre bukkannak, és délben is tapogatva járnak, mint éjszaka.
(5Móz 28,29)
A ki megszabadítja a fegyvertől, az ő szájoktól, és az erősnek kezéből a szegényt;
(Zsolt 52,4.7)
Hogy legyen reménysége a szegénynek, és a hamisság befogja az ő száját.
(Zsolt 63,12; Ésa 52,15)
Ímé, boldog ember az, a kit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad!
(Péld 3,11.12; Jak 1,2)
Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.
(5Móz 32,39)
Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.
(Zsolt 91,13; Péld 24,16)
Az éhínségben megment téged a haláltól, és a háborúban a fegyveres kezektől.
(Róm 11,34)
A nyelvek ostora elől rejtve leszel, és nem kell félned, hogy a pusztulás rád következik.
(Zsolt 52,4-7)
A pusztulást és drágaságot neveted, és a fenevadaktól sem félsz.
(Zsolt 34,11;Zsolt 91,13)
Mert a mezőn való kövekkel is frigyed lesz, és a mezei vad is békességben lesz veled.
(Hós 2,17)
Majd megtudod, hogy békességben lesz a te sátorod, s ha megvizsgálod a te hajlékodat, nem találsz benne hiányt.
Majd megtudod, hogy a te magod megszaporodik, és a te sarjadékod, mint a mezőn a fű.
(Jób 42,11-17; Zsolt 127,3.4)
Érett korban térsz a koporsóba, a mint a maga idején takaríttatik be a learatott gabona.
(Jób 29,25)
Ímé ezt kutattuk mi ki, így van ez. Hallgass erre, jegyezd meg magadnak.
(Jób 3,1-26;2,10)
6
Jób pedig felele, és monda:
Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
(Péld 27,3)
Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
(Zsolt 38,3.4;Jób 19,12)
Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
(Jób 3,20)
Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
(Jób 7,21)
Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
(Jób 31,19; Máté 25,42.45)
Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
(Jób 31,17;Jób 31,18.21)
Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
(Jób 2,11;16,20)
A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
(Zsolt 18,17;69,15)
Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
(1Móz 6,5-7)
Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
(Zsolt 31,12)
Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
(Jób 21,14)
Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
(Zsolt 107,42)
Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
(Zsolt 37,17;18,20)
Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
(Zsolt 119,72)
Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
(Jób 16,17)
Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot? 7
Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
(Jób 14,15;Ésa 16,14)
A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
(Jób,7 4.)
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
(Péld 29,23)
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
(Jób 2,7.8;16,8.15)
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
(Jób 8,9;14,1.2)
Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé.
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
(Jób 41,12-34)
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
(Jób 23,21)
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
(Jób 16,20)
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
(1Kir 19,4;Jób 30,15-19)
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
(Zsolt 8,5)
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
(Zsolt 115,3)
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
(Jób 10,14)
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
(Jób 7,14)