Jób válasza: 12,1-14,22
Isten hallgatása 12 Erre Jób így válaszolt:
»Tehát csak ti vagytok-e emberek,
és veletek kihal a bölcsesség?
Nekem is van eszem, úgy mint nektek;
nem is vagyok nálatok alábbvaló,
mert ki nem tudja azt, amit ti tudtok?
Kikacagja a saját barátja
azt, aki Istenhez kiáltott és meghallgatást talált!
Kinevetik az igaz jámborságát!
5 A balsorsnak megvetés jár! – gondolja a jómódban élő;
rúgás vár azokra, akiknek lába megingott.
Bőséget élveznek a garázdák sátrai,
és bizton vannak, akik Istent ingerlik,
holott ő adott mindent kezükbe.
Kérdezd meg csak a barmokat, és megtanítanak,
az ég madarait, majd megjelentik neked,
szólj a földnek, és elmondja neked,
s elbeszélik a tenger halai.
Ki ne tudná mindezek közül,
hogy ezeket az Úr keze alkotta.
Az ő kezében van minden élőlény párája
és minden emberi testnek lelke!
Nemde a szavakat a fül vizsgálja,
miként az ízt a falatozó ínye!
‘A vénekben lakozik a bölcsesség,
s a hosszú életben az okosság’.
De Nála van a bölcsesség és az erő,
övé a tanács és az okosság.
Ha ő leront, nincs aki felépítsen,
ha valakit elzár, nincs aki szabadon bocsássa.
Ha visszatartja a vizeket, minden elszárad,
ha elereszti őket, feldúlják a földet.
Nála van az erő és az előrelátás,
ismeri a csalót s a megcsaltat egyaránt;
balga végre viszi a tanácsadókat,
és elveszi a bírák eszét;
feloldja a királyok övét,
és kötelet fon derekukra;
papokat elhurcol dicstelenül,
és kiforgatja a hatalmasokat.
Elváltoztatja az igazmondók ajkát,
és elveszi az öregek eszét.
Gyalázatot áraszt a fejedelmekre,
és felemeli az elnyomottakat.
Elveszi mélységes dolgokról a sötétség leplét,
és napvilágra hozza a halál árnyékát;
naggyá tesz népeket és romlást hoz rájuk,
a bukottakat pedig talpra állítja;
megfosztja a belátástól a föld népének vezéreit,
megtéveszti őket, hogy hiába bolyongjanak járatlan úton;
tapogatnak a sötétben, világosság nélkül,
támolyogni engedi őket, mint a részegeket.
Íme, mindezt már látta szemem,
és hallotta fülem, meg is értett mindent.
Ahogy ti tudjátok, tudom én is,
nem vagyok nálatok alábbvaló.
Én azonban a Mindenhatóhoz szólok,
Istennel kívánok vitába szállni!
Előbb megmutatom, hogy hazugságot koholtok,
és hamis nézeteket vallotok.
Bárcsak hallgatnátok,
akkor bölcsek lennétek!
Halljátok tehát kifogásomat,
és figyeljetek ajkam vitájára!
Rászorul-e Isten a ti hazugságtokra,
hogy érte csalárdul beszéljetek?
Részrehajlók vagytok-e iránta,
vagy Istenért akartok perbe szállni?
Jó néven veszi-e ő, aki előtt nincsen titok,
vagy csellel akarjátok rászedni, mintha ember volna?
Keményen megfedd ő titeket,
ha titokban pártjára keltek.
Mihelyt felkel, megrettent,
és félelme megszáll titeket!
Emléketek olyan lesz, mint a hamu,
és nyakatok sárrá válik.
Hallgassatok egy kevéssé, hogy elmondhassam,
ami eszemben jár.
Miért tépem a húsomat fogaimmal
és hordom a lelkemet kezemen?
Ha meg is öl engem, benne reménykedem,
de megvédem előtte útjaimat.
Akkor ő üdvösségem lesz,
mert nem járulhat színe elé semmilyen álnok.
Figyeljetek szavamra,
fogadja be fületek, amit felvetek:
ha ítéletemre kerül a sor,
tudom, hogy nekem lesz igazam.
Ki állja velem a vitát?
Jöjjön tehát! Miért kelljen hallgatva kimúlnom?
Csak kettőt ne tégy velem,
s akkor nem rejtőzöm el a színed elől:
távoztasd tőlem kezedet,
és félelmed ne rémítsen engem!
Akkor szólíts és megfelelek neked,
vagy pedig én szólok és Te felelsz nekem.
Mennyi a gonosztettem és a vétkem?
Bűneimet, vétkeimet jelentsd meg nekem!
Miért rejted el orcádat
és gondolsz engem ellenségednek?
Széltől hányatott levéllel érezteted hatalmadat
s a száraz polyvát üldözöd!
Mert keserűségeket írsz fel ellenem
és tönkre akarsz tenni ifjúkorom bűneivel;
kalodába teszed lábamat
és kikémleled minden utamat;
vizsgálod a lábam nyomdokát,
nekem, akinek el kell pusztulnom, mint a szúette fának,
mint a ruhának, amelyet moly emészt!
Az asszony szülötte, az ember,
rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:
mint a virág, kinyílik és elhervad,
eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.
Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet,
és perbe szállj vele?
Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává?
Nemde te, az Egyedülvaló!
Rövidek az ember napjai,
és hónapjai száma tenálad van;
határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.
Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen,
míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.
Mert van ugyan reménye a fának:
ha ki is vágják, újra sarjadzik,
és ágai kihajtanak;
ha meg is avul gyökere a földben,
ha el is hal törzsöke a porban,
már a víznek szagától is kifakad,
és ágat hajt, mint amikor kiültették;
10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik
és elpusztul – ugyan hol van?
Kiapadhat a víz a tengerből,
elapadhat a Folyó és kiszáradhat,
de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé,
az ég enyészetéig fel nem ébred,
és fel nem kel álmából.
Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban,
és elrejtenél, amíg el nem ül haragod!
Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!
Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét?
Akkor katonasorom minden napján várnám,
hogy eljöjjön leváltásom.
Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad,
s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.
Te akkor megszámlálnád lépteimet,
de nem néznéd vétkeimet;
bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének,
és betakarnád vétkemet.
De a hegy, ha beomlik, szétesik,
s a szikla elszakad a helyétől;
a köveket a víz elkoptatja,
s az ár a törmeléket lassankint elmossa;
épp így teszed tönkre az ember reményét.
Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre;
elváltoztatod arcát, és elbocsátod.
Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla,
és ha lenézik őket, nem veszi észre;
csak magában fájdítja testét – amíg él –,
és lelke önmagán kesereg.«
Jegyzetek
12,5 Az a felfogás, hogy minden csapást valamilyen bűn büntetése, arra a gondolatra vezetheti az igazakat, hogy a bajbajutott ellen forduljanak. Valószínűleg ez az értelme ennek a versnek is, amely feltehetően a szövegromlás miatt több változatban maradt ránk. – Akiknek lába megingott: a szenvedők.
14,10 Jób nem számol a feltámadással. Számára a halállal örökre megszűnik minden életműködés, ezért csak földi létének körülményeivel foglalkozik.