Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt: »Ananiás!« Ő pedig így felelt: »Itt vagyok, Uram!« Az Úr így folytatta: »Kelj föl, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, keress fel Júdás házában egy Saul nevű tarzusi embert. Íme, épp imádkozik, és lát egy Ananiás nevű férfit, amint belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy látását visszanyerje.« Ananiás azonban azt felelte: »Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. Itt meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet.« De az Úr azt mondta neki: »Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.« Erre Ananiás elindult, bement a házba, rátette a kezét, és azt mondta: »Saul testvér, az Úr Jézus küldött engem, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss és eltelj Szentlélekkel.« Erre azonnal halpikkely-szerű valami hullott le a szemeiről, és visszanyerte a szeme világát. Fölkelt és megkeresztelkedett, azután ételt vett magához és megerősödött.
Néhány napig még együtt maradt a tanítványokkal, akik Damaszkuszban voltak. Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia. Mindazok pedig, akik hallgatták, csodálkoztak és megjegyezték: »Nem ez az, aki Jeruzsálemben vesztére tört azoknak, akik ezt a nevet segítségül hívták, és ide is azért jött, hogy megkötözve elhurcolja őket a főpapokhoz?« Saul azonban mind nagyobb erővel lépett fel, zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, és bizonyította előttük, hogy Jézus a Krisztus.
Saul menekülése Damaszkuszból Jó néhány nap múlva a zsidók megállapodtak, hogy megölik őt. De Saul tudomást szerzett ármánykodásukról. Azok még a kapukat is őrizték éjjel-nappal, hogy megöljék őt. A tanítványok azonban éjjel fogták őt, és kimenekítették a falon át, leeresztve őt egy kosárban.
Mikor így Jeruzsálembe érkezett, a tanítványokhoz akart csatlakozni, de mindnyájan féltek tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány. Barnabás azonban maga mellé vette, elvezette az apostolokhoz, és elbeszélte nekik, hogyan látta meg az Urat útközben, hogyan beszélt vele, és hogy milyen bátran tevékenykedett Damaszkuszban Jézus nevében. Velük volt, járt-kelt Jeruzsálemben, és bátran tevékenykedett az Úr nevében. Beszélt a pogányokhoz is, és vitatkozott a görögökkel, de azok az életére törtek. Mikor a testvérek értesültek erről, lekísérték őt Cézáreába, és elküldték Tarzusba.
Az egyház ekkor egész Júdeában, Galileában és Szamariában békében élt és gyarapodott, az Úr félelmében járt, s telve volt a Szentlélek vigasztalásával.
A pogányok felvétele az egyházba: 9,32-12,5
Péter Liddában és Joppéban Történt egyszer, hogy Péter, amikor mindenkit fölkeresett, eljutott azokhoz a szentekhez is, akik Liddában laktak. Talált ott egy Éneász nevű embert, aki nyolc év óta ágyban feküdt, mert béna volt. Péter így szólt hozzá: »Éneász, Jézus Krisztus meggyógyít téged! Kelj föl, vesd be ágyadat!« Erre ő azonnal fölkelt. Lidda és Száron lakói mind látták őt, és megtértek az Úrhoz.36Joppéban a tanítványok közt volt egy asszony, a neve Tabíta volt, ami azt jelenti: Dorkász. Teljesen a jócselekedeteknek és az alamizsnálkodásnak szentelte életét. Történt pedig azokban a napokban, hogy megbetegedett és meghalt. Miután megmosták, lefektették a felső teremben. Mivel Lidda közel van Joppéhoz, s a tanítványok meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: »Ne késlekedj hozzánk jönni!« Péter erre útra kelt, és elment velük. Amikor megérkeztek, felvezették őt a felső terembe. Az özvegyek mind körülvették őt sírva, és a köntösöket és ruhákat mutogatták, amelyeket Dorkász készített nekik, amíg velük volt. Péter azonban mindnyájukat kiparancsolta, azután térdre borulva imádkozott, majd a holttesthez fordulva így szólt: »Tabíta, kelj föl!« Erre az kinyitotta a szemét, meglátta Pétert, és felült. Ő pedig odanyújtotta neki a kezét és felsegítette. Azután odahívta a szenteket és az özvegyeket, és megmutatta nekik őt, hogy él. Híre ment ennek egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban.
Történt ezután, hogy sok napon át ott maradt Joppéban egy bizonyos Simon tímárnál.
Jegyzetek
9,2 Damaszkusz: ősrégi, híres város, már Ábrahám is ismerte (Ter 14,15). Jeruzsálemtől északra mintegy 200 km távolságban található. Jelentős számú zsidó is élt a város zsidó negyedében, saját önkormányzattal és saját vallási és közigazgatási törvényei szerint. Pál azért indul Damaszkuszba a Főtanács megbízásából, hogy ott is elfogja a Jézusban hívő zsidókat. Az apostol megtérésének helyszínét Damaszkusz kapujától mintegy ötszáz lépésre helyezik. Az Egyenes utca ma is a város főutcája: átszeli az egész várost.
9,4 Üldözöl: amit Pál a keresztényekkel tesz, azt Jézus úgy tekinti, mintha ővele tenné. Ez az első jelzés Pál számára, hogy mit jelent a Titokzatos Test. A Vulgáta többlete: „Nehéz neked az ösztöke ellen rugdalóznod.”
9,36 Dorkász magyarul gazellát jelent.