István beszéde 7
A főpap erre megkérdezte tőle: »Csakugyan így áll a dolog?«
Ő pedig azt felelte: »Férfiak, testvérek és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent atyánknak, Ábrahámnak, midőn Mezopotámiában tartózkodott, és mielőtt Háránba költözött.
Így szólt hozzá: ‘Menj ki földedről és rokonságodból, s jöjj arra a földre, amelyet mutatok neked’.
(Ter 12,1)
Erre elhagyta a káldeaiak országát, és Háránba költözött. Innen pedig atyja halála után áthozta őt erre a földre, amelyen ti laktok most.
Nem adott ugyan belőle neki talpalatnyi örökséget sem, de megígérte, hogy birtokul adja neki és utódainak őutána, bár nem volt még fia.
(Ter 12,7)
Isten ezt mondta neki: ‘Az ő utóda hontalanként fog lakni idegen földön, szolgaságba hajtják és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig.
De én – mondja az Úr – megítélem a nemzetet, amelynek szolgái lesznek, azután majd kivonulnak és szolgálni fognak nekem ezen a helyen’.
(Ter 15,13-14; Kiv 3,12)
Egyben megkötötte vele a körülmetélés szövetségét. Ábrahámnak így lett a fia Izsák, akit körülmetélt a nyolcadik napon, Izsáké pedig Jákob, Jákobé meg a tizenkét pátriárka.
A pátriárkák irigységből eladták Józsefet Egyiptomba, de Isten vele volt,
(Ter 37,11.28; 39,2)
s kiragadta őt minden viszontagságából. Kegyelmet s bölcsességet adott neki a fáraónak, Egyiptom királyának a színe előtt, úgyhogy az megtette őt kormányzónak Egyiptom fölé és a tulajdon egész háza fölé.
(Ter 39,21; 41,37-44; Zsolt 105,21)
Akkoriban éhínség és nagy nyomorúság sújtotta egész Egyiptomot és Kánaánt, s atyáink nem találtak élelmet.
Mikor azonban Jákob meghallotta, hogy Egyiptomban van gabona, elküldte atyáinkat első ízben;
a második alkalommal a testvérei megismerték Józsefet, és a fáraó előtt kitudódott a származása.
József erre érte küldött és elhivatta atyját, Jákobot és egész rokonságát, hetvenöt lelket.
Jákob tehát lement Egyiptomba, s aztán ő és atyáink meghaltak.
Átvitték őket Szíchembe, és eltemették a sírba, amelyet Ábrahám vett meg ezüstpénzen a szichemi Hámor fiaitól.
(Ter 33,18-19)
Mikor azonban elközelgett az ígéret ideje, amelyet Isten Ábrahámnak adott, a nép gyarapodott és sokasodott Egyiptomban, amíg másik király nem támadt Egyiptomban, aki nem ismerte Józsefet. Ez álnok módon bánt a népünkkel. Azzal sújtotta atyáinkat, hogy ki kellett tenniük csecsemőiket, hogy életben ne maradjanak. Abban az időben született Mózes, akit Isten kedvelt. Három hónapig apja házában táplálták. Mikor azután kitették, a fáraó lánya felvette, és felnevelte saját fia gyanánt. Mózes így oktatást kapott az egyiptomiak minden bölcsességében, és hatalmas lett szavaiban és tetteiben. Mikor pedig betöltötte negyvenedik évét, feltette szívében, hogy meglátogatja a testvéreit, Izrael fiait. Amikor meglátta, hogy egyikük méltatlanságot szenved, a védelmére kelt, és bosszút állt az igazságtalanságot szenvedőért azzal, hogy megölte az egyiptomit. Azt hitte ugyanis, hogy testvérei megértik, hogy Isten az ő keze által ad nekik szabadulást, ám azok nem értették meg. Másnap megjelent köztük, amikor éppen perlekedtek, és békítgette őket: ‘Férfiak, ti testvérek vagytok, miért bántjátok egymást?’ De az, aki bántalmazta felebarátját, eltaszította őt, és így szólt: ‘Ki tett téged följebbvalóvá és bíróvá fölénk? Csak nem akarsz megölni, ahogy megölted tegnap az egyiptomit?’ Mikor Mózes meghallotta ezt a beszédet, elmenekült, és jövevény lett Midián földjén, ahol két fia született. (Kiv 2,15)
Negyven esztendő eltelte után Sína hegyének pusztájában angyal jelent meg neki a csipkebokor lángoló tüzében. (Kiv 3,2-3) Mózes látta, és csodálkozott a látványon. Amint azonban odament, hogy megnézze, az Úr szólt hozzá: ‘Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene’. Mózes erre megrettent, és nem merte megnézni. (Kiv 3,6) Az Úr pedig azt mondta neki: ‘Oldd le lábad saruját, mert a hely, amelyen állsz, szent föld. Jól láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát, hallottam sóhajtozásukat, azért szálltam le, hogy megszabadítsam őket. Jöjj tehát, elküldlek Egyiptomba’. (Kiv 3,5.7-10) Ezt a Mózest, akit megtagadtak, amikor azt mondták: ‘Ki rendelt téged följebbvalóvá és bíróvá?’, Isten vezérül és szabadítóul küldte az angyal által, aki megjelent neki a csipkebokorban. (Kiv 2,14) Ő hozta ki őket, közben csodákat és jeleket művelt Egyiptom földjén, majd a Vörös-tengernél és a pusztában negyven éven át. Ez az a Mózes, aki megmondta Izrael fiainak: ‘Prófétát támaszt nektek Isten testvéreitek közül, hozzám hasonlót’. (MTörv 18,15) Ő volt az, aki a pusztai közösségből kapcsolatban állt az angyallal, aki Sína hegyén szólt hozzá és atyáinkhoz; ő vette át az élet igéit, hogy nekünk adja. Ám atyáink nem akartak engedelmeskedni neki, hanem eltaszították, és szívük visszavágyott Egyiptomba. Azért azt mondták Áronnak: ‘Készíts nekünk isteneket, vezessenek bennünket ők, mert nem tudjuk, mi történt ezzel a Mózessel, aki kihozott minket Egyiptom földjéről!’ (Kiv 32,1) És borjúképmást készítettek azokban a napokban, áldozatot mutattak be a bálványnak, és örömük telt önkezük alkotásaiban. Ezért Isten elfordult tőlük, és hagyta őket, hogy szolgáljanak az ég seregeinek, amint meg van írva a próféták könyvében:
István megkövezése Amikor ezeket hallották, megdühödtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. Megszólalt: »Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől.« Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket, és egy akarattal rárohantak. Azután kihurcolták őt a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig letették ruháikat egy ifjú lábához, akit Saulnak hívtak. Amikor megkövezték Istvánt, az így könyörögött: »Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!« Amikor pedig térdre esett, fennhangon azt kiáltotta: »Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!« Amint ezt kimondta, elszenderült az Úrban.
Mikor azonban elközelgett az ígéret ideje, amelyet Isten Ábrahámnak adott, a nép gyarapodott és sokasodott Egyiptomban, amíg másik király nem támadt Egyiptomban, aki nem ismerte Józsefet. Ez álnok módon bánt a népünkkel. Azzal sújtotta atyáinkat, hogy ki kellett tenniük csecsemőiket, hogy életben ne maradjanak. Abban az időben született Mózes, akit Isten kedvelt. Három hónapig apja házában táplálták. Mikor azután kitették, a fáraó lánya felvette, és felnevelte saját fia gyanánt. Mózes így oktatást kapott az egyiptomiak minden bölcsességében, és hatalmas lett szavaiban és tetteiben. Mikor pedig betöltötte negyvenedik évét, feltette szívében, hogy meglátogatja a testvéreit, Izrael fiait. Amikor meglátta, hogy egyikük méltatlanságot szenved, a védelmére kelt, és bosszút állt az igazságtalanságot szenvedőért azzal, hogy megölte az egyiptomit. Azt hitte ugyanis, hogy testvérei megértik, hogy Isten az ő keze által ad nekik szabadulást, ám azok nem értették meg. Másnap megjelent köztük, amikor éppen perlekedtek, és békítgette őket: ‘Férfiak, ti testvérek vagytok, miért bántjátok egymást?’ De az, aki bántalmazta felebarátját, eltaszította őt, és így szólt: ‘Ki tett téged följebbvalóvá és bíróvá fölénk? Csak nem akarsz megölni, ahogy megölted tegnap az egyiptomit?’ Mikor Mózes meghallotta ezt a beszédet, elmenekült, és jövevény lett Midián földjén, ahol két fia született. (Kiv 2,15)
Negyven esztendő eltelte után Sína hegyének pusztájában angyal jelent meg neki a csipkebokor lángoló tüzében. (Kiv 3,2-3) Mózes látta, és csodálkozott a látványon. Amint azonban odament, hogy megnézze, az Úr szólt hozzá: ‘Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene’. Mózes erre megrettent, és nem merte megnézni. (Kiv 3,6) Az Úr pedig azt mondta neki: ‘Oldd le lábad saruját, mert a hely, amelyen állsz, szent föld. Jól láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát, hallottam sóhajtozásukat, azért szálltam le, hogy megszabadítsam őket. Jöjj tehát, elküldlek Egyiptomba’. (Kiv 3,5.7-10) Ezt a Mózest, akit megtagadtak, amikor azt mondták: ‘Ki rendelt téged följebbvalóvá és bíróvá?’, Isten vezérül és szabadítóul küldte az angyal által, aki megjelent neki a csipkebokorban. (Kiv 2,14) Ő hozta ki őket, közben csodákat és jeleket művelt Egyiptom földjén, majd a Vörös-tengernél és a pusztában negyven éven át. Ez az a Mózes, aki megmondta Izrael fiainak: ‘Prófétát támaszt nektek Isten testvéreitek közül, hozzám hasonlót’. (MTörv 18,15) Ő volt az, aki a pusztai közösségből kapcsolatban állt az angyallal, aki Sína hegyén szólt hozzá és atyáinkhoz; ő vette át az élet igéit, hogy nekünk adja. Ám atyáink nem akartak engedelmeskedni neki, hanem eltaszították, és szívük visszavágyott Egyiptomba. Azért azt mondták Áronnak: ‘Készíts nekünk isteneket, vezessenek bennünket ők, mert nem tudjuk, mi történt ezzel a Mózessel, aki kihozott minket Egyiptom földjéről!’ (Kiv 32,1) És borjúképmást készítettek azokban a napokban, áldozatot mutattak be a bálványnak, és örömük telt önkezük alkotásaiban. Ezért Isten elfordult tőlük, és hagyta őket, hogy szolgáljanak az ég seregeinek, amint meg van írva a próféták könyvében:
‘Vajon mutattatok-e be nekem
áldozati állatokat és áldozatokat
negyven éven át a pusztában, Izrael háza?
Inkább befogadtátok Molok sátrát
és isteneteknek, Refánnak csillagát,
a bálványképeket, amelyeket készítettetek,
hogy imádjátok őket.
Ezért Babilonon túlra viszlek majd el titeket’.
(Ám 5,25-27)
‘Az ég az én trónusom,
a föld pedig lábaim zsámolya.
Miféle házat építenétek nekem
– mondja az Úr –,
vagy hol lenne az én nyugodalmam helye?
Nem az én kezem alkotta-e mindezeket?’ (Iz 66,1-2)
Ti keménynyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek! Ti mindenkor ellenálltok a Szentléleknek: amint atyáitok, úgy ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Igen, megölték őket, akik annak az Igaznak eljöveteléről jövendöltek, akinek ti most árulói és gyilkosai lettetek, ti, akik angyalok szolgálata által kaptátok a törvényt, de meg nem tartottátok.«István megkövezése Amikor ezeket hallották, megdühödtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. Megszólalt: »Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől.« Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket, és egy akarattal rárohantak. Azután kihurcolták őt a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig letették ruháikat egy ifjú lábához, akit Saulnak hívtak. Amikor megkövezték Istvánt, az így könyörögött: »Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!« Amikor pedig térdre esett, fennhangon azt kiáltotta: »Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!« Amint ezt kimondta, elszenderült az Úrban.