15
Majd felele a Témánból való Elifáz és monda:
Vajjon a bölcs felelhet-é ilyen szeles tudománynyal, és megtöltheti-é a hasát keleti széllel?
(Péld 22,23; Zsolt 17,4;119,120)
Vetekedvén oly beszéddel, a mely nem használ, és oly szavakkal, a melyekkel semmit sem segít.
Te már semmivé akarod tenni az Isten félelmét is; és megkevesbíted az Isten előtt való buzgólkodást is!
(Jób 4,6)
Mert gonoszságod oktatja a te szádat, és a csalárdok nyelvét választottad.
(Jób 34,35-37)
A te szád kárhoztat téged, nem én, és a te ajakaid bizonyítanak ellened.
Te születtél-é az első embernek; elébb formáltattál-é, mint a halmok?
(2Móz 22,20.5Móz;13,12.16)
Az Isten tanácsában hallgatóztál-é, és a bölcseséget magadhoz ragadtad-é?
(Ésa 40,13.14; Róm 11,34)
Mit tudsz te, a mit mi nem tudunk, és mit értesz olyat, a mi nálunk nem volna meg?
(Jób 12,2;32,12)
Ősz is, agg is van közöttünk, jóval idősebb a te atyádnál.
(Jób 12,12;32,7.12)
Csekélységek-é előtted Istennek vigasztalásai, és a beszéd, a mely szeliden bánt veled?
Merre ragadt téged a szíved, és merre pillantottak a te szemeid?
(Zsolt 32,3.5; Péld 28,13)
Hogy Isten ellen fordítod a te haragodat, és ilyen szavakat eresztesz ki a szádon?
Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, a ki asszonytól születik?
(Jób 9,20.1Kir;8,46)
Ímé, még az ő szenteiben sem bízok, az egek sem tiszták az ő szemében:
Mennyivel kevésbbé az útálatos és a megromlott ember, a ki úgy nyeli a hamisságot, mint a vizet?!
(Jób 34,7)
Elmondom néked, hallgass rám, és a mint láttam, úgy beszélem el;
A mit a bölcsek is hirdettek, és nem titkoltak el, mint atyáiktól valót;
A kiknek egyedül adatott vala a föld, és közöttük idegen nem megy vala.
Az istentelen kínozza önmagát egész életében, és az erőszakoskodó előtt is rejtve van az ő esztendeinek száma.
(Ésa 57,20)
A félelem hangja cseng az ő füleiben; a békesség idején tör rá a pusztító!
(Zsolt 53,6.2Kir;7,6.7)
Nem hiszi, hogy kijut a sötétségből, mert kard hegyére van ő kiszemelve.
(Jób 13,4;15,4.10)
Kenyér után futkos, hogy hol volna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja.
Háborgatják őt a nyomorúság és rettegés; leverik őt, mint valami háborúra felkészült király.
Mert az Isten ellen nyujtotta ki kezét, és erősködött a Mindenható ellen;
Kinyujtott nyakkal rohant ellene, domború pajzsainak fellege alatt.
(Jób 12,12.13)
Mivel befedezte az arczát kövérséggel, és hájat borított tomporára;
(Zsolt 73,7)
És lakozott elrombolt városokban; lakatlan házakban, a melyek dűlőfélben vannak:
(Jób 12,12.13)
Meg nem gazdagodik, vagyona meg nem marad, jószága nem lepi el a földet.
Nem menekül meg a setétségtől, sarjadékát láng perzseli el, és szájának lehelletétől pusztul el.
Ne higyjen a hívságnak, a ki megcsalatott, mert hívság lészen annak jutalma.
(Jób 15,9.10)
Nem idejében telik el élete, és az ága ki nem virágzik.
Lehullatja, mint a szőlővessző az ő egresét, elhányja, mint az olajfa az ő virágát.
(Zsolt 1,4)
Mert a képmutató házanépe meddő, és tűz emészti meg az ajándékból való sátrakat.
Nyomorúságot fogan, álnokságot szül, és az ő méhök csalárdságot érlel.
(Zsolt 7,15-17; Ésa 59,4-10)
16
Felele pedig Jób, és monda:
Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
(Jób 13,4)
Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?
(Jób 15,4;5,16)
Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
(Jób,16 20.)
Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.
Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?
(Jób 17,4)
Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
(Jób 1,19)
Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.
(Jób 2,7.8;7,5)
Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
(Jób 30,21; Siral 2,5)
Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.
Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
(Jób 2,6)
Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.
(1Móz 2,7; Csel 14,15)
Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
(Jób 7,5;14,15)
Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
(Jób 2,8;11,13;Jób 7,5)
Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;
(Jób 17,6)
Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
(Jób 2,3;10,7)
Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
(Jób,16 4. Jób 6,15. 17,1.)
Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.
Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.
(Jób 9,25)
Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír. 17
Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.
(5Móz 29,4)
Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?
(Zsolt 38,4)
Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.
(Jób 32,22)
A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.
Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.
(Jób 17,12.13)
A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.
Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.
Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.
Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.
(Ésa 58,8.9)
Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.
Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.
Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.
A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.
(Jób 1,21)
Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?
Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban. 18
Felele pedig a sukhi Bildád, és monda:
Mikor akartok a beszédnek véget vetni? Értsétek meg a dolgot, azután szóljunk.
Miért állíttatunk barmoknak, és miért vagyunk tisztátalanok a ti szemeitekben?
Te éretted, a ki szaggatja lelkét haragjában, vajjon elhagyattatik-é a föld, és felszakasztatik-é a kőszikla helyéről?
(Jób 12,11)
Sőt inkább a gonoszok világa kialuszik, és nem fénylik az ő tüzöknek szikrája.
(Zsolt 37,2.9)
A világosság elsötétedik az ő sátorában, szövétneke kialszik felette.
(Péld 13,9)
Erős léptei aprókká lesznek, saját tanácsa rontja meg őt.
(Zsolt 7,16)
Mert lábaival hálóba bonyolódik, és ó-verem felett jár.
A sarka tőrbe akad, és kelepcze fogja meg őt.
(Jób 22,5-9;23,12)
Hurok rejtetett el a földbe ellene, és zsineg az ő szokott ösvényén.
(Malak 3,14)
Mindenfelől félelmek rettentik őt, és üldözik őt léptennyomon.
(Jób 15,21)
Éhség emészti fel az ő erejét, és nyomorúság leselkedik oldala mellett.
(Jób 20,21)
Megemészti testének izmait, megemészti izmait a halál zsengéje.
Eltünik sátorából az ő bátorsága, és a félelmek királyához folyamodik ő.
(Jób 11,20; Péld 10,28)
Az lakik sátorában, a ki nem az övé, és hajlékára kénkövet szórnak.
(1Móz 19,24)
Alant elszáradnak gyökerei, és felülről levágatik az ága.
Emlékezete elvész a földről, még az utczákon sem marad fel a neve.
(Jób,18 14. Péld. 2,22.)
A világosságról a sötétségbe taszítják, a föld kerekségéről elüldözik őt.
(Jób 31,21.23;1Móz 18,25)
Sem fia, sem unokája nem lesz az ő népében, és semmi maradéka az ő tanyáján.
Az ő pusztulásától megborzadnak, a kik következnek és rettegés fogja el a most élő embereket.
(Jób 37,23.5Móz;10,17;Jób 31,15)
Ilyenek az álnok embernek hajlékai, és ilyen annak lakóhelye, a ki nem tiszteli Istent.
(Jób 27,19-23)