24
Joákim idejében jött fel Nabukodonozor, Babilónia királya, és Joákim szolgája lett három esztendeig; de azután elfordult és elpártolt tőle.
(2Kir 20,17.18.2Krón;36,5-7)
És ráküldé az Úr a Káldeusok seregeit, a Siriabeliek seregeit, a Moábiták seregeit és az Ammon fiainak seregeit, és ráküldte őket Júdára, hogy elveszessék őt az Úr beszéde szerint, a melyet szólott szolgái, a próféták által.
(2Kir 21,10-14)
Csak az Úr beszéde szerint történt ez Júdán, hogy elvesse őt a maga orczája elől Manasse bűneiért, mind a szerint, a mint cselekedett vala;
(2Kir 21,2-9)
És az ártatlan vérért is, a melyet kiontott, és hogy betöltötte volt Jeruzsálemet ártatlan vérrel; ezért nem akart az Úr megbocsátani néki.
(2Kir 21,16)
Joákimnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?
(2Krón 36,4-7)
És elaluvék Joákim az ő atyáival, és az ő fia, Joákin uralkodék helyette,
(2Krón 36,9)
És Égyiptom királya többé nem jött ki az ő földéből; mert Babilónia királya mindent elvett, a mi csak az égyiptomi királyé volt, Égyiptom folyóvizétől az Eufrátes folyóvizéig.
(Jer 46,2)
Tizennyolcz esztendős volt Joákin, mikor királylyá lett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Az ő anyjának neve Nékhusta, a Jeruzsálembeli Elnatán leánya.
És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt mind a szerint, a mint az ő atyja cselekedett volt.
(2Kir 23,37)
Ebben az időben jöttek fel Nabukodonozornak, Babilónia királyának szolgái Jeruzsálem ellen, és szállották meg a várost.
(2Krón 36,10)
Maga Nabukodonozor, Babilónia királya is feljött a város ellen, a melyet már az ő szolgái megszállottak volt.
És kiment Joákin, a Júda királya Babilónia királyához az ő anyjával, szolgáival, hadnagyaival és udvariszolgáival együtt, de fogságra vetette őt Babilónia királya az ő uralkodásának nyolczadik esztendejében.
És elvitte onnét az Úr házának minden kincsét és a király házának kincsét, és összevagdalt minden arany edényt, a melyet Salamon, az Izráel királya csináltatott volt az Úr templomában, a mint az Úr megmondotta volt.
(2Kir 20,17.18)
És elhurczolta az egész Jeruzsálemet, összes fejedelmeit és minden vitézeit, tízezer foglyot, az összes mesterembereket és lakatosokat, úgy hogy a föld szegény népén kivül senki sem maradt ott.
És elhurczolta Joákint is Babilóniába, és a király anyját, és a király feleségeit és udvariszolgáit, és az ország erős vitézeit fogságba hurczolta Jeruzsálemből Babilóniába;
(Jer 37,1;52,28-31)
És az összes előkelő férfiakat, hétezeret, és a mesterembereket és a lakatosokat, ezeret, és az összes erős, harczra termett férfiakat fogva vitte Babilóniába Babilónia királya.
És Babilónia királya Mattaniát, nagybátyját, tette ő helyette királylyá, és nevét Sédékiásra változtatta.
(Jer 37,1.1Krón;3,15)
Huszonegy esztendős volt Sédékiás, mikor uralkodni kezdett, és tizenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az ő anyjának neve Hamutál, a Libnából való Jeremiás leánya.
És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt mind a szerint, a mint Joákim cselekedett volt;
(2Kir 23,27)
Mert az Úr haragja miatt történt ez így Jeruzsálemmel és Júdával, míg csak el nem vetette őket az ő orczája elől. Sédékiás azonban elpártolt Babilónia királyától.
(2Kir 21,12.13; Jer 52,3-30)
25
És történt az ő uralkodásának kilenczedik esztendejében, a tizedik hónapban, és annak tizedik napján, hogy feljött Nabukodonozor, Babilónia királya minden ő seregével Jeruzsálem ellen, és táborba szállott ellene, és köröskörül ostromtornyokat építettek ellene.
(2Krón 36,17-22)
És megszállva tartatott a város Sédékiás király tizenegyedik esztendejéig;
De a negyedik hónap kilenczedik napján akkora inség lett a városban, hogy nem volt mit enni a föld népének.
(Jer 52,6.30)
És betöretett a város, és a harczosok mind futni kezdtek éjjel a kettős kőfal között levő kapu útján, a mely a király kertje mellett van; a Káldeusok pedig ott táboroztak a város körül. És a király is elfutott a puszta útján.
De a Káldeusok hada űzőbe vette a királyt, és utólérték őt Jerikhó mezején, és egész serege szétszóródott mellőle.
És elfogták a királyt, és elvitték őt Babilónia királyához Riblába, a hol ítéletet tartottak fölötte.
(Jer 34,21)
És Sédékiás fiait saját szeme láttára vágták le; Sédékiás szemeit pedig megvakították, és lánczokba verve vitték el őt Babilóniába.
(5Móz 28,15.36)
És az ötödik hónap hetedik napján - ez a Nabukodonozor, babilóniai király uralkodásának tizenkilenczedik esztendeje - feljött Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya, Babilónia királyának szolgája Jeruzsálembe;
És felgyújtotta az Úr házát és a király házát, és Jeruzsálem összes házait és mind a nagy palotákat felégette tűzzel.
És Jeruzsálem kőfalait köröskörül lerombolta a Káldeusok serege, a mely a vitézek hadnagyával volt.
(1Kir 9,3-8)
A többi népet pedig, a mely a városban még megmaradt volt, és azokat, a kik Babilónia királyához hajlottak, és a többi népet mind elhurczolta Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya.
A föld népének csak a szegényéből hagyott ott a vitézek hadnagya szőlőmíveseket és szántó-vető embereket.
És a rézoszlopokat, a melyek az Úr házában voltak, és a mosdómedenczék talpait és a réztengert, a mely az Úr házában volt, összetörték a Káldeusok, és azok rezét Babilóniába vitték.
(Jer 27,19-22)
Elvitték a fazekakat is, a lapátokat, a késeket, temjénezőket, és minden, szolgálatra rendelt, egyéb rézedényeket.
(1Kir 7,50)
És elvitte a vitézek hadnagya a serpenyőket, a medenczéket, a melyek közül némelyek aranyból, némelyek pedig ezüstből voltak,
A két rézoszlopot, a réztengert és a mosdómedenczék talpait, a melyeket Salamon csinált volt az Úr házában; megmérhetetlen volt mindezeknek az edényeknek a reze.
(1Kir 7,15.39)
Az egyik oszlop magassága tizennyolcz sing volt, és egy rézgömb volt rajta és a gömb három sing magas volt, a gömbön köröskörül hálózat és gránátalmák mind érczből, és ugyanilyen volt a másik oszlop is a hálózattal együtt.
És elhurczolta a vitézek hadnagya Serája papot is, az első rendből és Sofóniás papot, a második rendből és a három ajtónállót,
(1Krón 6,14)
És a városból elvitt egy főembert, ki a hadakozó férfiak előljáró hadnagya volt, és öt férfiút, a kik a király körül forgolódtak volt, a kik találtattak a városban, és a sereg hadnagyának íródeákját, a ki sereget gyűjt vala a föld népe közül, és hatvan férfiakat a föld népe közül, a kik ott találtattak a városban.
És vevé őket Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya, és elvitte Babilónia királyához Riblába,
És levágta őket Babilónia királya, és megölte Riblában a Hámát földjén. És így viteték el Júda az ő földjéről.
(2Kir 21,13.14)
A Júda földjén megmaradt népnek pedig, a melyet meghagyott Nabukodonozor, Babilónia királya, Gedáliát, Ahikámnak, a Sáfán fiának fiát, rendelte tiszttartóul.
Mikor pedig meghallották a seregek hadnagyai mind, és az ő embereik, hogy Babilónia királya Gedáliát tette tiszttartóvá, elmentek Gedáliához Mispába, Izmáel, a Nétánia fia, és Johanán, a Kareáh fia, és Serája, a nétofáti Tánhumet fia, és Jahazánia, Maakáti fia, ők és az ő embereik;
(Jer 40,5.9)
És megesküdött nékik Gedália és az ő embereiknek, és monda nékik: Ne féljetek a Káldeusoknak való szolgálattól. Maradjatok az országban, és szolgáljatok Babilónia királyának, és jó dolgotok lesz.
A hetedik hónapban azonban elment Izmáel, Nétániának, az Elisáma fiának fia, a ki királyi magból volt, és vele tíz férfiú, és megölték Gedáliát és meghalt; és a Zsidókat és a Káldeusokat, a kik ő vele voltak Mispában.
És felkelt az egész nép kicsinytől nagyig és a seregek hadnagyai, és elmentek Égyiptomba; mert féltek a Káldeusoktól.
És lőn a harminczhetedik esztendőben, Joákinnak, a Júda királyának fogságba hurczoltatása után, a tizenkettedik hónap huszonhetedik napján, kivette Evil-Merodák, Babilónia királya, az ő uralkodásának első esztendejében Joákint, Júda királyát a fogházból;
És kegyesen beszélt vele, és feljebb tette az ő székét a többi királyok székeinél, a kik nála voltak Babilóniában;
És kicserélte fogsága ruháit, és mindenkor nála volt étele életének minden idejében.
És mindenkor kijárt az ő része, a melyet a király adott néki napról-napra életének minden idejében.
73
Aszáf zsoltára.
Bizony jó Izráelhez az Isten, azokhoz, a kik tiszta szívűek. (Zsolt 18,17-27) De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak. Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét. (Jób 21,7-15) Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az ő erejök állandó. A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak. (Zsolt 5,5-7) Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erőszak borítja őket. (Zsolt 18,3;1Sám 16,13) A kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik, elméjök gondolatjai csaponganak. (Zsolt 54,9;59,10) Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással. (Zsolt 31,19;94,3-7) Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet. (Jób 21,14.15) Azért fordul az ő népe ide, hogy tele pohár vizet szürcsölnek; És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem? (Zsolt 89,9) Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyűjtenek! (Zsolt 96,10;97,13) Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet; (Jób 9,13-31; Malak 3,14.15) Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel! (Zsolt 46,4-5) Ha azt mondom: Ilyen módon szólok: Ímé, a te fiaid nemzedékét árulom el. (Zsolt 89,10) Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben. (Ésa 54,10; Luk 16,17) Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát. (Jób 21,16-20) Bizony síkos földön helyezted el őket; pusztaságokra vetetted ki őket. (1Móz 18,25) Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől. (Jób 20,7-11; Zsolt 37,2) Mint álmot, ha felserkenünk: te Uram, ha felserkensz, úgy veted meg képöket. (Zsolt 31,19) Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim: Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad. (Jób 22,9;31,21.22) De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet. (Zsolt 10,11.13) Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem. (Zsolt 32,8) Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön! (Zsolt 16,11;32,10) Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké! (Zsolt 33,15) Mert ímé, a kik eltávoznak tőled, elvesznek; mind kiirtod azokat, a kik elhajolnak tőled. (1Kor 3,20) De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet. (Zsolt 18,26.27) 74 Aszáf tanítása.
Miért vetettél el, oh Isten, teljesen? Miért füstölög haragod a te legelődnek juhai ellen? (Zsolt 80,1) Emlékezzél meg a te gyülekezetedről, a melyet régen szerzettél és a melyet megváltottál: a te örökségednek részéről, a Sion hegyéről, a melyen lakozol! (Zsolt 132,13.14) Lépj fel a teljes pusztaságba; mindent tönkre tett az ellenség a szent helyen! Támadóid a te gyülekezeted hajlékában ordítanak: jeleiket tűzték fel jelekké. (Zsolt 27,10) Úgy tünnek fel, mint mikor valaki fejszéjét emelgeti az erdőnek sűrű fáira. Faragványait már mind összetördelték: fejszékkel és pőrölyökkel. (1Kir 9,7.8) Szent helyedet lángba borították; neved hajlékát földig megfertőztették. (1Kir 9,3) Ezt mondották szívökben: Dúljuk fel őket mindenestől! Felgyújtották Istennek minden hajlékát az országban. (Zsolt 5,5-7) Jeleinket nem látjuk, próféta nincs többé, és nincs közöttünk, a ki tudná: meddig tart ez? (Siral 2,9) Meddig szidalmaz, oh Isten, a sanyargató? Örökké gyalázza-é az ellenség a te nevedet? Miért húzod vissza kezedet, jobbodat? Vond ki kebeledből: végezz! (Zsolt 7,16.17) Pedig Isten az én királyom eleitől fogva, a ki szabadításokat mível e föld közepette. (Bir 3,31;4,24) Te hasítottad ketté a tengert erőddel; te törted össze a czethalak fejeit a vizekben. (2Móz 14,21.22;Ezék 29,3) Te rontottad meg a leviathánnak fejét, s adtad azt eledelül a pusztai népnek. (Zsolt 86,8) Te fakasztottad fel a forrást és patakot, te száraztottad meg az örök folyókat. (Zsolt 24,1.2) Tiéd a nappal, az éjszaka is tiéd; te formáltad a világosságot és a napot. (1Móz 1,9.10) Te szabtad meg a földnek minden határát: a nyarat és a telet te formáltad. (1Móz 8,22) Emlékezzél meg erről: ellenség szidalmazta az Urat, s bolond nép káromolta a te nevedet. (Zsolt 79,13) Ne adjad a fenevadnak a te gerliczédnek lelkét; szegényeidnek gyülekezetéről ne feledkezzél meg végképen! (2Móz 17,1) Tekints a szövetségre; mert telve vannak e földnek rejtekhelyei zsaroló tanyákkal. (2Móz 24,8) A megrontott ne térjen szégyenvallással vissza; a nyomorult és szűkölködő dicsérje a te nevedet. (4Móz 14,22.34; Zsid 3,17) Kelj fel, oh Isten, és védd a te ügyedet; emlékezzél meg a te gyaláztatásodról, a melylyel naponként illet téged a bolond! (4Móz 14,21-23; Zsid 4,3) Ne felejtkezzél el ellenségeidnek szaváról, és az ellened támadók háborgatásáról, a mely szüntelen nevekedik! (Zsolt 137,7)
Bizony jó Izráelhez az Isten, azokhoz, a kik tiszta szívűek. (Zsolt 18,17-27) De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak. Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét. (Jób 21,7-15) Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az ő erejök állandó. A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak. (Zsolt 5,5-7) Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erőszak borítja őket. (Zsolt 18,3;1Sám 16,13) A kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik, elméjök gondolatjai csaponganak. (Zsolt 54,9;59,10) Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással. (Zsolt 31,19;94,3-7) Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet. (Jób 21,14.15) Azért fordul az ő népe ide, hogy tele pohár vizet szürcsölnek; És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem? (Zsolt 89,9) Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyűjtenek! (Zsolt 96,10;97,13) Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet; (Jób 9,13-31; Malak 3,14.15) Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel! (Zsolt 46,4-5) Ha azt mondom: Ilyen módon szólok: Ímé, a te fiaid nemzedékét árulom el. (Zsolt 89,10) Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben. (Ésa 54,10; Luk 16,17) Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát. (Jób 21,16-20) Bizony síkos földön helyezted el őket; pusztaságokra vetetted ki őket. (1Móz 18,25) Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől. (Jób 20,7-11; Zsolt 37,2) Mint álmot, ha felserkenünk: te Uram, ha felserkensz, úgy veted meg képöket. (Zsolt 31,19) Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim: Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad. (Jób 22,9;31,21.22) De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet. (Zsolt 10,11.13) Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem. (Zsolt 32,8) Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön! (Zsolt 16,11;32,10) Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké! (Zsolt 33,15) Mert ímé, a kik eltávoznak tőled, elvesznek; mind kiirtod azokat, a kik elhajolnak tőled. (1Kor 3,20) De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet. (Zsolt 18,26.27) 74 Aszáf tanítása.
Miért vetettél el, oh Isten, teljesen? Miért füstölög haragod a te legelődnek juhai ellen? (Zsolt 80,1) Emlékezzél meg a te gyülekezetedről, a melyet régen szerzettél és a melyet megváltottál: a te örökségednek részéről, a Sion hegyéről, a melyen lakozol! (Zsolt 132,13.14) Lépj fel a teljes pusztaságba; mindent tönkre tett az ellenség a szent helyen! Támadóid a te gyülekezeted hajlékában ordítanak: jeleiket tűzték fel jelekké. (Zsolt 27,10) Úgy tünnek fel, mint mikor valaki fejszéjét emelgeti az erdőnek sűrű fáira. Faragványait már mind összetördelték: fejszékkel és pőrölyökkel. (1Kir 9,7.8) Szent helyedet lángba borították; neved hajlékát földig megfertőztették. (1Kir 9,3) Ezt mondották szívökben: Dúljuk fel őket mindenestől! Felgyújtották Istennek minden hajlékát az országban. (Zsolt 5,5-7) Jeleinket nem látjuk, próféta nincs többé, és nincs közöttünk, a ki tudná: meddig tart ez? (Siral 2,9) Meddig szidalmaz, oh Isten, a sanyargató? Örökké gyalázza-é az ellenség a te nevedet? Miért húzod vissza kezedet, jobbodat? Vond ki kebeledből: végezz! (Zsolt 7,16.17) Pedig Isten az én királyom eleitől fogva, a ki szabadításokat mível e föld közepette. (Bir 3,31;4,24) Te hasítottad ketté a tengert erőddel; te törted össze a czethalak fejeit a vizekben. (2Móz 14,21.22;Ezék 29,3) Te rontottad meg a leviathánnak fejét, s adtad azt eledelül a pusztai népnek. (Zsolt 86,8) Te fakasztottad fel a forrást és patakot, te száraztottad meg az örök folyókat. (Zsolt 24,1.2) Tiéd a nappal, az éjszaka is tiéd; te formáltad a világosságot és a napot. (1Móz 1,9.10) Te szabtad meg a földnek minden határát: a nyarat és a telet te formáltad. (1Móz 8,22) Emlékezzél meg erről: ellenség szidalmazta az Urat, s bolond nép káromolta a te nevedet. (Zsolt 79,13) Ne adjad a fenevadnak a te gerliczédnek lelkét; szegényeidnek gyülekezetéről ne feledkezzél meg végképen! (2Móz 17,1) Tekints a szövetségre; mert telve vannak e földnek rejtekhelyei zsaroló tanyákkal. (2Móz 24,8) A megrontott ne térjen szégyenvallással vissza; a nyomorult és szűkölködő dicsérje a te nevedet. (4Móz 14,22.34; Zsid 3,17) Kelj fel, oh Isten, és védd a te ügyedet; emlékezzél meg a te gyaláztatásodról, a melylyel naponként illet téged a bolond! (4Móz 14,21-23; Zsid 4,3) Ne felejtkezzél el ellenségeidnek szaváról, és az ellened támadók háborgatásáról, a mely szüntelen nevekedik! (Zsolt 137,7)