Az apostol igehirdetése.
2 Én is, mikor nálatok jártam, testvérek, nem kiváló beszéddel vagy bölcsességgel léptem föl, hogy hirdessem nektek, amiről Isten tesz tanúságot. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. Gyöngeségem tudatában elfogódva s nagy izgalommal mentem hozzátok. Tanításom és igehirdetésem bizony nem az (emberi) bölcsesség meggyőző szavaiból állt, hanem a lélek és az erő bizonyításából, hogy hitetek ne emberi bölcsességen, hanem Isten erején alapuljon.A keresztény bölcsesség.
Bölcsességet hirdetünk mi is, de csak a tökéleteseknek. Nem ennek a világnak bölcsességét, sem e világ pusztulásra ítélt fejedelmeiét, hanem Isten titokzatos, elrejtett bölcsességét hirdetjük, melyet az Isten öröktől fogva előre elrendelt a mi dicsőségünkre. Ezt senki sem értette meg a világ fejedelmei közül, mert ha megértették volna, sohasem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát. Itt inkább az Írás szava érvényes:„Szem nem látta, fül nem hallotta,
emberi szív föl nem fogta,
amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt.” Nekünk azonban Lelke által kinyilatkoztatta Isten, mert a Lélek mindent átlát, még Isten mélységeit is. Ki ismeri az ember bensőjét, ha nem az ember lelke, mely benne van? Éppúgy Isten bensőjét sem ismeri senki más, csak Isten Lelke. Mi nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől eredő Lelket, hogy megismerjük, amit Isten nekünk ajándékozott. Nos erről beszélünk, nem az emberi bölcsesség tudós szavaival, hanem ahogy a Lélek tanítja, lelki embereknek lelkieket nyújtva. Az érzéki ember nem fogja föl, ami Isten lelkéből ered. Oktalanságnak tűnik neki, s nem képes megérteni, hogy lelkileg kell azt elbírálni. A lelki ember azonban mindent elbírál, de őt senki sem jogosult megbírálni. „Vajon ki látta át az Úr gondolatait, hogy kioktathatná őt?” Mi viszont Krisztus gondolatainak birtokában vagyunk.