38 (37). ZSOLTÁR. IMA SZÜKSÉG IDEJÉN
38 (Dávid zsoltára, emlékezésre.) Ne fenyíts meg, Uram, haragodban, ne büntess engem felindulásodban! Mert nyilaid belém hatolnak, és kezed rám nehezedik. Nincs erő testemben, mivel haragszol rám, s mert vétkeztem, nincs épség csontomban. Fejem fölött túlontúl összecsapott a bűn, és hatalmas teherként rám nehezedik. Sebeim mérgesek, üszkösek balgaságom miatt. Törődött vagyok, meggörnyedtem, s naphosszat szomorúan járok. Ágyékomban emészt a gyulladás, testemben semmi sem ép többé. Elgyöngültem és levert vagyok, szívem fájdalmában felzokogok. Uram, kívánságom világos előtted, sóhajtásaim nem maradnak rejtve. Szívem remeg, erőm elhagy, szememből kialszik a fény. Barátaim, rokonaim elfordulnak nyomorúságomtól, s akik közel voltak, távol maradnak. Csapdát vetnek, akik életemre törnek, pusztulással fenyegetnek, akik vesztemet akarják, s fondorlattal hálóznak be folyvást. De már nem is hallom, olyan vagyok, mint a süket, olyan lettem, mint a néma, aki nem nyitja ki száját. Olyan lettem, mint aki nem hall többé, akinek szájában nincs több felelet. De mert benned bízom, Uram, te meghallgatsz, Uram és Istenem! Azt mondom: „Ne mulassanak rajtam, ne nevessenek, ha botlik a lábam.” Valóban közel vagyok a pusztuláshoz, s a fájdalom nem hagy el soha. Ezért beismerem vétkemet, és bánkódom bűnöm miatt. De hatalmasok, akik ok nélkül bántanak, és sokan vannak, kik jogtalanul gyűlölnek. A jót rosszal viszonozzák nekem, s megtámadnak, mert az igazságot keresem. Uram, ne hagyj magamra, Istenem, ne maradj távol tőlem! Siess segítségemre, Uram, üdvösségem!39 (38). ZSOLTÁR. AZ EMBER KICSISÉGE
39 (A karvezetőnek Jedutuntól – Dávid zsoltára.) Így szóltam: „Megmaradok utaimon, nehogy vétkezzem nyelvemmel. Csukva tartom számat, amíg előttem áll az istentelen.” Csendes lettem, néma és hallgattam, szerencséje miatt sajgott bennem a szív. A szívem égett bensőmben, lelkemen végigcsapott a láng; akkor megoldódott a nyelvem: „Uram, add tudtomra végemet, napjaim számával ismertess meg, s tudni fogom, mily mulandó vagyok. Lám, néhány arasznyira szabtad napjaimat, színed előtt életem a semmihez hasonlít. Minden ember olyan, mint a fuvallat, az ember elenyészik, mint az árnyék. Olyan a vagyona is, amit gyűjtött, mint a fuvallat, s nem tudja, ki örökli majd.” Most tehát mit várhatok, Uram? Reményem egyedül benned van. Szabadíts meg minden bűnömtől, ne szolgáltass ki a gúnyolódó eszteleneknek! Most elhallgatok, többé ki nem nyitom számat, mert te akartad így. Vedd le rólam csapásaidat, mert elveszek kezed hatalmától. Te megrovod az embert, bünteted a bűnöst, ami kedves neki, azt elveszted, mintha a moly enné. Minden ember olyan, mint a fuvallat. Hallgasd meg, Uram, imámat, figyelj könyörgésemre, ne zárkózz el síró szavam elől! Előtted csak jövevény vagyok, zarándok, mint az őseim mind. Vedd le rólam szemedet, hogy egyszer még föllélegezzem, mielőtt elmegyek és többé nem leszek!Előző nap Olvasási terv Következő nap