Kis türelmet
Az ószövetségi áldozat fogyatékossága.
9 Mindenesetre az előző szövetségnek is megvolt a maga istentiszteleti rendje és földi szentélye: egy sátor. Ennek első részében ott állt a mécstartó és az asztal, rajta a felajánlott kenyerek. Ezt nevezték szentélynek. A második függöny mögött állt a legszentebbnek nevezett sátorrész, itt volt elhelyezve az illatáldozat aranyoltára és a szövetség ládája, amelyet minden oldalon arany borított. A ládában őrizték a mannát tartalmazó aranyvödröt, Áron kivirágzott vesszejét és a szövetség tábláit. Fölötte a dicsőséges kerubok beárnyékolták az engesztelés lapját. Ezekről egyenként most nem szükséges szólnom. Amióta ezt így elrendezték, az első sátorrészbe mindig beléptek a szolgálatot végző papok. A másodikba azonban csak a főpap lépett be, egyszer egy évben, azzal a vérrel, amelyet a maga és a nép bűneiért ajánlott föl. A Szentlélek ezzel azt jelezte, hogy addig, amíg az első sátor fennáll, a legszentebb szentélybe vezető út nem nyílik meg. Ez úgy fogható fel, mint utalás a jelen időkre, mert hisz ott olyan ajándékot és áldozatot mutatnak be, amelyek a bemutatót lelkileg nem tehetik tökéletessé; tudniillik csak testi szertartások, amelyek ételből, italból és különféle lemosásokból állnak, és kötelező erejük csak az újjárendezés idejéig tart.
Krisztus áldozata tökéletes.
Krisztus azonban a ránk váró javak főpapjaként jött el, s belépett abba a nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem ember keze alkotott, vagyis nem ebből a világból való. Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett. Ha ugyanis a bakok és bikák vére meg az üsző hamva a tisztátalanokra hintve külsőleg tisztává teszi őket, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől Krisztus vére, aki az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek, hogy az élő Istennek szolgáljunk. Ezért ő új szövetség közvetítője. Előbb azonban a régi szövetség korában elkövetett bűnök megváltásáért el kellett szenvednie a halált, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökséget. Ahol ugyanis van végrendelet, előbb bizonyítani kell a végrendelkező halálát, hiszen a végrendelet csak halál esetén jogerős; addig, amíg a végrendelkező él, nem érvényes. Ezért az első szövetséget sem kötötték vér nélkül. Miután ugyanis Mózes – a törvény előírása szerint – minden rendelkezést felolvasott az egész nép előtt, vette a bakok és borjak vérét a vízzel, majd vörös gyapjúval és izsóppal meghintette magát a könyvet és az egész népet, e szavakkal: „Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Isten veletek kötött.” Azután meghintette vérrel a sátort és az összes istentiszteleti edényt is. Sőt a törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. A mennyekben levők előképeinek így kellett megtisztulniuk, maguk a mennyeiek azonban ennél kiválóbb áldozatot követeltek. Krisztus ugyanis nem kézzel épített szentélybe lépett, amely a valódinak csak előképe, hanem magába a mennybe, hogy most az Isten színe előtt közbenjárjon értünk. Nem azért lépett be, hogy többször áldozza fel magát, mint ahogy a főpap minden évben idegen vérrel belép a legszentebb szentélybe, hiszen akkor a világ kezdete óta már többször kellett volna szenvednie. Így azonban az idők végén egyszer s mindenkorra megjelent, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. Amint az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része, úgy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor nem a bűn miatt jelenik meg, hanem azok üdvözítéséért, akik rá várnak.
A régi és az új áldozat.
10 Mivel a törvény a jövendő javak árnyéka, de nem a valóságok képe volt, még azokkal az áldozatokkal sem tehette tökéletessé a résztvevőket, amelyeket évről évre megszakítás nélkül bemutattak. Nemde abbahagyták volna az áldozat bemutatását, ha a bemutatók egyszeri megtisztulás után megszabadultak volna a bűntudattól. Ellenkezőleg, éppen ez emlékeztette őket évről évre a bűnre. Lehetetlen ugyanis, hogy a bikák és bakok vére bűnöket töröljön el. Ezért nyilatkozik így, amikor a világba lép: Áldozatot és felajánlást nem kívántál, de testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van. Először tehát ezt mondta: „Áldozatot, ajándékot, engesztelő és égőáldozatot nem akartál, és nem telt benne kedved”, jóllehet ezeket a törvény írta elő. Azután így folytatta: „Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.” Eltörli az elsőt, hogy helyébe állítsa a másodikat. E szerint az akarat szerint Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra megszentelődünk. Minden pap naponta elvégzi szolgálatát, és ugyanazt az áldozatot többször bemutatja, ezeknek azonban nincs erejük a bűn eltörlésére. Ő ellenben csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. Ezt bizonyítja a Szentlélek is, amikor így szól: Ez lesz a szövetség, amelyet ama napok után kötök velük – mondja az Úr. – Törvényemet szívükbe adom és elméjükbe írom, bűneikre és törvényszegésükre többé nem emlékezem. Ám ahol ezek bocsánatot nyertek, ott nincs szükség bűnért való áldozatra.
IV. HITBELI HŰSÉG
Buzdítás az állhatatosságra.
Testvérek, Krisztus véréért megvan tehát a reményünk, hogy beléphetünk a szentélybe. Ezt az élethez vezető új utat a függönyön, vagyis saját testén keresztül nyitotta meg nekünk. Főpapunk is van, akit az Isten a népe fölé rendelt. Járuljunk hát hozzá igaz szívvel, hitből fakadó bizalommal, hiszen a szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettől, és testünket is tiszta víz mosta le. Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette. Legyen gondunk rá, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást. Összejöveteleinkről ne maradjunk el, mint némelyek szoktak, hanem annál inkább bátorítsuk egymást, minél közelebb érzitek a napot. Ha ugyanis azután, hogy az igazságot felismertük, szándékosan vétkeztünk, nincs többé áldozat a bűnért, hanem rettenetes ítélet és lángoló tűz vár ránk, amely megemészti a lázadókat. Aki Mózes törvényét megszegte, annak két vagy három tanú szavára irgalom nélkül meg kellett halnia. Gondolhatjátok, mennyivel súlyosabb büntetést érdemel az, aki lábbal tiporja az Isten Fiát, semmibe veszi a szövetség vérét, amely megszentelte, és kigúnyolja a kegyelem Lelkét. Ismerjük jól, azt, aki így szólt: „Enyém a megtorlás, s én megfizetek.” Majd ismét: „Az Úr ítélkezik népe fölött.” Rettenetes dolog az élő Isten kezébe jutni. Emlékezzetek vissza az elmúlt időkre, amikor megvilágosodástok után annyi szenvedésben és küzdelemben helytálltatok. Részint szidalmazásnak és szorongatásnak voltatok kitéve, részint közösséget vállaltatok azokkal, akik hasonlóképpen szenvedtek. Együtt szenvedtetek a foglyokkal, és vagyonotok elkobzását is örömmel elviseltétek, abban a tudatban, hogy értékesebb és maradandóbb javakkal rendelkeztek. Ne veszítsétek hát el bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte. Állhatatosnak kell lennetek, hogy az Isten akaratát teljesítsétek, és az ígéretet elnyerjétek: Már csak rövid, nagyon rövid idő, aztán eljön az eljövendő és nem késik. Az igaz ember a hitből él, de ha elpártol, nem telik benne kedvem. Mi nem tartozunk azok közé, akik elpártolnak és elkárhoznak, hanem azok közé, akik hisznek és megmentik életüket.
A hit példaképei.
11 A hit a remélt dolgok biztosítéka, a nem látható dolgok bizonyítéka. Őseink ebből merítettek bizonyosságot. A hitből ismerjük meg, hogy a világot az Isten szava alkotta, vagyis a látható a láthatatlanból lett. Ábel a hittől vezettetve mutatott be értékesebb áldozatot, mint Kain, és kapott bizonyosságot igaz voltáról, mert az Isten maga tett áldozati ajándékairól tanúságot. Hite által még holtában is beszél. A hitéért ragadtatott el Hénoch, hogy ne ízlelje meg a halált: „Nem találták többé, mert az Úr elragadta.” Még eltűnése előtt bizonyságot nyert, hogy kedves az Isten előtt. Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van és megjutalmazza azt, aki Őt keresi. A hitben kapott Noé felvilágosítást a még nem látható eseményekről, és szent félelemmel eltelve bárkát épített családja megmentésére. Hitében ítélkezett a világ fölött, és a hitből fakadó megigazulásból lett örökös. Ábrahám hitből engedelmeskedett a hívásnak, hogy költözzék arra a vidékre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elindult anélkül, hogy tudta volna, hová megy. Hittel telepedett le az Ígéret földjére, idegen országban, és sátorban lakott Izsákkal és Jákobbal, akik ugyanazt az ígéretet örökölték. Várta ugyanis azt a szilárd alapokon nyugvó várost, amelyet majd az Isten tervez és épít. Sára is a hitében kapta az erőt, hogy előrehaladott kora ellenére anya lehessen, mert hűségesnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért ettől az egytől, noha már nem volt fiatal, annyian származnak, mint az égen a csillag vagy mint a tengerpart megszámlálhatatlan fövenye. Mind hitben hunytak el, de anélkül, hogy az ígéret teljesedését megérték volna; csak messziről látták és üdvözölték, elismerve, hogy vándorok és jövevények a földön. Akik így beszélnek, megvallják, hogy hazát keresnek. Ha arra a földre gondoltak volna, ahonnan kijöttek, lett volna alkalmuk a visszatérésre. De egy jobb haza után vágyódtak, a mennyei után. Ezért az Isten sem szégyelli, hogy Istenüknek hívják, hiszen hazát készített nekik. Ábrahám hittel áldozta fel Izsákot, amikor az Isten próbára tette. Készen volt rá, hogy feláldozza egyszülöttét, ő, aki ígéretképpen kapta, és hallotta: „Izsák által lesznek utódaid.” Biztosra vette, hogy Isten képes a halottakat is feltámasztani. Ezért vissza is kapta mintegy előképül. Izsák hittel, szemét a jövőre irányítva áldotta meg Jákobot és Ézsaut. Hittel áldotta meg a haldokló Jákob József két fiát, miközben botjának fejére támaszkodva imádkozott. Hittel gondolt József halála előtt Izrael fiainak kivonulására és rendelkezett csontjairól. Hitükben rejtegették az újszülött Mózest szülei három hónapig, látva, hogy a gyermek szép, és nem féltek a király parancsától. Mózes a hitében tagadta felnőtt korában, hogy a fáraó leányának a fia. Inkább vállalta, hogy az Isten népével együtt elszenvedi a sanyargatást, mint hogy a bűn múló előnyét élvezze. A Messiás gyalázatát nagyobb értéknek tartotta az egyiptomiak kincseinél, mert a jutalommal is számolt. Hittel távozott Egyiptomból, és nem ijedt meg a király haragjától, hanem állhatatosan kitartott, mintha már a láthatatlant látta volna. Hittel ünnepelte meg a húsvétot, és a vérrel való meghintést, hogy az öldöklő ne ártson az elsőszülötteknek. Hittel keltek át a Vörös-tengeren, úgy, mint a szárazföldön, de amikor az egyiptomiak kísérelték ezt meg, elmerültek. A hit erejéből omlottak le Jerikó falai, azután, hogy hét napon át körüljárták. A bűnös életű Rácháb is a hite folytán nem veszett oda a hitetlenekkel együtt, mert jó szívvel befogadta a hírszerzőket. Minek folytassam tovább? Kifogynék az időből, ha felsorolnám Gedeont, Bárákot, Sámsont, Jiftachot, Dávidot, Sámuelt és a prófétákat, akik a hit erejével országokat győztek le, igazságot osztottak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok torkát tömték be, lángoló tüzet oltottak el, megmenekültek a kard élétől, gyengeségükben erőre kaptak, hősök voltak a háborúban, és megfutamították az ellenség sorait. Asszonyok feltámasztás útján visszakapták halottaikat. Némelyek kínpadra jutottak, de nem fogadták el a szabadságot, csak hogy dicsőségesebb feltámadásban részesüljenek. Mások gúnyt és megostorozást, sőt bilincseket és börtönt tűrtek el, megkövezték, kettéfűrészelték, agyonkínozták, kardélre hányták őket, juhbőrbe és kecskebőrbe öltözve bujdostak, nélkülözés, üldözés és zaklatás közepette. A világ nem volt méltó rájuk. Ezért a pusztában, a hegyek közt, a föld barlangjaiban és szurdokaiban bolyongtak. Bár ezek a hitükről mind bizonyságot kaptak, mégsem nyerték el az ígéretet, mert az Isten nekünk valami jobbat tervezett, nélkülünk nem juthatnak hát el az üdvösségre.

Előző nap Olvasási terv Következő nap
Minden fejezet...
1 0