Az ószövetségi áldozatok tökéletlensége.
9 Mindenesetre volt az előző szövetségnek is istentiszteleti rendtartása és földi szentélye: egy sátor, amelynek előrészében ott állt a gyertyatartó, az asztal és a fölajánlott kenyér. Ezt szentélynek nevezték. A második függöny mögött állt az a sátor, melyet Szentek Szentjének neveztek. Ebben volt az aranytömjénező és a szövetség szekrénye, amelyet minden oldalról arany borított. A szekrényben őrizték a mannát tartalmazó aranyedényt, Áron kivirágzott vesszejét és a szövetség tábláit, fölötte pedig az isteni dicsőség kerubjai voltak, melyek beárnyékolták az engesztelés trónját. Ezekről most nem szükséges egyenként beszélnem. Mióta ezt így elrendezték, az első sátorba rendszeresen beléptek az istentiszteletet végző papok. A másikba azonban, egyszer egy évben, egyedül a főpap lépett be, mégpedig azzal a vérrel, melyet a maga és a nép bűneiért áldozott föl. Ezzel azt jelezte a Szentlélek, hogy a Szentek Szentjébe vezető út nem nyílik meg addig, amíg az első sátor fönnáll. Ez a jelen időre vonatkozik. Ott olyan ajándékot és áldozatot mutatnak be, melyek a bemutatót lelkiismeretben nem tehetik tökéletessé. Hiszen csak testi szertartások, amelyek ételből, italból és különböző tisztálkodásból állnak és csak az újjárendezés idejéig köteleznek.Az új szövetség tökéletes áldozata.
Krisztus azonban mint a jövendő javak főpapja jelent meg és belépett abba a nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem ember keze alkotott, vagyis nem e világból való. Nem is bakok vagy borjak vérével, hanem tulajdon vérével lépett be egyszer s mindenkorra a Szentek Szentjébe, s örök megváltást szerzett. Ha ugyanis a bakok és bikák vére meg az üsző hamva a tisztátalanokra hintve megszenteli őket, úgyhogy külsőleg megtisztulnak, mennyivel inkább tisztítja meg lelkiismeretünket a holt cselekedetektől Krisztus vére – aki az örök Lélek által önmagát ajánlotta föl szeplőtelen áldozatul Istennek –, hogy az élő Istennek szolgáljunk!Jézus az új szövetség közvetítője.
Ezért új szövetség közvetítője ő, melyben a meghívottak a megígért örökké tartó örökségben részesülnek. Előbb azonban az előző szövetség idején elkövetett bűnök megváltásáért el kellett szenvednie a halált. Ahol ugyanis végrendelet van, előbb meg kell halnia a végrendelkezőnek, mert a végrendelet csak halál esetén jogerős, és nem érvényes addig, amíg él a végrendelkező. Ezért az első szövetséget sem kötötték vér nélkül. Miután ugyanis Mózes a törvény minden parancsát fölolvasta az egész nép előtt, a bakok és borjak vérét vízzel keverte, aztán vörös gyapjúval és izsóppal meghintette magát a könyvet és az egész népet e szavakkal: „Ez a szövetség vére, amelyet Isten veletek kötött.” Ugyanúgy vért hintett a sátorra és az istentisztelet minden eszközére is. Sőt a törvény szerint majdnem minden vérrel tisztul meg, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat. A mennyei dolgok előképeinek így kellett megtisztulniuk, de maguknak a mennyeieknek ennél kiválóbb áldozatokkal. Krisztus ugyanis nem kézzel emelt szentélybe lépett be, mely a valódinak csak előképe, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt közbenjárjon értünk. Ezért nincs szükség rá, hogy többször föláldozza magát, mint ahogy a főpap minden évben belép a Szentek Szentjébe az idegen vérrel, különben a világ kezdete óta már többször kellett volna szenvednie. Ő azonban most, az idők végén, egyszer s mindenkorra megjelent, hogy önmagát föláldozva eltörölje a bűnt. Amint az a rendelkezés, hogy az ember egyszer haljon meg s utána az ítélet következzék, úgy Krisztus is egyszer áldozta föl magát, hogy elvegye sokak bűnét. Másodszor nem a bűn miatt jelenik meg, hanem hogy üdvözítse azokat, akik rá várnak.Áldozatának megváltó ereje.
10 Mivel a törvény csak árnyéka a jövendő javaknak s nem teljes képe a valóságnak, még azokkal az áldozatokkal sem tehette tökéletessé az áldozatok bemutatóit, amelyeket évről évre megszakítás nélkül mutattak be. Vajon nem hagyták volna abba különben az áldozatokat, ha egyszeri megtisztulás után az áldozó nem érezte volna lelkiismeretében a bűnt? De hiszen éppen ezek emlékeztettek évről évre a bűnre. Lehetetlen ugyanis, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el. Ezért mondja, amikor a világba lép:„Nem kell neked a véres és az ételáldozat,
de embertestet alkottál nekem, engesztelés sem kedves, s égő áldozat. Így szóltam hát: itt jövök, Istenem,
hogy akaratodat megtegyem,
amint a könyvtekercsben írva van.” Először azt mondja: „Véres és ételáldozat, engesztelő és égő áldozat nem kell s nem is tetszik neked” – áldozatok, amelyeket a törvény szerint mutatnak be. Azután így folytatja: „Azért jövök, hogy akaratodat megtegyem.” Eltörli az elsőt, hogy helyébe állítsa a másodikat. Ez az akarat Jézus Krisztus testének föláldozásával egyszer s mindenkorra megszentelt minket. Azonkívül minden pap nap nap után szolgálatba áll, és gyakran mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, éppen mivel nincs erejük arra, hogy a bűnt eltöröljék. Ő viszont csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökre ott ül Isten jobbján. Most már csak arra vár, „míg lába alá zsámolyul alázza valamennyi ellenségét”. Egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket. Erről tesz tanúságot a Szentlélek is, amikor így szól. „Ez az a szövetség, melyet ama napok után
kötök velük, mondja az Úr:
szívükbe öntöm törvényeimet,
és elméjükbe vésem, bűneikre és törvényszegésükre többé nem emlékezem.”
Állhatatos hitvallás az új szövetség mellett
Ahol pedig ezek bocsánatot nyertek, nincs többé bűnért való áldozat.Buzdítás az állhatatosságra.
Testvéreim, Krisztus vérének erejében megvan tehát a reményünk arra, hogy beléphetünk a Szentek Szentjébe. Ez az új életút, melyet a függönyön, vagyis tulajdon testén keresztül nyitott nekünk. Főpapunk is van, akit Isten háza fölé rendelt. Járuljunk hozzá őszinte szívvel, teljes hívő bizalommal, hiszen a rossz lelkiismerettől megtisztult a szívünk, és testünk is tiszta vízben mosdott. Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk hitvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette. Legyen gondunk arra, hogy szeretetre és jótettre buzdítsuk egymást. Összejöveteleinkről ne maradjunk el mint némelyek szoktak, hanem buzdítsuk egymást annál inkább, minél közelebb érzitek a napot. Ha ugyanis az igazság fölismerése után szántszándékkal vétkezünk, nem használ a bűnért való áldozat, hanem rettenetes ítélet és lángoló tűz vár ránk, mely megemészti a lázadókat. Aki Mózes törvényét szegi meg, annak két vagy három tanú szavára irgalom nélkül meg kell halnia. Gondolhatjátok, mennyivel súlyosabb büntetést érdemel az, aki lábbal tiporja az Isten Fiát, semmibe veszi a szövetség vérét, mely őt megszentelte, a kegyelem Lelkét pedig megveti! Ismerjük őt, aki így szólt: „Enyém a megtorlás, én megfizetek.” Majd ismét: „Ítéletet mond az Úr népe fölött.” Rettenetes az élő Isten kezébe jutni. Emlékezzetek csak az elmúlt időkre, amikor a megvilágosodásban részesültetek és helytálltatok annyi küzdelemben és szenvedésben. Egyrészt a gyalázatnak és zaklatásoknak kitéve nevetség tárgyává lettetek, másrészt részvéttel kísértétek azokat, akikkel így bántak. Együtt szenvedtetek a foglyokkal és vagyonotok elrablását is örömmel viseltétek abban a tudatban, hogy értékesebb és maradandóbb javaitok vannak. Ezért ne veszítsétek el bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte. Állhatatosaknak kell lennetek, hogy Isten akaratát teljesítve elnyerjétek az ígéretet. „Már csak rövid, nagyon rövid az idő,aztán eljön az eljövendő, s nem késik.
Az igaz ember a hitből él. De ha elpártol, nem telik benne kedvem.” Mi nem tartozunk az elpártolók közé, akik elkárhoznak, hanem a hívők közé, akik megmentik a lelküket.
A hit példaképei az Ószövetségben.
11 A hit reményeink szilárd alapja és a nem látott dolgok igazolása. Ez adott bizonyságot őseinknek. Hitből értjük meg, hogy a világot Isten igéje alkotta, vagyis láthatatlanból lett a látható. Hittel mutatott be Ábel értékesebb áldozatot Istennek, mint Káin. Ezzel nyerte el igaz voltának bizonyítékát, amikor Isten kedvezően tanúskodott ajándékai mellett. Hite által még holtan is beszél. Hitéért ragadtatott el Hénok, hogy halált ne lásson. Nem találták többé, mert Isten elragadta. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert, hogy kedves az Istennek. Hit nélkül nem lehet tetszeni (Istennek). Annak ugyanis, aki Istenhez járul, hinnie kell, hogy létezik s hogy megjutalmazza azt, aki őt keresi. Hittel kapott Noé fölvilágosítást a még láthatatlan dolgok felől, s szent félelemmel eltelve, bárkát épített családja megmentésére. Hite erejével ítélte el a világot és lett részese a hitből fakadó megigazulásnak. Hittel engedelmeskedett Ábrahám a hívásnak, hogy költözzék arra a vidékre, amelyet örökségül kellett kapnia. Kivándorolt, anélkül hogy tudta volna, hová megy. Hittel telepedett le az ígéret földjén, mint idegen földön. Sátorban lakott Izsákkal és Jákobbal, akik ugyanannak az ígéretnek voltak társörökösei. Várta ugyanis azt a szilárd alapokra épülő várost, melynek tervezője és alkotója Isten. Hittel kapott erőt (a meddő) Sára arra, hogy éltesebb kora ellenére anya lehessen, mert hűségesnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért is származnak egytől, noha már kivénült, olyan sokan, mint az ég csillagai s mint a tengerpart megszámlálhatatlan fövenye. Hitben hunytak el ők mind, anélkül hogy elnyerték volna az ígéretet. Csak messziről látták és köszöntötték, s ezzel megvallották, hogy vándorok és jövevények a földön. Aki így beszél, elárulja, hogy hazát keres. Ha arra gondoltak volna, ahonnan kivándoroltak, lett volna még idejük a visszatérésre. Ámde ők jobb haza után törekedtek, tudniillik a mennyei után. Ezért Isten sem restelli, hogy Istenüknek hívják őt, hiszen hazát készített nekik. Hittel áldozta föl Izsákot Ábrahám, amikor próbára tette Isten. Föláldozta egyszülött fiát, bár ígéretet kapott és hallotta: „Izsák által lesznek utódaid.” Meg volt győződve, hogy Isten a halottat is föl tudja támasztani. Ezért is kapta vissza őt, mint előképet. Hittel áldotta meg Izsák Jákobot és Ézsaut, megjövendölve sorsukat. Hittel áldotta meg a haldokló Jákob József mindkét fiát, és imádva borult botjának fejére. Hittel tett említést a haldokló József Izrael fiainak kivándorlásáról és rendelkezett csontjairól. Hittel rejtegették szülei az újszülött Mózest három hónapon keresztül, mert látták, hogy szép a gyermek, s nem féltek a király parancsától. Hittel tagadta Mózes, miután felnőtt, hogy ő a fáraó leányának fia. Inkább úgy döntött, hogy együtt szenved sanyargatást Isten népével, mintsem hogy a bűn múló előnyét élvezze. Nagyobb értéknek tartotta Krisztus gyalázatát az egyiptomiak kincsénél, mert a jutalmat tartotta szem előtt. Hittel hagyta el Egyiptomot, s nem ijedt meg a haragra gerjedt királytól, hanem állhatatosan kitartott, mintha látta volna már a láthatatlant. Hittel ünnepelte meg a húsvétot és a vérrel történő meghintést, hogy az öldöklő angyal ne bánthassa az elsőszülötteket. Hittel keltek át a Vörös-tengeren, akárcsak a szárazföldön; amikor viszont az egyiptomiak kísérelték meg, elmerültek. A hit erejével omlottak le Jerikó falai, miután hét nap körüljárták. Hite miatt nem veszett oda a hitetlenekkel a parázna Rácháb, mivel békével befogadta a kémeket. Mit is mondjak még? Kifogynék az időből, ha Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról beszélnék, akik a hit erejével országokat győztek le, igazságot gyakoroltak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, lángoló tüzet oltottak ki, megmenekültek a kard élétől, gyengeségből erőre kaptak, hősök voltak a háborúban és megfutamították az ellenség táborát. Asszonyok föltámasztás útján visszanyertékhalottaikat. Némelyek kínpadra kerültek, de nem fogadták el a szabadságot, hogy jobb föltámadáshoz jussanak, mások gúnyt és megostorozást, sőt bilincseket és börtönt tűrtek el, megkövezést, kettéfűrészelést és sanyargatást szenvedtek, kardélen hullottak el, juhbőrben és kecskebőrben bujdostak, nélkülözve, üldöztetve, zaklatva. A világ nem volt méltó rájuk. Ezért sivatagban, hegyek közt, barlangokban és szakadékok közt bolyongtak. Ezek mindnyájan, bár a hit igazolta őket, nem nyerték el az ígéretet, mert Isten nekünk rendelt valami jobbat, hogy nélkülünk ne jussanak a tökéletességre.