4
Amikor Szanballat, Tóbiás, az arabok, az ammoniták és Asdod lakói megtudták, hogy Jeruzsálem falának helyreállítása előrehaladt, hiszen a rések eltűntek, haragra gyulladtak.
Mindannyian összeesküdtek, hogy felvonulnak Jeruzsálem ellen, megtámadják és zavart keltenek.
Ekkor Istenünkhöz esedeztünk, a város oltalmára pedig éjjel-nappal őröket állítottunk ellenük.
Júda azonban így beszélt: „A teherhordókat elhagyta erejük, s rengeteg még a rom: nem építjük fel a falat soha!”
Ellenségeink így vélekedtek: „Nem szabad megtudniuk és észrevenniük semmit, amíg köztük nem leszünk. Akkor majd lemészároljuk őket és véget vetünk a munkának.”
De történt, hogy a közelükben lakó zsidók tízszer is figyelmeztettek minket: „Ellenünk vonulnak minden helységből, ahol csak laknak!”
Felsorakoztak ezért a mélyen fekvő részeken, a fal mögötti nyílt téren felállítottam a népet a nemzetségek rendjében kardostul, lándzsástul és íjastul.
Láttam, hogy félnek, ezért fölemelkedtem, és szózatot intéztem az előkelőkhöz, az elöljárókhoz és a néphez: „Ne féljetek tőlük! Gondoljatok a nagy és félelmetes Úrra és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, lányaitokért, feleségetekért s házatokért.”
Amikor ellenségeink megtudták, hogy értesültünk (a dologról), és Isten meghiúsította tervüket, visszavonultak, mi pedig visszatértünk a falhoz, mindenki a maga munkájához.
Ettől a naptól kezdve azonban az embereknek csak a fele dolgozott az építkezésen, a többiek lándzsával, pajzzsal, íjjal, mellvérttel fölszerelve ott álltak Júda egész háza mögött,
amely a falat építette. A teherhordók szintén föl voltak fegyverezve: egyik kezükkel munkájukat végezték, másik kezükkel a fegyvert szorították.
Az építők közül is, amíg dolgozott, mindegyik derekára csatolta kardját, az meg, aki a kürtöt fújta, mellettem állt.
Így szóltam az előkelőkhöz, az elöljárókhoz és a néphez: „Az építkezés nagy és kiterjedt, mi pedig szétszórtan vagyunk a falon, egymástól távol:
gyűljetek körénk arra a helyre, ahonnan a kürtszót halljátok, és Istenünk harcol majd értünk.”
Így dolgoztunk az építkezésen hajnal hasadtától a csillagok feljöttéig.
Akkortájt még ezt is mondtam a népnek: „Mindenki maradjon éjszakára szolgájával Jeruzsálemben: töltsük az éjszakát őrködéssel, a nappalt pedig munkával!”
Én magam, testvéreim, embereim meg a kíséretemben levő őrök még a ruhánkat sem vetettük le. Mindenki kéznél tartotta fegyverét.
Súlyos bajok Nehemiás idejében.
5 A nép és az asszonyok hangos panaszra fakadtak zsidó testvéreik ellen. Némelyek ezt mondták: „Zálogba kell adnunk fiainkat és lányainkat, hogy gabonát szerezhessünk, ehessünk és életben maradjunk.” Mások így szóltak: „Mezeinket, szőleinket, házainkat kell elzálogosítani, hogy gabonához jussunk az éhínség idején.” Voltak, akik így beszéltek: „Kölcsönt kell vennünk földjeinkre és szőleinkre, hogy megfizethessük a királynak az adót. Pedig mi is ugyanolyan húsból valók vagyunk, mint testvéreink, s gyermekeink is olyanok, mint az ő gyermekeik. El kell adnunk fiainkat és lányainkat rabszolgának. Lányaink közül némelyeket már eladtunk! Nem tehetünk ellene semmit, hiszen földjeink és szőleink már másoké lettek.” Amikor panaszukat és ezeket a szavakat meghallottam, nagyon megharagudtam. Megfontoltam a dolgot, és megdorgáltam az előkelőket és az elöljárókat. Így szóltam hozzájuk: „Milyen terhet raktok testvéretekre!” Majd népes gyűlést hívtam össze ellenük, és így szóltam hozzájuk: „Mi tehetségünkhöz képest kiváltottuk zsidó testvéreinket, akiket eladtak a pogányoknak. Ti pedig most eladjátok testvéreiteket, hogy majd váltsuk ki őket.” Erre hallgattak, és nem tudtak mit válaszolni. Aztán folytattam: „Amit tesztek, az nem helyes. Nem akartok Istenünk félelmében élni, hogy elkerüljétek az ellenséges népek gyalázkodásait? Magam is, testvéreim és embereim is adtunk nekik pénzt és gabonát, s most elengedjük nekik ezt a tartozást. Adjátok nekik késedelem nélkül vissza a földjüket, szőlőjüket, olajfájukat és házukat. Engedjétek el nekik, amivel pénzben, gabonában, borban és olajban tartoznak nektek, amit kölcsönadtatok nekik.” Így válaszoltak: „Visszaadjuk, nem követelünk tőlük többé semmit, s úgy teszünk, ahogy mondtad.” Erre megeskettem őket – miután odahívtam a papokat –, hogy ígéretük szerint járnak el. Majd kiráztam köntösömet és ezt mondtam: „Isten így rázzon ki házából, vagyonából minden embert, aki nem tartja meg ezt az ígéretet. Ilyen kirázott és üres legyen!” Az egész gyülekezet ráfelelte: „Úgy legyen!” –, és dicsőítette az Urat. A nép pedig a határozat értelmében járt el. Attól a naptól kezdve, amikor a király Júda földjének helytartójává rendelt, Artaxerxész király 20. évétől a 32. évéig – tizenkét éven át –, sem magam, sem testvéreim sohasem ettük a kormányzó kenyerét. A régi kormányzók ugyanis, akik előttem voltak, súlyos terheket raktak a népre. Minden napra 40 sékel ezüstöt szedtek tőlük kenyérre való járandóság címén, és szolgáik is szorongatták a népet. Én nem tettem így, istenfélelemből. A fal építésekor is kivettem részemet a munkából, jóllehet nem vettem magamnak földet. S embereim is mind megfogták a dolog végét. A vezetők és az elöljárók asztalomnál étkeztek, mintegy százötven férfi, nem számítva azokat, akik a környező népek közül csatlakoztak hozzánk. Naponta elkészítettek a költségemre egy ökröt, hat hízott kost s szárnyasokat. Ezenkívül minden tizedik napon hoztak rengeteg tömlő bort. Mindezek ellenére sohasem vettem fel a kormányzói járandóságot, mert nehéz munka nehezedett a népre. Emlékezzél meg, Istenem, a javamra arról, amit ezért a népért tettem.Az ellenség újabb fondorlatai.
6 Amikor Szanballat, Tóbiás, az arab Gesem és a többi ellenségünk megtudta, hogy fölépítettem a falat, s többé már nincs rajta rés – csak a kapuszárnyakat nem szereltem akkor még föl –, Szanballat és Gesem ezt az üzenetet küldték: „Gyere el, találkozzunk Hak-Kefirimben, az Onó völgyében.” Az volt a szándékuk, hogy elbánjanak velem. Követeket küldtem hozzájuk ezzel az üzenettel: „Nagy munkában vagyok, nem tudok elmenni. Abbamaradna a munka, ha itthagynám, s elmennék hozzátok.” Négyszer intézték hozzám ugyanezt a meghívást, és én mindig ugyanazt a választ adtam nekik. Akkor Szanballat ötödször is elküldte hozzám szolgáját, nyílt levél volt a kezében. Ezt írta benne: „A népek között az a hír terjedt el – Gasmu is megerősíti –, hogy te és a zsidók fel akartok lázadni. Azért építetted föl a falat, mert te akarsz a királyuk lenni. Prófétákat rendeltél, hogy Jeruzsálemben hirdessék rólad: Júdának királya van. Ez a hír eljut a király füléhez, ezért gyere, tanácskozzunk egymással!” Én azonban ezt a választ küldtem neki: „Semmi sem történt meg abból, amit állítasz, csak te találtad ki.” Meg akartak félemlíteni minket, és azt gondolták: „Kezük abbahagyja a munkát és nem fejezik majd be.” De ellenkezőleg, erőt gyűjtöttem kezembe. Egyik nap elmentem Metabel fiának, Delajának a fiához, Semajához, aki akadályozva volt. Így szólt: „Menjünk az Isten házába, a templom belsejébe, s zárjuk be jól a templom ajtajait! Mert eljönnek és megölnek! Igen, ma éjszaka eljönnek, megölnek!” De én azt válaszoltam: „Elmenekülhetne olyan ember, mint én? Hogyan mehetne be a templomba a magamfajta ember, hogy megmentse életét? Nem megyek be.” Világosan láttam ugyanis, hogy nem Isten küldte, hanem csak azért mondta rám ezt a prófétai szózatot, mert Tóbiás megvesztegette, hogy félelmemben így tegyek és vétkezzem. Ürügyül szolgált volna nekik rosszindulatú megszólásra, arra, hogy gyalázhassanak. Emlékezzél, Istenem, Tóbiásra, tettei szerint és Noadja prófétaasszonyra is, és a többi prófétára, aki el akart rettenteni! Ötvenkét nap alatt, Elul hónap huszonötödik napján elkészült a fal. Amikor ellenségeink ezt mind megtudták, és a körülöttük levő nemzetek látták, nagy csoda volt a szemükben. Tudatára ébredtek, hogy Istenünk vitte véghez ezt a művet. Ebben az időben Júda több előkelő embere számos levelet küldött Tóbiáshoz, és Tóbiástól is érkeztek (levelek) őhozzájuk. Júdeában ugyanis sokan szövetségben voltak vele, mert Ara fiának, Sekanjának volt a veje, a fia, Jochanan pedig Berekja fiának, Mesullamnak a lányát vette feleségül. Még magasztalták is előttem jó tulajdonságait, és hírül vitték neki szavaimat. Tóbiás leveleket küldözgetett, hogy megfélemlítsen. 7 Amikor elkészült a fal, és föltettem a kapuszárnyakat, őröket (valamint énekeseket és levitákat) állítottam a kapukhoz. Jeruzsálem kormányzását testvéremre, Hananira bíztam és a vár parancsnokára, Hananjára, mert ő a többinél is hűségesebb és istenfélőbb ember volt. Így szóltam hozzájuk: „Jeruzsálem kapui ne legyenek nyitva addig, amíg a nap melegen nem tűz, és amikor még magasan van, be kell zárni és a kapuszárnyakat be kell reteszelni. Őröket kell állítani Jeruzsálem lakói közül, némelyeket őrhelyükre, másokat házuk elé.”Jeruzsálem benépesítése.
A város tágas volt és nagy kiterjedésű, de lakossága gyér volt, és nem építettek benne házakat. Azt a gondolatot sugallta Istenem, hogy hívjam össze a főembereket, az elöljárókat és a népet, és vegyem őket számba. Kezembe került azoknak a jegyzéke, akik először tértek vissza. Ebben ezt találtam megírva:A hazatértek jegyzéke.
A tartományba való emberek, akik visszatértek a fogságból és a száműzetésből, ahova Babilon királya, Nebukadnezár hurcolta őket, hazatértek Jeruzsálembe és Júdeába, ki-ki a maga városába. Zerubbábellel, Jesuával, Nehemiással, Azarjával, Raamjával, Nahmanival, Mordekájjal, Bilsannal, Miszperettel, Bigvaival, Nehummal, Baanával érkeztek. A férfiak száma Izrael népéből: Paros fiai: kétezer-százhetvenkettő; Sefatja fiai: háromszázhetvenkettő; Arach fiai: hatszázötvenkettő; Pahat-Moab fiai, azaz Jesua és Joáb fiai: kétezer-nyolcszáztizennyolc; Elám fiai: ezerkétszázötvennégy; Zattu fiai: nyolcszáznegyvenöt; Zakkai fiai: hétszázhatvan; Binnui fiai: hatszáznegyvennyolc; Bebai fiai: hatszázhuszonnyolc; Azgad fiai: kétezer-háromszázhuszonkettő; Adonikam fiai: hatszázhatvanhét; Bigvai fiai: kétezer-hatvanhét; Adin fiai: hatszázötvenöt; Ater, vagyis Hiszkija fiai: kilencvennyolc; Hasum fiai: háromszázhuszonnyolc; Beszai fiai: háromszázhuszonnégy; Harif fiai: száztizenkettő; a gibeoniak: kilencvenöt; Betlehem és Netofa lakói: száznyolcvannyolc; Anatot lakói: százhuszonnyolc; Bet-Azmavet lakói: negyvenkettő; Kirjat-Jearim, Kefira és Beerot lakói: hétszáznegyvenhárom; Ráma és Geba lakói: hatszázhuszonegy; Michmasz lakói: százhuszonkettő; Bétel és Ai lakói: százhuszonhárom; Nebó fiai: ötvenkettő; a másik Elám fiai: ezerkétszázötvennégy; Harim fiai: háromszázhúsz; Jerikó lakói: háromszáznegyvenöt; Lod, Hadid és Onó lakói: hétszázhuszonegy; Szenaa fiai: háromezer-kilencszázharminc. A papok: Jedaja fiai, vagyis Jesua háza: kilencszázhetvenhárom; Immer fiai: ezerötvenkettő; Paschur fiai: ezerkétszáznegyvenhét; Harim fiai: ezertizenhét. A leviták: Jesua fiai, vagyis Kadmiel, Binnui, Hodija: hetvennégy. Az énekesek: Aszaf fiai: száznegyvennyolc. A kapuőrök: Sallum fiai, Ater fiai, Talmon fiai, Akkub fiai, Hatita fiai, Sobai fiai: százharmincnyolc. A templomszolgák: Sziha fiai: Haszufa fiai, Tabbaot fiai, Kerosz fiai, Szia fiai, Padon fiai, Lebana fiai, Hagaba fiai, Salmai fiai, Hanan fiai, Giddel fiai, Gahar fiai, Reaja fiai, Reszin fiai, Nekoda fiai, Gazzam fiai, Uzza fiai, Paszeah fiai, Beszai fiai, a meuniták fiai, a nefisziták fiai, Bakbuk fiai, Hakufa fiai, Harhur fiai, Baszlut fiai, Mehida fiai, Harsa fiai, Barkosz fiai, Sziszera fiai, Temah fiai, Nesziah fiai, Hatifa fiai. Salamon szolgáinak fiai: Szotai fiai, Szoferet fiai, Peruda fiai, Jaala fiai, Darkon fiai, Giddel fiai, Sefatja fiai, Hattil fiai, Pokeret-Hasz-Szebaim fiai, Amon fiai. A templomszolgák és Salamon szolgái összesen: háromszázkilencvenkettő. A következők Tel-Melachból, Tel-Harsából, Kerubból, Addanból és Immerből vonultak ki, s nem tudták igazolni, hogy családjuk és nemzetségük Izraelből származott: Delaja fiai, Tóbiás fiai, Nekoda fiai: hatszáznegyvenkettő. A papok közül Hobajja fiai, Hakkoc fiai, Barzilláj fiai – ez a gileádi Barzilláj lányai közül vett magának feleséget és tőle kapta nevét. Ezek az emberek keresték nemzetségük iratait, de nem találták, ezért kizárták őket, mint tisztátalanokat a papi szolgálatból. A kormányzó megtiltotta nekik, hogy a szent eledelekből egyenek, amíg nem támad pap az urimhoz és a tummimhoz. Az egész gyülekezet negyvenkétezer-háromszázhatvan személyből állott, nem számítva szolgáikat, szolgálóikat, akik hétezer-háromszázharmincheten voltak. Volt velük kétszáznegyvenöt énekes és énekesnő. A lovak száma hétszázharminchatot tett ki, az öszvéreké kétszáznegyvenötöt, a tevéké négyszázharmincötöt, szamaraik száma pedig hatezer-hétszázhúsz volt. A családfők közül némelyek önkéntes adományokat ajánlottak föl az építéshez. A kormányzó 1000 drachma aranyat, ötven csészét, ötszázharminc papi ruhát adott a kincshez. A családfők 20 000 drachma aranyat és 2200 mina ezüstöt adtak a munkálatokra szánt kincsekhez. Amit a többi nép adományozott, az 20 000 drachma aranyat, 2000 mina ezüstöt és hatvanhét papi ruhát tett ki. A papok, a leviták és a nép egy része Jeruzsálemben telepedett le, a kapuőrök, az énekesek, a templomszolgák és Izrael többi fiai pedig városaikban. Közeledett a hetedik hónap.Előző nap Olvasási terv Következő nap