A szomszédos népek ellenségeskedése 4
Amikor Szanballát, Tóbiás, az arabok, az ammoniták meg az asdódiak meghallották, hogy betömődnek Jeruzsálem falának sérülései, és zárulni kezdenek a hasadékok, igen nagy haragra gerjedtek.
Egybe is gyűltek valamennyien, hogy felvonuljanak és hadakozzanak Jeruzsálem ellen és cselt vessenek.
Erre mi Istenünkhöz könyörögtünk és éjjel-nappal őrséget állítottunk ellenük a falra.
Júda azonban már így beszélt: »Megfogyatkozott a teherhordó nép ereje és az omladékföld igen sok, nem tudjuk felépíteni a falat.«
Ellenségeink pedig így beszéltek: »Ne tudjanak róla és ne vegyenek észre semmit, amíg közöttük nem vagyunk és le nem mészároljuk őket, hogy így véget vessünk a munkának.«
Azok a zsidók ugyanis, akik a szomszédságukban laktak, tízszer is eljöttek és figyelmeztettek bennünket minden helységből, ahonnan hozzánk jöttek. Erre én rendenként felállítottam körös-körül a fal mögé a népet kardjával, lándzsájával és íjával. Majd szemlét tartottam, eléjük álltam és így szóltam az előkelőkhöz, az elöljárókhoz meg a nép többi részéhez: »Ne féljetek tőlük! Gondoljatok a nagy és félelmetes Úrra és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért.« Így, amikorra megtudták ellenségeink, hogy óvatosságra intettek minket, az történt, hogy Isten meghiúsította tervüket. Erre aztán visszatértünk mindannyian a falakhoz, mindenki a maga munkájához. Attól a naptól kezdve azonban, amíg az ifjak fele munkáján dolgozott, a másik fele lándzsával, pajzzsal, íjjal és vérttel felszerelve harcra készen állt, és mögöttük voltak Júda egész házának fejedelmei. Azok, akik a falon építettek, terhet hordtak és rakodtak, egyik kezükkel dolgoztak, a másikkal kardot tartottak. Kard övezte ugyanis minden építőnek a derekát és így építgettek. A kürtöt pedig mellettem fújták. Akkor így szóltam a főemberekhez, elöljárókhoz és a többi néphez: »Az építkezés nagy és kiterjedt, s ennek következtében szétszakadozunk és messze vagyunk egymástól a falon. Azért bárhonnan is halljátok a kürt szavát, siessetek oda hozzánk. Istenünk majd hadakozni fog érettünk.« Dolgozzunk csak az építkezésen, közben azonban a csoportunk fele hajnalhasadtától a csillagok feljöttéig tartsa készenlétben lándzsáját.
Akkortájt még meghagytam a népnek: »Mindenki tartózkodjék legényével együtt Jeruzsálemben, hogy felválthassuk egymást éjjel az őrködésben, nappal a munkában.« Én pedig és testvéreim, legényeim meg az őrök, akik kíséretemben voltak, ruhánkat sem tettük le. Mindenki jobbjában tartotta fegyverét.
Belső széthúzás 5 1Közben a nép meg asszonyai hangos panasszal keltek ki zsidó testvéreik ellen. Voltak, akik ezt mondták: »Fiainkat és leányainkat zálogba adtuk, hogy gabonát vegyünk rajtuk, ehessünk és élni tudjunk!« Voltak, akik így szóltak: »Elzálogosítjuk szántóföldjeinket, szőlőinket és házainkat, hogy gabonát szerezhessünk az éhínség idején.« Mások ezt mondták: »Kölcsönpénzt kell felvennünk, hogy leróhassuk a király adóját és oda kell adnunk szántóföldjeinket és szőlőinket, márpedig a mi húsunk is olyan, mint testvéreink húsa, és a mi fiaink is olyanok, mint az ő fiaik. Íme, szolgaságba vetjük fiainkat meg leányainkat, és leányaink között nem egy már rabszolgáló, és nincs, amivel kiválthatnánk őket, hiszen szántóföldjeink és szőlőink is mások kezén vannak.«
Én nagyon megharagudtam, amikor ilyen hangú panaszukat hallottam, megfontoltam a dolgot és megfeddtem a főembereket meg az elöljárókat. Azt mondtam nekik: »Hát mindegyiktek uzsorát űz felebarátjával szemben?« Majd népes gyűlést hívtam össze ellenük és így szóltam hozzájuk: »Mi, amint tudjátok, tehetségünkhöz képest kiváltottuk azokat a zsidó testvéreinket, akiket eladtak a pogányoknak. Ti pedig eladjátok saját testvéreiteket, hogy mi kiváltsuk őket?« Erre hallgattak és nem tudtak, mit válaszolni. Én pedig folytattam: »Nem helyes az, amit műveltek. Miért nem jártok a mi Istenünk félelmében, hogy ne gyalázhassanak minket a pogányok, a mi ellenségeink? Én is, testvéreim meg legényeim is igen soknak kölcsönöztünk pénzt meg gabonát. Mi azonban nem követeljük vissza az adósságot. Adjátok még ma vissza szántóföldjeiket, szőlőiket, olajkertjeiket és házaikat, és hozzá engedjétek el nekik a pénz-, gabona-, bor-, olajkamatot is, amelyet tőlük követelni szoktatok.«
Erre ők így feleltek: »Visszaadjuk és nem követelünk tőlük semmit sem. Úgy cselekszünk, ahogy mondtad.« Odahívtam erre a papokat és megeskettem őket, hogy úgy tegyenek, ahogy szóltam. Majd kiráztam keblemen ruhámat és azt mondtam: »Így rázzon ki minden embert házából, vagyonából Isten, ha ezt az ígéretet nem tartja meg. Legyen ilyen kirázott és üres.« Erre az egész tömeg így felelt: »Ámen«, és dicsőítették Istent. És a nép a határozat értelmében járt el.
Nehemiás, Júda helytartója Attól a naptól kezdve pedig, amelyen a király meghagyta nekem, hogy helytartó legyek Júda földjén, Artaxerxész királynak huszadik esztendejétől egészen a harminckettedikig, tehát tizenkét esztendőn át, én meg testvéreim nem vettük fel azt a járandóságot sem, amely a helytartót megilleti. Az előző helytartók ugyanis, akik én előttem voltak, súlyosan megterhelték a népet és kenyérben, borban meg pénzben naponta negyven siklust szedtek. Hozzá még legényeik is nyomták a népet. Én azonban isteni félelemből nem így cselekedtem. Sőt még a falépítésnél is segédkeztem, bár földet nem vásároltam. Legényeim is mind ott voltak a munkánál.
Asztalomnál ültek a zsidók is, meg az elöljáróság is, mintegy százötven férfi, valamint azok is, akik a körülöttünk lakó népek közül érkeztek hozzánk. Ezért naponta elkészítettek számomra egy ökröt, hat válogatott kost, nem is számítva a szárnyasokat, minden tizedik napon pedig különféle borokat és sok egyebet szolgáltam fel. Mégsem vettem fel a helytartói járandóságot, mert a nép amúgy is nagyon szegény volt.
Emlékezzél meg rólam, Istenem, szolgáljon javamra mindaz, amit ennek a népnek érdekében cselekedtem.
A támadások elhárítása 6 Amikor meghallotta Szanballát, Tóbiás, az arab Gósem meg a többi ellenségünk, hogy felépítettem a falat, és nincs többé rés rajta (akkoriban már csak a kapuszárnyakat nem szereltem még fel), elküldtek hozzám Szanballát és Gósem ezzel az üzenettel: »Jöjj, találkozzunk Kefirimben az Onó völgyében.« Ők azonban azt tervezték, hogy gonosz dolgot cselekszenek velem. Erre én követeket küldtem hozzájuk, ezzel az üzenettel: »Nagy munkán dolgozom. Nem mehetek le, mert az visszamaradna, ha elindulnék és lemennék hozzátok.« Négyszer küldtek ilyen módon hozzám, én azonban a fenti szavakkal válaszoltam nekik.
Sőt Szanballát az előbb említett üzenettel ötödször is elküldte hozzám emberét, és ez nyílt levelet hozott kezében, amelyben ezt írta: »A népek között úgy hallatszik, Gesem is mondta, hogy te meg a zsidók lázadást szítotok, és azért építed a falat, mert királyuk akarsz lenni. Ennek okáért prófétákat is fogadtál, hogy hirdessék és mondják felőled Jeruzsálemben: ‘Király van Júdeában!’ Ez a dolog el fog jutni a király füléhez, azért jöjj, tanácskozzunk egymással!« Én azonban elküldtem hozzájuk és ezt üzentem: »Nem úgy történt, mint ahogyan te előadod. Magad találtad azt ki.« Így ijesztgettek minket mindnyájan abban a reményben, hogy »kezünk eláll majd a munkától és abbahagyjuk azt.« Kezem azonban éppen ezért még több erőre kapott.
Amikor pedig elmentem annak a Semajának a házába, aki Metabeél fiának, Dalájának volt a fia, ő így szólt hozzám: »Tárgyaljunk inkább az Isten házában egymással, a templom bensejében, és zárjuk be az épület kapuit, mert eljönnek majd, hogy megöljenek, éspedig éjjel fognak eljönni, hogy meggyilkoljanak téged.«
Én azonban így feleltem: »Hogyan menekülhetne olyan ember, mint én? Hogyan tehetné be magamfajta ember a lábát a templomba anélkül, hogy életét veszítené? Nem lépek be.« Megértettem ugyanis, hogy nem az Isten küldte őt, hanem azért mondta ezt a hamis jövendölést rólam, mert Tóbiás meg Szanballát felbérelték őt. Pénzt kapott ugyanis, hogy én ijedtemben olyasmit tegyek, ami bűn, és így legyen valami rossz, amit terhemre róhatnak. Tudd be, Uram, Tóbiásnak és Szanballátnak ilyesféle cselekedeteiket, de Noádja prófétának, meg a többi prófétának is, akik ijesztgettek engem.
Elkészült tehát a fal Elul hónap huszonötödik napján, ötvenkét nap alatt. Amikor ellenségeink mindannyian meghallották, hogy félelem fogott el minden népet, amely körülöttünk volt, az ő büszkeségük is összeomlott, és megtudták, hogy Isten vitte véghez ezt a művet.
Abban az időben a zsidók sok előkelő emberétől ment levél Tóbiáshoz és Tóbiástól is jött őhozzájuk. Sokan voltak ugyanis Júdeában, akik esküvel kötelezték le magukat neki, hiszen ő Área fiának, Sekenjának veje volt, fia Johanán pedig Berekja fiának, Mesullámnak leányát vette el feleségül. Még magasztalták is előttem és szavaimat hírül vitték neki. Tóbiás pedig leveleket küldözgetett, hogy megfélemlítsen engem.
A lakosság jegyzéke De a város igen széles és kiterjedt volt és kevés volt benne a nép, még nem építettek házakat.
Erre azt a gondolatot adta szívembe Isten, hogy egybehívjam az előkelőket, az elöljárókat és a népet és megszámláljam őket. Ekkor megtaláltam a jegyzéket azokról, akik először tértek vissza. Benne ezt találtam megírva:
Ezek a tartománynak azok a fiai, akik a Nebukadnezár, babiloni király által elhurcolt számkivetettek rabságából felkerekedtek és visszatértek Jeruzsálembe, illetve Júdába, mindenki a maga városába: Zerubbábellel vonultak: Józsue, Nehemiás, Azarja, Raámja, Nahamáni, Mardókeus, Belsán, Meszfárát, Bigváj, Náhum, Baána.
Izrael férfiainak száma a következő volt: Fáros fiai kétezer-százhetvenketten, Safátja fiai háromszázhetvenketten, Área fiai hatszázötvenketten, Fáhat-Moáb fiai Józsue és Joáb ivadékaiból kétezer-nyolcszáztizennyolcan, Élám fiai ezerkétszázötvennégyen, Zétua fiai nyolcszáznegyvenöten, Zakáj fiai hétszázhatvanan, Binnuj fiai hatszáznegyvennyolcan, Bebáj fiai hatszázhuszonnyolcan, Azgád fiai kétezer-háromszázhuszonketten, Adonikám fiai hatszázhatvanheten, Bigváj fiai kétezer-hatvanheten, Ádin fiai hatszázötvenöten, Áternek, Hezekja fiának fiai kilencvennyolcan, Hásum fiai háromszázhuszonnyolcan, Becáj fiai háromszázhuszonnégyen, Háref fiai száztizenketten, Gibeon lakói kilencvenöten, Betlehem és Netufa lakói száznyolcvannyolcan, Anatót férfiai százhuszonnyolcan, Bétazmót férfiai negyvenketten, Kirját-Jearim, Kefira és Berót férfiai hétszáznegyvenhárman, Ráma és Geba férfiai hatszázhuszonegyen, Makmász férfiai százhuszonketten, Betel és Hái férfiai százhuszonhárman, a másik Nébó férfiai ötvenketten, a másik Élám férfiai ezerkétszázötvennégyen, Hárem lakói háromszázhuszan, Jerikó lakói háromszáznegyvenöten, Lód, Hádid és Onó lakói hétszázhuszonegyen, Szenáa lakói háromezer-kilencszázharmincan.
A papok és leviták jegyzéke A papok: Idája fiai Józsue házából kilencszázhetvenhárman, Immer fiai ezerötvenketten, Fáshúr fiai ezerkétszáznegyvenheten, Árem fiai ezertizenheten.
A leviták: Józsue fiai, Kedmiel, Binnuj és Hodavja hetvennégyen.
Az énekesek: Ászáf fiai száznegyvennyolcan.
A kapuőrök: Sallum fiai, Áter fiai, Telmon fiai, Akkub fiai, Hátita fiai, Sobáj fiai százharmincnyolcan.
A templomszolgák: Szíha fiai, Hászufa fiai, Tebbaót fiai, Kerosz fiai, Sziáa fiai, Fádon fiai, Lebána fiai, Hagába fiai, Szelmáj fiai, Hánán fiai, Geddel fiai, Gáher fiai, Raája fiai, Rászin fiai, Nekoda fiai, Gezem fiai, Úza fiai, Fászea fiai, Becáj fiai, Meunim fiai, Nefuszim fiai, Bakbuk fiai, Hákufa fiai, Hárhur fiai, Beszlút fiai, Máhida fiai, Hársa fiai, Berkosz fiai, Sziszára fiai, Tema fiai, Nászja fiai, Hátifa fiai.
Salamon szolgáinak fiai, Szotáj fiai, Szóferet fiai, Fáruda fiai, Jahála fiai, Dárkon fiai, Giddel fiai, Safátja fiai, Hátil fiai, az Ámon fiától, Szabaimtól származó Fókeret fiai.
A templomszolgák és Salamon szolgáinak fiai összesen háromszázkilencvenketten.
Azok pedig, akik Telmelából, Telhársából, Kerubból, Addonból és Immerből jöttek, és nem tudták kimutatni, hogy családjuk és nemzetségük Izraelből való, a következők: Dalája fiai, Tóbija fiai, Nekoda fiai hatszáznegyvenketten; a papok közül pedig: Hábaja fiai, Kósz fiai, annak a Barzillájnak a fiai, aki a gileádi Barzilláj leányai közül vett magának feleséget és azok nevét kapta. Ezek keresték nevüket a jegyzéken, de nem találták meg, ezért kizárták őket a papi szolgálatból. A kormányzó ugyanis meghagyta nekik, hogy a szentségesből mindaddig ne egyenek, amíg pap nem támad az Urim és a Tumim kezeléséhez.
A népszámlálás Az egész sokaság mintegy negyvenkétezer-háromszázhatvan emberből állott, nem számítva szolgáikat, szolgálóleányaikat, akik hétezer-háromszázharmincheten voltak, közöttük kétszáznegyvenöt énekes és énekesnő. Lovuk hétszázharminchat, öszvérük kétszáznegyvenöt, tevéjük négyszázharmincöt, szamaruk pedig hatezer-hétszázhúsz volt.
A családfők közül néhányan adományaikkal járultak hozzá az építéshez. A kormányzó ezer drachma aranyat, ötven csészét, ötszázharminc papi köntöst adott a kincshez, a családfők pedig húszezer drachma aranyat és kétezer kétszáz mína ezüstöt adtak a templomi kincsekhez. És amit a többi nép adományozott, az húszezer drachma arany, kétezer mína ezüst és hatvanhét papi köntös volt. A papok meg a leviták, a kapuőrök, az énekesek, a többi nép, a templomszolgák és egész Izrael saját városaikban telepedtek le.
Elérkezett a hetedik hónap, Izrael fiai pedig városaikban laktak.
Azok a zsidók ugyanis, akik a szomszédságukban laktak, tízszer is eljöttek és figyelmeztettek bennünket minden helységből, ahonnan hozzánk jöttek. Erre én rendenként felállítottam körös-körül a fal mögé a népet kardjával, lándzsájával és íjával. Majd szemlét tartottam, eléjük álltam és így szóltam az előkelőkhöz, az elöljárókhoz meg a nép többi részéhez: »Ne féljetek tőlük! Gondoljatok a nagy és félelmetes Úrra és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért.« Így, amikorra megtudták ellenségeink, hogy óvatosságra intettek minket, az történt, hogy Isten meghiúsította tervüket. Erre aztán visszatértünk mindannyian a falakhoz, mindenki a maga munkájához. Attól a naptól kezdve azonban, amíg az ifjak fele munkáján dolgozott, a másik fele lándzsával, pajzzsal, íjjal és vérttel felszerelve harcra készen állt, és mögöttük voltak Júda egész házának fejedelmei. Azok, akik a falon építettek, terhet hordtak és rakodtak, egyik kezükkel dolgoztak, a másikkal kardot tartottak. Kard övezte ugyanis minden építőnek a derekát és így építgettek. A kürtöt pedig mellettem fújták. Akkor így szóltam a főemberekhez, elöljárókhoz és a többi néphez: »Az építkezés nagy és kiterjedt, s ennek következtében szétszakadozunk és messze vagyunk egymástól a falon. Azért bárhonnan is halljátok a kürt szavát, siessetek oda hozzánk. Istenünk majd hadakozni fog érettünk.« Dolgozzunk csak az építkezésen, közben azonban a csoportunk fele hajnalhasadtától a csillagok feljöttéig tartsa készenlétben lándzsáját.
Akkortájt még meghagytam a népnek: »Mindenki tartózkodjék legényével együtt Jeruzsálemben, hogy felválthassuk egymást éjjel az őrködésben, nappal a munkában.« Én pedig és testvéreim, legényeim meg az őrök, akik kíséretemben voltak, ruhánkat sem tettük le. Mindenki jobbjában tartotta fegyverét.
Belső széthúzás 5 1Közben a nép meg asszonyai hangos panasszal keltek ki zsidó testvéreik ellen. Voltak, akik ezt mondták: »Fiainkat és leányainkat zálogba adtuk, hogy gabonát vegyünk rajtuk, ehessünk és élni tudjunk!« Voltak, akik így szóltak: »Elzálogosítjuk szántóföldjeinket, szőlőinket és házainkat, hogy gabonát szerezhessünk az éhínség idején.« Mások ezt mondták: »Kölcsönpénzt kell felvennünk, hogy leróhassuk a király adóját és oda kell adnunk szántóföldjeinket és szőlőinket, márpedig a mi húsunk is olyan, mint testvéreink húsa, és a mi fiaink is olyanok, mint az ő fiaik. Íme, szolgaságba vetjük fiainkat meg leányainkat, és leányaink között nem egy már rabszolgáló, és nincs, amivel kiválthatnánk őket, hiszen szántóföldjeink és szőlőink is mások kezén vannak.«
Én nagyon megharagudtam, amikor ilyen hangú panaszukat hallottam, megfontoltam a dolgot és megfeddtem a főembereket meg az elöljárókat. Azt mondtam nekik: »Hát mindegyiktek uzsorát űz felebarátjával szemben?« Majd népes gyűlést hívtam össze ellenük és így szóltam hozzájuk: »Mi, amint tudjátok, tehetségünkhöz képest kiváltottuk azokat a zsidó testvéreinket, akiket eladtak a pogányoknak. Ti pedig eladjátok saját testvéreiteket, hogy mi kiváltsuk őket?« Erre hallgattak és nem tudtak, mit válaszolni. Én pedig folytattam: »Nem helyes az, amit műveltek. Miért nem jártok a mi Istenünk félelmében, hogy ne gyalázhassanak minket a pogányok, a mi ellenségeink? Én is, testvéreim meg legényeim is igen soknak kölcsönöztünk pénzt meg gabonát. Mi azonban nem követeljük vissza az adósságot. Adjátok még ma vissza szántóföldjeiket, szőlőiket, olajkertjeiket és házaikat, és hozzá engedjétek el nekik a pénz-, gabona-, bor-, olajkamatot is, amelyet tőlük követelni szoktatok.«
Erre ők így feleltek: »Visszaadjuk és nem követelünk tőlük semmit sem. Úgy cselekszünk, ahogy mondtad.« Odahívtam erre a papokat és megeskettem őket, hogy úgy tegyenek, ahogy szóltam. Majd kiráztam keblemen ruhámat és azt mondtam: »Így rázzon ki minden embert házából, vagyonából Isten, ha ezt az ígéretet nem tartja meg. Legyen ilyen kirázott és üres.« Erre az egész tömeg így felelt: »Ámen«, és dicsőítették Istent. És a nép a határozat értelmében járt el.
Nehemiás, Júda helytartója Attól a naptól kezdve pedig, amelyen a király meghagyta nekem, hogy helytartó legyek Júda földjén, Artaxerxész királynak huszadik esztendejétől egészen a harminckettedikig, tehát tizenkét esztendőn át, én meg testvéreim nem vettük fel azt a járandóságot sem, amely a helytartót megilleti. Az előző helytartók ugyanis, akik én előttem voltak, súlyosan megterhelték a népet és kenyérben, borban meg pénzben naponta negyven siklust szedtek. Hozzá még legényeik is nyomták a népet. Én azonban isteni félelemből nem így cselekedtem. Sőt még a falépítésnél is segédkeztem, bár földet nem vásároltam. Legényeim is mind ott voltak a munkánál.
Asztalomnál ültek a zsidók is, meg az elöljáróság is, mintegy százötven férfi, valamint azok is, akik a körülöttünk lakó népek közül érkeztek hozzánk. Ezért naponta elkészítettek számomra egy ökröt, hat válogatott kost, nem is számítva a szárnyasokat, minden tizedik napon pedig különféle borokat és sok egyebet szolgáltam fel. Mégsem vettem fel a helytartói járandóságot, mert a nép amúgy is nagyon szegény volt.
Emlékezzél meg rólam, Istenem, szolgáljon javamra mindaz, amit ennek a népnek érdekében cselekedtem.
A támadások elhárítása 6 Amikor meghallotta Szanballát, Tóbiás, az arab Gósem meg a többi ellenségünk, hogy felépítettem a falat, és nincs többé rés rajta (akkoriban már csak a kapuszárnyakat nem szereltem még fel), elküldtek hozzám Szanballát és Gósem ezzel az üzenettel: »Jöjj, találkozzunk Kefirimben az Onó völgyében.« Ők azonban azt tervezték, hogy gonosz dolgot cselekszenek velem. Erre én követeket küldtem hozzájuk, ezzel az üzenettel: »Nagy munkán dolgozom. Nem mehetek le, mert az visszamaradna, ha elindulnék és lemennék hozzátok.« Négyszer küldtek ilyen módon hozzám, én azonban a fenti szavakkal válaszoltam nekik.
Sőt Szanballát az előbb említett üzenettel ötödször is elküldte hozzám emberét, és ez nyílt levelet hozott kezében, amelyben ezt írta: »A népek között úgy hallatszik, Gesem is mondta, hogy te meg a zsidók lázadást szítotok, és azért építed a falat, mert királyuk akarsz lenni. Ennek okáért prófétákat is fogadtál, hogy hirdessék és mondják felőled Jeruzsálemben: ‘Király van Júdeában!’ Ez a dolog el fog jutni a király füléhez, azért jöjj, tanácskozzunk egymással!« Én azonban elküldtem hozzájuk és ezt üzentem: »Nem úgy történt, mint ahogyan te előadod. Magad találtad azt ki.« Így ijesztgettek minket mindnyájan abban a reményben, hogy »kezünk eláll majd a munkától és abbahagyjuk azt.« Kezem azonban éppen ezért még több erőre kapott.
Amikor pedig elmentem annak a Semajának a házába, aki Metabeél fiának, Dalájának volt a fia, ő így szólt hozzám: »Tárgyaljunk inkább az Isten házában egymással, a templom bensejében, és zárjuk be az épület kapuit, mert eljönnek majd, hogy megöljenek, éspedig éjjel fognak eljönni, hogy meggyilkoljanak téged.«
Én azonban így feleltem: »Hogyan menekülhetne olyan ember, mint én? Hogyan tehetné be magamfajta ember a lábát a templomba anélkül, hogy életét veszítené? Nem lépek be.« Megértettem ugyanis, hogy nem az Isten küldte őt, hanem azért mondta ezt a hamis jövendölést rólam, mert Tóbiás meg Szanballát felbérelték őt. Pénzt kapott ugyanis, hogy én ijedtemben olyasmit tegyek, ami bűn, és így legyen valami rossz, amit terhemre róhatnak. Tudd be, Uram, Tóbiásnak és Szanballátnak ilyesféle cselekedeteiket, de Noádja prófétának, meg a többi prófétának is, akik ijesztgettek engem.
Elkészült tehát a fal Elul hónap huszonötödik napján, ötvenkét nap alatt. Amikor ellenségeink mindannyian meghallották, hogy félelem fogott el minden népet, amely körülöttünk volt, az ő büszkeségük is összeomlott, és megtudták, hogy Isten vitte véghez ezt a művet.
Abban az időben a zsidók sok előkelő emberétől ment levél Tóbiáshoz és Tóbiástól is jött őhozzájuk. Sokan voltak ugyanis Júdeában, akik esküvel kötelezték le magukat neki, hiszen ő Área fiának, Sekenjának veje volt, fia Johanán pedig Berekja fiának, Mesullámnak leányát vette el feleségül. Még magasztalták is előttem és szavaimat hírül vitték neki. Tóbiás pedig leveleket küldözgetett, hogy megfélemlítsen engem.
RENDELKEZÉSEK ÉS REFORMOK: 7,1-13,31
A városfal építésének befejezése 7 Amikor aztán elkészült a fal, és elhelyeztem a kapuszárnyakat, és beosztottam a kapuőröket, az énekeseket és a levitákat, megbízást adtam Hanáni testvéremnek, és Hananjának, a várparancsnoknak, Jeruzsálemre vonatkozólag (ő ugyanis megbízható és a többinél istenfélőbb ember volt). Így szóltam hozzájuk: »Jeruzsálem kapuit nem szabad addig kinyitni, amíg csak melegen nem tűz a nap. Amikor még magasan van, be kell zárni a kapukat és be kell reteszelni. Őröket kell állítani Jeruzsálem lakóiból, egyeseket a kijelölt helyre, másokat a saját házuk elé.«A lakosság jegyzéke De a város igen széles és kiterjedt volt és kevés volt benne a nép, még nem építettek házakat.
Erre azt a gondolatot adta szívembe Isten, hogy egybehívjam az előkelőket, az elöljárókat és a népet és megszámláljam őket. Ekkor megtaláltam a jegyzéket azokról, akik először tértek vissza. Benne ezt találtam megírva:
Ezek a tartománynak azok a fiai, akik a Nebukadnezár, babiloni király által elhurcolt számkivetettek rabságából felkerekedtek és visszatértek Jeruzsálembe, illetve Júdába, mindenki a maga városába: Zerubbábellel vonultak: Józsue, Nehemiás, Azarja, Raámja, Nahamáni, Mardókeus, Belsán, Meszfárát, Bigváj, Náhum, Baána.
Izrael férfiainak száma a következő volt: Fáros fiai kétezer-százhetvenketten, Safátja fiai háromszázhetvenketten, Área fiai hatszázötvenketten, Fáhat-Moáb fiai Józsue és Joáb ivadékaiból kétezer-nyolcszáztizennyolcan, Élám fiai ezerkétszázötvennégyen, Zétua fiai nyolcszáznegyvenöten, Zakáj fiai hétszázhatvanan, Binnuj fiai hatszáznegyvennyolcan, Bebáj fiai hatszázhuszonnyolcan, Azgád fiai kétezer-háromszázhuszonketten, Adonikám fiai hatszázhatvanheten, Bigváj fiai kétezer-hatvanheten, Ádin fiai hatszázötvenöten, Áternek, Hezekja fiának fiai kilencvennyolcan, Hásum fiai háromszázhuszonnyolcan, Becáj fiai háromszázhuszonnégyen, Háref fiai száztizenketten, Gibeon lakói kilencvenöten, Betlehem és Netufa lakói száznyolcvannyolcan, Anatót férfiai százhuszonnyolcan, Bétazmót férfiai negyvenketten, Kirját-Jearim, Kefira és Berót férfiai hétszáznegyvenhárman, Ráma és Geba férfiai hatszázhuszonegyen, Makmász férfiai százhuszonketten, Betel és Hái férfiai százhuszonhárman, a másik Nébó férfiai ötvenketten, a másik Élám férfiai ezerkétszázötvennégyen, Hárem lakói háromszázhuszan, Jerikó lakói háromszáznegyvenöten, Lód, Hádid és Onó lakói hétszázhuszonegyen, Szenáa lakói háromezer-kilencszázharmincan.
A papok és leviták jegyzéke A papok: Idája fiai Józsue házából kilencszázhetvenhárman, Immer fiai ezerötvenketten, Fáshúr fiai ezerkétszáznegyvenheten, Árem fiai ezertizenheten.
A leviták: Józsue fiai, Kedmiel, Binnuj és Hodavja hetvennégyen.
Az énekesek: Ászáf fiai száznegyvennyolcan.
A kapuőrök: Sallum fiai, Áter fiai, Telmon fiai, Akkub fiai, Hátita fiai, Sobáj fiai százharmincnyolcan.
A templomszolgák: Szíha fiai, Hászufa fiai, Tebbaót fiai, Kerosz fiai, Sziáa fiai, Fádon fiai, Lebána fiai, Hagába fiai, Szelmáj fiai, Hánán fiai, Geddel fiai, Gáher fiai, Raája fiai, Rászin fiai, Nekoda fiai, Gezem fiai, Úza fiai, Fászea fiai, Becáj fiai, Meunim fiai, Nefuszim fiai, Bakbuk fiai, Hákufa fiai, Hárhur fiai, Beszlút fiai, Máhida fiai, Hársa fiai, Berkosz fiai, Sziszára fiai, Tema fiai, Nászja fiai, Hátifa fiai.
Salamon szolgáinak fiai, Szotáj fiai, Szóferet fiai, Fáruda fiai, Jahála fiai, Dárkon fiai, Giddel fiai, Safátja fiai, Hátil fiai, az Ámon fiától, Szabaimtól származó Fókeret fiai.
A templomszolgák és Salamon szolgáinak fiai összesen háromszázkilencvenketten.
Azok pedig, akik Telmelából, Telhársából, Kerubból, Addonból és Immerből jöttek, és nem tudták kimutatni, hogy családjuk és nemzetségük Izraelből való, a következők: Dalája fiai, Tóbija fiai, Nekoda fiai hatszáznegyvenketten; a papok közül pedig: Hábaja fiai, Kósz fiai, annak a Barzillájnak a fiai, aki a gileádi Barzilláj leányai közül vett magának feleséget és azok nevét kapta. Ezek keresték nevüket a jegyzéken, de nem találták meg, ezért kizárták őket a papi szolgálatból. A kormányzó ugyanis meghagyta nekik, hogy a szentségesből mindaddig ne egyenek, amíg pap nem támad az Urim és a Tumim kezeléséhez.
A népszámlálás Az egész sokaság mintegy negyvenkétezer-háromszázhatvan emberből állott, nem számítva szolgáikat, szolgálóleányaikat, akik hétezer-háromszázharmincheten voltak, közöttük kétszáznegyvenöt énekes és énekesnő. Lovuk hétszázharminchat, öszvérük kétszáznegyvenöt, tevéjük négyszázharmincöt, szamaruk pedig hatezer-hétszázhúsz volt.
A családfők közül néhányan adományaikkal járultak hozzá az építéshez. A kormányzó ezer drachma aranyat, ötven csészét, ötszázharminc papi köntöst adott a kincshez, a családfők pedig húszezer drachma aranyat és kétezer kétszáz mína ezüstöt adtak a templomi kincsekhez. És amit a többi nép adományozott, az húszezer drachma arany, kétezer mína ezüst és hatvanhét papi köntös volt. A papok meg a leviták, a kapuőrök, az énekesek, a többi nép, a templomszolgák és egész Izrael saját városaikban telepedtek le.
Elérkezett a hetedik hónap, Izrael fiai pedig városaikban laktak.
Jegyzetek
5,1 Van, aki panaszkodik, hogy el kell adnia gyermekét, csak így juthat élelemhez, mert nincs semmije; mások szerény javaikat kénytelenek eladni, hogy enni tudjanak és az adót meg tudják fizetni. Az adóst ugyanis, aki nem fizetett, a hitelező eladhatta rabszolgának; a jelzálogkölcsönben a termés a hitelezőé volt.