Az ellenség nehezíti az építést
4 Amikor Szanballat és Tóbijjá, továbbá az arabok, ammóniak és asdódiak meghallották, hogy Jeruzsálem várfalainak a javítása előrehaladt, és a réseket kezdik betömni, nagyon megharagudtak, és mindnyájan egy akarattal úgy határoztak, hogy harcot indítanak Jeruzsálem ellen, és zavart keltenek benne. De mi imádkoztunk Istenünkhöz, és őrséget állítottunk ellenük védelmül éjjel-nappal. A júdaiak azonban ezt mondták: Megrokkant a teherhordók ereje, pedig sok a törmelék, és mi már nem tudjuk építeni a várfalat! Ellenségeink meg ezt mondták: Meg sem tudják, észre sem veszik, egyszer csak rájuk törünk, legyilkoljuk őket, és azzal véget vetünk a munkának. A szomszédságukban lakó júdaiak azonban tízszer is figyelmeztettek bennünket: Mindenhol, ahová visszatértünk, ellenünk készülődnek! Azért odaállítottam a népet a fal tövébe, a várfal mögé a hézagokba, odaállítottam őket nemzetségenként kardokkal, dárdákkal és íjakkal. Majd szemlét tartottam, és eléjük állva ezt mondtam az előkelőknek, az elöljáróknak és a nép többi részének: Ne féljetek tőlük! A nagy és félelmetes ÚRra gondoljatok, és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és otthonaitokért!Az építést fölfegyverkezve folytatják
Ellenségeink meghallották, hogy megtudtuk tervüket, és így Isten meghiúsította azt. Mi pedig mindnyájan visszatértünk a várfalhoz, mindenki a maga munkájához. Attól a naptól fogva legényeimnek csak a fele végezte a munkát, a másik fele dárdával, pajzzsal, íjjal és páncéllal volt fölfegyverkezve. A vezetők pedig ügyeltek Júda egész népére. A várfal építői, a teherhordók és a rakodók egyik kezükkel a munkát végezték, a másikkal pedig a fegyverüket tartották. Mindegyik építőnek a derekára volt kötve a kardja, úgy építettek. A kürtös pedig mellettem volt. Akkor ezt mondtam az előkelőknek, az elöljáróknak és a nép többi tagjának: A munka sok, és nagy területen folyik, és mi a várfalon elszéledve, messze vagyunk egymástól. Ezért bárhol vagytok, ha a kürt hangját halljátok, gyűljetek ide hozzánk! Istenünk harcol értünk! Így végeztük a munkát, miközben az emberek fele dárdával volt fölfegyverkezve, hajnalhasadástól a csillagok feljöttéig. Ugyanekkor azt is megmondtam a népnek, hogy mindenki bent töltse az éjszakát Jeruzsálemben a legényével együtt, és éjjel őrködjenek, nappal pedig dolgozzanak. Sem én, sem rokonaim, sem legényeim, sem az őrszemélyzet, amely engem kísért, nem vetettük le ruhánkat; még a vízhez is a fegyverével ment mindenki.Nehémiás harca az uzsorások ellen
5 Közben erősen zúgolódni kezdett a köznép és az asszonyok júdai honfitársaik ellen. Voltak, akik ezt mondták: Fiainkkal és leányainkkal együtt sokan vagyunk. Gabonát kell kapnunk, hogy ehessünk, és életben maradjunk! Voltak, akik meg ezt mondták: Zálogba kell adnunk mezőinket is, szőlőinket is, házainkat is, hogy gabonát tudjunk venni az éhínségben. Voltak olyanok is, akik ezt mondták: Mezőnkre és szőlőnkre pénzt kellett kölcsönöznünk, hogy adót fizethessünk a királynak. És bár a mi testünk épp olyan, mint honfitársainké, és a mi fiaink épp olyanok, mint az ő fiaik, mégis rabszolgáknak kell eladnunk fiainkat és leányainkat. Vannak is már így eladott leányaink, de mi tehetetlenek vagyunk, mert mezőnk és szőlőnk már a másé.Amikor panaszukat meghallva értesültem ezekről a dolgokról, nagyon megharagudtam, és miután magamban meghánytam-vetettem a dolgot, felelősségre vontam az előkelőket meg az elöljárókat, és ezt mondtam nekik: Kiszipolyozzátok honfitársaitokat! Azután összehívtam egy nagy gyűlést az ügyükben, ahol ezt mondtam nekik: Mi tehetségünk szerint visszavásároltuk júdai honfitársainkat, akik eladták magukat a pogány népeknek. Ti pedig eladjátok honfitársaitokat, mert ők kénytelenek nekünk eladni magukat. Azok pedig hallgattak, és nem találtak szavakat.
Akkor ezt mondtam: Nem helyes, amit műveltek. Hát nem akartok istenfélő életet élni, hogy ne gyalázhassanak bennünket a pogány népek, a mi ellenségeink?! Én magam, a rokonaim és a legényeim is kölcsönöztünk nekik pénzt és gabonát; mi elengedjük nekik ezt a tartozást. Ti pedig adjátok vissza nekik még ma mezeiket, szőlőiket, olajfakertjeiket és házaikat, sőt a kölcsönadott pénznek, gabonának, bornak és olajnak a kamatát is!
Azok így feleltek: Visszaadjuk, nem követelünk tőlük semmit! Úgy teszünk, ahogyan kívánod. Ekkor összehívtam a papokat, hogy eskessék meg őket, hogy így fognak eljárni. Majd kiráztam ruhám ráncait, és ezt mondtam: Így rázzon ki Isten minden embert a házából és vagyonából, és ilyen kirázott és üres legyen mindenki, aki nem teljesíti ezt az ígéretet! Az egész gyülekezet áment mondott rá, és dicsérte az URat. A nép pedig eszerint járt el.
Nehémiás példát mutat áldozatkészségével
Attól a naptól fogva, hogy Artahsasztá király kinevezett Júda országának a helytartójává, uralkodása huszadik évétől a harminckettedik évéig, azaz tizenkét éven át nem vettük fel a helytartónak járó jövedelmet, sem én, sem a rokonaim. A korábbi helytartók viszont, akik előttem voltak, megterhelték a népet, mert kenyérre és borra több mint negyven sekel ezüstöt szedtek be tőlük, és legényeik is hatalmaskodtak a népen. De én nem tettem így, mert istenfélő vagyok. Ennek a várfalnak az építésénél magam is dolgoztam, mezőt nem szereztem, és a legényeim mind részt vettek a közös munkában. Az én asztalomnál étkeztek a júdaiak, a százötven elöljáró meg mindazok, akik a körülöttünk levő pogány népek közül jártak be hozzánk. Az én költségemre készítettek el naponként egy ökröt, hat kövér juhot és szárnyasokat, és tíznaponként mindenféle bor is volt bőségesen. De én nem követeltem a helytartónak járó jövedelmet, mert nehéz munkát kellett végeznie a népnek. Tartsd emlékezetben, Istenem, az én javamra mindazt, amit ezért a népért tettem!Nehémiást fenyegetik ellenfelei
6 Amikor hírül vitték Szanballatnak, Tóbijjának, az arab Gesemnek és többi ellenségünknek, hogy fölépítettem a várfalat, és nem maradt rajta egyetlen rés sem, csak még ajtószárnyakat nem szereltettem föl a kapukra, ezt az üzenetet küldte nekem Szanballat és Gesem: Gyere, találkozzunk Kefírímben, az Ónó-völgyben! Ők ugyanis merényletet terveztek ellenem. Ezért követeket küldtem hozzájuk ezzel az üzenettel: Nagy munkát kell végeznem, ezért nem tudok elmenni. Félbemaradna a munka, ha itthagynám, és elmennék hozzátok. Négyszer is küldtek nekem ilyen üzenetet, de én ugyanúgy feleltem nekik.Akkor Szanballat ötödször is hasonló üzenetet küldött nekem legényével, nyílt levéllel a kezében, amelyben ez állt: A pogány népek között az a hír járja, és Gasmú is azt mondja, hogy te és a júdaiak föl akartok lázadni, ezért építed a várfalat. A szóbeszéd szerint te akarsz a királyuk lenni. Sőt prófétákat bíztál meg, hogy hirdessék rólad Jeruzsálemben: Király van Júdában! Még a királynak is hírül vihetik ezt a szóbeszédet. Ezért gyere, és tanácskozzuk meg a dolgot egymással!
Én azonban ezt üzentem neki: Nem történt semmi olyasmi, amit te állítasz, csak magadtól találtad ezt ki. Mindenki meg akart bennünket félemlíteni, mert azt gondolták: Majd elmegy a kedvük a munkától, és nem készülnek el vele. – Azért te erősíts engem!
Azután elmentem Semajának, Delájá fiának, Mehétabél unokájának a házába, aki be volt zárkózva. Ezt mondta: Találkozzunk az Isten házában, a templom belsejében, és zárjuk be a templom ajtóit, mert el fognak jönni, hogy meggyilkoljanak téged, mégpedig éjjel jönnek el, hogy meggyilkoljanak. Én azonban ezt feleltem: Illik-e menekülnie a magamfajta embernek? Az olyan ember, mint én, nem mehet be a templomba, csak hogy mentse az életét! Nem megyek! Mert felismertem, hogy nem Isten küldte, hanem azért mondta rólam ezt a próféciát, mert fölbérelte Tóbijjá és Szanballat. Azért bérelték föl, hogy félelmemben így cselekedjem, és vétkezzem, azután rossz híremet költsék, és gyalázzanak.
Ne feledkezz meg, Istenem, Tóbijjának és Szanballatnak a tetteiről, se Nóadjá prófétanőről, se a többi prófétáról, akik meg akartak félemlíteni engem!
A várfal felépül
A várfal elúl hónap huszonötödikére, ötvenkét nap alatt készült el.Amikor ezt meghallották ellenségeink, félni kezdtek a körülöttünk élő népek, és nem tartották többé olyan nagyra magukat, mert fölismerték, hogy Istenünk segítségével lehetett csak véghezvinni ezt a munkát.
Azokban a napokban a júdai előkelők is sokat leveleztek Tóbbijjával, Tóbijjá meg velük. Júdában ugyanis sokan eskü révén álltak kapcsolatban vele. Ő Sekanjának, Árah fiának volt a veje; a fia, Jóhánán pedig Mesullámnak, Berekjá fiának a leányát vette el. Jótetteit is emlegették előttem, és az én beszédeimet hírül vitték neki. Tóbijjá pedig leveleket küldött, hogy megfélemlítsen engem. 7 Amikor fölépült a várfal, fölszereltettem az ajtószárnyakat, és szolgálatba állították a kapuőröket, az énekeseket meg a lévitákat. Jeruzsálem parancsnokává testvéremet, Hanánít és Hananját, a várnagyot neveztem ki, mert ő megbízhatóbb és istenfélőbb volt a többségnél. Meghagytam nekik, hogy ne nyissák ki addig Jeruzsálem kapuit, amíg melegen nem süt a nap, és még mielőtt lemenne, csukják be az ajtószárnyakat, és reteszeljék be őket. Jeruzsálem lakói közül pedig állítsanak őröket: egyeseket az őrhelyekre, másokat meg a saját házukkal szemben.
A hazatértek névsora
A város igen nagy kiterjedésű, de gyér népességű volt, és a házak még nem voltak fölépítve. Ekkor Isten azt a gondolatot adta nekem, hogy gyűjtsem össze az előkelőket, az elöljárókat és a népet, hogy származási jegyzéket készítsünk. Megtaláltam a származási jegyzékét azoknak, akik elsőként tértek haza, és abban ezt találtam följegyezve:A Júda tartományából valók közül ezek tértek haza a száműzetésből – Nebukadneccar, Babilónia királya vitte őket fogságba, de visszatérhettek Jeruzsálembe és Júdába, ki-ki a maga városába –, és jöttek meg Zerubbábellel, Jésúával, Nehemjával, Azarjával, Raamjával, Nahamáníval, Mordokajjal, Bilsánnal, Miszperettel, Bigvajjal, Rehúmmal és Baanával.
Az Izráel népéhez tartozó férfiak szám szerint a következők voltak: Parósnak kétezer-százhetvenkét leszármazottja, Sefatjának háromszázhetvenkét leszármazottja, Árahnak hatszázötvenkét leszármazottja, Pahat-Móábnak Jésúa és Jóáb ágán kétezer-nyolcszáztizennyolc leszármazottja, Élámnak ezerkétszázötvennégy leszármazottja, Zattúnak nyolcszáznegyvenöt leszármazottja, Zakkajnak hétszázhatvan leszármazottja, Binnújnak hatszáznegyvennyolc leszármazottja, Bébajnak hatszázhuszonnyolc leszármazottja, Azgádnak kétezer-háromszázhuszonkét leszármazottja, Adóníkámnak hatszázhatvanhét leszármazottja, Bigvajnak kétezer-hatvanhét leszármazottja, Ádínnak hatszázötvenöt leszármazottja, Átérnak Hizkijjá ágán kilencvennyolc leszármazottja, Hásumnak háromszázhuszonnyolc leszármazottja, Bécajnak háromszázhuszonnégy leszármazottja, Hárífnak száztizenkét leszármazottja, Gibeónnak kilencvenöt leszármazottja.
Betlehemiek és Netófából valók száznyolcvannyolcan voltak, Anátótból valók százhuszonnyolcan, bét-azmávetiek negyvenketten, kirjat-jeárímiak, kefíráiak és beérótiak hétszáznegyvenhárman, rámáiak és gebaiak hatszázhuszonegyen, Mikmászból valók százhuszonketten, Bételből és Ajból valók százhuszonhárman, a másik Nebóból valók ötvenketten, a másik Élámból valók ezerkétszázötvennégyen, hárimiak háromszázhúszan, jerikóiak háromszáznegyvenöten, lódiak, hádídiak és ónóiak hétszázhuszonegyen, szenááiak pedig háromezer-kilencszázharmincan voltak.
A papok, léviták és templomszolgák névsora
A papok a következők voltak: Jedajá leszármazottai Jésúa családjából kilencszázhetvenhárman, Immér leszármazottai ezerötvenketten, Pashúr leszármazottai ezerkétszáznegyvenheten, Hárim leszármazottai ezertizenheten.A léviták a következők voltak: Jésúa, Bání, Kadmíél és Hódavjá leszármazottai hetvennégyen.
Az énekesek ezek voltak: Ászáf leszármazottai száznegyvennyolcan. A kapuőrök ezek voltak: Sallúmnak, Átérnak, Talmónnak, Akkúbnak, Hatítának és Sóbajnak a leszármazottai százharmincnyolcan.
Templomszolgák voltak Cíhá fiai, Haszúfá fiai, Tabbáót fiai, Kérósz fiai, Szíá fiai, Pádón fiai, Lebáná fiai, Hagábá fiai, Salmaj fiai, Hánán fiai, Giddél fiai, Gahar fiai, Reájá fiai, Recín fiai, Nekódá fiai, Gazzám fiai, Uzzá fiai, Pászéah fiai, Bészaj fiai, Meúním fiai, Nefúszím fiai, Bakbúk fiai, Hakúfá fiai, Harhúr fiai, Baclút fiai, Mehídá fiai, Harsá fiai, Barkósz fiai, Szíszerá fiai, Temah fiai, Necíah fiai, Hatífá fiai.
Salamon szolgáinak a fiai voltak: Szótaj fiai, Szóferet fiai, Perúdá fiai, Jaalá fiai, Darkón fiai, Giddél fiai, Sefatjá fiai, Hattíl fiai, Pókeret-Haccebájím fiai és Ámón fiai.
A templomszolgáknak és Salamon szolgáinak a fiai összesen háromszázkilencvenketten voltak.
A származásukat igazolni nem tudók névsora
Ezek azok, akik Tél-Melahból, Tél-Harsából, Kerúbból, Addánból és Immérből jöttek, de nem tudták igazolni családjukat és származásukat, azt, hogy valóban Izráelből valók: Delájá fiai, Tóbijjá fiai és Nekódá fiai hatszáznegyvenketten.A papok közé tartoztak Hobajjá fiai, Hakkóc fiai és Barzillaj fiai. Ez utóbbi a gileádi Barzillaj egyik leányát vette feleségül, és róla kapta a nevét. Ezek keresték bejegyzésüket a származási jegyzékben, de nem találták, ezért meg kellett válniuk a papi szolgálattól. A királyi helytartó pedig megmondta nekik, hogy nem ehetnek az igen szent ételekből, amíg szolgálatba nem lép a főpap, aki dönthet az úrímmal és a tummímmal.
Az egész gyülekezet összesen negyvenkétezer-háromszázhatvan fő volt, azonkívül hétezer-háromszázharminchét szolga és szolgálóleány meg kétszáznegyvenöt énekes és énekesnő.
Volt négyszázharmincöt tevéjük és hatezer-hétszázhúsz szamaruk.
Adományok az építkezésre
A családfők egy része adakozott az építkezésre. A királyi helytartó ezer aranydrahmát adott át a kincstárnak meg ötven hintőedényt és ötszázharminc papi köntöst. Néhány családfő húszezer aranydrahmát és kétezer-kétszáz ezüstminát adott az építkezés költségeire. A nép többi része pedig húszezer aranydrahmát, kétezer ezüstminát és hatvanhét papi köntöst adott.A papok, a léviták, a kapuőrök és az énekesek, a köznépből valók és a templomszolgák, tehát egész Izráel letelepedett a maga városaiban. A hetedik hónap kezdetére már saját városaikban laktak Izráel fiai.