III. FELTÁMADÁS
A halottak feltámadása.
15 Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek. Másként hiába lettetek volna hívővé. Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt, s arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan. Többet dolgoztam mindegyiküknél, igaz ugyan, hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van. Mindegy tehát, hogy én vagy ők: ugyanazt hirdetjük, s így lettetek hívővé. Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem. Ráadásul még Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert Istenről azt tanúsítjuk, hogy Krisztust feltámasztotta, holott nem támasztotta fel, ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel. Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. Sőt azok is elvesztek, akik Krisztusban haltak meg. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül. Mivel egy ember idézte elő a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel. Mindenki, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd az ő eljövetelekor mindnyájan, akik Krisztushoz tartoznak. Azután következik a vég, amikor is (Krisztus) átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, hiszen „mindent lába alá vetett”. Amikor arról van szó, hogy minden alá van neki vetve, természetesen kivétel az, aki mindent alávetett neki. S ha majd minden alá lesz neki vetve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben. Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük? Miért tesszük ki mi is magunkat szüntelenül veszélynek? Mindennap készen vagyok meghalni, hiszen büszkeségem vagytok, testvérek, Urunkban, Jézus Krisztusban. Mit használ nekem, hogy Efezusban – emberi módon szólva – vadállatokkal küzdöttem? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk, igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöt. Legyetek józanok, és ne vétkezzetek! Némelyek ugyanis nem ismerik az Istent. Azért mondom ezt, hogy szégyelljétek magatokat.A feltámadt test tulajdonságai.
De – kérdezhetné valaki – hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek majd elő? Ostoba! Amit elvetsz, nem hajt csírát, hacsak el nem rothad. Amit elvetsz, még nem növény, az csak azután fejlődik, hanem puszta mag, például búzaszem vagy más egyéb. Isten testet ad neki tetszése szerint, minden magnak neki megfelelő testet. Nem minden test egyforma, hanem más az emberé, más az állaté, más a madáré, más a halé. S van égi test meg földi test, de másként ragyog az égi, másként a földi. Más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, más a csillagok tündöklése, sőt az egyik csillag fénye is különbözik a másikétól. Ilyen a halottak feltámadása is. Romlásra vetik el – romlatlannak támad föl. Dicstelenül vetik el – dicsőségben támad föl. Erőtlenségben vetik el – erőben támad föl. Érzéki testet vetnek el – szellemi test támad föl. Ha van érzéki test, van szellemi is. Ahogy az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, aztán következik a szellemi. Az első ember földből való, földi; a második ember a mennyből való. Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, s amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. Ezért ahogy a földi ember képét hordoztuk, a mennyeinek a képét is fogjuk hordozni.A végső állapot.
Azt még hozzáfűzöm, testvérek, hogy a test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság a romolhatatlanságot. Nos, titkot közlök veletek: Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra. Amikor az megszólal, a halottak feltámadnak a romlatlanságra, mi pedig elváltozunk. Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot. Amikor a romlandó magára ölti a romlatlanságot, a halandó a halhatatlanságot, akkor teljesedik az Írás szava: A győzelem elnyelte a halált. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Legyetek tehát állhatatosak és kitartók, szeretett testvéreim! Tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy az Úr ügyében való fáradozástok nem hiábavaló.Befejezés.
16 Ami a szentek javára való gyűjtést illeti, ti is úgy járjatok el, amint Galácia egyházainak meghagytam. A hét első napján mindegyiktek tegye félre és gyűjtse össze, ami tőle telik, hogy ne akkor kelljen gyűjteni, ha majd megérkezem. Megérkezésem után azokat, akiket alkalmasnak találtok, ajánlólevéllel elküldöm, hogy adományotokat Jeruzsálembe vigyék. Ha pedig megéri, hogy én is elutazzam, akkor velem jönnek. Hozzátok akkor megyek, ha átjutok Macedónián. Macedónián ugyanis átutazom. Nálatok azonban, ha lehetne, maradni szeretnék egy ideig, talán a telet is ott töltöm, azután elkísérhettek további utamra. Mert nemcsak úgy átutazóban szeretnélek látni benneteket. Remélem ugyanis, hogy egy kis időt nálatok tölthetek, ha az Úr megengedi. Pünkösdig Efezusban maradok, mert széles és sokat ígérő kapu tárult fel előttem, de sok az ellenfelem is. Ha Timóteus megérkezik, tegyétek lehetővé, hogy zavartalanul ott maradhasson, hiszen az Úr ügyében fárad, akárcsak én. Senki ne becsülje le, inkább kísérjétek el békével, hogy hozzám eljusson. Mert várom a testvérekkel együtt. Ami pedig Apolló testvért illeti, ismételten kértem, hogy menjen el hozzátok a testvérekkel, de semmiképpen sem akar most útra kelni. Mihelyt ideje engedi, azonnal megy. Vigyázzatok, tartsatok ki állhatatosan a hitben, viselkedjetek bátran, legyetek erősek. Minden dolgotokat intézzétek szeretettel. Még arra kérlek testvérek: Ismeritek Sztefanász háza népét. Ő Achája első termése, aki a szentek szolgálatára adta magát. Álljatok rendelkezésére az ilyennek, és mindenkinek, aki vele munkálkodik és fárad. Örülök, hogy Sztefanász, Fortunátusz és Achaikusz megérkezett, mert távollétetekben pótolnak titeket, s lelkileg felüdítettek engem is, benneteket is. Becsüljétek meg az ilyeneket. Ázsia egyházai köszöntenek titeket, és sokszor üdvözölnek az Úrban Aquila és Priszka is, akik vendégül látnak a házukban összejövő egész egyházzal egyetemben. Minden testvér köszönt titeket. Köszöntsétek egymást szent csókkal! Ez a saját kezű üdvözletem: Pál. Aki az Urat nem szereti, átkozott legyen! Marana tha! Urunk, Jézus (Krisztus) kegyelme legyen veletek! Szeretettel vagyok mindnyájatok iránt, Krisztus Jézusban.A Korintusiaknak írt második levél
Címzés és üdvözlet.
1 Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timóteus testvér Isten korintusi egyházának és egész Achájában minden szentnek. Kegyelem és békesség nektek Istentől, Atyánktól és Urunktól, Jézus Krisztustól! Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk. Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven lesz részünk Krisztus révén a vigasztalásban is. Mert ha szenvedünk, az a ti vigasztalásotokra és üdvösségetekre szolgál, ha vigasztalásban van részünk, abból is ti nyertek bátorítást azoknak a szenvedéseknek türelmes elviselésére, amelyeket mi is szenvedünk. Szilárd tehát veletek kapcsolatban a reményünk, hiszen tudjuk, hogy nemcsak a szenvedésben vesztek velünk együtt részt, hanem a vigasztalásból is hozzánk hasonlóan részesültök. Nem szeretném, testvérek, hogy ne tudjatok arról az üldöztetésről, amely Ázsiában ért bennünket: módfelett, szinte erőnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkről is lemondtunk. Sőt magunkban már a halálos ítéletet is elfogadtuk, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat. Ő mentett ki bennünket a súlyos életveszélyből, és ezután is ki fog menteni. Belé vetjük minden reményünket, hogy ezentúl is mindig megment minket. De ti is segítsetek: imádkozzatok értünk, hogy a nekünk jutott kegyelemért sokak ajkáról szálljon fel hála a nevünkben.I. VISSZATEKINTÉS
Védekezés a gyanúsításokkal szemben.
Csak azzal dicsekedhetünk, amiről lelkiismeretünk tanúskodik: hogy Istennek tetsző módon, szentül és őszintén, nem evilági értelemben bölcsen, hanem Isten kegyelmében éltünk a világban, kiváltképpen tiköztetek. Nem is írunk nektek egyebet, csak amit felolvastok és megértetek. Remélem, hogy majd még egészen megértetek, amint részben már meg is értettetek minket, hogy Urunk Jézus napján mi vagyunk a ti büszkeségetek, s ti a mienk. Ebben bízva készültem már korábban hozzátok, hogy másodszor is osztályrészetekül jusson a kegyelem. Tőletek akartam átmenni Macedóniába, s Macedóniából ismét vissza akartam térni hozzátok, hogy ti kísérjetek le Júdeába. Talán könnyelmű voltam, hogy ezt terveztem? Vagy nálam a tervek csupán földi szándékból születnek, és nekem az „igen” és a „nem” mindegy? Isten a tanúnk, hogy szavainkban, amelyeket hozzátok intéztünk, nem mindegy az „igen” és a „nem”. Az Isten Fia, Jézus Krisztus ugyanis, akit mi – én, Szilvánusz és Timóteus – köztetek hirdettünk, nem volt „igen” is meg „nem” is, hanem az „igen” valósult meg benne. Isten valamennyi ígérete „igenné” vált benne. Ezért hangzik föl általa ajkunkon az „ámen” Isten dicsőségére. Isten az, aki minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban. Pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul a szívünkbe árasztotta a Lelket. Istent hívom tanúul magam mellett: csak azért nem mentem el eddig Korintusba, hogy kíméljelek titeket. Nem mintha uralkodni akarnánk rajtatok hiteteken keresztül, nem, inkább örömötökben szeretnénk közreműködni. A hitetek ugyanis szilárd.A kímélet és a szeretet szavai.
2 Föltettem magamban, hogy nem szomorúságomban megyek ismét hozzátok. Ha ugyanis elszomorítlak titeket, ki fog engem fölvidítani? Csak az, akit elszomorítottam. Azért írtam nektek a levelet is, hogy amikor megérkezem, ne okozzanak szomorúságot azok, akiknek örülnöm kellene. Hiszen föltételezem rólatok, hogy az én örömöm a ti örömötök is, mindnyájatoké. Szorongó szívvel, nagy aggodalmak és sűrű könnyek között írtam, nem azért, hogy szomorúságot okozzak nektek, hanem hogy lássátok, irántatok való szeretetem mennyire szívből jön. Ha valaki szomorúságot okozott nekem, nem annyira nekem okozta, hanem – hogy ne túlozzak – bizonyos fokig mindnyájatoknak. De elég neki a büntetés, amellyel a többség sújtotta. Ti inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, nehogy nagy szomorúságában kétségbe essék. Arra kérlek benneteket, tanúsítsatok iránta szeretetet. Írni is azért írtam, hogy próbára tegyelek benneteket, és lássam, mindenben engedelmeskedtek-e. Akinek ti megbocsáttok, annak én is. Krisztus színe előtt már meg is bocsátottam neki kedvetekért, ha egyáltalán volt még mit megbocsátanom. Másként megejtene a sátán, hiszen ismerjük szándékait. Amikor Troászba érkeztem, hogy Krisztus evangéliumát hirdessem, a kapu nyitva állt előttem az Úrban, de lelkemnek mégsem volt nyugta, mert Titusz testvéremet nem találtam ott. Elbúcsúztam hát tőlük, és átmentem Macedóniába. Hála legyen Istennek, aki Krisztusban mindig győzelemre segít minket, és ismeretét jó illatként mindenütt elterjeszti általunk. Mert Krisztus jó illata vagyunk mi az Istennek, azok közt, akik elkárhoznak. Ezeknek a halál illata a halálra, azoknak az élet illata az életre. Ki képes erre? Mi nem tartozunk azok közé, akik Isten tanításával nyerészkednek, hanem őszintén, mintegy az Istenből beszélünk, az Isten színe előtt Krisztusban.Előző nap Olvasási terv Következő nap