85 (84). ZSOLTÁR. IMA BÉKÉÉRT
85 (A karvezetőnek – Korach fiainak zsoltára.) Kegyelmedet, Uram, kiárasztottad földedre, Jákob sorsát jóra fordítottad. Néped bűnét megbocsátottad, minden vétkét betakartad. Méltatlankodásodat visszavontad, haragod tüzét lelohasztottad. Teremts újjá minket, Istenünk, tedd félre neheztelésedet, Szabadítónk! Örökké neheztelni akarsz ránk, átterjed bosszúd minden nemzedékre? Nem akarsz bennünket fölébreszteni; néped már nem ujjonghat többé benned? Mutasd meg, Urunk, irgalmadat, adj nekünk kegyesen szabadulást! Hadd hallom, mit hirdet az Úr, a mi Istenünk! Valóban, ő a békét hirdeti. Békét népének és minden szentjének, mindenkinek, aki szívből megtér hozzá. Igen, közel az üdvösség azokhoz, akik őt félik, s dicsőség lakik majd földjükön. Az igazság és a hűség találkoznak, az igazságosság és a béke csókot vált. A földből kisarjad a hűség, az égből igazságosság tekint le. Igen, az Úr kiárasztja áldását és földünk meghozza termését. Igazságosság jár előtte, és béke a lába nyomában.86 (85). ZSOLTÁR. IMA NEHÉZ IDŐBEN
86 (Dávid imája.) Uram, fordítsd felém füled és hallgass meg, mert nyomorult vagyok és szegény. Őrizd meg lelkemet, hisz hozzád tartozom, segítsd meg szolgádat, aki benned bízik. Istenem vagy, Uram, légy hozzám irgalmas! Szüntelen hozzád kiáltok. Tedd vidámmá szolgád szívét, lelkemet, Uram, hozzád emelem. Hiszen te jóságos és elnéző vagy, Uram, és csupa irgalom azokhoz, akik hozzád kiáltanak. Hallgasd meg, Uram, imámat, figyelj könyörgő szavamra! Hozzád kiáltok a szorongatás napján, s tudom, hogy meghallgatsz. Senki sincs olyan az istenek között, mint te, Uram! Semmi nem hasonlít tetteidhez, melyeket műveltél. Minden nép eljön, hogy imádjon, és dicsőíti a neved, Uram! Mert nagy vagy, Uram, csodákkal hatalmas, egyedül te vagy az Isten. Mutasd meg utadat, Uram, hogy igazságod szerint járjak; irányítsd szívemet, hogy félje nevedet! Uram, Istenem, egész szívvel áldalak, dicsőítem nevedet mindörökké. Mivel nagy volt irgalmad irántam, lelkem kimentetted a halál verméből. Istenem, kevélyek kelnek föl ellenem, hatalmaskodók csapata tör életemre, és egy sincs rád tekintettel. Ám te irgalmas és kegyes Isten vagy, megfontolt a haragban, de gazdag a jóságban és hűségben. Tekints rám és ajándékozz meg irgalmaddal, adj erőt szolgádnak, segíts szolgálód fián! Add jelét kegyelmednek, hadd lássák gyűlölőim, és szégyenkezzenek, hogy te, Uram, megsegítettél és vigaszt nyújtottál.87 (86). ZSOLTÁR. SION A NÉPEK ANYJA
87 (Korach fiainak zsoltára, ének.) Szent hegyekre vetette alapjait, mert szereti az Úr; Sion kapui kedvesebbek, mint Jákob bármely hajléka. Dicső dolgot hirdet rólad (az Úr), te, Isten városa! „Rahabot és Bábelt azok közé sorolom, amelyek tisztelnek engem. Lám, a filiszteusok, a tírusziak és Etiópia népe mind benne születtek. De Sionról ezt mondják majd: Anyánk! Mert mindegyik benne született.” Maga alapította, a Fölséges. Az Úr számba veszi a népeket: Mind benne születtek. És a fejedelmeket is följegyzi közöttük: Mindegyiknek benned a hajléka.88 (87). ZSOLTÁR. IMA SZÜKSÉG IDEJÉN
88 (Ének, Korach fiainak zsoltára. A karvezetőnek a „Machalat” szerint énekelni – az eszrachita Heman tanítókölteménye.) Uram, Istenem, nappal hozzád fohászkodom, éjjel színed előtt panaszkodom. Imám hatoljon fel hozzád, hallgasd meg könyörgésem! Mert a lelkem tele gyötrelemmel, s életem közel van a holtak országához. Azok közé sorolnak, akik sírba szállnak, olyan ember vagyok, ki a végét járja. A halottak közt hagytak, mint kiket legyőztek, s már a sírban vannak: többé nem emlékezel és már gondot sem viselsz rájuk. A sír mélyére vetettél, a sötétségbe, a szakadékba. Súlyosan rám nehezedik haragod, minden hullámod összecsap fölöttem. Barátaimat távol tartod tőlem, borzalommá tettél a szemükben. Fogoly vagyok, nem szabadulhatok. Szemem elhomályosult a nyomortól. Uram, mindennap téged hívlak, kitárom feléd a kezem. Tán a holtakon akarsz csodát tenni? Fölkelnek még az árnyak, hogy dicsérjenek? A sírban emlegetik még jóságodat, és hűségedet a holtak országában? Felfogják-e csodáidat a sötétségben, és a feledés földjén kegyelmedet? Ám én, Uram, tehozzád kiáltok, már hajnalban eléd száll imám. Miért veted el a lelkemet, Uram, miért rejted el arcodat előlem? Ifjúkorom óta gyenge vagyok, s fenyeget a halál. Viseltem borzalmaidat és betegeskedtem. Haragod tüze átjárt, a fájdalmak semmivé tettek. Folyvást körülvesznek, mint az áradó víz, mind együtt szorongatnak. Barátom, bizalmasom elidegenítetted; már csak a sötétség ölel körül.Előző nap Olvasási terv Következő nap