VII. KÁDESTŐL MOÁBIG
Meriba vize.
20 Az első hónapban Izrael fiainak egész közössége eljutott Cin pusztájába, s a nép letelepedett Kádesnél. Itt meghalt Mirjam, s ugyanitt el is temették. A közösségnek nem volt semmi vize, ezért összeverődtek Mózes és Áron ellen. Az emberek Mózesnek támadtak, s ilyeneket kiabáltak: „Bár mi is elpusztultunk volna, mint ahogy testvéreinknek el kellett pusztulniuk az Úr színe előtt! Miért hoztátok ide az Úr közösségét ebbe a pusztába? Hogy itt pusztuljunk el jószágainkkal együtt? Miért vezettetek ki Egyiptomból, s hoztatok ide erre a szörnyű vidékre? Olyan vidékre, ahol nincs se vetés, se fügefa, se szőlő, se gránátalma, még ivóvíz sem?” Mózes és Áron azonban eltűntek a közösség szeme elől, odamentek a megnyilatkozás sátorának bejáratához és arcra borultak. Megjelent nekik az Úr dicsősége, s az Úr így szólt Mózeshez: „Fogd a botot, gyűjtsd egybe a közösséget, te és testvéred, Áron, és parancsoljátok meg a szemük láttára a sziklának, hogy adjon vizet. Fakassz vizet a sziklából, s igyon a közösség jószágával egyetemben.” Mózes elvette a botot az Úr színe elől, ahogy parancsolta neki. Mózes és Áron a szikla elé hívták egybe a népet, majd Mózes megszólalt: „Halljátok hát, ti lázadók! Tudunk nektek vizet fakasztani ebből a sziklából?” Ezzel fölemelte Mózes a kezét és kétszer ráütött a sziklára. Bőséges víz fakadt belőle, s ivott a közösség jószágával együtt.Mózes és Áron büntetése.
Az Úr azonban így szólt Mózeshez és Áronhoz: „Mivel nem hittetek nekem, s nem dicsőítettetek meg Izrael fiainak szeme láttára, nem vezethetitek el ezt a népet arra a földre, amelyet majd adok nekik.” Ezek Meriba vizei, ahol Izrael fiai pörlekedtek az Úrral, ő pedig kinyilvánította szentségét.Edom megtagadja az átvonulást.
Mózes követeket küldött Kádesból Edom királyához: „Testvéred, Izrael mondja: Ismered az összes bajt, ami bennünket ért. Atyáink egykor lehúzódtak Egyiptomba, és mi sokáig ott éltünk Egyiptomban. Az egyiptomiak azonban rosszul bántak velünk, akárcsak atyáinkkal. Amikor emiatt az Úrhoz kiáltottunk, meghallotta szavunk és küldött egy angyalt, s az angyal kivezetett bennünket Egyiptomból. S most itt vagyunk Kádes városában, amely határos a te földeddel. Át szeretnénk vonulni országodon, úgy, hogy a szántóföldeken és a szőlőkön nem mennénk keresztül, s vizet sem innánk a kutakból. A királyi úton haladnánk, nem térnénk le se jobbra, se balra, míg át nem vonulunk földeden.” Edom azonban ezt válaszolta: „Nem vonulhatsz át rajtam, különben karddal támadok ellened.” Izrael fiai újra üzentek: „Csak a járt úton haladnánk, s ha én és jószágom iszunk a vizedből, megadom az árát. Semmi egyebet nem akarok, csak hogy átvonulás céljából földedre léphessek.” Mégis így felelt: „Nem vonulhatsz át!” S Edom fölfegyverzett katonákkal, s nagy hatalommal kivonult ellene. Mivel Edom megtagadta, hogy Izrael fiainak lehetővé tegye földjén az átvonulást, Izrael megkerülte.Áron halála.
Izrael fiai – az egész közösség – Kádesből elindulva elérkezett Hór hegyéhez. Hór hegyénél, Edom országának határánál azt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: „Áronnak meg kell térnie övéihez, mert nem mehet be abba az országba, amelyet Izrael fiainak adok, mivel Meriba vizeinél ellene szegült parancsomnak. Vedd Áront és fiát, Eleazárt, és vidd fel Hór hegyére. Aztán vetesd le Áronról öltözékét és add fiára, Eleazárra, Áron pedig megtér ott övéihez és meghal.” Mózes úgy tett, ahogy az Úr parancsolta. Az egész közösség szeme láttára fölmentek Hór hegyére. Aztán Mózes levétette Áronnal öltözékét, és fiára, Eleazárra adta, Áron pedig meghalt a hegy csúcsán. Mózes és Eleazár lejöttek a hegyről, s akkor az egész közösség megtudta, hogy Áron elköltözött. Izrael egész háza siratta Áront, harminc napon át.Horma elfoglalása.
21 Amikor a kánaáni Arad királya, aki a déli országrészen lakott, megtudta, hogy Izrael az Atarim felőli úton odaért, megtámadta Izraelt, s néhányukat foglyul ejtette. Erre Izrael fogadalmat tett az Úrnak, e szavakkal: „Ha kezembe adod ezt a népet, betöltöm rajta az átkot és a városain is.” Az Úr meghallotta Izrael kiáltó szavát, s (kezébe adta) a kánaánit, ez meg betöltötte rajta és városain az átkot. A helyet elnevezték Hormának.A rézkígyó.
Hór hegyétől a Sás-tenger felé vezető úton indultak tovább, hogy megkerüljék Edom országát. A nép azonban belefáradt a vándorlásba és zúgolódott az Úr és Mózes ellen: „Miért hoztatok ki Egyiptomból? Hogy elpusztuljunk a pusztában? Hisz se kenyér, se víz nincs! Ez a nyomorúságos eledel utálattal tölt el minket!” Erre az Úr tüzes kígyókat küldött a népre, ezek megmarták őket, úgyhogy Izrael fiai közül sokan meghaltak. Ennek láttára a nép Mózeshez járult, s megvallották: „Vétkeztünk, amikor zúgolódtunk az Úr ellen és te ellened. Járj közben értünk az Úrnál, hogy vigye el ezeket a kígyókat rólunk!” Mózes tehát közbenjárt a népért. S az Úr így válaszolt Mózesnek: „Csinálj egy tüzes kígyót, s erősítsd egy póznára. Akit marás ért és rátekint, életben marad!” Mózes tehát csinált egy rézkígyót és egy póznára tette. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt.Állomások a Jordánon túlra vivő úton.
Izrael fiai továbbvonultak, és Obotban ütöttek tábort. Obotból ismét elindultak, s a Moábtól keletre eső pusztában ütöttek tábort, Ijje-Habarim mellett. Innen is továbbvonultak, és a Zered-pataknál vertek tábort. Innét tovább indultak, s az Arnonon túl táboroztak le… Ez a patak az amoriták földjén ered, s végigfolyik a pusztán; az Arnon volt Moáb határa a moábiták és az amoriták között. Ezért mondja az Úr háborúiról szóló könyv: „…Váheb Szufában és Arnon patakja meg a vízmosás, amely Árnál kezdődik s Moáb határára támaszkodik.” …Innét Berbe mentek… Ez az a kút, amelyről ezt mondta az Úr Mózesnek: „Gyűjtsd egybe a népet, hogy vizet adjak nekik!” Akkor énekelte Izrael ezt az éneket: „Törj fel víz! Zengjetek dalt róla! Te kút, téged a vezérek ástak, a nép fejei fúrtak jogarukkal és botjukkal!” …Berből Mattanába, Mattanából Nachalielbe, Nachalielből Bamotba, Bamotból pedig abba a völgybe (húzódtak), amely Moáb rónáira nyílik a pusztaságra néző Piszgánál.A Jordánon túli vidék meghódítása.
Közben Izrael követeket küldött az amoriták királyához, Szichonhoz, ezzel az üzenettel: „Át szeretnénk vonulni országodon, anélkül, hogy letérnénk a földekre és a szőlőkbe, vagy innánk a kutakból. Csupán a királyi úton haladnánk, míg át nem vonulunk országodon.” De Szichon nem engedte meg Izraelnek, hogy átvonuljon országán. Sőt, Szichon egybegyűjtötte egész népét, és kivonult Izrael ellen a pusztába. Amikor Jahachoz ért, megtámadta Izraelt. Izrael azonban legyőzte kardja élével, s meghódította országát az Arnontól egészen Jabbokig, vagyis Ammon fiaiig. Mert Jazer volt a határ az ammoniták felé. Izrael elfoglalta az összes ottani várost, s Izrael megvetette lábát az amoriták minden városában, így Hesbonban, s az összes alá tartozó helységben. Hesbon volt ugyanis az amoriták királyának, Szichonnak a székhelye. Ő Moáb első királya ellen hadat viselt, s egész országát hatalmába ejtette egészen az Arnonig. Ezért éneklik gúnyosan a költők: „Rajta Hesbon! Szichonnak jól megépített, szilárd alapra helyezett városa! Igen, tűz csapott ki Hesbonból, lángtenger Szichon várából, elpusztította Ar-Moábot, elnyelte Arnon magaslatait! Jaj neked, Moáb! Kamosnak népe, elvesztél! Menekülésre késztette fiait, fogságba vetette lányait Szichon, az amoriták királya. Hesbon elpusztult, a kisgyerekek Dibonig, az asszonyok Nofachig, a férfiak Medbáig.” Mikor Izrael megtelepedett az amoriták földjén, Mózes Jazert is kikémleltette, aztán elfoglalták a neki alárendelt helységekkel együtt, és kiűzték az ott lakó amoritákat. Majd megfordultak és Básán felé tartottak. Ám Básán királya, Og, egész népével kivonult ellenük, hogy Edreinél harcba szálljon velük. De az Úr azt mondta Mózesnek: „Ne félj tőle, mert kezedbe adom egész népével és országával együtt, hogy azt tedd vele, amit az amoriták királyával, Szichonnal tettél, aki Hesbonban székelt.” Így legyőzték fiaival és egész népével együtt, úgyhogy senki sem volt, aki élve maradt vagy megmenekült volna, országát pedig elfoglalták. 22 Ezután Izrael fiai továbbvonultak, s Moáb mezején ütöttek tábort a Jordánon túl, Jerikó közelében.Moáb királya meghívja Bileámot.
Cippor fiának, Balaknak mindent végig kellett néznie, amit Izrael az amoritákkal tett. S Moábot nagy félelem fogta el, hiszen a nép igen számos volt. Moáb rettegett Izrael fiaitól, ezért Moáb így szólt Midián véneihez: „Ez a sokadalom úgy letarolt körülöttünk mindent, ahogy a csorda lelegeli a füvet a réten.” Akkortájt Cippor fia, Balak volt Moáb királya. Követeket küldött tehát Bileámhoz, Beor fiához, Ammav fiainak országába, a folyó mellé, Petorba, hogy segítségül hívja. Ezt üzente neki: „Az a nép, amely Egyiptomból vonult ki, az egész országot ellepte, s most épp velem szemben telepedett le. Gyere és átkozd meg nekem, mert hatalmasabb nálam. Akkor talán megbirkózom vele és ki tudom űzni az országból. Tudom ugyanis, hogy akit megáldasz, az áldott, s akit megátkozol, az átkozott.” Erre Moáb és Midián vénei elindultak, a jövendőmondás jutalmával a kezükben, és amikor megérkeztek Bileámhoz, átadták neki Balak üzenetét. Az így felelt nekik: „Töltsétek itt az éjszakát, hogy megadhassam a választ, aszerint, hogy mit mond az Úr.” Moáb vezetői tehát Bileámnál maradtak. Isten azonban Bileámhoz fordult, s így szólt hozzá: „Kik ezek az emberek itt nálad?” Bileám azt felelte Istennek: „Cippor fia, Balak, a moábiták királya üzente: Az a nép, amely Egyiptomból vonult ki, az egész országot ellepte. Gyere, s átkozd meg nekem! Akkor talán fel tudom venni vele a harcot és ki tudom űzni.” Erre azt mondta Isten Bileámnak: „Nem szabad velük menned! Nem szabad megátkoznod a népet, mert áldott!” Bileám tehát reggel, amikor fölkelt, ezt mondta Balak vezéreinek: „Térjetek vissza országotokba! Mert az Úr nem engedi, hogy veletek menjek.” A moábita vezérek erre útra keltek, s amikor Balakhoz megérkeztek, jelentették: „Bileám nem volt hajlandó velünk jönni.” Erre Balak újra küldött vezéreket, többet s tekintélyesebbeket, mint először. Amikor megérkeztek Bileámhoz, így szóltak: „Ezt üzeni Cippor fia, Balak: Ne vonakodj, hanem gyere hozzám! Gazdagon megjutalmazlak, s minden kívánságodat teljesítem, amivel elém állsz. Gyere hát, s átkozd meg nekem ezt a népet!” De Bileám ezt a választ adta Balak követeinek: „Ha annyi ezüstöt és aranyat ad is Balak, amennyi a házába fér, akkor sem szeghetem meg az Úrnak, Istenemnek a parancsát sem kis, sem nagy dologban. De azért ti is töltsétek itt az éjszakát, hogy megtudakoljam, mit mond még nekem az Úr!” El is jött Isten éjszaka Bileámhoz, s ezt mondta neki: „Azért jöttek ezek az emberek, hogy magukkal hívjanak? Kelj hát fel, s menj el velük. De csak azt szabad tenned, amit majd mondok neked.” Így reggel Bileám fölkelt, fölnyergelte szamarát és elment Moáb vezéreivel.Bileám szamara.
Az Úr haragja azonban fölgerjedt ellene, mivel elment, és az Úr angyala elállta útját, amikor szamarán két szolgája kíséretében tovalovagolt. Amikor a szamár meglátta az Úr angyalát, amint kezében kivont kardot tartva ott állt az úton, letért a szamár az útról, s a mezőnek tartott. Bileám erre ütlegelni kezdte szamarát, hogy visszatérítse az útra. Az Úr angyala most a szőlők közt vezető szurdokban jelent meg, ahol mindkét oldalon fal volt. Amikor a szamár észrevette az Úr angyalát, a falhoz húzódott, s odaszorította Bileám lábát. Erre az ismét megverte. Az Úr angyala ezután újra helyet változtatott, s egy olyan szűk helyre állt, hogy se jobbra, se balra nem lehetett kitérni. Amint a szamár meglátta, összerogyott Bileám alatt. Bileám erre haragra gerjedt, és bottal verte a szamarat. Ekkor az Úr megnyitotta a szamár száját, s az így szólt Bileámhoz: „Mit vétettem neked, hogy háromszor is megvertél?” Bileám ezt felelte a szamárnak: „Mert csúfot űztél belőlem. Csak lett volna kardom, meg is öltelek volna!” A szamár így válaszolt Bileámnak: „Hát nem én vagyok a szamarad, amelyen kezdettől mind a mai napig jártál? Megtagadtam-e valaha is a szolgálatodat?” Azt mondta: „Nem.” Az Úr most megnyitotta Bileám szemét, így meglátta az Úr angyalát, amint kivont kardot tartva kezében ott állt az úton. Erre meghajolt és arcra borult. Az Úr angyala azonban így szólt hozzá: „Miért verted meg háromszor is a szamarat? Lásd, én álltam utadat, mert sietésed ellenemre van. A szamár észrevett, s már háromszor kitért előlem. Ha nem tért volna ki, akkor bizony már megöltelek volna, de őt életben hagytam volna.” Bileám azt felelte az Úr angyalának: „Vétkeztem. Nem tudtam, hogy te voltál, aki az úton szemben álltál velem. Most már visszafordulok, ha nem tetszik neked a dolog.” De az Úr angyala ezt mondta: „Menj el az emberekkel! De csak azt szabad mondanod, amit sugallok neked.” Bileám erre folytatta útját Moáb vezéreivel.Bileám és Balak.
Amikor Balak meghallotta, hogy Bileám úton van felé, eléje ment Ar-Moábig, Arnon vidékére, a határszélre. S így szólt Balak Bileámhoz: „Nem sürgősen hívattalak-e? Miért nem jöttél hát? Nincs tán módomban, hogy megjutalmazzalak?” Bileám ezt válaszolta Balaknak: „Most eljöttem hozzád! De vajon csakugyan mondhatok-e valamit? Csupán azt fogom mondani, amit Isten a számba ad.” Ezután Bileám elment Balakkal, s eljutottak Kirjat-Hucotba. Itt Balak tulkokat és juhokat áldozott fel, s (egy részüket) átengedte Bileámnak és az őt kísérő vezéreknek. Másnap Balak magával vitte Bileámot, s fölvezette Bamot-Baálra, ahonnan láthatta a tábornak a szélét.Előző nap Olvasási terv Következő nap