2Mivel pedig nem volt vize a népnek, egybegyűltek Mózes és Áron ellen, s pörölni kezdtek és azt mondták: »Bárcsak elvesztünk volna akkor, amikor testvéreink, az Úr színe előtt! Miért hoztátok ki az Úr gyülekezetét ebbe a pusztába, hogy meghaljunk mi is, jószágaink is? Miért hoztatok fel minket Egyiptomból, s vezettetek erre a felette rossz helyre, amelyet bevetni nem lehet, amely nem terem sem fügét, sem szőlőt, sem gránátalmát, sőt még csak ivóvize sincsen?«
Erre Mózes és Áron otthagyták a közösséget és bementek a szövetség sátrába, s arcukkal a földre borultak, és megjelent nekik az Úr dicsősége. Az Úr így szólt Mózeshez: »Vedd a botot és gyűjtsd egybe, te, meg Áron bátyád, a népet és szóljatok előttük a sziklának, s az vizet fog adni. Ha aztán így vizet fakasztottál a sziklából, ihat az egész közösség és jószága.«
Fogta tehát Mózes az Úr színe előtt levő botot, amint parancsolta neki, s egybegyűjtötte a népet a szikla elé, és azt mondta nekik: »Halljátok, ti lázadók s hitetlenek! Fogunk-e tudni vizet fakasztani nektek ebből a sziklából?« Azzal felemelte Mózes a kezét, ráütött kétszer a bottal a sziklára és bőséges víz fakadt, úgy, hogy ihatott a nép és jószága.
Azt mondta erre az Úr Mózesnek és Áronnak: »Mivel nem hittetek nekem, s így nem bizonyítottatok engem szentnek Izrael fiai előtt, nem viszitek be a népet arra a földre, amelyet nekik adok.« – Ez a Pörölés-vize: ott pöröltek Izrael fiai az Úr ellen, s ő ott bizonyította be rajtuk szentségét.
14Közben Mózes követeket küldött Kádesből Edom királyához, hogy mondják neki: »Ezt üzeni testvéred, Izrael. Tudod mindazt a viszontagságot, amely minket ért, hogy miképpen mentek le atyáink Egyiptomba, hogy ott hosszú ideig laktunk, hogy az egyiptomiak nyomorgattak minket s atyáinkat, s hogy miképpen kiáltottunk az Úrhoz, s hogy ő meghallgatott minket, s angyalt küldött, aki kihozott minket Egyiptomból. Íme, itt vagyunk Kádes városában, amely határod szélén van, s kérünk, hadd vonulhassunk át földeden. Nem megyünk át sem szántón, sem szőlőn, kútjaidból nem iszunk vizet, csakis az országúton megyünk, s nem térünk le sem jobbra, sem balra, míg át nem vonulunk területeden.« Azt felelte neki Edom: »Nem vonulsz át rajtam, különben fegyveresen szállok szembe veled.« Azt mondták erre Izrael fiai: »A járt úton megyünk, s ha iszunk vizedből, mi vagy állataink, megadjuk ami jár, semmi nehézség sem lesz a fizetség körül, csak hamarosan átvonulhassunk.« Ám ő így felelt: »Nem vonulsz át!« Rögtön ki is vonult eléje vég nélküli sokasággal és fegyveres kézzel, s nem akarta meghallgatni, amikor kérte, hogy engedje meg a területén való átvonulást. Éppen azért kitért előle Izrael.
Miután pedig elindították Kádesből a tábort, eljutottak a Hór hegyéhez, amely Edom földjének határán van. Így szólt ott az Úr Mózeshez: »Térjen meg immár Áron a népéhez, mert nem megy be arra a földre, amelyet Izrael fiainak szántam, minthogy nem hitt az én számnak a Pörölés-vizénél. Vedd Áront s vele fiát, s vidd fel őket a Hór hegyére, s vedd le az atyáról ruháit, s add rá őket Eleazárra, a fiára: Áron pedig térjen meg népéhez és haljon meg ott.« Úgy tett Mózes, ahogy az Úr parancsolta: felmentek a Hór hegyére az egész közösség előtt, s levette Áronról ruháit, s ráadta őket Eleazárra, a fiára. Amikor aztán Áron a hegy tetején meghalt, Mózes Eleazárral együtt lejött. Amikor pedig az egész közösség látta, hogy Áron meghalt, siratta őt harminc napig valamennyi családjában.
A rézkígyó; harcok útközben 21 1Amikor ezt Árád kánaáni király, aki a Délvidéken lakott, meghallotta, azt tudniillik, hogy Izrael idejött a kémek útvonalán, hadat indított ellene, győzött és zsákmányt szerzett tőle. Ám Izrael fogadalmat tett az Úrnak, s azt mondta: »Ha kezembe adod ezt a népet, eltörlöm városaikat.« Az Úr meg is hallgatta Izrael könyörgését, s a kezébe adta a kánaániakat, s ő megölte őket, feldúlta városaikat, a helyet pedig elnevezte Hormának, azaz Átoknak.
4Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: »Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.«
Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokakat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez, és azt mondták: »Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!« Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: »Készíts egy rézkígyót, és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.« Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.
10Aztán elindultak Izrael fiai, és Obótban ütöttek tábort. Majd elvonultak onnan, és Jeábarimban ütötték fel sátraikat, abban a pusztában, amely kelet felől néz Moábra. Aztán felkerekedtek onnan is, és a Szered patakhoz jutottak. Miután azt elhagyták, az Arnonnal szemben ütöttek tábort. Ez a pusztában van és az amoriták területéről jön ki. Az Arnon a határa ugyanis Moábnak, az választja el a moabitákat és az amoritákat. 14Ezért mondja az Úr harcainak könyve:
»Amint a Vörös-tengerrel cselekedett,
Úgy cselekszik Arnon patakjaival is.
Lehajlottak a patakok szirtjei,
Hogy megpihenhessenek Árnál
És letelepedhessenek a moabiták határánál.«
»Jöjj fel, kút! Énekeljetek neki!
Kút, amelyet fejedelmek ástak,
a nép vezérei vájtak
törvénypálcával és botjukkal.«
A pusztából Mattánába,
21Szihonhoz, az amoriták királyához pedig követeket küldött Izrael, üzenvén: »Kérlek, hadd vonulhassak át földeden. Szántókra és szőlőkre nem térünk, vizet a kutakból nem iszunk, az országúton megyünk, míg át nem vonulunk területeden.« Ám ő nem akarta megengedni, hogy Izrael átvonulhasson területén, sőt egybegyűjtötte seregét, s kivonult ellene a pusztába, s amikor eljutott Jászába, harcba szállt Izraellel. Ez azonban megverte őt a kard élével, s elfoglalta földjét az Arnontól a Jabbokig, Ammon fiaiig, mert az ammoniták határát erős őrség tartotta.
Valamennyi városát elvette tehát Izrael, s megtelepedett az amoriták városaiban, Hesebonban és leányvárosaiban. Hesebon városa ugyanis Szihoné, az amoriták királyáé volt, mert ő harcra kelt Moáb királyával, s elvette tőle az egész földet, amely uralma alatt volt, egészen az Arnonig. Azért mondják a példabeszédben:
»Gyertek Hesebonba
Építeni, s erősítni Szihon városát.
Tűz csapott ki Hesebonból,
Láng Szihonnak városából
S megemésztette a moabita Árt
S Arnon magaslatainak lakóit.
29 Jaj neked Moáb!
Elvesztél Kámos népe,
Mert ő futni hagyta fiait,
Az amoriták királyának, Szihonnak
Fogságába juttatta lányait.
Elpusztult a birodalmuk Hesebontól Dibonig,
Kimerülve értek csak el Nóféig és Medebáig.«
33Aztán megfordultak és felmentek a Básán felé vivő úton. Ám Óg, Básán királya kivonult ellenük egész népével együtt, hogy harcra keljen velük Edráiban. Azt mondta ekkor az Úr Mózesnek: »Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt és egész népét meg földjét, s úgy elbánsz vele, mint ahogy elbántál Szihonnal, az amoritáknak azzal a királyával, aki Hesebonban lakott.« Megverték tehát őt is a fiaival együtt, s az egész népét az utolsó szálig, a földjét pedig elfoglalták.
Bálám jövendölése 22 1Aztán elindultak, és Moáb mezőségén ütöttek tábort, ott, ahol a Jordánon túl Jerikó fekszik.
Amikor pedig látta Bálák, Szefor fia mindazt, amit Izrael az amoritával cselekedett, s hogy igen félnek tőle a moabiták, s támadását kiállni nem tudnák, azt mondta Mádián véneinek: »Úgy eltöröl ez a nép mindenkit, aki határainkban lakik, mint az ökör a füvet, amelyet tövig lerág.«
Ő volt abban az időben a király Moábban. Követeket küldött tehát a jövendőmondó Bálámhoz, Beor fiához, aki Ammon fiainak földjén, a folyóvíz mellett lakott, hogy hívják el, s mondják neki: »Íme, egy nép kijött Egyiptomból, ellepte ennek a földnek a színét, s letelepedett velem szemben. Gyere tehát, átkozd meg ezt a népet, mert erősebb nálam, akkor talán megverhetem valahogy és kiűzhetem földemről: tudom ugyanis, hogy áldott, akit te megáldasz, s átkozott, akire te átkot szórsz.«
Elmentek tehát Moáb vénei és Mádián vénei, kezükben a jövendölés díjával. Amikor aztán eljutottak Bálámhoz, s elmondták neki Bálák minden szavát, az így felelt: »Maradjatok itt ez éjjel, s én majd azt felelem, amit az Úr mond nekem.« Ott maradtak tehát Bálámnál. Eljött ekkor Isten, s azt mondta neki: »Mit keresnek ezek az emberek nálad?« Ő azt felelte: »Bálák, Szefor fia, a moabiták királya küldte őket hozzám, ezzel az üzenettel: ‘Íme, az a nép, amely kijött Egyiptomból, ellepte e föld színét: gyere, s átkozd meg, akkor talán valahogy megküzdhetek vele, s elűzhetem.’« Azt mondta erre Isten Bálámnak: »Ne menj el velük, s ne átkozd meg azt a népet, mert áldott az.« Felkelt tehát reggel és azt mondta a fejedelmeknek: »Menjetek földetekre, mert az Úr megtiltotta nekem, hogy veletek menjek.« Visszatértek tehát a fejedelmek, s elmondták Báláknak: »Nem akart Bálám eljönni mivelünk.«
Erre ő ismét elküldött, sokkal több s előkelőbb fejedelmet, mint először küldött. Amikor ezek eljutottak Bálámhoz, azt mondták: »Ezt üzeni Bálák, Szefor fia: ‘Ne vonakodjál eljönni hozzám. Kész vagyok megtisztelni téged, s bármit akarsz, megadom neked: csak gyere, s átkozd meg ezt a népet.’« Azt felelte Bálám: »Ha tele adja nekem Bálák a házát ezüsttel s arannyal, akkor sem változtathatom meg az Úrnak, az én Istenemnek szavát, sem arra, hogy többet, sem arra, hogy kevesebbet mondjak. Kérlek, maradjatok ti is itt ezen az éjszakán, hadd tudjam meg, mit felel ismét az Úr nekem.« Erre eljött Isten éjszaka Bálámhoz, s azt mondta neki: »Ha azért jöttek ezek az emberek, hogy elhívjanak, akkor kelj fel és menj el velük – de csak azt tedd, amit majd parancsolok neked.« Bálám reggel felkelt, megnyergelte szamarát és elindult velük.
22Ám Isten megharagudott, s azért az Úr angyala odaállt az útra, Bálám elé; ő a szamarán ült, s két szolga volt vele. Amikor a szamár meglátta, hogy ott áll az Úr angyala kivont karddal az úton, letért az útról és a mezőn haladt. Bálám erre megverte, hogy visszaterelje az útra. Ekkor az angyal két szőlőkerítés között egy szűk ösvényre állt. Amikor a szamár meglátta, a falhoz szorult, s odaszorította utasa lábát. Erre ő ismét megverte. Ekkor azonban az angyal egy olyan szűk helyre ment, ahol sem jobbra, sem balra nem lehetett kitérni, s eléje állt. Amikor a szamár meglátta az ott álló angyalt, lefeküdt Bálám alatt. Erre az megharagudott és még jobban csapdosta oldalát botjával.
Ekkor megnyitotta az Úr a szamár száját, s az így szólt: »Mit vétettem neked? Miért versz meg engem most már harmadszor?« Azt felelte Bálám: »Mert megérdemelted, s játékot űztél velem. Bárcsak lenne kardom, hogy megölhetnélek!« Azt mondta a szamár: »Nem én vagyok-e állatod, amelyre mindig ülni szoktál mind e mai napig? Mondd, tettem-e valaha ilyesmit veled?« Bálám azt felelte: »Sohasem.«
Ugyanekkor megnyitotta az Úr Bálám szemét, úgyhogy meglátta az angyalt, amint ott állt kivont karddal az úton; erre leborult előtte arccal a földre. Azt mondta neki az angyal: »Miért vered meg már harmadszor szamaradat? Én jöttem, hogy feltartóztassalak, mert utad gonosz, s ellenem van, s ha szamarad le nem tért volna az útról, hogy kitérjen, amikor feltartóztattam, téged öltelek volna meg, ő pedig élne.« Azt mondta Bálám: »Vétkeztem, mert nem tudtam, hogy te tartóztatsz fel; most azonban, ha nem tetszik neked, hogy elmenjek, visszatérek.« Azt mondta az angyal: »Menj csak el velük, de vigyázz, hogy mást ne mondj, mint amit majd parancsolok neked.« Elment tehát Bálák fejedelmeivel.
Amikor Bálák meghallotta, hogy jön Bálám, kiment elé a moabiták városába, amely az árnoni határszélen van. Azt mondta Bálámnak: »Elküldtem követeimet, hogy elhivassalak; miért nem jöttél el mindjárt hozzám? Talán azért, mert nem tudnám megadni jöveteled jutalmát?« Az így felelt neki: »Íme, itt vagyok. De szólhatok-e majd egyebet, mint amit Isten ad a számba?« Majd elmentek együtt, s eljutottak abba a városba, amely országának határszélén volt. Ott Bálák marhákat és juhokat vágatott, s ajándékot küldött belőlük Bálámnak, és azoknak a fejedelmeknek, akik vele voltak.
Amikor aztán megvirradt, felvezette Baál magaslataira, s ő meglátta a néptömeg szélét.
Jegyzetek
20,1 Mirjám halála a pusztai vándorlás végének közeledtét jelzi.
20,2 Vö. Kiv 17,2-7. Két elbeszélés keveredik a történetben. Az egyik szerint Mózes botjával a sziklára üt, a másik szerint Mózes és Áron szava fakaszt vizet a sziklából. Ezzel a csodával kapcsolatban beszél az elbeszélő Mózes és Áron kételkedéséről, amely miatt az elbeszélő szerint Mózes és Áron nem juthatott be az Ígéret földjére.
20,14 Most – 38 év vándorlás után – elindul a nép Kádesből az Ígéret földje felé. Az ún. „királyi út” az Akabai öböltől Edom és Moáb területén keresztül vezetett a Jordán völgyébe.
21,1 A „szent háború” eszméje szerint a győzelmet Isten adja, ezért a zsákmányt neki kell szentelni, azaz el kell égetni. Ez a szokás az ókori kelet más népeinél is megtalálható. Később az „átok” (héberül „herem”, görögül „anatéma”) a közösségből való kiátkozást, kizárást jelentette.
21,4 Egyes ókori népek imádtak ilyen rézkígyókat. Hiszkija a bálványimádás veszélye miatt elpusztítja a jeruzsálemi templomban található rézkígyót. A rabbik szerint azért volt gyógyító erejű a rézkígyóra tekinteni, mert ezáltal fölfelé néztek a megmartak. János evangéliumában olvassuk, hogy aki föltekint a keresztre (ill. a keresztre fölmagasztalt Krisztusra), mint hajdan a rézkígyóra, az üdvözül (Jn 3,14).
21,10 A helynevek nagy része ismeretlen.
21,14 Az „Úr harcainak könyve” egy igen ősi gyűjtemény lehetett az Úr szent háborúiról.
21,16 Az ősi ének egy újonnan megásott kútból felbuzgó víz feletti öröm kifejezése.
21,21 Vö. MTörv 2,24-37.
21,29 Kámos a moábiták törzsi istene.
21,33 Básán vízben gazdag és jól termő terület, elfoglalása az ígéretek beteljesedésének kezdete.
22,1 Bálám története eredetileg önnálló volt, csak később került ebbe az összefüggésbe. Bálámról többféle hagyomány maradt fenn. Egyrészt ő mintaképe a pogány származású, s mégis igaz prófétának, másrészt azonban ő csábította bálványimádásra a zsidókat Baál Peorban (Szám 25; 31,8.16). Egyes későbbi hagyományok a megvesztegethető próféta alakját látják benne (2 Pét 2,15-16; Júd 11; Jel 2,14). Máté evangéliuma a betlehemi csillagra vonatkoztatja a jövendölését (Mt 2,2; vö. Szám 24,17).
22,1 Izrael Isten erejével győz, Bálák ugyanennek az Istennek erejével akarja legyőzni Izraelt.
22,22 A régebbi hagyomány szerint Bálám a saját akaratából (és nem Isten utasítására) indult el a követekkel. Egy szamár is éleslátóbb, mint a pénztől elvakult próféta. Bálám egy jövendölése a Biblián kívül is fennmaradt a Deir Alla-i szentély falára felírva.