A mamrei jelenés.
18 Az Úr megjelent neki Mamre terebintjénél, amikor a meleg napszakban sátra bejáratánál ült. Fölemelte szemét és íme, három férfi állt előtte. Mihelyt meglátta őket, sátra bejáratától eléjük sietett, földig meghajolt és így szólt: „Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat. Hoznak vizet, mossátok meg lábatokat és telepedjetek le a fa alatt. Közben én hozok egy falat kenyeret, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek. Hiszen ezért ejtettétek útba szolgátokat.” Azok így válaszoltak: „Tedd, amit mondtál.” Ábrahám besietett sátrába Sárához, és így szólt: „Végy gyorsan három adag lisztet, keleszd meg, és süss lepényt.” Azután kiment Ábrahám az állatokhoz, kiválasztott egy fiatal és erős borjút, s odaadta a szolgának, hogy sietve készítse el. Majd tejet és vajat hozott és meghozta az elkészített borjút is, és eléjük tette. Míg ettek, ott állt előttük a fa alatt. Azok megkérdezték: „Hol van a feleséged, Sára?” Ezt válaszolta: „Itt a sátorban.” Az folytatta: „A jövő évben ez idő tájt visszajövök, akkorra Sárának már fia lesz.” Sára a sátor bejárata mögött hallgatózott. Ábrahám és Sára azonban már korosak voltak, és Sárának már nem voltak asszonyi dolgai. Ezért Sára nevetett magában. Ugyanis erre gondolt: „Most legyen még szerelmi örömem, amikor már megöregedtem? Hiszen már férjem is öreg.” Akkor Isten így szólt Ábrahámhoz: „Miért nevet Sára és miért gondolja: Valóban szülni fogok még, jóllehet öreg vagyok? Van, ami az Úrnak lehetetlen? A jövő évben ez idő tájt újra eljövök hozzád és Sárának már fia lesz.” Sára tagadta, és azt mondta: „Nem nevettem.” De ő így válaszolt: „Igenis, nevettél.”Ábrahám közbenjárása.
A férfiak elindultak és Szodoma felé vették útjukat. Ábrahám velük ment, hogy elkísérje őket. Akkor az Úr így szólt: „Titokban tarthatom-e Ábrahám előtt, amit tenni készülök? Ábrahám ugyanis nagy és erős néppé lesz, s általa nyer áldást a föld minden népe. Arra szemeltem ki, hogy fiainak, majd pedig házanépének megparancsolja: Járjatok az Úr útján jogot és igazságosságot gyakorolva, hogy az Úr megadhassa Ábrahámnak, amit ígért neki.” Ezért az Úr így szólt: „Szodoma és Gomorra miatt tetéződött a panasz, és bűnük nagyon súlyos. Lemegyek hát és megnézem, hogy mindenki úgy viselkedett-e vagy sem, ahogy az ellenük szóló panasz szava felhatolt hozzám, tudni akarom.” A férfiak Szodoma felé indultak, de Ábrahám megállt az Úr előtt. Azután Ábrahám közelebb lépett és megszólalt: „Valóban el akarod pusztítani az igazakat is a gonoszokkal? Talán ötven igaz is akad a városban. Igazán a vesztüket akarod, nem kegyelmezel meg inkább a helységnek az ötven igazért, aki ott lakik? Távol legyen tőled, hogy az igazakat megöld a gonoszokkal együtt, s így egyenlő legyen a sorsuk az igazaknak meg a gonoszoknak. Távol legyen ez tőled. Az egész föld bírája nem járna el igazságosan.” Az Úr így válaszolt: „Ha ötven igazat találok Szodoma városában, értük megkegyelmezek az egész helységnek.” Ábrahám folytatta és így szólt: „Vettem magamnak a bátorságot, hogy beszéljek Urammal, pedig csak por és hamu vagyok. Lehet, hogy öt még hiányzik az ötven igazhoz. Az öt miatt elpusztítod az egész várost?” Így válaszolt: „Nem pusztítom el, ha csak negyvenöt igazat találok benne.” Erre ő folytatta beszédét: „De lehet, hogy csak negyven van.” Ezt felelte: „Negyven miatt sem fogom megtenni.” Ő újra szólt: „Ne haragudj, Uram, ha beszélek, de lehet, hogy csak harmincan lesznek.” Ezt válaszolta: „Ha harmincat találok, hát nem teszem meg.” Aztán újra szólt: „Nos, ha már egyszer bátorkodtam Urammal beszélni: lehet, hogy csak húszat találsz.” Így felelt: „Húsz miatt sem pusztítom el.” Ő folytatta: „Ne haragudj rám, Uram, ha még egyszer szólok: lehet, hogy csak tízen vannak.” Ezt válaszolta: „Tíz miatt sem pusztítom el.” Ezután Isten eltávozott, miután befejezte beszédét Ábrahámmal. Ábrahám pedig hazament.Szodoma pusztulása.
19 A két angyal este ért Szodomába, amikor Lót éppen a város kapujánál ült. Mikor Lót meglátta őket, felállt, eléjük ment, földig hajolt előttük, és így szólt: „Kérlek benneteket, uraim, térjetek be szolgátok házába éjszakára és mossátok meg lábatokat. Holnap reggel aztán elindultok és folytatjátok utatokat.” Azok így válaszoltak: „Nem, a szabadban akarunk éjszakázni.” De unszolta őket, azért betértek hozzá és beléptek házába. Ő pedig vacsorát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, s azok ettek. Még nem tértek nyugovóra, amikor a város férfiai, fiatalok és öregek, az egész nép az utolsó férfiig körülvették a házat. Kihívták Lótot és így szóltak: „Hol vannak a férfiak, akik ma este érkeztek hozzád? Hozd ki nekünk, hadd ismerjük meg őket.” Lót kiment hozzájuk a bejárat elé, de az ajtót bezárta maga mögött, és így szólt: „Testvéreim, ne kövessetek el ilyen gonoszságot. Itt van a két lányom, még nem voltak együtt férfival, kihozom őket nektek és tegyetek velük, amit akartok. A férfiaknak azonban nem árthattok, mert ők az én tetőm árnyékában vonták meg magukat.” Erre azok így kiabáltak: „El veled! Idegenként jött ide és már a bírót akarja játszani! Veled még jobban elbánunk, mint velük.” Hevesen rátámadtak az emberre, Lótra, s már azon voltak, hogy betörik az ajtót. De a férfiak kinyújtották kezüket és behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót. Az ajtó előtt álló embereket pedig vaksággal sújtották, apraját és nagyját, úgy, hogy hiába keresték a bejáratot. Ezután a férfiak így szóltak Lóthoz: „Ha még van itt valakid a városban, fiad és lányod vagy más valakid, aki hozzád tartozik, vezesd ki a helységből, mi ugyanis elpusztítjuk ezt a helyet, mivel igen nagy a panasz ellenük Isten előtt, és Isten azért küldött bennünket, hogy pusztítsuk el őket.” Akkor Lót kiment és beszélt vejeivel, akik leányait feleségül akarták venni, és ezt mondta: „Rajta, költözzetek el erről a helyről, mert Isten elpusztítja a várost.” De vejei azt hitték, hogy tréfálkozik. Amikor hajnalodott, az angyalok siettették Lótot és mondták: „Rajta, vedd feleségedet s két lányodat, akik itt vannak, nehogy a várost sújtó büntető ítélet téged is érjen.” Mivel még késlekedett, a férfiak kézen fogták őt, feleségét és mindkét lányát, mert Isten meg akarta őket menteni, és kivezették, s csak a városon kívül engedték el őket. Amikor kivezették őket, ezt mondták: „Menekülj, az életedről van szó. Ne tekints hátra, ne állj meg sehol a környéken, hanem menekülj a hegyekbe, nehogy elpusztulj.” Lót így szólt hozzájuk: „Nem, Uram, hiszen szolgád kegyelmet talált szemedben, s te nagy irgalmasságot gyakoroltál velem azáltal, hogy életben hagytál. De nem menekülhetek a hegyekbe. Hátha mégis utolér a baj, úgy, hogy meg kell halnom. Nézd, ott az a város elég közel van ahhoz, hogy oda meneküljek, s elég kicsi is. Ott szeretnék meghúzódni – ugyanis elég kicsi –, hogy életben maradhassak.” Ő így válaszolt neki: „Azzal is megtisztellek, hogy nem pusztítom el a várost, amelyről beszéltél. Menekülj oda sietve, mivel addig nem tehetek semmit, amíg oda nem érsz.” Ezért nevezik a várost Coárnak. A nap éppen megjelent a föld felett, amikor Lót megérkezett Coárba. Akkor Isten kén és tűzesőt bocsátott az égből Szodomára és Gomorrára. Így pusztította el ezeket a városokat, az egész vidéket, a városok minden lakóját és a mező egész növényzetét. Felesége visszanézett és sóoszloppá változott. Ábrahám korán reggel kiment arra a helyre, ahol Isten színe előtt állt, és körülnézett Szodoma és Gomorra irányában, meg az egész síkságon. Azt látta, hogy a földből füstgomolyag száll fel, amely hasonlított az olvasztókemence füstjéhez. Így emlékezett meg Ábrahám Istene Lótról, amikor elpusztította a síkság városait és kimentette őt a pusztulásból, midőn elpusztította a városokat, amelyekben Lót lakott.A moábiták és ammoniták eredete.
Lót később följebb vonult Coárból, és két lányával együtt a hegyek között telepedett le. Félt ugyanis Coárban maradni. Egy barlangban lakott két lányával. Az idősebb egyszer azt mondta a fiatalabbnak: „Apánk öreg, és nincs férfi a vidéken, aki hozzánk járna, ahogy ez az egész földön szokás. Gyere, részegítsük meg apánkat borral és háljunk vele, hogy apánktól legyen utódunk!” Azon az éjszakán megrészegítették atyjukat borral, azután az idősebb odament és atyjához feküdt. Az nem vette észre, amint hozzáfeküdt, sem amint fölkelt. Másnap az idősebb azt mondta a fiatalabbnak: „Nézd, a múlt éjjel én háltam apámmal, részegítsük meg ezen az éjszakán is borral, azután menj és feküdj mellé, hogy apánktól utódunk legyen.” Így azon az éjszakán is megrészegítették apjukat borral. Azután a fiatalabb fogta magát és hozzáfeküdt. Az nem vette észre, amint hozzáfeküdt, sem amint fölkelt. Így Lót mindkét lánya fogant apjától. Az idősebbik fiút szült és Moábnak nevezte. Ő a moábiták ősatyja a mai napig. A fiatalabb is fiút szült és Ben-Amminak nevezte. Ő az ammoniták ősatyja a mai napig.
7
Nem szolgálat az ember sorsa a földön? Nem napszámos módján tölti el napjait?
Olyan, mint a rabszolga, ki árnyékba vágyik, olyan, mint a napszámos, ki a bérét várja.
Csalódással teli hónapok jutottak részemül, keserves éjeket adtak osztályrészül.
Már mikor lefekszem, kérdezem: „Mikor virrad?” És mihelyt fölkelek: „Mikor lesz már este?” Tele vagyok kínnal egész alkonyatig.
Férgek lepik el testem, s a föld pora fedi. Összeaszalódik, s gennyezik a bőröm.
Napjaim futnak, mint takács vetélője, eltűnnek, s nyomukban nem marad reménység.
Gondold meg: életem csupán egy lehelet, szemem soha többé nem lát boldogságot.
S a szem, amely most lát, soha többé nem lát; kereső szemeddel nem találsz, nem leszek.
Mint felhő, tovaszáll, eltűnik a távolban, nem tér az vissza, kit az alvilág elnyelt.
Házába nem mehet soha többé vissza, és otthona nem látja soha viszont.
Ezért én sem türtőztetem számat: beszélek lelkem gyötrelmében, s elpanaszolom lelkemnek keservét.
Tenger vagyok tán? Avagy tengeri szörny? Merthogy őrzésemre őrszemeket rendelsz.
Ha arra gondolok: vigaszt ad fekvőhelyem, ágyam majd segít viselni kínomat,
máris megijesztesz álmomban szörnyűmód, rémképek kergetnek újabb gyötrelmekbe.
„Fojts meg inkább!” – ez a kívánságom, jobb a halál, mint a sok fájdalom.
Eltűnök én immár, nem élek örökké, hagyj hát magamra, éltem egy lehelet.
Vajon mi az ember, hogy oly nagyra tartod, arra méltatod, hogy törődj vele.
Hisz meglátogatod minden áldott reggel, és próbára teszed minden pillanatban.
Mily rég nem veszed le tekinteted rólam! Arra sem hagysz időt, hogy nyálam lenyeljem.
Vétkeztem? Mit tettem? Mondd, emberek őre! Támadó kedvednek miért vagyok céltábla? Miért vagyok terhedre?
Miért nem bocsátod meg a bűneimet, vétkem fölött miért nem hunysz szemet?
Mert hogyha egyszer lefekszem a porba, hiába keresel, többé nem leszek.
Isten igazságossága
8 Ekkor Bildád szólt és így válaszolt: Meddig akarsz még ily módon beszélni? Mint dühöngő vihar, szállnak szádból a szók. Isten tán kiforgathatja a törvényt, visszájára fordíthatja a Mindenható az igazságosságot? Hogyha gyermekeid vétettek ellene, a saját gonoszságuknak estek áldozatul. De ha te magad tiszta vagy és igaz, keresd az Istent, és fohászkodj a Mindenhatóhoz! Minden bizonnyal irgalmas lesz hozzád, visszaadja otthonod, mihelyt rászolgálsz. Ha korábbi szerencséd kevés lett volna, hatalmas, nagy lesz az, amit cserébe ad. Kérdezgesd a letűnt nemzedéket, vedd fontolóra az atyák bölcsességét. Mi csak tegnapiak vagyunk, s mit sem tudunk, napjaink a földön átsuhanó árnyak, de ők tanítanak s szólnak hozzád, az ő bölcsességük szülte e szavakat: „Ahol nincsen mocsár, terem-e nád ottan, s megnő-e a káka, ha víz nem tör elő? Javában virágzik, vágásra nem érett, és máris elszárad, előbb más füveknél. Így járnak mind, akik feledik az Istent, az istentelen vágya csak ábránd, mit sem ér. Úszó ökörnyál a reménysége, póknak hálója minden birodalma. Házába fogódzik, de az nem tartja, kapkod utána, de nincs semmi tartása. Életnedvtől duzzad, mikor rásüt a nap, szálai egészen ellepik a kertet. Kőrakáshoz köti szálai gyökerét, a kőrakás ölén élelmet talál. De ha elhagyja helyét, az megtagadja: „Nem ismerlek téged, sohasem láttalak!” Így halálát leli bizonnyal az úton, s máris idegenek sarjadnak a helyén. Isten nem veti el sohasem a jámbort, és nem fogja kézen a gonosztevőt. Nevetéssel tölti még meg szádat, ujjongó dalokat fakaszt ajkadon. Gyűlölőid meg szégyenbe öltöznek, és a gonoszok sátra megsemmisül.”
2
Fiam, ha magadévá teszed szavaimat és megtartod a parancsaimat,
megnyitva füledet a bölcsességnek s kitárva szívedet az okosságnak,
igen, csak ha tudásért kiáltasz, és bölcsesség után sóvárog a hangod,
ha mint ezüst után, úgy kutatsz utána, és mint a kincsnek, úgy keresed nyomát,
akkor érted meg az Úrnak félelmét, s nyered el az Úrnak ismeretét.