Besietett erre Ábrahám a sátorba Sárához, és azt mondta neki: »Siess, keverj be három véka lisztlángot, s készíts hamuban sült lepényt!« Maga pedig elfutott a csordához, hozott onnan egy fiatal borjút a javából, odaadta a legénynek, s az sietve elkészítette. Aztán fogta a vajat, a tejet és a borjút, amelyet készíttetett, és eléjük tette, ő maga pedig odaállt melléjük a fa alá.
Azok, miután ettek, így szóltak hozzá: »Hol van Sára, a feleséged?« Ő azt felelte: »Itt, benn a sátorban.« Erre az egyikük azt mondta neki: »Egy esztendő múlva, ilyen idő tájban, visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának, a feleségednek.« Amint Sára a sátor ajtaja mögött meghallotta ezt, elnevette magát. Öregek voltak ugyanis mindketten, és élemedett korúak, Sárának megszűntek már megjönni az asszonyi dolgok. Nevetett tehát magában, s azt gondolta: »Miután megöregedtem, és az uram is vén, lehet-e még gyönyörben részem?« Így szólt erre az Úr Ábrahámhoz: »Miért nevetett Sára, s miért mondta: ‘Szülhetek-e még vénasszony létemre?’ Túlságosan csodálatos talán bármi is az Úrnak? Amint megmondtam, egy esztendő múlva, ilyen idő tájban, visszatérek hozzád, s fia lesz Sárának.« Sára azonban tagadta: »Nem nevettem!« – mert félelmében megrettent. De az Úr azt mondta: »Nem úgy van az, te bizony nevettél!«
16Azután a férfiak felkeltek onnan, elindultak, és Szodoma felé fordították a szemüket. Ábrahám is velük ment, hogy elkísérje őket. Így szólt ekkor az Úr: »Eltitkoljam-e Ábrahám előtt, amit tenni akarok? Mert ő nagy és igen hatalmas nemzetté lesz, benne nyer áldást a föld minden nemzete. Hiszen azért ismertem meg, hogy megparancsolja fiainak és háza népe utódainak, hogy tartsák meg az Úr útját, és cselekedjenek a jog és az igazság szerint, hogy az Úr így teljesítse Ábrahámért mindazt, amit mondott neki.« Azt mondta tehát az Úr: »Szodoma és Gomorra ellen sok a panasz és jajkiáltás, és a bűnük igen súlyos. Lemegyek hát, és megnézem, hogy megtudjam, vajon teljesen a hozzám szállt kiáltás szerint cselekedtek-e vagy sem!«
Erre a férfiak megfordultak, és lementek Szodomába. Ábrahám azonban továbbra is az Úr előtt maradt. 23Eléje járult, és azt mondta: »Hát elpusztítod az igazat a gonosszal együtt? Ha ötven igaz van abban a városban, azokat is elpusztítod, s nem kegyelmezel meg annak a helynek az ötven igazért, ha van benne annyi? Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedj, s megöld az igazat a gonosszal együtt, s úgy járjon az igaz, mint a gonosz! Távol legyen tőled! A mindenség Bírája ne tenne igazságot?« Azt mondta erre neki az Úr: »Ha találok Szodoma városában ötven igazat, megkegyelmezek értük az egész helynek.« Erre Ábrahám azt válaszolta: »Ha már egyszer elkezdtem, hadd szóljak Uramhoz, noha por és hamu vagyok. Hátha öt híja lesz az ötven igaznak? Negyvenötért már eltörlöd az egész várost?« Erre ő azt mondta: »Nem törlöm el, ha találok ott negyvenötöt.« Erre ismét szólt hozzá: »És ha csak negyven lesz, mit teszel?« Ő azt mondta: »Nem sújtom a negyvenért.« »Kérlek – folytatta –, ne haragudj, Uram, hogy szólok: És ha csak harmincat találsz?« Azt felelte: »Nem teszem meg, ha találok ott harmincat.« »Ha már egyszer elkezdtem – mondta –, hadd szóljak Uramhoz: Hátha csak húsz lesz?« Azt mondta: »Nem pusztítom el a húszért.« »Könyörgök – folytatta –, ne haragudj, Uram, hogy még egyszer szólok: Hátha csak tíz lesz?« Erre azt mondta: »Nem törlöm el a tízért.«
Amikor az Úr befejezte a beszélgetést Ábrahámmal, az Úr elment, Ábrahám pedig visszatért lakóhelyére.
Szodoma pusztulása és Lót megmenekülése 19 1A két angyal este érkezett Szodomába, amikor Lót éppen a város kapujában üldögélt. Amint meglátta őket, felkelt, és eléjük ment. A földig hajtotta arcát előttük, és így szólt: »Könyörgök, uraim, térjetek be szolgátok házába, és szálljatok meg ott! Mossátok meg lábatokat, reggel aztán elmehettek utatokra!« Azok azt mondták: »Nem, majd megalszunk az utcán!« De nagyon unszolta őket, így betértek hozzá, és bementek a házába. Ő pedig lakomát készített, kovásztalan kenyeret sütött, és ettek.
Mielőtt azonban lefeküdni mentek volna, a város lakói, Szodoma férfiai körülvették a házat, gyerektől az aggastyánig az egész nép. Szólították Lótot, s azt mondták neki: »Hol vannak azok a férfiak, akik betértek hozzád az éjjel? Hozd ki őket ide, hadd ismerjük meg őket!« Kiment erre hozzájuk Lót – maga mögött bezárva az ajtót –, és azt mondta: »Kérlek titeket, testvéreim, ne tegyetek ilyen gonoszságot. Van két leányom, akik még nem ismertek férfit. Kihozom őket hozzátok, és éljetek vissza velük, ahogy nektek tetszik, csak ezekkel a férfiakkal ne tegyetek semmi gonoszat, hiszen hajlékom árnyékába jöttek.« Ám azok azt mondták: »Takarodj innen!« Aztán pedig így szóltak: »Jövevényként jött ide, és ő akar bíráskodni? Majd mindjárt elbánunk veled, alaposabban, mint azokkal!« – Azzal nagy erővel Lótra rohantak, s már majdnem betörték az ajtót. De íme, azok a férfiak kinyújtották kezüket, behúzták Lótot magukhoz, és bezárták az ajtót. A kinn lévőket pedig vaksággal sújtották, az aprajától a nagyjáig, úgyhogy nem tudták megtalálni az ajtót.
12Ekkor így szóltak Lóthoz: »Kid van még itt? Vődet, vagy fiaidat, vagy leányaidat, vagy bárkidet, akid van, vidd ki ebből a városból! Mi ugyanis eltöröljük ezt a helyet, mivel megsokasodott a jajkiáltás ellenük az Úr előtt, s ő elküldött minket, hogy pusztítsuk el.« Kiment tehát Lót, és szólt a vejeinek, akik a leányait el akarták venni: »Keljetek fel, menjetek ki ebből a helységből, mert az Úr eltörli ezt a várost!« Ám azok úgy gondolták, hogy csak tréfálkozik.
Amikor aztán megvirradt, így sürgették őt az angyalok: »Kelj fel, vedd feleségedet és két lányodat, hogy el ne vessz te is a város gonoszsága miatt!« És mivel késedelmeskedett, a férfiak megragadták a kezét, a felesége kezét, és a két leányáét, mert az Úr megkegyelmezett neki. Kivezették, a városon kívül elengedték, és így szóltak hozzá: »Mentsd az életedet! Ne tekints hátra, és meg ne állj az egész környéken, hanem menekülj a hegyre, hogy el ne vessz te is!« Ám Lót azt mondta nekik: »Kérlek, uram, hiszen kegyelmet talált előtted szolgád, s nagy volt irgalmasságod, amelyet velem cselekedtél, hogy megmentsd az életemet! Nem menekülhetek a hegyre, mert akkor utolérhet a veszedelem, és meghalok. Egy város közel van itt, oda elfuthatnék. Kicsi az, ott megmenekülhetek – ugye valóban kicsi az? – és életben maradhatok.« Erre azt válaszolta neki: »Íme, ebben is meghallgatom kérésedet, s nem dúlom fel azt a várost, amelyért szóltál. Siess, és menekülj oda, mert semmit sem tehetek, amíg be nem érsz oda.« – Ezért nevezték el azt a várost Coárnak.
Éppen akkor jött fel a nap a földre, amikor Lót bement Coárba. Ekkor az Úr kénkövet és tüzet hullatott az Úrtól az égből Szodomára és Gomorrára, és elpusztította Isten ezeket a városokat, és az egész környéket, a városok minden lakóját, s a föld minden növényét. Lót felesége pedig, aki hátratekintett, sóoszloppá változott.
Amikor aztán Ábrahám felkelt reggel, és onnan, ahol azelőtt az Úrral állt, letekintett Szodomára és Gomorrára és a környék egész földjére, azt látta, hogy olyan füst száll fel a földből, mint az olvasztókemence füstje. 29Így tehát Isten, amikor elpusztította a környék városait, megemlékezett Ábrahámról, és kimentette Lótot azoknak a városoknak a pusztulásából, amelyekben lakott.
A moabiták és az ammoniták ősatyái 30Lót aztán felment Coárból, és a hegyen telepedett le két lányával együtt – félt ugyanis Coárban maradni. Egy barlangban lakott két lányával. A nagyobbik azt mondta a kisebbnek: »Az apánk öreg már, s nincs más férfi ezen a földön, aki be tudna jönni hozzánk, az egész föld szokása szerint. Gyere, részegítsük meg őt borral, és aludjunk vele, hogy utódot támasszunk apánktól!« Bort adtak tehát inni apjuknak azon az éjszakán, aztán bement a nagyobbik, és az apjával aludt. Az meg nem is vette észre, amikor a lány odafeküdt, sem azt, amikor felkelt. Másnap aztán azt mondta a nagyobbik a kisebbnek: »Íme, tegnap én aludtam az apámmal. Adjunk neki ma éjjel is bort inni, s aludj vele te is, hogy utódot támasszunk apánktól!« Azon az éjszakán is bort adtak inni az apjuknak, aztán bement a kisebbik lány, és vele aludt. Az ezúttal sem érezte meg, amikor a lány odafeküdt, sem azt, amikor felkelt. Fogant is apjától Lótnak mindkét lánya. A nagyobb fiút szült, és elnevezte Moábnak – ő a mai moabiták apja. A kisebb is fiút szült, s elnevezte Ammonnak, azaz Népem fiának – ő a mai ammoniták apja.
Jegyzetek
18,1 Isten maga látogatja meg Ábrahámot, ám ő nem ismeri fel Istent.
18,16 Ábrahám Isten szövetségese, ezért kell, hogy ismerje a Szodomát elpusztító ítélet okát, hogy majd Isten igaz ítéletéről az utódainak is beszélhessen.
18,23 Isten hallgat Ábrahám közbenjárására.
19,1 A vendégjog az ókori keleten szent és sérthetetlen volt. Lót még a lányait is kész lenne feláldozni a vendégei megmentésére (vö. Bír 19,24-25).
19,12 A városok a Holt-tenger déli részén feküdtek, és pusztulásukat feltehetően földrengés, láva- és gázkitörés okozta. A Holt-tenger partján mindmáig láthatóak sóoszlopok.
19,29 Lót Ábrahám kedvéért menekült meg.
19,30 Moáb (= az apától való) és Ammon (ill. „Ben Ammi” = a rokonom fia) Izraellel rokon népek, ám eredetükre árny vetül.
Katonasor az ember élete a földön,
és napjai olyanok, mint a napszámos napjai:
kívánkozik árnyék után, mint a szolga,
és várja munkája végét, mint a napszámos.
Nekem is kárba veszett hónapok jutottak részemül,
és keserves éjjeleket számlálok magamnak.
Ha lefekszem, kérdem: Mikor kelek újra?
Majd várom az estét, és mire beáll a szürkület, jóllakom kínnal.
Rothadásba, por szennyébe öltözik a testem,
bőröm elszárad és összezsugorodik.
Napjaim gyorsabban szaladnak, mint a takács vetélője,
és remény nélkül eltűnnek.
7 Emlékezzél meg, hogy életem már csak lehelet,
és szemem nem lát többé boldogságot.
Nem lát engem többé ember szeme;
mire rám veted szemedet, már nem vagyok.
Amint a felhő elenyészik, elmegy,
úgy nem jön fel többé, aki alászállt az alvilágba;
nem tér már vissza házába,
és otthona nem látja többé viszont.
Ezért én sem türtőztetem számat,
szólok lelkem gyötrelmében,
panaszkodom lelkem keservében:
óceán vagyok-e vagy szörnyeteg,
hogy börtönbe vetsz engem?
Ha gondolom: Majd megvigasztal fekvőhelyem,
könnyebbségem lesz, ha elmerengek ágyamon,
akkor álmokkal rettegtetsz
és rémlátással rémítesz,
úgyhogy inkább megfulladást áhít a lelkem,
és halál után epednek csontjaim.
Undorodom! Nem kívánok tovább élni!
Kímélj meg, hisz merő semmi az életem!
Mi is az ember, hogy nagyra tartod,
és érdemesnek látod vele törődni,
minden reggel meglátogatod,
és minduntalan próbára teszed?
Még meddig tart, hogy nem kímélsz,
és nem engeded, hogy nyugodtan nyelhessem le nyálamat?
Vétkeztem? Mit tettem ezzel neked, óh emberek Őre!
Miért tettél céltábládnak, hogy terhe lettem önmagamnak?
Miért nem törlöd el a vétkemet,
és miért nem veszed el a bűnömet?
Lám – most a porba térek megnyugodni,
és ha holnap keresel, már nem leszek!«
Bildád első beszéde: 8,1-22
A Isten igazságossága 8 És felelt a súhi Bildád, és ezt mondta:
»Meddig beszélsz ilyeneket,
és meddig olyanok a szád szavai, mint a heves szél?
3 Vajon Isten meghamisítja-e a jogot,
s a Mindenható elcsavarja-e az igazságot?
Ha vétettek is gyermekeid ellene,
s ő gonoszságuk kezére adta őket,
éretted azonban, ha Istent híven keresed
s a Mindenhatót kérleled,
– ha valóban tiszta vagy és igaz –
érted csakhamar felserken,
és helyreállítja hajlékodat igazságod szerint,
olyannyira, hogyha előbbi dolgaid csekélyek voltak,
majd annál inkább gyarapszanak az utóbbiak.
Kérdezd csak az előbbi nemzedéket,
és vizsgáld szorgosan az atyák tudományát,
– hisz mi csak tegnapiak vagyunk és mit sem tudunk,
mert napjaink a földön olyanok, mint az árnyék –,
s ők megtanítanak és megmondják neked,
és szívük mélyéből merítik mondásaikat:
Tenyészik-e káka nedvesség nélkül?
Nőhet-e sás víz nélkül?
Bár még virul, és ki sem szakítják kézzel,
mégis előbb elszárad, mint a többi fűféle.
Ilyen mindazok sorsa, akik Istenről megfeledkeznek,
s a képmutató reménye meghiúsul.
Nem tetszik neki dőresége,
és bizodalma pókháló.
Házára támaszkodik, de meg nem állhat,
megerősíti, de nem áll helyt.
Nedvesnek látszik, mielőtt a nap feljön,
és felkeltekor előjön hajtása;
kőrakás fölött fonódnak gyökerei,
és kövek között tartózkodik;
ha azonban kipusztítják helyéről,
az kitagadja őt és mondja: ‘Nem ismerlek!’
mert élete útjának az az öröme,
hogy a földből ismét mások sarjadnak.
Nem veti el Isten a jámbor lelkűt,
de nem fogja kézen a gonoszokat.
Megtelik még a szád nevetéssel,
és ajkad ujjongással;
akik gyűlölnek téged, szégyenbe öltöznek,
s a gonoszok sátra nem lesz állandó.«
Jegyzetek
7,7 A földi reményét vesztett Jób Istenhez fordul, akit meg sem mer nevezni.
8,3 Olyan kérdés ez, amelyre a kérdező tagadó választ vár. Ezáltal Jób másik barátja is megismétli azt az állítást, hogy Isten nem lehet igazságtalan, és nem büntetheti az ártatlant: ha tehát szenvedsz, az azt jelenti, hogy bűnös vagy. Tarts bűnbánatot, hogy ne sújtson a büntetés, mint a fiaidat.
1 Fiam! Ha megfogadod szavaimat
és megőrzöd magadnál parancsaimat,
megnyitod füledet a bölcsességnek,
és szívedet az okosság megismerésére adod,
sőt, ha hívod a bölcsességet,
és szívedet az okosságra hajtod,
ha keresed azt, mint az ezüstöt,
és kutatod, mint a rejtett kincset:
Jegyzetek
2,1 A második oktató beszédben a bölcsesség előnyeit sorolja fel a szentíró.